Esélyegyenlőségi Minisztérium

címke rss

A rasszistákat nem győzködi a roma-kampány

Országos kampány indul a romákkal szembeni előítéletek csökkentéséért. A plakátok, filmek roma és nem roma gyerekeket ábrázolnak hasonló élethelyzetben, és adatokat közölnek például arról, hogy a roma csecsemő tíz évvel rövidebb életre számíthat, mint a mellette fekvő kisgyerek. Akik az óvódában még játszótársak, később nem lesznek munkatársak, mert az emberek nagy része nem fogad el roma kollégát. A célcsoport a semlegesnek nevezett réteg, mert a rasszisták véleményének megváltoztatásához hosszabb idő és más módszerek szükségesek, ezért erre a program nem is tesz kísérletet.

Vizsgálják a roma gyerekek megkülönböztetését

Itthon2004.11.19, 16:24

Vizsgálatot indít az esélyegyenlőségért felelős minisztérium azzal kapcsolatban, hogy a napokban kiderült: az örökbefogadási eljárás során még mindig megkülönböztetik a roma és nem roma gyerekeket. A gyerekek etnikai nyilvántartását törvény tiltja, erre most újra figyelmeztetik a gyámhivatalokat.

Sértő a vakokat világtalannak hívni

Itthon2004.12.06, 15:04

A szociális minisztérium elkészítette azoknak a kifejezéseknek a listáját, melyeket a sérült emberekre ajánlott használni. A minisztérium szerint sértő a vak embert világtalannak hívni, a mozgássérültet nyomoréknak nevezni, vagy a szervátültetettet betegnek titulálni. Az érdekvédelmi szervezetek képviselői örülnek az ajánlásnak, bár szerintük a legsértőbb az, hogy Magyarországon még mindig vannak olyan törvények, melyekben a "gyengeelméjű", illetve az "idióta" kifejezések szerepelnek.

Itthon is lehetne reklamálni a bécsi cipő miatt

Itthon2005.04.28, 17:23

Az ígéretekkel ellentétben még mindig nem jöttek létre azok a fogyasztói központok, ahová külföldön vásárolt termékekkel lehetne fordulni. Az összes uniós országban működő rendszer lehetővé teszi, hogy ne kelljen újra külföldre utazni például egy cipővel, aminek első nap levált a talpa. A civil fogyasztóvédők szerint nem csak az új központok hiányoznak, de a meglévő rendszer is inog.

Külföldről egyszerűbb lesz az örökbefogadás

Itthon2005.06.24, 16:22

Átláthatóbb lesz ugyan, de nem gyorsul fel a külföldi örökbefogadás, ha törvényerőre emeli amagyar parlament azt az egyezményt, amely átalakítja az adoptálás nemzetközi rendszerét. Ez a szabályozás többek között lehetővé teszi, hogy a gyerek örökbe adása után is figyelje a sorsát a magyar hatóság. Magyarországról évente száz gyereket adnak örökbe külföldre, köztük sok a beteg, sérült, vagy csecsemőnél idősebb kisgyerek. Magyar szülők viszont évente mindössze húsz külföldi kisgyereket adoptálnak.

A Renault ismét a kisiskolásokért

Auto2005.09.07, 06:53

Idén második alkalommal rendezi meg a Renault Hungária az ország egész területére kiterjedő közlekedésbiztonsági kampányát, amelynek célja a gyermekek jobb láthatóságának megteremtése. A kezdeményezés keretében az ország valamennyi elsős kisiskolása fényvisszaverő mellényt kap ajándékba, hogy kedvezőtlen látási viszonyok között is jól láthatóvá váljanak a közlekedésben résztvevők számára. Ebben az évben az Oktatási Minisztérium, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága karolta fel a Renault Hungária kezdeményezését.

Szüleik vitették haza a román gyerekeket

Itthon2005.12.09, 17:22

Az Ifjúsági-, Családügyi-, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumban úgy látják, hogy nem áll fenn a veszélye annak, hogy a román törvények megváltozása miatt tömegesen kérnék vissza a román gyámhatóságok azokat a gyereket, akik román állampolgárok, de itt születtek és itt nevelkedtek. A három gyerek közül, akiket már visszavittek, csak egy került a jogszabályok változása miatt Romániába, a másik kettőt kiutasított szüleik kérésére küldték utánuk.

Előző
  • 1
Következő