eSport
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Megyék csatája
- sport
- FIFA
- league of legends
- e-sport
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyorsan nő hazánkban az esport népszerűsége
Van hova felzárkóznunk, de idén 18%-kal emelkedhet az érdeklődők száma.
- címkék:
- eSport
- Címkefelhő »
Négyes holtverseny az utolsó rájátszás helyekért az EU LCS-ben
A vártnál sokkal szorosabban alakult a League of Legends európai bajnoksága. Néhány csapat már megnyugodhat, de az utolsó playoff-helyekért hatalmas közdelem várható két mérkőzéssel a Spring Split alapszakaszának vége előtt, hiszen jelenleg négy csapat is holtversenyben áll az utolsó rájátszást érő helyeken, de közülök csak kettőnek sikerül majd a bejutás. Közben az NA LCS-ben hiába játszott zseniálisan az elmúlt időben a CLG, a TSM és a Liquid győzelmei miatt már csak a csoda segíthet rajtuk.
- címkék:
- eSport
- league of legends
- na lcs
- eu lcs
- lck
- Címkefelhő »
Rengetegen csalnak az esportban, egyelőre nincs rá megoldás
A jövő sportújságírói a 2010-es éveket az esport felemelkedéseként tartják majd számon. Míg korábban csupán zárt közösséget érdekeltek az elektronikus sportok, mostanra a hivatalos támogatók is komoly figyelmet fordítanak rájuk. 2017-ben, az Olimpiai játékokon való megjelenésük kapcsán felmerültek kételyek, ezek megoldásán pedig azóta is dolgoznak az ipari szereplők.
- címkék:
- eSport
- cheat
- Címkefelhő »
Az FC Barcelona is beszáll az esportba, Piqué is kontrollert ragad?
Március nem csupán a pénzügyi életben, de az esportokban is roppant érdekes időszak. Erre ad bizonyítékot az Intel Extreme Masters katowicei versenysorozata, ami fényes eredményekkel zárult. Mindemellett a nagyvilágban szintén történtek érdekességek, amelyekről érdemes szót ejteni.
- címkék:
- eSport
- Címkefelhő »
Ingyenesen játszhatóvá vált a H1Z1
Tovább bonyolódik a battle royale játékok piaca.
- címkék:
- videojáték
- Battle Royale
- eSport
- H1Z1
- Címkefelhő »
Mindenkit szitává lőnének a svéd nyugdíjasok
A Silver Snipers nevű svéd esport csapat minden bizonnyal a legkülönlegesebb egységek egyike a Counter Strike világában: hetven fölötti átlagéletkorukkal jócskán kilógnak a tinédzserek uralta mezőnyből. Tapasztalatuk hiányát lelkesedéssel pótolják.
- címkék:
- Svédország
- eSport
- Címkefelhő »
Vizicsacsi sem segített a Schalke 04-en
Két héttel a rájátszások előtt egyre jobban elhúznak az élcsapatok az amerikai League of Legends bajnokságban, innen már nehéz lesz bárkinek is beverekednie magát a legjobb hat csapat közé. Európában sokkal szorosabb a helyzet, hiszen a playoffot érő hatodik helyen hármas holtverseny alakult ki, de az utolsó két helyezett is csak egy győzelemre van a rájátszástól. Következzen az NA és az EU LCS 7. hetének az összefoglalója.
Esport: új hős a láthatáron, fény derült a LOL világbajnokság helyszínére
Egy újabb mozgalmas héten estünk túl, ami még erősebb indok arra, hogy átláthatóbbá tegyük azt. Ismét összeszedtük az esport legfontosabb eseményeket.
- címkék:
- eSport
- Címkefelhő »
Mercedes járt a katowicei esport-verseny legjobbjának
Idén 12. alkalommal indul rajtnak az ESL és az Intel kooperációjának gigászi versenysorozata az Intel Extreme Masters. Ahogy azt már megszokhattuk Lengyelország sem marad ki a felhozatalból. Az IEM Katowicének a hagyományokhoz híven ismét a Spodek aréna ad otthont, méghozzá mindkét alkalommal.
- címkék:
- eSport
- Címkefelhő »
Napról napra emelkedik az esport ázsiója
Az esport versenyidőszaka több fronton is szünetel, vagy éppen véget ért, ám most sem maradtunk hírek nélkül. Helyszínváltozástól kezdve, játékosmozgásokon át virágázó karrierek berekesztéséig akadt minden, ami szem-szájnak ingere, mi pedig előszeretettel csemegéztünk belőlük.