ETF

címke rss

Erőtől duzzadnak a globális ETF-ek

Június eleje óta masszív emelkedést lehet látni a főbb nemzetközi piacokon, 10-20, de ettől  vagy akár még nagyobb pozitív irányú elmozdulásra is képesek volt a főbb benchmarkok. Sokféleképpen lehet ezt mérni, jelen Ebben a cikkünkben három globális ETF-eteket nézünk veszünk górcső alá meg technikai szemmel.

Szárnyalt az amerikai biotech szektor

Archívum2013.04.01, 14:11

Nagy nap volt a csütörtök az amerikai biotechnológiai szektor vállalatainak, ugyanis négy cégnek is sikerült történelmi csúcson zárnia a hetet, egy komolyabb hegymenetet produkálva. Emellett az iparág alakulását leképező tőzsdén kereskedett alapok, azaz az ETF-ek is nagy emelkedést mutattak.

Ömlik a pénz befektetési alapokba

Gazdaság2013.04.02, 14:01

Rekordnagyságú tőke áramlott az indexkövető alapokba az első negyedévben, mely jól jelzi a befektetők optimizmusát a tőkepiacokkal szemben. A 70 milliárd dolláros összeg több mint fele az amerikai piacokon landolt, mely jelentősen hozzájárult a Dow Jones, illetve az S&P 500 történelmi csúcsra való felfutásához.

Menekülnek az aranyból

Gazdaság2013.12.21, 12:04

Közel öt százalékot zuhant ma az arany árfolyama, miután Ben Bernanke meglebegtette, hogy a Fed még az idén visszafoghatja eszközvásárlási programját. Nemcsak az aranyat, hanem a kistestvér ezüstöt is ütni kezdték a hírre, mely több mint 7 százalékos mélyrepülésben mozog. Az arany gyengélkedése nem új jelenség, már hónapok óta tart a jelentős mértékű tőkekivonás a nemesfémből, a tőzsdén kereskedett legnagyobb arany ETF esetében például több mint negyedével zuhant az alapban lévő arany mennyisége fél év alatt. A nemesfém kilátásai továbbra sem kedvezőek, az amerikai gazdaság mérsékelt javulása, az alacsony infláció, a pénznyomtatás mmérséklése, ...

Egyszerre menekültek, beszorultak

Archívum2013.06.21, 14:23

Kisebb pánik kerítette hatalmába a feltörekvő piaci és speciális kötvényalapok befektetőit tegnap, a nagy piaci vérzivatarban annyian akarták hirtelen kivonni a tőkéjüket az alapokból, hogy azok egyszerűen nem tudták teljesíteni a tőkekivonásokat. Túlértékelni kár lenne az esetet, de jól tükrözi, milyen intenzitású riadalom futhat végig hirtelen a piacokon a felfokozott korrekcióvárás nyomán.

Irányt váltanak a lemaradó piacok?

Gazdaság2013.08.14, 17:57

Közel járnak a fordulathoz az eddig lemaradónak számító piacok. A brazil részvényeket és a nagyobb kínai vállalatokat tömörítő ETF-ek komolyabb megindulásra készülnek, amennyiben sikerül a papíroknak az előttük tornyosuló akadályokat leküzdeniük.

Bármikor beüthet a tőzsdekrach

Gazdaság2013.08.26, 15:08

Komoly problémákat okozhatnak a részvénypiacokon a tőzsdén kereskedett tőkeáttételes befektetési alapok kényszerű átsúlyozásai az előttünk álló amúgy is bizonytalan időszakban. A Fed elnökválasztás, a szeptemberi német választások, a QE3 program jövője körüli aggodalmak és a közel-keleti feszültségek miatt heves árfolyammozgásokra lehet számítani a parketteken, amit csak tovább tetézhetnek ezeknek az ETF-eknek az átsúlyozásai. Már csak ezért is érdemes lehet körültekintő óvatossággal a piacra lépni.

Jön a VB, pattannak a brazil részvények

Gazdaság2014.05.09, 10:25

Remek formában vannak a brazil részvények az elmúlt hetekben, hónapokban, a közepes és nagy vállalatokat tömörítő EWZ ETF pedig fontos szinteket hagyott maga mögött. Miközben az ország már futball-lázban ég, addig a részvények rég nem látott szintekig szárnyalhatnak.

Hogyan érdemes befektetést választani?

Gazdaság2014.09.27, 10:07

Sokan tévesen úgy gondolják, hogy az ETF-ek és a részvények közötti választás csupán személyes preferenciák kérdése. Ám ahogy arra Doug Sandler, a RiverFront Investment Group vezető részvényelemzője felhívja a figyelmet, a kérdést néhány egyszerű számítás elvégzésével könnyen el lehet dönteni. Szerencsére nem kell hozzá matematikusi diploma, elég, ha kicsit gondolkodunk.

Nagy mozgásra készülnek a tengerentúlon?

Archívum2014.09.28, 10:05

A várható monetáris politikai változások és a növekvő geopolitikai feszültségek miatt átalakulóban az amerikaiak megtakarításának szerkezete. 

Előző
Következő