Észak-Karolina

címke rss

Megölte a kisfiát és rágyújtotta a házat

Nagyvilág2022.11.17, 09:12

Életfogytiglani börtönre ítélték a 44 éves, Connecticutban élő Karin Ziolkowskiit, aki hat évvel ezelőtt rágyújtotta a házat nyolcéves fiára, Eliah Ziolkowskira. Bár eleinte azt hitték, füstmérgezés okozta a gyerek halálát, kiderült, hogy már jóval a tűzeset előtt halott volt, ugyanis anyja gyógyszerrel adagolta túl, hogy megszabaduljon tőle.

Felnőttként kezelhetik a vádemeléskor a tizenéves észak-karolinai lövöldözőt

Nagyvilág2022.10.15, 16:33

A cselekmény súlyára tekintettel az ügyészség felnőttként kezelheti a tervezett vádemeléskor azt a 15 éves fiút, aki csütörtök este öt embert lelőtt, kettőt megsebesített Észak-Karolina állam fővárosában, Raleigh-ben.

Saját diákja ejtette teherbe a pornóst, és további 25 gyereket akar vadidegenektől

Nagyvilág2022.10.14, 09:05

Kirúgták az iskolából, miután kiderült, hogy a tanítás mellett pornózik is az észak-karolinai tanárnő. Ráadásul később egy volt diákjával is szexelt, és teherbe is esett. Azt mondja, szép emberekkel szeretné megtölteni a földet, ezért szeretne sok gyereket szülni, természetesen nem egy férfitól.

Ámokfutó lövöldözött Amerikában újra, többen meghaltak - videó

Nagyvilág2022.10.14, 09:13

Öt embert meghalt, amikor egy ámokfutó tüzet nyitott az egyesült államokbeli Észak-Karolina fővárosában, Raleigh-ban egy sétaútvonalon helyi idő szerint csütörtökön.

Majdnem az Év Tanára lett az angoltanárnő, most letartóztatták, mert megerőszakolta a 15 éves diákját

Nagyvilág2022.09.08, 09:39

Kirúgtak a munkahelyéről, és letartóztattak egy 37 éves angoltanárnőt, Amanda Dollt Észak-Karolinában, miután azzal vádolták meg, hogy megerőszakolta egy 15 éves diákját. Tavaly ugyanezt a nőt, az Év Tanára posztra jelölték.

Két ember meghalt, amikor étterembe hajtott egy autó Észak-Karolinában

Nagyvilág2022.08.15, 11:48

Egy sportautó ütközött egy gyorsétterembe vasárnap az észak-karolinai Wilsonban. A balesetben két testvér meghalt - írja az ABC.

Vérfertőzés miatt letartóztattak egy nőt, miután a gyereke megdöbbentő dolgot árult el róla

Nagyvilág2022.06.02, 07:20

Vérfertőzéssel, szexuális erőszakkal, és gyerekbántalmazással gyanúsítanak egy 32 éves, észak-karolinai nőt és párját. Ahogy azt most, sok év bántalmazás után a gyerekük elmondta a szociális munkásnak, anyja és nevelőapja rendszeresen zaklatta szexuálisan.

Arra ért haza, hogy felesége a tizenéves, leszbikus diákjával szexel

Nagyvilág2022.05.19, 09:34

A 26 éves amerikai, észak-karolinai zenetanárnőt azzal gyanúsítják, hogy leszbikus viszonya volt egy tizenéves tanítványával, akit meghívott a lakásában, amikor férje elment otthonról. Arra azonban nem számított, hogy a férfi hamarabb hazatér, és rajtakapja őket. A férfi, miután szembesült a sokkoló látvánnyal, azonnal hívta a nő munkahelyét, majd jelentették az ügyet gyerekvédelemnek és a rendőröknek.

Borzalmas dologra derült fény a házról, amit a férfi családjának vásárolt

Life.hu2022.05.17, 16:15

Álmai házát vásárolta meg egy kaliforniai fekete férfi Észak-Karolinában, ám ami később kiderült a birtokról, azt soha nem gondolta volna. 

Lezuhant egy repülőgép Észak-Karolinában, a pilóta meghalt

Nagyvilág2022.02.17, 20:59

Felszállás után lezuhant egy repülőgép Észak-Karolinában, a pilóta meghalt - írja a Sky News.

Lezuhant egy kisrepülőgép Észak-Karolina partjainál

Nagyvilág2022.02.15, 13:49

Az óceánba csapódott egy kisrepülőgép vasárnap Észak-Karolina partjainál, egy ember meghalt, heten eltűntek.

Egy bejárati ajtó kamerája buktatta le a brutális férfit - videó

Nagyvilág2021.12.18, 18:11

Brutális jelenetet rögzített egy bejárati ajtó kamerája Charlotte-Mecklenburgban. A felvételen látszik ahogy egy férfi összever, majd elvonszol egy nőt. Az elkövetőt az észak-karolinai rendőrség családon belüli erőszak miatt letartóztatta - írja a Fox News.

Lebetegedett a vőlegény az esküvőn, egy bábuval pótolta a menyasszony - videó

Nagyvilág2021.11.25, 16:18

Nem akarta lefújni az esküvőt egy amerikai pár, ezért egy bábúval helyettesítették a vőlegényt, miután a férfi rosszul lett és kórházba került.

Meztelen képeit árulta a diákok apukáinak a csinos amerikai tanárnő

Nagyvilág2021.10.19, 11:50

Miután az amerikai nő lebukott az iskolájában, hogy erotikus tartalmakat árul az interneten, otthagyta az állását. A legtöbb apuka és sok férfi kollégája azonban még most is tartja vele a kapcsolatot.

Csúszdázni tanította az anyamedve a bocsát - videó

Nagyvilág2021.09.27, 15:28

Csúszdázni tanította egy anyamedve a kicsinyét egy észak-karolinai játszótéren. A különös jelenetről készült felvétel rohamtempóban kezdett terjedni az interneten.

Dobozban elásott csecsemőt találtak egy amerikai férfi kertjében

Nagyvilág2021.09.17, 16:00

Szeptember 6-án érkezett névtelen bejelentés érkezett az iredell megyei rendőrségre (Észak-Karolina állam állam), amely szerint holttestet találtak egy helyi ház hátsó kertjében.

Az egyik amerikai tagállamban nem finanszírozzák a nemváltoztatást, most a bíróság előtt magyarázkodhatnak

Nagyvilág2021.09.05, 14:21

2018-ban az Észak-Karolina Állami Egészségügyi Terv (NCSHP) úgy döntött, hogy az egészségügyi biztosítások köréből eltávolítja a hormonterápiát, a nemi átalakítással, nemi diszfóriával és átalakítással kapcsolatos folyamatok társadalombiztosítási finanszírozását. Az egészségbiztosító az észak-karolinai tanárok és állami dolgozók számára biztosít ellátást. A nemátalakításra áhítozó tanároknak és állami dolgozóknak a döntést követően saját zsebükből kellett finanszírozniuk az átalakítással kapcsolatos beavatkozásokat. A fellebbviteli bíróság döntésének értelmében a transznemű biztosítottak ezentúl perelhetik Észak-Karolinát a 2018-as ...

Lövöldözés volt egy iskolában Észak-Karolinában, egy diák meghalt

Nagyvilág2021.09.02, 16:21

Lövöldözés volt iskolában egy Észak-Karolinában, egy diák meghalt. A merénylőt elfogták - írja az ABC News.

Egy hétéves kisfiút zúzott halálra egy lift a családi nyaralás alkalmával

Nagyvilág2021.07.15, 11:32

Borzalmas baleset történt az egyesült államokbeli Észak-Karolina államban, egy hétéves kisfiút zúzott össze egy lift a családi nyaralás első napján még vasárnap. 

Hétéves gyereket harapott meg egy cápa Észak-Karolinában

Nagyvilág2021.06.29, 11:13

Hétéves kislányt ért cápatámadás az egyesült államokbeli Észak-Karolina állam Ocean Isle Beach tengerparti városában.

Hárman meghaltak Észak-Karolinában, amikor elsodorta őket egy folyó

Nagyvilág2021.06.18, 12:08

Felfújható gumicsövekkel akartak átkelni többen egy észak-karolinai folyó gátján, de a víz elsodorta őket. Három ember meghalt, kettő pedig eltűnt a Dan-folyón történt balesetben.

Lakótársa ölhette meg a csinos húszéves egyetemista lányt

Nagyvilág2021.04.09, 12:47

Holtan találtak Észak-Karolinában egy fiatal lányt, Christina Matost két nappal a huszadik születésnapja után vasárnap este. Az eltűnését néhány órával korábban jelentették be. Ami az egészben igazán rejtélyes, hogy a lány szobája zárva volt, holttestét csak azután fedezték fel a rendőrök, hogy felfeszítették az ajtót. A rendőrök egy húszéves férfit, Christina egyik lakótársát gyanúsítják a lány meggyilkolásával, akit azóta letartóztattak, azonban a halál körülményeiről nem közöltek bővebb információt.

Gyűjtenek a versenyautó balesetében megsérült néző kezelésére - videó

Nagyvilág2021.03.26, 15:33

Egy Észak-Karolinában rendezett hétvégi versenyen az egyik versenyautó megcsúszott és a nézők közé csapódott, majd kettészakadt. A pilóta csodával határos módon megúszta a balesetet, egy 22 éves néző viszont olyan súlyosan megsérült, hogy szombat óta már kétszer megműtötték és újabb műtétek várnak rá. Az interneten kezdtek gyűjteni neki, hogy fedezni tudják az orvosi költségeket - írja a The Sun.

A kihalás széléről térhetnek vissza a vörös farkasok

Tudomány2021.03.12, 17:42

A vadonban ma már talán legfeljebb tíz vörös farkas vagy más néven rőt farkas maradt, és mind egyetlen helyen él: Észak-Karolinába. Megdöbbentő statisztika ez egy olyan fajról, amely egykor megtestesítette az Egyesült Államok legsikeresebb újrabetelepítési programját, és amely a Yellowstone Nemzeti Park sokat dicsért szürke farkas-rehabilitációs projektjének alapjait is szolgáltatta.

Legalább hárman meghaltak egy hatalmas tornádó miatt az Egyesült Államokban

Nagyvilág2021.02.16, 13:14

Legalább hárman meghaltak és többen megsérültek Észak-Karolinában hétfőn éjjel, amikor tornádó csapott le az amerikai állam keleti partjainál - számolt be a CBS NEWS.

Egymillió dollárt nyert a lottón egy Covid-részlegen dolgozó nővér

Nagyvilág2021.01.14, 11:35

Egy észak-karolinai gondozási központ Covid-részlegén dolgozó nővér egymillió dollárt nyert a lottón.  Azt mondta, hogy korábban imádkozott, hogy történjen valami jó ebben a nehéz időszakban. Hálás a nyereményért - írja az ABC News.

Órási trópusi vihar pusztított Amerikában - képek

Nagyvilág2020.08.04, 22:50

Áradásokkal és tornádókkal pusztít az Egyesült Államok keleti partvidékén az Ézsaiás(Izajás)hurrikán , amely kedden délelőttre trópusi viharrá szelidült - jelentette az amerikai országos hurrikánközpont (NHC) kedden.

Aligátor támadt egy kajakosra Észak-Karolinában - videó

Nagyvilág2020.07.15, 10:55

Félelmetes videót osztott meg egy férfi arról, ahogy a hétvégén kajakozás közben megtámadta egy aligátor Észak-Karolinában.

Zöld kölyke született egy kutyának

Life.hu2020.01.16, 19:24

Élénkzöld kölyke született egy észak-karolinai család kutyájának, a Marvel-képregények zöld bőrű izomemberéről Hulknak nevezték el.

Életben vannak a tehenek, amiket hónapokkal ezelőtt sodort el a Dorian hurrikán - videó

Nagyvilág2019.11.14, 15:20

Egy észak-karolinai partról sodort el a Dorian hurrikán több tehenet és lovat még szeptemberben. Mindet halottnak hitték, három tehén azonban élve került elő, több kilométerrel arrébb.

Halálra éheztette beteg, mozgássérült unokáját egy észak-karolinai asszony

Nagyvilág2019.11.07, 18:48

Gyilkossággal vádolják az 53 éves Geneen Ballengert, aki úgy elhanyagolta nyolcéves, fogyatékossággal élő unokáját, hogy enni sem adott neki rendesen. A kisfiú végül belehalt az alultápláltság miatti súlyos betegségbe.

Megölte férjét és öngyilkos lett a 63 éves tanár, aki egy diákjával szexelt

Nagyvilág2019.11.07, 15:57

Megölte a férjét, majd öngyilkos lett egy tanárnő, akinek egy diákjával is volt viszonya – írja a Mirror.

Lövöldözés volt egy észak-kaliforniai fokhagymafesztiválon

Nagyvilág2019.07.29, 09:28

Nőtt az észak-kaliforniai Gilroy fokhagymafesztiválján történt lövöldözés áldozatainak száma: a legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint négyen haltak meg, köztük a feltételezett elkövető. A sebesültek száma tizenöt - mondta el Scot Smithee helyi rendőrfőnök egy helyi idő szerint vasárnap éjjel tartott sajtótájékoztatón.

Agyevő amőba végzett egy férfival Észak-Karolinában

Life.hu2019.07.26, 19:58

Agyevő amőba végzett egy férfival Észak-Karolinában, miután egy vízi vidámpark mesterséges tavában úszott.

Egy kisbabával együtt lopott el egy autót egy 14 éves fiú

Nagyvilág2019.07.11, 20:00

A 14 éves fiú múlt héten lopta el az amerikai DoorDash futárcég egyik autóját, amiben egy egyéves kisbaba is benne volt.

25 méter magasból zuhant a halálba egy fiatal hegymászó

Nagyvilág2019.07.01, 19:01

Szörnyethalt vasárnap egy chicagói férfi, miután hegymászás közben 25 métert zuhant egy szikláról.

Sütikben talált számokkal lett milliárdos egy amerikai nyugdíjas

Nagyvilág2019.06.05, 14:57

Finoman fogalmazva is megütötte a főnyereményt az az amerikai nyugdíjas, aki az unokájától kapott szerencsesütik számaival nyert a lottón. A pontos összeg 344,6 millió dollár, amely közel 98,3 milliárd forintnak felel meg. 

Cápa támadott meg egy tizenéves lányt, amputálni kellett a lábát

Travelo2019.06.04, 13:20

Cápatámadás miatt térd felett amputálni kellett egy 17 éves lány lábát Észak-Karolinában: a tinédzser édesapjának köszönhetően szabadult ki a ragadozó fogai közül, miután a férfi ütlegelni kezdte az állat fejét.

Amputálták egy 17 éves lány lábát, miután megtámadta egy cápa

Tudomány2019.06.04, 13:41

Cápatámadás miatt térd felett amputálni kellett egy 17 éves lány lábát Észak-Karolinában. A tinédzser édesapjának köszönhetően szabadult ki a ragadozó fogai közül, miután a férfi ütlegelni kezdte az állat fejét.

Figyelmetlen gyakornokot marcangolt halálra egy oroszlán

Nagyvilág2019.02.21, 13:30

Egy észak-karolinai vadasparkban egy oroszlán kihasználta gondozója figyelmetlenségét, és megölte őt. A most megjelent boncolási jegyzőkönyv szerint a vadállat először elkapta a 22 éves Alexandra Black bokáját, majd átharapta a nyakát. A nőnek esélye sem volt a túlélésre.

Hónapokig élt anyja holttestével egy nő, mert "látni akarta a halált"

Nagyvilág2018.09.27, 08:29

Kíváncsi volt, mi történik a halál után, ezért nem szólt senkinek az az észak-karolinai nő, aki hónapokig rejtegette otthon 93 éves anyja holttestét.

Donald Trump a katasztrófa sújtotta Észak-Karolinába látogatott

Nagyvilág2018.09.19, 19:45

A Florence trópusi vihar által sújtott Észak-Karolinába látogatott szerdán Donald Trump amerikai elnök.

Élő adásban mentett meg egy kutyát a hős riporter - videó

Nagyvilág2018.09.17, 10:19

Juile Wilson éppen az elárasztott észak-karolinai városból tudósított, mikor egy család segítségére sietett – írja a Daily Mail.

Florence megérkezett Észak-Karolinába

Nagyvilág2018.09.14, 21:56

Megérkezett Észak-Karolinába a Florence nevű hurrikán. Ugyan ereje csökkent, a lakosságot így is evakuálni kellett, a vele járó esőzések várhatóan hatalmas áradásokat fognak okozni. 

Szögletes repülő tárgyat láttak Észak-Karolinában, az UFO-khoz lehet köze

Archívum2018.09.04, 16:59

Kémrepülőnek vélik azt a szögletes repülő járművet, melyet Észak-Karolina államban fotózott Javion Hill. Egyesek azonban kételkednek a kép valódiságában. 

Fegyvert szorítottak a kis limonádéárus fejéhez

Nagyvilág2018.08.08, 10:32

A 9 éves észak-karolinai fiút limonádéárusítás közben rabolta ki egy fegyveres fiatal. 

A kisbabáját cigiztette egy 20 éves nő - videó

Nagyvilág2018.03.22, 13:29

Kisbabájának adott cigit a szájába egy 20 éves amerikai nő - derül ki a Facebook-on terjedő videóból. A videót több millión látták, és végül a közösségi oldal felhasználói vezették nyomra a hatóságokat.

Letartóztattak egy légiforgalmi irányítót, mert bomba volt nála

Nagyvilág2017.11.11, 15:00

Észak-Karolina államban letartóztatták a 30 éves Paul George Dandan légiforgalmi irányítót és lakótársát, Derrick Fellset, mert csőbombát készítettek.

Öntudatán kívül, álmában mészárolta le a feleségét - állítja a férj

Nagyvilág2017.09.05, 13:17

Egy Észak-Karolinában élő férfit letartoztattak gyilkosság miatt, miután azzal hívta fel a rendőrséget, hogy azt hiszi, megölte a feleségét, de nem emlékszik semmire.

Majdnem megharapta a stewardesst, hogy kiugorjon a repülőből

Nagyvilág2017.05.27, 11:36

Majdnem megharapta egy utas a stewardesst, aki meg akarta akadályozni, hogy kiugorjon a repülőből, egy észak-karolinai repülőtéren. 

Feloldották a kijárási tilalmat Charlotte-ban

Nagyvilág2016.09.26, 10:17

A hétvégi békés tiltakozások hatására feloldotta a kijárási tilalmat az észak-karolinai Charlotte polgármestere. A városban a múlt héten egy rendőr agyonlőtt egy fekete férfit, ami miatt zavargások törtek ki.

Transznemű diákok WC-pert nyertek Amerikában

Nagyvilág2016.08.27, 07:59

Egy észak-karolinai bíró úgy döntött, hogy az állami egyetem egyelőre nem alkalmazhatja azt a márciusban elfogadott törvényt, amelynek értelmében a transznemű személyek csak a biológiai nemüknek megfelelő mosdókat használhatják.

Mindenki az 5 éves kislányon nevet: dühös páva elől menekült, mém lett belőle

Life.hu2016.07.02, 11:42

Az állatkerti mókázás nem is olyan veszélytelen dolog, ezt már az 5 éves Emma is tudja, akinek szörnyű élményben volt része. A páva megkergette őt, az erről készült fotó pedig bejárta az internetet.

Itzhak Perlman is lemondta észak-karolinai koncertjét

Nagyvilág2016.05.18, 06:16

Itzhak Perlman világhírű izraeli-amerikai hegedűművész a legújabb azon művészek sorában, aki az Észak-Karolinában elfogadott, a transzneműeket és melegeket diszkrimináló törvény miatt lemondta ottani koncertjét.

Szívszorító reakció egy transzneműtől a jogait korlátozó törvényre

Life.hu2016.04.15, 13:09

Nagy felháborodást keltett az észak-karolinai törvény, ami szerint szabadon diszkriminálhatóak a meleg, biszexuális és transznemű emberek, valamint meghatározza azt is, hogy melyik mosdót használhatják.

Pornóoldal büntet a politikusok miatt

Kultúra2016.04.12, 15:23

A pornónézők jobban szeretik a melegeket és a transzneműeket, mint a törvényhozók.

Kísértetkastélyt is érint az új amerikai túraútvonal

Travelo2017.11.27, 15:52

A Blue Ridge-túraútvonal Észak-Amerika egyik leglátványosabb, de még kevéssé ismert nemzeti parkján halad át, és remélhetőleg látogatók ezreit vonzza majd évente. A hírhedt Biltmore-birtokot is érinti.

Ugrásszerűen megnőtt a cápatámadások száma Észak-Karolinában

Archívum2015.07.14, 09:48

Az államban az elmúlt száz évben 54 cápatámadást regisztráltak, így most, hogy egy hónapon belül hét támadás is volt, a szakértők is fellkapták a fejüket. 

Két hét alatt hat cápatámadás Karolina partjainál

Nagyvilág2015.06.28, 13:03

Egy 17 éves fiút szombaton támadott meg egy cápa Észak-Karolina partjainál. Két hét alatt ez a hatodik eset.

Cápa támadott meg egy kislányt

Archívum2015.06.12, 10:29

Az eset Észak-Karolina partjainál történt, komoly sérülés szerencsére nem történt.

Így csapott le legalább ötven tornádó az Egyesült Államokra

Időjárás2011.04.18, 16:00

2008 óta nem okoztak szélviharok ennyi halálos áldozatot, mint az elmúlt hétvégén. Kétszáznegyvenegy tornádóról érkezett bejelentés az Egyesült Államokban csütörtök és szombat között, de ezek közül csak ötvenet erősített meg az USA meteorológiai szolgálata. A háromnapos zivatarzóna kialakulásához minden együtt volt: hirtelen felszálló meleg levegő és megfelelő páratartalom.

Eddig 24-en haltak meg a tavaszi tornádókban az Egyesült Államokban

Nagyvilág2011.04.17, 13:13

Az elmúlt három nap tomboló viharai huszonnégy ember életét követelték az Egyesült Államokban, Észak-Karolinában szükségállapotot hirdettek. Dél-Karolinában hat emberre omlott rá egy templom, de senki nem sérült meg.

Negyvenöten haltak meg a hétvégi viharokban az Egyesült Államokban

Nagyvilág2011.04.17, 21:32

Összesen negyvenöt ember halt meg az Egyesült Államok délkeleti részén, ahol tornádókkal kísért viharok söpörtek végig az elmúlt három napban.

Újabb hóviharok bénítják az Egyesült Államokat

Nagyvilág2011.02.09, 17:23

Ismét káoszt okoz a havazás az Egyesült Államokban. Egy újabb front miatt kilenc államban hóviharriadót rendeltek el. az előrejelzések szerint van, ahol a lehullott hó mennyisége elérheti a húsz centimétert.

Nem lesz vak a láthatatlanná tévő varázsköpeny viselője

Tudomány2008.12.16, 10:45

A láthatatlanná tevő varázsköpeny néhány éve kilépett a fantasztikumok világából: az első sikerek után intenzív kutatások indultak a különleges tulajdonságú metaanyagok létrehozására és tanulmányozására. A közelmúltban érdekes új eredmény született: létrehozták az antiköpenyt, amely lehetővé teszi majd, hogy a varázsköpeny viselője lássa a környezetét.

Indianát, Észak-Karolinát csak hajszállal vitte Obama

Nagyvilág2008.11.05, 17:51

Hat olyan állam van, ahol különösen szoros eredmény született az amerikai elnökválasztásokon: Missouriban, Indianában és Észak-Karolinában olyan szoros az eredmény, hogy a CNN oldalán sem merték kék vagy piros színűre festeni ezeket az államokat. A hat szoros állam összesen 86 elektort ad - Obama közülük ötben hajszállal bár, de több voksot kapott. Igaz, McCain akkor sem nyerhette volna meg az elnökválasztást, ha az összes szoros államban ő győz.

Eddig 16 millióan szavazhattak Amerikában

Archívum2008.10.30, 01:09

A George Mason egyetem szerint 16,1 millió amerikai adta le előzetesen a voksát az amerikai elnökválasztáson. A legtöbben Kaliforniában, Floridában, Texasban, Észak-Karolinában és Georgiában szavaztak, valószínűleg főként a demokartákra.

Clinton került ki gyengébben ebből a menetből

Nagyvilág2008.05.07, 08:01

Az amerikai előválasztás egyik legizalmasabb fordulóját produkálta a kedd éjszaka. Indiana államban kezdettől Hillary Clinton vezetett, de a végén úgy tűnt, egyetlen apró megye miatt megfordul az eredmény. Az egykori first lady végül győzött, de alaposan megizzasztotta Barack Obama, aki ráadásul simán megnyerte a szintén keddi észak-karolinai előválasztást. Ebből a menetből ő került ki megerősödve, de a demokrata elnökjelöltségért folyó versenynek nincs vége.

Italozás után csap össze újra Clinton és Obama

Nagyvilág2008.05.06, 13:55

A demokrata elnökjelöltségért folyó végtelennek tűnő küzdelem újabb fordulója következik kedden az Egyesült Államokban. Észak-Karolina és Indiana államban tartanak előválasztást, és a felmérések szerint előbbit Barack Obama, utóbbit pedig Hillary Clinton nyeri meg. Bár az átlagemberek kegyeit kereső jelöltek a kocsmákat is útba ejtették, a kiütéses győzelem várhatóan ezúttal is elmarad, így a kampány még hónapokig folytatódhat.

95. Harrington Zsuzsanna - Sandy Landing, Egyesült Államok

iWiW-vel a világ körül2007.10.08, 10:55

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra. Ma az egyesült államokbeli Észak-Karolinából, Sandy Landingből válaszol Harrington Zsuzsanna.

Viharrá enyhült az Ophelia hurrikán

Nagyvilág2005.09.16, 07:14

Péntekre hurrikánból trópusi viharrá enyhült az Ophelia. A vihar második napja ostromolja az USA Észak-Carolina államának partvidékét.

Hurrikánriadó az USA-ban az Ophelia miatt

Nagyvilág2005.09.15, 06:52

Csütörtök reggel már Észak-Carolina partjait ostromolta az Ophelia hurrikán. A vihar 137 kilométer per órás szelekkel érkezik a szárazföldre. Eddig 120 ezer otthon maradt áram nélkül, a heves esőzések árvizekkel fenyegetnek.

Már 708 halottja van a Katrina hurrikánnak

Nagyvilág2005.09.15, 02:57

A legfrissebb hivatalos adatok szerint 708-ra emelkedett a Katrina hurrikán halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban, Észak-Carolina államban újabb ciklon, az Ophelia érkezésére készülnek.

Szórakozni akartak a fényképező iraki börtönőrök

Nagyvilág2004.08.04, 17:42

"Csak szórakozásból készültek a fotók" - mondta Lynndie England, aki ellen az Abu Graib börtönben történt fogolykínzás miatt folyik eljárás Észak-Karolinában. Pénteken kiderül, hogy hadbíróság elé állítják-e a hét hónapos terhes katonanőt.

Októberben jelenik meg a WWII Fighter Pilot

Archívum2004.07.29, 14:28

Egy újabb olyan programon dolgozik az Észak-Karolinában székelő Merscom gárdája, mely a második világháború eseményeit világítja meg. Az egyszerűen csak WWII Fighter Pilot című program egy repülőgépes szimulátor, és a Csendes-óceán régiójának egeibe repíti a játékost.

Pszichés betegeket végeznek ki Amerikában

Nagyvilág2003.11.10, 09:58

Három pszichés beteget végeznek ki hamarosan az Egyesült Államokban. A három férfit gyilkosságok miatt ítélték halálra Georgia és Észak-Carolina államokban.

Ebihalak potyogtak az égből

Tudomány2003.10.08, 12:57

A szeptember 18-án óránként a 160 kilométeres sebességet is elérő széllökésekkel és felhőszakadással Észak-Carolina partvidékéhez érő hurrikán, Isabel útja során hatalmas pusztításokat végzett: a keleti partvidéken több mint egymillióan maradtak áram nélkül, megbénult a légi közlekedés, a katasztrófa huszonöt halálos áldozatot követelt. De történt még valami, ami első látásra leginkább a bibliai tíz csapásra emlékeztetett.

Legalább 13-an meghaltak a hurrikán miatt

Nagyvilág2003.09.19, 16:53

Három állam 3,5 millió otthonában szünetel az áramszolgáltatás, az USA keleti partján, az Isabel hurrikán okozta viharok miatt. A heves esőzés és szél eddig legkevesebb 13 emberáldozatot követelt. Az amerikai elnök természeti katasztrófa sújtotta övezetnek minősítette Észak-Karolina és Virginia állam egyes területeit. Már a térség nyolc államában hirdettek rendkívüli állapotot.

Riadó Amerikában az Isabel hurrikán miatt

Nagyvilág2003.09.17, 13:55

Több mint százezer embert szólítottak fel otthonaik elhagyására a hatóságok az Egyesült Államok keleti partvidékén, amint egyre közelebb ér az Isabel hurrikán. A vihar várhatóan 170 kilométeres széllel és 2-2,5 méres vízárral ér partot csütörtökön Virginiában és Észak-Carolinában. Az emberek deszkákkal borítják be házaikat, a haditengerészet a nyílt vízre küldi hajóit, hogy csökkentsék az esetleges károkat. Nézze meg képeinket az előkészületekről!

USA: ezreket fenyeget az Isabel hurrikán

Nagyvilág2003.09.16, 18:41

Távozásra szólították fel a hatóságok kedden Észak-Carolina partvidékének több ezer lakosát, miután a közelgő Isabel hurrikán továbbra is fenyegeti az Egyesült Államok sűrűn lakott keleti partvidékét.

Előző
  • 1
  • 2
Következő