Erzsébetváros

címke rss

Sorsára hagyná a főváros a VII. kerület egyik házát

Itthon2009.02.25, 13:52

Ne vegye védelmébe a fővárosi önkormányzat a VII. kerület egyik százötven éves, Nagydiófa utcai házát - szól egy hamarosan a fővárosi közgyűlés elé kerülő javaslat. Az épületre helyi védettséget kért egy egyesület a fővárostól, ami megnehezítené a bontást vagy az átépítést. Az üresen álló, egy befektető tulajdonában levő házat több szabály is védi, ez azonban az egyesület szerint egyáltalán nem garancia arra, hogy meg is marad.

Eladásra ítélt lakásokra adott ki bérleti jogot Erzsébetváros

Itthon2009.03.04, 14:39

Az erzsébetvárosi önkormányzat 2008-ban több, korábban már eladott házban található önkormányzati bérlakásra adott ki vagy hosszabbított meg bérleti jogot. Az eljárás törvényes, de megnehezíti a házat megvásárló befektető dolgát, egy esetben pedig az önkormányzatot is megrövidítette volna saját határozata. A döntések csak a bérlőknek kedveztek. Az erzsébetvárosi ökormányzat szerint eljárásuk megfelel a jogszabályoknak, és megakadályozta a bérlők kilátástalan helyzetbe kerülését.

Három hónappal hosszabbíthatják meg Hunvald előzetesét

Itthon2009.03.10, 10:20

Kedden dönt a bíróság az erzsébetvárosi ingatlanügyben meggyanúsított polgármester, Hunvald György előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról. Ha a bíró helyt ad az ügyészség kérésének, Hunvald további három hónapig rács mögött maradhat - írja a Magyar Nemzet.

Előzetesben marad Hunvald György

Itthon2009.03.11, 12:30

Június közepéig meghosszabbította Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását a bíróság. A polgármestert többrendbeli csalással gyanúsítják.

Elvesztette védőügyvédjeit az előzetesben ülő Hunvald

Itthon2009.03.25, 10:59

Összeférhetetlenség miatt elvesztette védőügyvédjeit Hunvald György, az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt előzetesben lévő kerületi polgármester. Hunvaldot azért nem képviselhetik tovább ügyvédjei, mert azok korábban a kerületnek dolgoztak.

Hunvald tagadta a hivatali visszaélést

Itthon2009.04.16, 19:16

Vallomást tett Hunvald György, Erzsébetváros februárban letartóztatott polgármestere, a politikus tagadta a hivatali visszaélést. Az ügyészség gyanúja szerint Hunvald gyanúsított-társaival együtt ismerősöknek, rokonoknak utalt ki bérlakásokat. Az erzsébetvárosi ingatlanügyben többek között különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt nyomoznak.

Nem hagyhatja el lakhelyét egy erzsébetvárosi gyanúsított

Itthon2009.09.01, 19:28

Megszűntették az előzetes letartóztatást, de nem hagyhatja el lakhelyét az erzsébetvárosi ingatlanpanama egyik gyanúsítottja, Kardos Péter. A kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának SZDSZ-es elnökét többek között csalással és közokirat-hamisítással gyanúsították meg.

Még a héten dönt a VII. kerület Hunvald fizetéséről

Itthon2009.11.04, 11:18

A héten dönteni fog az erzsébetvárosi képviselőtestület arról, kapjon-e továbbra is fizetést az ingatlanügyek miatt előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György polgármester. Az MSZP továbbra is utalná a pénzt, a Fidesz ellenzi a javadalmazást.

MN: A börtönben karácsonyozhat Hunvald

Itthon2009.11.12, 09:12

Három hónappal ismét meghosszabbította Hunvald György előzetes letartóztatását a bíróság. A döntés nem jogerős, de ha jóváhagyják, az erzsébetvárosi polgármester a karácsonyt az előzetesben töltheti - írja a Magyar Nemzet.

Mexikóban bujkál egy gyanúsított képviselő

Itthon2009.11.18, 12:49

Mexikóban bujkálhat jelenleg Czibula Csaba, az erzsébetvárosi ingatlanügy egyik gyanúsítottja - közölte az ügyészség, amely nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az egykori önkormányzati képviselő ellen. Az ügyészség szerint Czibula milliókat kapott egy másik gyanúsítottól, Gál Györgytől, hogy támogassa VII. kerületi ingatlanok áron aluli eladását.