észak-koreai politika

címke rss
Kivégezték az észak-koreai vezérkari főnököt

Kivégezték az észak-koreai vezérkari főnököt

Kimaradt egy felsorolásból, ezért feltételezik, hogy már nem is él az észak-koreai hadsereg vezérkari főnöke. Szöulban csak találgatnak, hogy korrupció miatt vagy politikai okokból végezték-e ki.

Retteghetnek az észak-koreai nagybácsi bizalmasai

Archívum2013.12.14, 17:34

Kínából üzletkötőket és külkereskedőket rendel haza Kim Dzsung Un, akik könnyen internálótáborban végezhetik.  A nagybácsi kivégzése miatt eleve mélyponton van a két kommunista ország viszonya.

Észak-Korea: Tizenöt év kényszermunka

Archívum2013.05.02, 12:44

Phenjan szerint az amerikai állampolgár meg akarta dönteni a kormány. Az nem derült ki, hogyan.

Észak-Korea bíróság elé állít egy amerikait

Archívum2013.04.27, 16:28

Észak-Korea bejelentette, hogy hamarosan bíróság elé állít egy koreai származású amerikai állampolgárt, akit a kormány megdöntésére tett kísérlettel vádolnak. Elemzők szerint Phenjan súlyos büntetést szab majd ki a férfira, hogy aduként használhassa őt az Egyesült Államokkal folytatandó esetleges tárgyalásokon.

Észak-Koreának nem erőssége a földrajz

Archívum2013.04.15, 14:29

Észak-Korea egy újabb propaganda-videót sugárzott az Egyesült Államok elleni támadásról. Az egyik célpontról nem tudják, hogy hol van. Tokió jelezte: hajlandó lenne tárgyalni a phenjani rezsimmel.

Maguknak is termelhetnek az észak-koreai parasztok

Archívum2013.04.12, 13:56

Felpörgött a mezőgazdasági termelés Észak-Koreában, miután tavaly bevezették az agrártermelők egyéni érdekeltségét - írta a pénteki Napi Gazdaság a Reuters hírére hivatkozva. A hírügynökség a sztálinista rezsimet támogató, Tokióban megjelenő újság értesülését idézte.

Észak-Korea előkészítette a rakétáját

Archívum2013.04.10, 15:38

Észak-Korea befejezte egy újabb, feltételezett rakétakísérlet előkészületeit, az indítás bármikor várható - közölte szerdán a dél-koreai védelmi minisztérium egyik illetékese.

Martonyi: Észak-Korea csak ijesztgetni akar

Archívum2013.04.09, 16:09

Nincs közvetlen háborús veszély a Koreai-félszigeten, Észak-Korea provokációsorozatának a feszültségkeltés a célja - mondta Martonyi János külügyminiszter a kialakult helyzetről. Erre a nyugalom megőrzése a jó válasz szerinte.

Észak-Korea elérkezettnek látja az időt a leszámolásra

Archívum2013.03.29, 13:10

Kim Dzsong Un utasította a hadászati rakétaerőket, hogy álljanak készen arra, hogy bármely pillanatban lecsaphassanak az amerikai szárazföldre.

Így rohanná le Szöult Észak-Korea

Archívum2013.03.22, 12:48

Az észak-koreai katonák mindössze három nap alatt káoszba taszítják a dél-koreai fővárost, és újraegyesítik Koreát abban a probagandafilmben, amiben az észak-koreai vezetés azt mutatja be, hogyan képzelik el a tervezett inváziót.

Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea

Archívum2013.03.16, 11:47

Két kis hatótávolságú rakétát lőtt a tengerbe Észak-Korea, feltehetően a déli hadgyakorlatra válaszul. Az Egyesült Államok megerősíti a nyugati part védelmét.

Gyereket várhat Észak-Korea first ladyje

Archívum2012.12.17, 10:33

Hatalmas hassal, vélhetően több hónapos terhesen mutatkozott egy állami ünnepségen az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un felesége. A hivatalos média nem közölt semmit az asszony terhességéről, pedig Ri Szol Ju valószínűleg a szíve alatt hordja a kommunista állam következő urát.

Budapestet még nem tudnák lőni

Archívum2012.12.13, 13:41

Kim Dzsong Un megcsinálta a nagy mutatványt. Interkontinentális ballisztikus atomrakétát ugyan még nem tudna elindítani, Észak-Korea mégis történelmi előrelépést ért el a fegyverkezési versenyben. A diktatúra szerdán fellőtt háromfokozatú rakétájával a jelek szerint első ízben juttatott sikeresen műholdat a világűrbe, lepipálta a gazdaságilag jóval fejlettebb Dél-Koreát, és váratlan húzással hozta rá a frászt az egész világra.

Kiismerhetetlen Kim Dzsong Un

Archívum2012.10.25, 08:25

Közel egy éve vette át a hatalmat Észak-Koreában Kim Dzsong Un, de a Pentagon még mindig nem tudja eldönteni, hogy mire számítson tőle: apja politikáját folytatja, vagy lazítani fog a szigorúságon.

Ölt, majd elszökött egy észak-koreai katona

Archívum2012.10.06, 12:27

Előbb lelőtte szakasz- és századparancsnokát, majd a két Korea közötti övezeten keresztül Dél-Koreába szökött, de ott őrizetbe vették.

Végre úgy tűnik, fejleszteni akar Kim Dzsong Un

Archívum2012.08.03, 07:32

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un egy kínai politikussal való találkozóján elejtette, hogy fontosnak tartja a gazdaság fejlesztését, hogy a nép "boldogan és civilizáltan" élhessen. Az éhínség és szegénység sújtotta kommunista országra ráfér a gazdasági reform, nyugaton régóta erre várnak.

Behódolt az észak-koreai hadsereg Kim Dzsong Unnak

Archívum2012.07.18, 15:26

Marsallá nevezték ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, aki ezzel az ország egymillió főt számláló hadseregének a vezetését is megörökölte. A hadsereg főparancsnokát két napja állították félre, "egészségügyi okokra" hivatkozva.

Leváltották az észak-koreai hadsereg vezérkari főnökét

Archívum2012.07.16, 10:27

Ri Jong Ho tábornok Kim Dzsong Un bizalmasának számított, 2009 óta vezette a hadsereget. A hivatalos közlemény szerint betegség miatt kellett távoznia, szakértők azonban azt mondják, hogy hatalmi harc áldozata lett.

Kommandózó krumplikat üthet ki az észak-koreai Miki egér

Archívum2012.07.11, 12:48

Észak-Korea történelme során először léptek fel az országban Miki egérnek és Micimackónak öltözött figurák, akiknek az ország legfelső vezetői tapsoltak egy múlt heti előadáson. A nyugati kultúrát kirekesztő országban hatalmas újdonság a Disney-figurák szerepeltetése, és új kihívást jelenthet az ország saját rajzfilmhőseinek is. Phenjan eddig pöttöm állatkatonákkal és bátor zöldségekkel nevelte szocializmusra a fiatalságot. Összeszedtük, hogy kiket fenyeget Miki egér betörése a dübörgő észak-koreai rajzfilmiparban.

Kamu csodarakétákkal parádézhatott Phenjan

Archívum2012.04.27, 19:39

Kamunak minősítették a phenjani katonai parádén két hete bemutatott interkontinentális ballisztikus rakétákat német szakemberek. A sok kerekű hordozóeszközökön felvonultatott rakéták képeit elemezve túl sok egymásnak ellentmondó részletet találtak.

Titokzatos óriásrakétát villantott vasárnap a parádézó Észak-Korea

Archívum2012.04.15, 12:24

Hatalomra kerülése óta először mondott nyilvános beszédet vasárnap Kim Dzsong Un, a kommunista Észak-Korea új ura, aki kijelentette, hogy országa behozta lemaradását a haditechnika területén. A történelme legfontosabb évfordulóját ünneplő ország vezére katonai erejét és harciasságát bizonygatta, a vasárnapi katonai parádén pedig egy titokzatos, hatalmas rakétát is felvonultatott.

Rövid szoknyás katonanőkkel parádézott az észak-koreai hadsereg

Archívum2012.04.15, 12:11

Hatalmas katonai parádéval ünnepelte alapítójának századik születésnapját a kommunista Észak-Korea, amely a nagy évfordulón az egész világnak megmutatta, milyen feszes alakzatban tudnak menetelni csapatai. A Phenjan főterén tartott felvonuláson rövid szoknyás katonanők és fehér ruhás tengerészek masíroztak, de alakzatban gördülő rakétavetők és néhány vadászgép is feltűnt. Nézze végig, milyen hadserege van a világgal farkasszemet néző Észak-Koreának!

Minek örül az éhező Észak-Korea a történelmének legnagyobb ünnepén?

Archívum2012.04.14, 22:08

Vasárnap ünnepli alapító vezérének 100. születésnapját a világ egyik legdiktatórikusabb országa, Észak-Korea, ahol istenségnek kijáró tisztelettel készülnek a 18 éve halott elnök köszöntésére. Az ország vezetői régóta ígérik, hogy az évfordulóra népük gazdag és erős nemzet lesz, az erőfitogtatás azonban elkeseredett propagandának tűnik, amely egy nyomorgó országot próbál elrejteni a világ szeme elől.

Hetven tisztet léptettek elő tábornokká Észak-Koreában

Archívum2012.04.14, 19:11

Tábornokká léptetett elő hetven katonatisztet szombaton Kim Dzsong Un, Észak-Korea új vezetője - jelentette az ország hivatalos médiája.

Kim Dzsong Un hivatalosan is a párt első embere lett

Archívum2012.04.11, 13:30

Új posztot hoztak létre a Koreai Munkapárt élén, amelyet a fegyveres erők főparancsnoka, Kim Dzsong Un tölt be. A decemberben elhunyt Kim Dzsong Il a párt örökös főtitkára lett.

Folytatja a rakéta összeszerelését Észak-Korea

Archívum2012.04.10, 10:42

Folytatja a várhatóan a hét második felében kilövésre kerülő rakétája összeszerelését Észak-Korea. Helyi források továbbra is tagadják, hogy Észak-Korea valójában egy veszélyes fegyverkísérletet próbálna meg fedezni a műhold kilövésével. Kedden a műholdat szerelik be a szállító rakétába.

Miért retteg a világ Észak-Korea Ragyogó Csillagától?

Archívum2012.04.10, 10:05

Az egész világ haragját magára vonta Észak-Korea egy megfigyelő műhold űrbe juttatásának tervével. A renegát kommunista állam első elnökének 100. születésnapját ünnepelné a békésnek mondott rakétakilövéssel, az Egyesült Államok szerint azonban az egész felhajtás veszélyes fegyverkísérletet leplez. Ha sikerrel jár, a műhold fellövéséhez használt észak-koreai rakéta egyes becslések szerint akár Budapestig is elérhet.

Mérgezett tűvel akart gyilkolni egy észak-koreai disszidens

Archívum2012.04.05, 10:19

Méregbe mártott tűvel akart meggyilkolni egy ismert dél-koreai politikai aktivistát egy észak-koreai férfi. Az "An" nevű disszidens végül nem tudta valóra váltani a tervét, négy év börtönbüntetésre ítélték Szöulban.

Már 142 centisek is lehetnek az észak-koreai katonák

Archívum2012.04.02, 11:33

Csökkentette az észak-koreai hadsereg a besorozható katonák magasságának alsó határát egy dél-koreai lap szerint. Állítólag erre azért volt szükség, mert a most vonuló 16-17 éves korosztályban egy korábbi éhínség miatt sok az angolkóros.

Kim Dzsong Un volt az osztály butája Svájcban

Archívum2012.04.03, 11:11

Gyenge tanulónak bizonyult az újdonsült észak-koreai vezető abban a svájci iskolában, ahova gyerekkorában két évig járt - írta a Le Matin Dimanche nevű svájci lap cikkét idézve a brit Telegraph internetes kiadása.

Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel

Archívum2012.02.14, 07:30

Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong szállodát. A másfél évtizeden át lepusztult betoncsontvázként Phenjan fölé magasodó piramist tavaly nyárra csillogó üvegrakétává varázsolta egy egyiptomi cég, de még mindig nem tudni, mit rejt a háromezer szobás monstrum.

Háborús bűnösként kezelik a mobilozókat Észak-Koreában

Archívum2012.01.26, 16:13

A világtól elszigetelten élő országból sokan akartak elszökni a Kim Dzsong Il észak-koreai vezető halála utáni gyász alatt, azonban azokat, akiket elkaptak, munkatáborba viszik és halálra is ítélhetik.

Atomrobbantásokat rendelhetett el korábban Kim Dzsong Un

Archívum2012.01.20, 18:39

Az észak-koreai média pénteki jelentése szerint Kim Dzsong Un volt az elmúlt években az ország atomprogramjának a vezetője. Kim Dzsong Il legkisebb fia apja decemberi halála óta vezeti Észak-Koreát.

Bátyja szerint vicc az új észak-koreai vezető kinevezése

Archívum2012.01.17, 17:41

Az észak-koreai politikai elit bábjaként írta le egy megjelenés előtt álló könyv szerint az apja halála után az ország élére kerülő Kim Dzsong Unt bátyja, a korábban Kim Dzsong Il utódjának tartott Kim Dzsong Nam. Nam szerint Un bukását az esetlegesen bekövetkező reformok sem odázhatják el.

Mauzóleumban helyezik el Kim Dzsong Il holttestét

Archívum2012.01.12, 10:40

A december közepén elhunyt észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il holtteste egy fővárosi palotában kap helyet - jelentette be az ázsiai ország hivatalos hírügynöksége, a KCNA a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldalán közölt tudósítás szerint.

Sűrű hóesésben kezdődött Kim Dzsong Il temetése

Archívum2011.12.28, 15:55

Könnyezve kísérte apja, Kim Dzsong Il koporsóját Kim Dzsong Un a december közepén elhunyt észak-koreai vezető kétnapos temetési szertartásának szerdai kezdetén. A temetés pontos menetét nem közölték, külföldi delegációkat nem hívtak meg. A végső búcsú csütörtök délután lesz.

25 másodpercig gyászolta az ENSZ Kim Dzsong Ilt

Archívum2011.12.23, 09:11

Egy perces néma csöndre kérte az ENSZ-közgyűlést levezető elnök a tagállamok képviselőit Kim Dzsong Il észak-koreai vezető halála miatt. A nyugati delegációkat ez felbosszantotta, sokan bojkottálták a végül csak 25 másodpercig tartó tiszteletadást.

Bácsikájával és tábornokaival osztozkodik a hatalmon Észak-Korea új ura

Archívum2011.12.21, 12:04

Egyszemélyi diktatúra helyett egy hatalmi klikk fogja tovább vezetni Észak-Koreát - értesült a Reuters. Kim Dzsong Un, az elhunyt diktátor fia ugyanis még nem elég tapasztalt, hogy egymaga vezesse az országot, ezért apja rendelkezéseinek megfelelően nagybátyja és a hadsereg tábornokai osztoznak vele a hatalmon.

Megvillantja-e erejét az új észak-koreai diktátor?

Archívum2011.12.20, 12:56

Észak-Koreának összeomlást jósoltak az országot ismerő szakértők arra az esetre, ha váratlanul meghal a sztálinista ország diktátora. A kommunista állam jövője most attól függ, milyen gyorsan zár össze az új vezér mögött a régi hatalom, és hogyan találják meg a helyüket Kína és az USA között. A rendkívül zárkózott ország ismerői szerint lehetséges, hogy az új vezér valamilyen erőfitogtatással fog indítani.

Meghalt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető

Archívum2011.12.19, 16:27

Hatvankilenc éves korában meghalt Kim Dzsong Il, Észak-Korea vezetője, az állami hírügynökség szerint egy vidéki útján, a vonaton érte a halál. Utódja legkisebb fia, Kim Dzsong Un lehet. A halálhírt az észak-koreai állami televízió bemondója könnyek között jelentette be hétfőn. A bejelentés után magasabb készültségbe helyezték a dél-koreai haderőket.

A titokzatos kucsmás fiú válthatja a meghalt diktátort Észak-Koreában

Archívum2011.12.19, 13:41

Versben és dalban is megénekelték már a "Nagy Utód", Kim Dzsong Un nagyságát, aki hétvégén az elhunyt apja, Kim Dzsong Il helyére léphet Észak-Koreában. A huszonéves, kövérkés fiatalember szinte a semmiből bukkant elő egy évvel ezelőtt, azóta pedig gyors kiképzést kapott apjától, a betegeskedő diktátortól. Az állami média támogatja, de kérdés, hogy a hadsereg is felsorakozik-e mögötte.

Tömegek bőgnek az utcán Észak-Koreában - videó

Archívum2011.12.19, 12:38

Helyszíni beszámolók szerint az észak-koreai fővárosban tömegek fakadtak sírva az utcán az ország vezetője, Kim Dzsong Il halálhírének bejelentése után. Ezt mutatja be az alábbi, internetes videómegosztókra kikerült felvétel is.

A Facebookon állt ki a demokrácia mellett Kim Dzsong Il unokája a dél-koreai sajtó szerint

Archívum2011.10.04, 11:37

A demokráciát választaná a kommunizmus helyett az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Il unokája egy neki tulajdonított Facebook-bejegyzés szerint.

Titkos videofelvételt készítettek az éhező észak-koreai katonákról

Archívum2011.06.27, 10:45

Már az észak-koreai hadsereget is elérte az éhínség az ausztrál ABC televízió szerint, amely egy állítólag Észak-Koreában forgatott, exkluzív leleplező felvételt mutatott be az éhezőkről. A felvételen pártkatonák követelnek rizst kereskedőktől a hadsereg számára, egy kitakart arcú katona pedig arról beszél, hogy egységének fele alultáplált.

Vidraprém kucsma árulkodik Kim Dzsong Il utódjáról

Archívum2011.02.02, 11:31

Újabb egyértelmű jelzés utal arra, hogy valóban a legkisebb fia örökli majd Észak-Korea vezetését Kim Dzsong Iltől. A dél-korai lapokban olyan fotók jelentek meg, amelyeken a fiú is apja ikonikus fejfedőjében, egy vidraprém kucsmában mutatkozik.

Észak-Korea újra beengedi a nukleáris ellenőröket

Archívum2010.12.20, 10:04

Visszaengedi jongbjoni atomlétesítményébe a nemzetközi ellenőröket Észak-Korea - jelentette a CNN. A hírtelevízió szerint Bill Richardson új-mexikói kormányzó érte el ezt az országban folytatott tárgyalásokon. A politikus arra is rávette a diktatórikus országot, hogy túladjon nukleáris fűtőelemeinek egy részén, és forródrótot hozzon létre az USA-val.

Ultramodern nukleáris üzemmel kápráztatta el Amerikát Észak-Korea

Archívum2010.11.21, 12:58

Vadonatúj urándúsító üzemet mutatott be Észak-Korea egy az országba hívott amerikai atomtudósnak, aki a hétvégén számolt be a koreai nukleáris központban tett látogatásáról. A tudós szerint a sztálinista ország megdöbbentően kifinomult atomtechnológiára tett szert 2009 óta, és több száz uráncentrifugát állított üzembe. A látott műszerek alapján valószínű, hogy külföldről segítették az észak-koreai atomprogramot.

Kritizálta az észak-koreai öröklődést Kim Dzsong Il legidősebb fia

Archívum2010.10.12, 20:33

Nem ért egyet a harmadik generációs öröklődéssel Kim Dzsong Il észak-koreai vezető legidősebb fia, Kim Dzsong Nam, de elfogadja, hogy öccse lesz az ország következő legfőbb vezetője.

Megmutatta magát a világnak Észak-Korea leendő ura

Archívum2010.10.10, 11:02

Szokatlan módon a nemzetközi sajtót is beengedték Phenjanba, a Koreai Munkáspárt jubileumát ünneplő parádéra, így a külföldi újságírók is együtt láthatták Kim Dzsong Ilt és bejelentett utódját, Kim Dzsong Unt.

Észak-Korea megerősítette, hogy Kim Dzsong Il fia vezeti tovább az országot

Archívum2010.10.08, 14:04

Hivatalosan is megerősítette egy észak-koreai pártvezető, hogy Kim Dzsong Il diktátor legkisebb fia fogja átvenni a kommunista ország irányítását.

Előző
  • 1
  • 2
Következő