eSport

címke rss

Magyar résztvevője is lesz az első virtuális olimpia autósportdöntőjének

Gphírek2021.06.22, 16:55

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. és a Magyar E-Sport Szövetség. A HUMDA és a HUNESZ közös sajtótájékoztatójának másik fontos témája Blazsán Patrik teljesítménye volt, hiszen a magyar szimulátoros bejutott az első ízben megrendezett virtuális olimpia autósport-kategóriájának a döntőjébe.

Szorosnak ígérkezett, de sima Gambit győzelemmel zárult a tavaszi BLAST szezon

Sport2021.06.21, 06:04

Mindig is voltak a CS:GO-nak olyan időszakai, amikor egy csapat vagy egy nemzetiség játékosai uralták a mezőnyt. A kezdetekben, az első 3-4 évben például minden a svéd csapatokról szólt, a második helyen pedig sokszor a franciák álltak. Később egy brazil ötös verte oda-vissza a mezőnyt, azután jött a dán Astralis uralkodása, most pedig lassan egy éve éljük már a CIS, azaz Független Államok Közösségéből érkező csapatok uralmát. Annak rendje és módja szerint, a tavaszi BLAST szezon döntőjét is két CIS csapat játszotta, ráadásul pont a világelső Gambit, valamint a 2. helyen tanyázó Na'Vi.

Itt nézheti a BLAST Premier szezonját, az e-sport verseny küzdelmeit

Sport2021.06.19, 20:53

Ebben a cikkben követheti figyelemmel élő közvetítésünket.

Bemutatjuk a BLAST Premier Spring Finals csapatait

Sport2021.06.20, 01:28

A különböző sportágak szerelmesei sűrűn dobálóznak olyan szólásokkal, mint például a "verhetetlen csapat". Ez azonban csak nagyon ritkán fedi a valóságot, aligha van olyan, amikor egy csapat vagy egy sportoló valóban verhetetlen, hogy soha, egyetlen percre sem inog meg teljesítménye.

Továbbra is megállíthatatlan a Gambit, már döntőben a csapat

Sport2021.06.20, 01:28

A versenyt megelőzően bár tudtuk, hogy mind a nyolc csapat nagyon erős és bármelyik meglepetést okozhat majd, az borítékolható volt, hogy a világelső Gambit a BLAST Premier Spring Finals alatt is bitang erős lesz.

Hét körös hátrányból fordította meg a meccset a G2

Sport2021.06.19, 07:47

A BLAST Premier Spring Finals első napjai hoztak néhány váratlan meglepetést, most azonban úgy tűnik, hogy a folytatás a papírformáról szól. Persze ha az a papírforma, hogy a világ legjobb CS:GO csapatai jobbnál jobb meccseket játszanak egymás ellen még két napon keresztül, ám legyen.

A CIS csapatok egyelőre ezt a versenyt is uralják

Sport2021.06.18, 08:40

Elérkeztünk a féltávhoz. A 2021-es BLAST Premier Spring Finals versenyének hat napjából hármat már teljesítettek a csapatok. A folytatásban pedig a Top 6 mérkőzéseit élvezhetjük, hiszen tegnap még egy, immár a második csapatnak is búcsúznia kellett a mezőnytől.

Meglepetés vereséget szenvedett a BLAST Premier Spring Finals egyik legnagyobb bajnokesélyese

Sport2021.06.17, 06:31

Itt már nincsenek gyenge csapatok. Akik jelenleg nem is érnek fel a többiekhez, azok kiestek a verseny korábbi szakaszaiban, így a BLAST Premier Spring Finalsre már csak a legjobb 8 maradt. Közülük azonban könnyedén kiemelhetünk kettőt. Természetesen a világelső Gambitet, akik tegnap már meg is nyerték első meccsüket és a G2-t, akik hosszú évek óta a CS:GO talán legnépszerűbb csapata, még akkor is ha időközben náluk is lecserélődtek a játékosok. Ettől a két alakulattól várják a legtöbben a csodát, őket várják a döntőben.

A pálya, ami már két évtizede szórakoztatja a gamereket

Sport2021.06.16, 19:31

A videójátékok kedvelői kapásból tudják sorolni kedvenc játékaik legjobb pályáit, igazán legendássá azonban csak néhány növi ki magát. A Super Mario Bros. 1-1 pályájára például valószínűleg még azok is emlékeznek, akik csak szülőként, gyermekeik által játszva látták azt.

Egy pálya erejéig tudták csak megszorongatni a világelsőt

Sport2021.06.15, 22:17

Hosszú várakozás után végre elindult a BLAST Premier Spring Finals, ahol ugyan melyik más csapattal, ha nem a friss IEM Summer bajnok és a világranglistát uraló Gambit meccsével nyitották volna meg a versenyt. Ráadásul ellenfelük is az az Evil Geniuses volt, akikkel az IEM Summer alkalmával kétszer is találkoztak. Elsőnek az EG tudott győzedelmeskedni, másodjára viszont már a Gambit volt az erősebb, akárcsak kedden.

Még csak ismerkedsz a CS:GO közvetítésekkel? Segítünk ezzel a gyorstalpalóval!

Sport2021.06.14, 20:31

Korunk egyik leggyorsabban fejlődő sportága az e-sport, ami évről évre nézők millióit szegezi a képernyők elé és dollár százmilliókat mozgat meg. E-sporttá több videojáték is kinőtte már magát, például a Counter-Strike: Global Offensive, ami a legnépszerűbb kompetitív, azaz versenyszerűen űzhető FPS játék a piacon.

Egyetlen nap és kezdődik a világ egyik legnevesebb e-sport versenye

Sport2021.06.14, 20:29

Hónapok óta tart az e-sport világ, azon belül is a Counter-Strike: Global Offensive (röviden CS:GO) nevű játék szerelmeseinek egyik legkiemelkedőbb időszaka, a BLAST Premier Spring, azaz a tavaszi BLAST Premier szezon.

Véget ért a BLAST Rising a Budapest Five számára

Sport2021.05.20, 06:34

A BP5 egy győzelem után megtorpanni látszott a BLAST Rising bajnokságon, és sorra bukta a meccseket. Viszont egy lehetetlen helyzetből sikerült újra felemelkednie: hétfőn kettőből kettőt kellett megnyernie ahhoz, hogy versenyben maradhasson. Aztán pedig szerdán már egyenes kieséses szakaszban kellett helyt állnia a fiúkak.

Itt követhető élőben a BLAST Rising e-sport bajnokság szerdai fordulója

Sport2021.05.19, 15:29

Május 12-én kezdődött a BLAST Rising e-sport bajnokság, melyben a világ legjobbjai küzdenek meg egymással. Az idei versenysorozatot az Origo e-sport oldalán is láthatják a rajongók, valamint az Esport1-nek köszönhetően magyar nyelven, a legjobb hazai kommentátorokkal követhetik a nézők. A bajnokság második napján is lehet magyar csapatnak szurkolni: hazánkat a Budapest Five képviseli az E csoportban.

Itt követhető élőben a BLAST Rising e-sport bajnokság hétfői fordulója

Sport2021.05.19, 15:30

Május 12-én kezdődött a BLAST Rising e-sport bajnokság, melyben a világ legjobbjai küzdenek meg egymással. Az idei versenysorozatot az Origo e-sport oldalán is láthatják a rajongók, valamint az Esport1-nek köszönhetően magyar nyelven, a legjobb hazai kommentátorokkal követhetik a nézők. A bajnokság második napján is lehet magyar csapatnak szurkolni: hazánkat a Budapest Five képviseli az E csoportban.

A Budapest Five nem adja fel - hétfőn újra a pályán!

Sport2021.05.16, 10:29

A Budapest Five első versenynapját egy győzelemmel, egy vereséggel zárta, így a csoportelsőségtől elbúcsúztak a fiúk, de ezzel még korántsem ért véget a bajnokság! Ugyanis a második pozícióra még esélyesek voltunk, csütörtökön pedig ezért harcoltak a fiúk az ukrán Natus Vincere „NAVI" Junior ellen.

Itt követhető a Blast Rising e-sport bajnokság szombati fordulója

Sport2021.05.16, 10:26

Május 12-én kezdődött a BLAST Rising e-sport bajnokság, melyben a világ legjobbjai küzdenek meg egymással. Az idei versenysorozatot az Origo e-sport oldalán is láthatják a rajongók, valamint az Esport1-nek köszönhetően magyar nyelven, a legjobb hazai kommentátorokkal követhetik a nézők. Ezúttal is szurkolhatunk magyar csapatnak, a Budapest Five az E csoportban szerepel.

Itt követhető élőben a Blast Rising e-sport bajnokság csütörtöki fordulója

Sport2021.05.15, 17:20

Május 12-én kezdődött a BLAST Rising e-sport bajnokság, melyben a világ legjobbjai küzdenek meg egymással. Az idei versenysorozatot az Origo e-sport oldalán is láthatják a rajongók, valamint az Esport1-nek köszönhetően magyar nyelven, a legjobb hazai kommentátorokkal követhetik a nézők. A bajnokság második napján is lehet magyar csapatnak szurkolni: hazánkat a Budapest Five képviseli az E csoportban.

A Budapest Five megjárta a mennyet és a poklot is - csütörtökön folytatja online harcát

Sport2021.05.19, 15:01

Ahogy azt korábban megírtuk, szerdán megkezdte küzdelmét a Budapest Five csapata a BLAST Rising európai bajnokságán. De még hogy!

Szerdán kezdett a BLAST Rising e-sport bajnokságban a Budapest Five

Sport2021.05.13, 14:23

Május 12-én elstartol a BLAST Rising e-sport bajnokság, melyben a világ legjobbjai küzdenek meg egymással. Az idei versenysorozatot az Origo e-sport oldalán is láthatják a rajongók, valamint az Esport1-nek köszönhetően magyar nyelven, a legjobb hazai kommentátorokkal követhetik a nézők. A magyar nézők magyar csapatnak is szurkolhatnak: hazánkat a Budapest Five képviseli az E csoportban, ahol francia, ukrán és cseh riválisok várnak rá.

Magyarok a világsiker kapujában

Sport2021.05.12, 12:29

Május 12-én elstartol a BLAST Rising e-sport bajnokság, melyben a világ legjobbjai küzdenek meg egymással. Az idei versenysorozatot az Origo e-sport oldalán is láthatják a rajongók, valamint az Esport1-nek köszönhetően magyar nyelven, a legjobb hazai kommentátorokkal követhetik a nézők. A 30 ezer dolláros összdíjazású versenyen a Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) című játékban bizonyíthatnak a fiatal tehetségek, köztük az egyedüli magyar csapatként bejutott Budapest Five formációval.

E-sport rajongók figyelem, elhoztuk életetek lehetőségét!

Unilife.hu2021.05.06, 17:44

A pandémia kis hazánkban is virágzásnak indította az e-sportot, hisz valamivel el kellett foglalni magunkat a karantén és a távoktatás alatt. A videojátékokkal töltött órák ezennel meg is hozzák gyümölcsüket. Négy szervezet egyesíti erőit annak érdekében, hogy egy felejthetetlen élménnyel gazdagítsák a gamereket!

Indul a Nemzeti E-sport Bajnokság újabb évada

Techbázis2021.04.29, 15:23

Tizenkétmillió forint összdíjazással és 500 óra sportközvetítéssel várják az e-sport szerelmeseit a szervezők.

E-sportos bundázás miatt nyomoz az FBI

Techbázis2021.04.07, 17:49

Lebeszélik egyes észak-amerikai csapatok az eredményeket.

E-sport: Ezek a lehetőségek várnak rád itthon!

Unilife.hu2021.03.11, 20:14

Az esport világszerte egyre növekvő népszerűségnek örvend, amire csak rátett egy lapáttal a járvány. Minden van benne, ami vonzza az embereket: szórakozás, karrier, pénz. Ha azt hinnénk itthon nincs lehetőség érvényesülni, tévedünk!

E-sport: Mi a koreai profik titka?

Unilife.hu2021.03.08, 19:16

Biztos ismerjük azt a mondást, miszerint: "Nem számít, hogy milyen jó vagy valamiben, mindig lesz egy ázsiai tinédzser, aki jobb nálad!" Ez az esportban is felkapott sztereotípia, de vajon van valóságalapja? Genetikailag kódolt lenne a tehetség? A választ máshol kell keresnünk!

Esport: A sportág, ami járvány alatt is virágzik!

Unilife.hu2021.03.03, 18:16

A koronavírus a 2020-as tokiói olimpia elhalasztásával hatalmas csapást mért a sportéletre. Egy mégis állja a sarat: az esport. Ha sose értetted, mit lehet szeretni a videójátékokon, vagy épphogy imádod őket, esetleg esport karriert dédelgetsz, ez a cikk neked szól!

535 győztes meccs után szenvedett vereséget a 15 éves futballsztár

Sport2021.02.15, 10:02

A mindössze 15 éves dán Anders Vejrgang 535 győztes meccs után először kapott ki a FIFA21 játékban. Ez azért is szenzáció, mert ebben az esport játékban ő volt az egyetlen veretlen a világon.

Ingyen játszható az ünnepek alatt az Overwatch

Techbázis2020.12.23, 16:29

Konzolokon és számítógépeken is él a különleges ajánlat.

Megyék Csatája - Képeken a verseny legérdekesebb statisztikái

Sport2020.12.23, 15:08

Záporoztak a gólok FIFA 21-ben, League of Legendsben Hecarim kapta a legnagyobb figyelmet.

"Megpróbáltam egy váratlan húzást, és szerencsére bejött" - Sero MCS FIFA 21 interjú

Sport2020.12.22, 14:09

A két konzolt figyelembe véve a legfiatalabb játékos két vállra fektette a teljes mezőnyt, és egy szenzációs fordítás után megnyerte a Megyék Csatája döntőjét, ráadásul nem is akárki ellen.

Az első meccs csak bemelegítés volt, hogy észhez kapjunk - Frenna MCS LoL interjú

Sport2020.12.22, 14:07

0-1-ről fordította meg a döntőt a Nógrádi Tollas Vitézek csapata, Frenna mesélt erről a parádés győzelemről.

Megyék Csatája LoL - Három Akali, három győzelem, Kubu lett a finálé MVP-je

Sport2020.12.21, 13:26

Az elmúlt szezonokban a nemzetközi mezőnyben bizonyított, ezúttal a Megyék Csatáján villogott Kubu.

MCS FIFA 21 - Aranygól döntött a PS4-es fináléban

Sport2020.12.21, 13:51

Egyetlen jó időben megszerzett gól eldöntötte a szériát.

MCS LoL döntő - Hiába a Pentakill, egy remek fordítás után eldőlt a bajnoki cím sorsa

Sport2020.12.20, 11:47

Négy mérkőzésre volt szüksége a Megyék Csatája győztes League of Legends csapatnak, hogy eldöntse a finálé párharcát.

MCS LoL döntő - Revansra készülhetnek a Tollas Vitézek a Griffek ellen

Sport2020.12.19, 11:35

Egyszer már találkoztak egymással a csapatok a Megyék Csatájában, most itt az újabb felvonás.

Megyék Csatája döntők - Minden információ egy helyen, hogy ne maradj le semmiről

Sport2020.12.18, 14:18

Már csak egyet kell aludni a Megyék Csatája - Országos E-sport Verseny utolsó mérkőzésnapjáig.

MCS FIFA 21 - Minden, amit a döntőbe jutott játékosokról tudni érdemes

Sport2020.12.17, 16:50

Már csak négyen maradtak talpon a Megyék Csatája FIFA 21 versenyén, és közülük bárki megnyerheti a százezer forintos fődíjat.

Megyék Csatája LoL - Ismerd meg közelebbről a döntősöket

Sport2020.12.16, 15:21

Tíz játékos küzd meg hamarosan az Idézők Szurdokában a több százezer forintos nyereményekért.

MCS LoL - Hátrányból fordítás, és magabiztos 2-0 az elődöntőkben

Sport2020.12.15, 14:51

A Griffek és a Tollas Vitézek újra összecsaphatnak, ezúttal már a Megyék Csatája döntőjében.

MCS FIFA 21 - Hatalmas izgalmak után megvannak a döntő résztvevői

Sport2020.12.14, 16:10

Nem volt hiány meglepetésekben a Megyék Csatája egyenes kieséses szakaszában.

MCS LoL - Borult a papírforma az egyik negyeddöntőben

Sport2020.12.13, 12:50

A negyeddöntők legjobb négy csapata összecsap a mai elődöntőkben.

Megyék Csatája LoL - Milyen esélyekkel indulnak a csapatok a negyeddöntőkben?

Sport2020.12.12, 11:54

December 12-én 14:00-tól ne tervezzetek más programot, ugyanis indul a Megyék Csatája LoL verseny egyenes kieséses szakasza.

Megyék Csatája - Nézd vissza a csoportkörök legszebb pillanatait

Sport2020.12.11, 15:28

Hangolódjatok a rájátszásra a csoportkörök küzdelmeinek legjobb pillanataival.

Megyék Csatája - 5 érdekesség a csoportkörökből

Sport2020.12.10, 16:39

A statisztikák szerelmeseinek lehet csemegézni az elmúlt öt hét történéseiből.

MCS LoL - Itt vannak a negyeddöntők párosításai

Sport2020.12.09, 16:16

Kialakultak a negyeddöntők párosításai, a nyolc csapat megkapta ellenfeleit az egyenes kieséses szakasz első körében.

MCS FIFA 21 - Kisorsolták a negyeddöntők párosításait

Sport2020.12.09, 15:32

Videóban sorsolták ki a rájátszás párosításait mindkét platformra, és az is kiderült mikortól és hogyan lehet élőben figyelemmel követni a párharcokat.

MCS LoL - Két régióban még mindig nincs végeredmény

Sport2020.12.07, 14:50

Extra mérkőzésnapon rendezhetik le egymás között a csapatok az első hely sorsát északon és nyugaton.

Tízmilliós szerződést kapott egy nyolcéves fiú

Techbázis2020.12.07, 11:26

Ezek szerint legális ennyi idősen hivatásos videojátékossá válni.

MCS LoL - Hatalmas izgalmak után megvannak a továbbjutók a keleti régióban

Sport2020.12.06, 14:51

Egy vérrel-verítékkel kiharcolt döntetlennek sikerült megcsípni a második helyet a Békési Oroszlánoknak.