Erzsébetváros

címke rss

Csavarhúzóval rabolt egy tizenéves fiú Erzsébetvárosban

Itthon2023.01.03, 08:21

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a tizenéves fiút, aki a gyanú szerint Szilveszter napján kirabolt egy idős nőt Erzsébetvárosban. A fiú csavarhúzóval fenyegette az asszonyt, amit menekülés közben a nő táskájában felejtett.

Így tette tönkre Erzsébetvárost Gyurcsány polgármestere

Itthon2022.12.08, 17:17

Radics Béla, Erzsébetváros legfiatalabb fideszes önkormányzati képviselője, a helyi Fidelitas elnöke nyilatkozott az Origónak a gyurcsányista Niedermüller Péter vezette VII. kerületben uralkodó állapotokról.

Három helyre tört be egy férfi Erzsébetvárosban, a pénzt pedig állítása szerint valószínűleg elitta

Itthon2022.11.26, 13:18

Egy órán belül három üzlethelyiséget tört fel egy férfi Erzsébetvárosban november 20-án.

Így költenek milliókat a baloldali haverokra Niedermüller önkormányzatánál

Itthon2022.11.24, 18:45

Niedermüller Péterék milliókat fizettek ki az utóbbi években több baloldalhoz köthető kommunikációs cégnek és egy újságírónak. Utóbbi már a Hunvald-érában is dolgozott a VII. kerületnek, s 2021-ben ismét igényt tartottak a tanácsaira. 

Hatalmas kígyó szökött meg Erzsébetvárosban

Life.hu2022.09.12, 15:19

Méretes kígyó bukkant fel a VII. kerületben Budapesten. A kígyót, ami a gazdájától szökhetett meg, a rendőrök és az Állatmentő Liga munkatársai befogták, ám a tulajdonosa még nem jelentkezett.

Szombat hajnalban lövöldözött egy férfi Erzsébetvárosban

Life.hu2022.09.03, 22:35

Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki szombaton hajnalban a VII. kerületben, az utcán kétszer a levegőbe lőtt. Szerencsére senki nem sérült meg.

Niedermüller megint az autósokat támadja: már az elektromos autókat sem lehet ingyen tölteni

Itthon2022.08.08, 14:11

Erzsébetváros DK-s polgármestere közösségi oldalán jelentette be, megelégelte az ingyenes elektromos autók töltésével kapcsolatos „visszaéléseket", így a jövőben már csak applikáción keresztül, nyilván rengeteg pénzért lehet a zöld járműveket tölteni - írja a Mandiner.

Megszökött egy királypiton a VII. kerületből

Itthon2022.06.08, 09:11

Megszökött Damjanich utcai otthonából Pitonka, a királypiton - írta a Ripost. 

Életveszélyes autóba ülni Erzsébetvárosban, teljesen ellehetetlenítette a közlekedést a baloldali vezetés

Itthon2022.04.28, 13:28

Nincs könnyű dolga az autósoknak a VII. kerületben. A tiltótáblák, az összevissza egyirányúsított utcák miatt tömegesen veszélyeztetik a sofőrök a többi közlekedőt. A Metropol tapasztalatai szerint 15 perc alatt 10-en hajtottak tilosba Belső-Erzsébetvárosban. Hihetetlen fejetlenség uralkodik az utcákban.

Prostitúcióra kényszerítettek egy fiatal nőt egy erzsébetvárosi lakásban - videó

Itthon2022.03.30, 12:33

Egy VII. kerületi lakásában csaptak le a rendőrök a TEK segítségével arra a fiatal férfira, az anyjára, és a barátnőjére, akik fogva tartottak és prostitúcióra kényszerítettek egy 18 éves nőt. A rendőrök átkutatták a lakást, ahonnan egy pisztoly is előkerült.

Közel két évig élt dílerkedésből egy budapesti pár

Itthon2022.03.18, 21:12

Évekig kereskedett drogokkal erzsébetvárosi albérletükben egy 35 éves férfi és 31 éves élettársa Elfogásuk során 6 különböző drogot és sok pénzt is lefoglaltak a rendőrök.

Két nyugdíjast mentettek ki a lángok közül budapesti rendőrök - videó

Itthon2022.03.17, 15:10

Két erzsébetvárosi rendőrnek köszönheti az életét az a két idős nő, akik egy kőbányai házban voltak,  amikor az épület melletti tároló kigyulladt. A lángok már átterjedtek a házra, épp időben érkezett a segítség.

Két gyerekük szeme láttára árulta a drogot egy díler pár

Itthon2022.03.04, 14:45

Egy 42 éves férfi és 28 éves élettársa 2020-ban hónapokon keresztül árult és fogyasztott drogot erzsébetvárosi otthonukban úgy, hogy velük élt a nő két kisgyereke is.

Alvó embereket fosztottak ki budapesti szállásokon - videó

Itthon2022.02.18, 15:35

Egy 36 éves férfi több erzsébetvárosi szállásra is besurrant, majd alvó vendégektől lopta el az értékeiket.

Kigyulladt egy erzsébetvárosi irodaház

Itthon2022.01.27, 13:51

Tűz ütött ki csütörtökön egy 7. kerületi irodaház mínusz negyedik szintjén, az oltást az ott dolgozók kezdték meg - olvasható a Katasztrófavédelem honlapján.

Borzasztó dolgot találtak az erzsébetvárosi rendőrök egy önkormányzati lakásban: segítséget kellett kérniük

Life.hu2022.01.22, 12:07

Önkormányzati lakáshoz vonultak ki az erzsébetvárosi rendőrök, ahol borzalmas dolgot fedeztek fel: több halott macska is volt a lakásban. 

Törvénytelen parkolási rendszerrel sarcolja az autósokat Niedermüller Péter által vezetett baloldali önkormányzat Erzsébetvárosban

Itthon2022.01.11, 17:28

Korábban, mint ahogy beszámoltunk róla  a Niedermüller Péter által vezetett DK-s Erzsébetvárosi önkormányzat 2019 óta teljesen átszervezte a kerület közlekedését. Az korlátozó intézkedések és a rejtett táblák hatására a kerület közlekedése felborult, káosz alakult ki, teljesen megnehezítetették az autósok mindennapjait a belvárosban. Időközben a kerület vezetése tervbe vette a parkolási díjak megduplázását is. Jelenleg a DK-s önkormányzat jogszerűtlenül értelmezi a KRESZ-t és így egy törvénytelen parkolási rendszer keretében belül sarcolja az átutazó autósokat és kerületi lakosokat egyaránt.

Rajtaütés a VII. kerületben, kokain, hasis volt a lakásban - videó

Itthon2021.11.28, 08:32

Kétmillió forint értékű kábítószert találtak a rendőrök egy VII. kerületi lakásban, a dílert is elfogták - írta honlapján a rendőrség.

Újabb parkolóhelyek szűnnek meg Erzsébetvárosban

Itthon2021.10.19, 11:16

Veres Zoltán, az erzsébetvárosi önkormányzat Fidesz frakciójának vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a rollerparkolókról, a Király utcáról.

Eltűnt egy nyugdíjas Budapest belvárosából

Itthon2021.10.14, 13:09

A VII. kerületi rendőrök a 72 éves Horváth Ernő eltűnése ügyében nyomoznak. A lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Bűnözőt keresnek a józsefvárosi rendőrök

Itthon2021.10.11, 15:19

A VIII. kerületi rendőrök rablás és lopás miatt nyomoznak a 35 éves Lakatos György ellen, és kérik, hogy aki látta a férfit, tegyen bejelentést.

Gyurcsány-Karácsony-show Erzsébetvárosban – videó

Itthon2021.09.29, 17:52

Az előző, fideszes erzsébetvárosi városvezetés több mint 10 milliárd forintot hagyott hátra. Ennek ellenére a Gyurcsány-párti vezetés alatt leálltak a fejlesztések, a beruházások és a jóléti szolgáltatások. A helyi Fidesz frakcióvezetője, Veres Zoltán szerint a kérdés magától adódik: mi történt a több mint 10 milliárddal? Hol a pénz?

Niedermüllerék a közpénzből fenntartott honlapjukon népszerűsítik az LMBTQ-lobbit

Itthon2021.07.22, 12:45

Miután Orbán Viktor bejelentette a gyermekvédelmi népszavazást, az erzsébetvárosi önkormányzat a közpénzből fenntartott honlapján azonnal a Prideon való részvételre kezdett el buzdítani. Niedermüller Péter, DK-s polgármester és a hazai baloldal teljesen megadta magát az LMBTQ-lobbinak, aminek a kiszolgálása még a magyar gyermekek védelménél is fontosabbnak bizonyul számukra.

Elrejtett táblák, balesetveszély, szenvedő üzletek Erzsébetvárosban

Itthon2021.07.15, 10:29

A helyi üzletek forgalmát is jelentősen rontják Erzsébetváros baloldali vezetésének tavaly óta hatályban lévő forgalomkorlátozási intézkedései. Ezt még tetézi, hogy a Blaha Lujza tér napokban indult felújítása miatt újabb lezárások léptek életbe. A felháborodott autósok elrejtett közlekedési táblákról, erősödő lég- és zajszennyezésről számoltak be lapunknak, s az is kiderült, hogy egyes pontokon a balesetveszély is nőtt. Közben a Niedermüller Péter-féle DK-s városvezetés a parkolási díjak megduplázására készül - írja a Magyar Nemzet.

Trianon évfordulóján Niedermüller Péter arról beszélt, hogy kártékony a nemzeti-hazafias oktatás

Itthon2021.06.06, 13:58

Trianon évfordulója napjaiban Niedermüller Péter arról beszélt egy nyilvános rendezvényen, hogy kártékony a fiatalok nemzeti-hazafias alapokon álló oktatása, hiszen ezzel nem tudnak mit kezdeni a munkaerőpiacon. A magyarellenes kijelentés kapcsán Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Bajkai István, a nagyobbik kormánypárt erzsébetvárosi vezetője is felháborodásának adott hangot. Mint ismert, Erzsébetváros Gyurcsány-párti vezetője korábban rémisztő képződménynek nevezte a keresztényeket, és megválasztása óta több egyházellenes döntést is hozott. 

A kampányban fontos volt egy hajléktalan a baloldali alpolgármesternek, ma már nem

Itthon2021.05.15, 21:38

Az önkormányzati választás előtt Szücs Balázs párbeszédes képviselő többször is felszólalt a Dózsa György út 66.-ban élő hajléktalan ügyében. Ezt jól érzékelhetően azzal a szándékkal tette, hogy támadja a korábbi, fideszes városvezetést, ami egyébként komoly lépéseket tett a férfinak a társasházban való elhelyezése érdekében. Azonban miután a baloldali politikus alpolgármester lett, erős fordulatot vett a történet: a DK-s vezetésű, erzsébetvárosi önkormányzat végül másnak adta oda a hánytatott sorsú férfinak szánt lakást. A kampányban semmilyen hazugság sem drága, a baloldali szociális érzékenység így néz ki a valóságban - nyilatkozzta ...

Folytatódott Gyurcsányék oltásellenes kampánya, most egy kulturális műsorban

Itthon2021.05.04, 09:16

Új kulturális műsort indított a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat, ahol az első vendég Oláh Lajos, a DK-s polgármester párttársa, a kerület parlamenti képviselője volt. Kultúráról egyáltalán nem, viszont a kormányról és az oltásokról annál több szó esett a közel egyórás adásban. A DK-s országgyűlési képviselő pártja álláspontját visszamondva kijelentette, hogy azokban a vakcinákban "érdemes a leginkább bízni", amit Brüsszel jóváhagyott.

Betört egy lakásba, ahol kibontotta a falat, hogy a szomszédot is kifoszthassa

Itthon2021.05.01, 09:39

Tetten értek lakásbetörés közben egy férfit az erzsébetvárosi rendőrök, kiderült, korábban egy másik társasházból és egy irodából is lopott - írta honlapján a rendőrség.

Szembesítették Niedermüller Pétert, hány ígéretét nem tartotta be

Itthon2021.04.28, 17:21

A baloldali városvezetés nem elég, hogy oltásellenes, és nehezíti a járvány elleni védekezést, még a saját ígéreteit sem tartja be - jelentette ki Virágh Előd, az erzsébetvárosi Fidelitas elnöke a polgármesteri hivatal előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján. A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezete a zöld-ígéreteivel szembesítette Niedermüller Pétert, a kerület DK-s polgármesterét. 

Pert vesztett Niederrmüller Péter hivatala Czeglédy Csaba megbízásának ügyében

Itthon2021.04.08, 18:44

Niedermüller Péterék első fokon elvesztették azt a személyiségi jogi pert, amit Czeglédy Csaba 29 millió forintos megbízásával összefüggésben indítottak a fővárosi kormányhivatal ellen - derül ki az Origo birtokába került ítéletből. Az erzsébetvárosi önkormányzatot a baloldal táskás embereként ismertté vált Czeglédy Csaba ügyvédi irodája képviselte.

Niedermüller Péter Petry Zsoltról: Nem kellett volna elmondania a véleményét, hiszen csak egy kapusedző

Itthon2021.04.08, 14:16

Egy kapusedzőt nem azért alkalmaznak, hogy társadalompolitikai kérdésekben véleményt nyilvánítson - döbbenetes módon ezekkel a szavakkal kommentálta Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester, hogy Petry Zsoltot a napokban politikai alapon távolították el klubjától, a Hertha BSC-től. A DK-s polgármester korábban rémisztő képződménynek nevezte a keresztény férfiakat, és konfrontálódott Európa egyetlen zsidó televíziójával. 

Kiderült: Hazudott Niedermüller Péter, hogy miért kellett elmennie a 100 Tagú Cigányzenekarnak

Itthon2021.04.07, 15:01

A leírtak nem igazak, nagyon messze állnak a valóságtól. Az erzsébetvárosi polgármester állításait visszautasítom, sőt, kikérem magamnak - nyilatkozta az Origónak Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, miután Niedermüller Péter egy baloldali lapnak elmesélte saját verzióját a zenekar távozásával kapcsolatban. Emlékezetes: miután a világhírű együttes kénytelen volt Erzsébetvárosból távozni, Karsay Ferenc fideszes polgármester közbenjárásának köszönhetően Budafok-Tétényben próbálhat.

Káoszt okozott Niedermüller Péter hivatala Erzsébetvárosban

Itthon2021.04.01, 23:41

Hibás jogorvoslati megjelöléssel küldött ki egy több százezer forintos bírságról szóló végzést az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal - derül ki a birtokunkba jutott dokumentumból. Valószínűleg a hibás határozatokat százas-ezres nagyságrendben postázták ki, hiszen az ügyintézők minden bizonnyal séma alapján dolgoznak. Ha valóban így van, akkor komoly káosz alakulhat ki Niedermüller Péter DK-s polgármester hivatalában, hiszen ezekben az ügyekben új eljárást kell indítani.

Újabb Soros-szervezetet támogatnak Niedermüller Péterék Erzsébetvárosban

Itthon2021.03.29, 00:08

Beszáll a K-Monitor nevű kerékpárosoknak készülő térképes szoftver fejlesztésének előkészítésébe az erzsébetvárosi önkormányzat, feltehetően nem ingyen. Nem ez az első alkalom, hogy a baloldali városvezetés előnyben részesíti Soros György valamelyik hazai szervezetét: tavaly májusban Niedermüller Péterék közel hatmillió forintért bízták meg az önkormányzat belső dokumentumainak átvizsgálásával a Transparency Internationalt (TI). Józsefváros után Erzsébetvárosban is terjeszkedik a Soros-háló.

Niedermüllerék eltávolíthatják Erzsébetváros névadójának szobrát, aminek a közepén egy magyar címer van

Itthon2021.03.24, 17:32

A napokban online szavazást indított egy, az erzsébetvárosi önkormányzatot támogató internetes portál arról, hogy maradjon vagy menjen a Madách téren álló Sissi-szobor. A baloldalról érkező kezdeményezés azért háborított fel sokakat, mert a szoboralak közepén egy magyar címer található. A jelek szerint nem tűrik meg a nemzeti szimbólumot is magába foglaló alkotást a Niedermüller Péter vezette kerületben. Mint ismert, a DK-s polgármester korábban "rémisztő képződménynek" nevezte a fehér, keresztény heteroszexuális férfiakat és nőket.

Niedermüller Péter egy rendeletmódosítással listázná az egyházakat

Itthon2021.03.17, 13:44

Az erzsébetvárosi képviselő-testület szerdai egyeztető megbeszélésén tárgyalták Niedermüller Péter polgármesternek azt az előterjesztését, amivel regisztrációra köteleznék az egyházi szervezeteket a kerületi pályázatoknál - tudta meg az Origo. Forrásunk szerint a baloldali városvezetés célja egyértelmű: listázni akarja az egyházakat. Mint ismert, a DK-s városvezető korábban rémisztő képződménynek nevezte a keresztényeket, és ellehetetlenítette Európa egyetlen zsidó televízióját.

Elesett a támadó, miközben egy 98 éves asszonyt akart kirabolni a Király utcában

Itthon2021.03.12, 11:05

Egy 98 éves asszony táskáját akarta letépni a Király utcában egy férfi, aki azonban elesett és elmenekült, majd elfogták.

Niedermüller Péter arról írt a járvány közepén, hogy a migránsok gazdagságot hoznának Magyarországnak

Itthon2021.03.11, 15:12

Hiába tombol a járvány harmadik hulláma, a jelek szerint Niedermüller Pétert, Erzsébetváros DK-s polgármesterét leginkább a migránsok helyzete foglalkoztatja. Közösségi oldalán közzétett írásában arról értekezett, hogy az elmaradottabb térségekből érkező bevándorlók gazdagságot hoznának Magyarországnak, ezért be kellene fogadni őket. Mint ismert, a baloldali pártok hivatalosan tagadják, hogy beengednék a migránsokat és lebontanák a déli határra felállított kerítést. 

Hiába vannak zárva, Niedermüller mégis megadóztatja a vendéglátóhelyeket

Itthon2021.03.05, 14:04

Az erzsébetvárosi önkormányzat a kijárási tilalom idejére is kiszámlázta a terasszal rendelkező helyeknek a közterület-használati díj egy részét. Több tulajdonost is érzékenyen érintett a lépés, sokan felháborodásuknak adtak hangot. Pár napja derült ki, hogy a főváros elvette a bajba jutott vállalkozásoktól az állami bértámogatást. 

Mit lehet tudni arról az intézetről, amely a Heti TV-től elvett erzsébetvárosi épületbe költözik?

Itthon2021.03.02, 14:05

A történet ott kezdődik, hogy volt egy kommunista szellemű újságíró, Léderer Pál, aki a Népszabadság külpolitikai újságírójaként éppúgy megtalálta a helyét, mint a Világgazdaság és a HVG moszkvai tudósítójaként. Gyerekei közül pedig legalább hárman az egyes számú szülő világnézeti irányultságát örökölték, és abból teremtenek egzisztenciát maguknak. A kivétel mindössze annyi, hogy apjuktól eltérően a Léderer fiúk nem Moszkva, hanem a Soros-hálózat irányába kötelezték el magukat, írja a Tűzfalcsoport.

Gyurcsányék kirúgták, a fideszes vezetésű Budafok befogadta a 100 Tagú Cigányzenekart

Itthon2021.02.25, 20:45

Miután Niedermüller Péter DK-s polgármester egy politikai káderképző miatt kirakta a 100 Tagú Cigányzenekart a helyi Erőművházból, a fideszes vezetésű Budafok csütörtökön hivatalosan is befogadta őket. Beke Farkas Nándor, az együttes elnöke meghatódottan mondott köszönetet Karsay Ferenc polgármesternek a helyi önkormányzat és a zenekar mai közös sajtótájékoztatóján. 

Újabb ingatlanmutyit sejt a Fidesz a DK-s vezetésű Erzsébetvárosban

Itthon2021.02.22, 19:09

Niedermüller Péter és a baloldal kénye-kedve szerint osztogatja az ingatlanokat a baloldali érdekeltségeknek és tapos át mindenkin, aki nem illeszkedik a nemzetellenes világképébe - így kommentálta az erzsébetvárosi Fidesz hétfői közleményében, hogy az előző városvezetés által felújított művelődési ház bérleti jogát egy baloldali pártiskola nyerte el. A nagyobbik kormánypárt kifogásolta, hogy a baloldali városvezetés annak ellenére hozta ki őket győztesként, hogy a három jelentkező közül a legrosszabb ajánlatot tették. Éppen ezért úgy látják, hogy a pályázat csak színjáték volt, annak nyertese már jó előre el volt döntve.

Tunéziai kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök a VII. kerületben - videó

Itthon2021.02.21, 13:24

Elfogtak a rendőrök pénteken egy tunéziai kábítószer-kereskedőt a főváros VII. kerületében. A férfi lakásának házkutatása során több millió forint értékű drog, hamis papírok és pénz is előkerült. 

Zavartalanul árulhatják a drogot Gyurcsányék kerületében a kijárási tilalom alatt - videó

Itthon2021.02.17, 14:20

Drogot árult két férfi az erzsébetvárosi Hollókő utcában tegnap késő este, a kijárási tilalom alatt. Az egyik környéken lakó ezt szóvá tette az akcióban lévő terjesztőknek - látható az egyik erzsébetvárosi Facebook-csoportban közzétett videóban. Többen megerősítették, hogy a felvétel kedden készült. Niedermüller Péter Gyurcsány-párti polgármester kampányában még a helyi kábítószer-kereskedelem felszámolását ígérte. Ehelyett a pesti kerületbe visszatértek a zűrös idők: a baloldali városvezetés alatt jelentősen romlott a közbiztonság.

Névtelen lejárató szórólapot terjesztenek a kormányról Erzsébetvárosban

Itthon2021.02.16, 13:05

Impresszum nélküli, a kormányt lejáratni szándékozó szórólapokat kezdtek el terjeszteni a baloldali vezetésű Erzsébetvárosban. A tartalma alapján úgy tűnik, az önkormányzat lehet a kiadója. Niedermüller Péter, DK-s polgármester stábja a közös, szolidáris védekezés alapjait támadja az anyagokkal - tudta meg az Origo. Nem ez lenne az egyetlen durva támadás a baloldali városvezetéstől: a szerdai, önkormányzati egyeztetésen példátlan módon kiraknák a Fidesz alelnökét az egyik önkormányzati cég felügyelőbizottságából.

Tiltakozik a Fidesz a Molnár Antal Zeneiskola és a Heti TV baloldal általi ellehetetlenítése ellen

Itthon2021.02.15, 11:23

A nagyobbik kormánypárt, a Fidesz közleményt adott ki, amelyben egyrészt felháborodásukat fejezik ki amiatt, hogy a DK-s Niedermüller Péter vezette Erzsébetvárosi Önkormányzat nem adta át a Molnár Antal Zeneiskolának a számukra felújított épületet, helyette a Színművészeti korábbi vezetése körül alakult baloldali csoportot költöztette be oda. Másrészt azért is tiltakozik a Fidesz, mert a VII. kerületi gyurcsányista vezetés utcára akarja tenni Magyarország és Európa egyetlen zsidó televízióját, a Heti TV-t.

Titkolózik Gyurcsány bűnöző ügyvédje kerületi munkájáról Niedermüller Péter

Itthon2021.02.14, 17:50

Hiába kérte ki közérdekű adatigényléssel Veres Zoltán, az erzsébetvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodának kifizetett megbízási díjak alapjául szolgáló teljesítési igazolásokat, a baloldali vezetésű erzsébetvárosi önkormányzat példátlan módon megtagadta a kérést - derül ki a Pesti Srácok cikkéből. Budai Gyula országgyűlési képviselő rendkívül aggályosnak nevezte a döntést, amit Niedermüller Péter DK-s polgármester a személyes adatok védelmével magyarázott. Mindenesetre, Gyurcsány bűnöző ügyvédje, a jogerősen elítélt Czeglédy Csaba újabb és újabb megbízásokhoz jut.

Elvettétek az iskolánkat, így üzentek Gyurcsány polgármesterének - fotók

Itthon2021.02.14, 13:32

Felirattal tiltakoztak az ellen, hogy Niedermüller Péter, Gyurcsány-párti polgármester nem adta oda a Molnár Zoltán Zeneiskola 600 diákjának a nekik szánt épületet, hanem mutyigyanús módon a Színművészetin az új vezetést elutasító, a baloldalhoz köthető egykori vezetői köré szerveződő csoportnak adta oda a Damjanich utca 4. szám alatti épületet - derül ki az Origo birtokába került fényképekből. Az intézmény megmentése érdekében online petíció is indult.

Niedermüller Péter ki akarja rúgni Erzsébetvárosból az ország és Európa egyetlen zsidó televízióját

Itthon2021.02.13, 23:14

Interjút adott Breuer Péter, a Heti TV tulajdonosa és műsorvezetője a Neokohn című, elsősorban külpolitikával foglalkozó magyar-zsidó hírportálnak, amelyben elmondta, hogy a Niedermüller Péter DK-s polgármester vezette Erzsébetvárosi Önkormányzat ki akarja őket rúgni a Wesselényi utcai ingatlanjukból. A gyurcsányista városvezetés „másképp kívánja hasznosítani a jövőben az ingatlant", abban pedig könnyen elképzelhető, hogy már nem lesz helye az ország és Európa egyetlen zsidó televíziójának. Ugyanakkor Breuer egyértelműsítette, hogy mindezek ellenére ők szeretnének az ingatlanban maradni, ennek érdekében pedig indultak az önkormányzaat ...

Előző
Következő