Erzsébet

címke rss

A tatabányai taxisgyilkos életfogytiglant is kaphat

Itthon2006.04.07, 13:49

Vádat emelt a tatabányai taxisgyilkosság ügyében a megyei főügyészség; az elkövető akár életfogytiglant is kaphat. A fiatal férfi tavaly szeptemberben szúrt le egy taxisofőrt a pénzéért.

Feri nemet mond Londonra, Erzsébet ideges

Itthon2006.03.16, 13:33

A szentendreiek közül sokan még a nevét sem tudják a hétvégén esedékes rendkívüli polgármester-választás jelöltjeinek. A jelek szerint azonban nemcsak a helyieket, hanem a nagypolitikát is hidegen hagyja a szentendrei kampány, az országosan ismert politikusok ugyanis elkerülték a várost, és nem kezelték országgyűlési választási próbaként. Ettől persze még ennek a kampánynak is vannak színesebb elemei: az MSZP jelöltjét feldúlta, hogy csalónak és plakátragasztónak nevezték, a Fidesz jelöltje pedig egyebek mellett azzal győzködi a választókat, hogy nemet mond Londonra, Sydneyre és Budapestre.

Cate Blanchett beleszeret Clive Owenbe

Film2006.03.14, 17:28

Az ausztrál színésznő a '98-as Elizabeth után ismét Erzsébet királynő bőrébe bújik a korábbi film folytatásában. Az uralkodó szerelmét, Sir Walter Raleigh-t Clive Owen alakítja majd.

Jövőre csökken a parkolási díj a fővárosban

Itthon2005.12.05, 13:50

A fővárosi parkolási díj csökkentését javasolja a Főpolgármesteri Kabinet. A javaslat szerint a parkolási alapdíj a mostani 120 forint helyett 100 forint lenne. Ez azt jelenti, hogy azokban a belvárosi zónákban, ahol most 240 forint a parkolási díj, jövőre 200 forint lesz.

Egyre gyakoribbak a tanárverések

Itthon2005.11.29, 13:31

Folyamatosan nö a bántalmazott tanárok száma, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez már kéthetente jönnek ilyen ügyekben bejelentések, ezért az érdekvédők jogszabály módosítással akarják útját állni az atrocitásoknak. Monitoring-rendszert szeretnének létrehozni, és kötelezővé kívánják tenni az esetek kivizsgálását.

Ételmérgezés gyanúja egy kaposvári iskolában

Itthon2005.11.10, 11:27

Huszonnyolc kisdiák feltehetően ételmérgezést kapott egy kaposvári iskolában. A betegség enyhe lefolyású volt, kórházba nem került senki sem.

Műtősök perelték be a sátoraljaújhelyi kórházat

Itthon2005.10.04, 12:52

Beperelte a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház vezetését a sebészet és a szülészet tizenhét műtőse. A dolgozók elmaradt ügyeleti díjukat és pihenőnapjaikat követelik. A kórház igazgatója szerint a műtősök azért perelnek, mert a kórházban megváltozott az ügyeleti rendszer, amely számukra több munkát, de kevesebb jövedelmet jelentett.

Motorcsónak ütközött egy hajóval a Dunán

Itthon2005.08.30, 23:37

Egy motorcsónak nagy sebességgel behajtott egy katamarán kirándulóhajó alá az Erzsébet hídnál. A csónakban hét külföldi utazott, közülük hatnak sikerült kimásznia a partra, a járművet vezető vietnami állampolgár azonban a vízbe esett és eltűnt.

Főképp a rendőrök emlékeznek a hídfoglalásra

Itthon2005.07.04, 16:00

Az Erzsébet híd 2002-es elfoglalására emlékeznek azon a demonstráción, amelyet hétfő délelőtt tartanak a hídon. A tüntetés miatt lezártak két sávot az autós forgalom elől, a gyalogosok pedig csak a híd egyik oldalán közlekedhetnek.

Kerülje ki velünk a dugókat!

Itthon2005.06.13, 17:45

Az [origo] térképpel segít kikerülni az útfelújítások miatti hatalmas dugókat. Nézze meg nálunk, hogy mit bontanak éppen Budán és Pesten, és tervezze meg ennek megfelelően útvonalát!

Visszakapja a főváros az Erzsébet téri gödröt

Itthon2005.02.25, 16:21

Az Erzsébet téri gödröt az állam visszaadja a fővárosnak - állapodott meg a kulturális miniszter a főpolgármesterrel. A tervek szerint a hely a nagy fesztiválok központja lehet majd, de ahhoz még számos beruházás kell végrehajtani. A létesítményt korábban hiába próbálták értékesíteni, a magas eladási ár miatt nem volt rá vevő. 

Halálos baleset az Erzsébet hídnál

Itthon2004.11.23, 08:22

A vezetője és az utasa is életét vesztette annak a személyautónak, amelyik kedd hajnalban ütközött szalagkorlátnak az Erzsébet híd budai hídfőjénél. A rendőrök lezárták az érintett útszakaszt.

Újabb szénmonoxid-mérgezés: két gyerek kórházban

Itthon2004.11.21, 13:41

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy édesanyát és két gyermekét egy gödöllői családi házból vasárnap délelőtt. A testvérpár - egy tíz év fölött fiú és egy lány - kielégítő állapotban, jól van, bár mérgezésük komolynak tekinthető. Az édesanya szintén jól van, nincs életveszélyben.

Megkéselte üldözőjét egy rabló a VII. kerületben

Itthon2004.11.05, 22:19

Egy 23 éves fiatalembert pénteken délután megkéseltek a VII. kerületi Erzsébet körúton, miután egy rablás után az egyik elkövető után eredt - közölte a rendőrség. A mentők tájékoztatása szerint a megkéselt férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

Nem jár a villamos az Oktogon és a körtér között

Itthon2004.11.02, 06:41

Keddtől nem jár a 4-es és a 6-os villamos az Oktogon és a Móricz Zsigmond körtér között felújítás miatt. A villamosok helyett autóbuszok viszik az utasokat. A felújítás miatt az autósoknak is korlátozásokra kell számítani.

Gyerekeinket ölhetik meg a mi dezodoraink

Itthon2004.10.21, 13:57

Miközben egyre több veszélyes vegyi anyag vesz körül bennünket, a különböző szerek előállítására és felhasználására vonatkozó európai szabályozás egyre engedékenyebb. A környezetvédelmi minisztérium szerint sok veszélyforrást a jelenlegi ellenőrzési szabályok is kizárnak, de a tárca szakértője szerint sok kockázatot rejtenek a kevésbé vagy egyáltalán nem ismert vegyi anyagok. Az Erzsébet kórház toxikológusa szerint az egyre halmozódó veszélyes anyagok ránk még kevés veszélyt jelentenek, a következő generációk azonban már komoly egészségkárosító hatásokkal szembesülhetnek.

Még életveszélyben a félholtra vert lány

Itthon2004.10.18, 12:26

Még mindig életveszélyes állapotban van az a 17 éves lány, akit brutálisan megvertek péntek éjszaka. A lányra eszméletlen állapotban találtak rá szombat hajnalban a fővárosi Szilágyi Erzsébet fasor és a Városmajor utca kereszteződésénél. A rendőrség egyelőre nem tudja, kik és miért verték meg a fiatal lányt.

Ólommérgezést kaptak az Erzsébet hídon dolgozók

Itthon2004.10.14, 16:41

Körülbelül húsz munkás szenvedett ólommérgezést az Erzsébet híd felújításán. Az egyik beteg gyanúja szerint a mérgezést a híd régi, ólomtartalmú alapozófestéke okozta. Volt, aki négy infúziós kezeléstől jobban lett, de akadt olyan dolgozó is, akinek tizenhárom infúzióra volt szüksége ahhoz, hogy állapota javuljon.

A hibátlan Erzsébet teret venné át a főváros

Itthon2004.09.20, 08:24

Hétfőn tárgyalhat a főpolgármesteri kabinet az Erzsébet téri létesítmények sorsának rendezéséről készült megállapodás-tervezetről. Az ügyben már csak két kérdés nyitott. A főváros szeretné, ha az állam szavatolná az ingatlan per-, teher- és igénymentességét, és ha anyagi kötelezettséget vállalna a létesítmények hibáiért. Utóbbiról azonban hallani sem akar a kulturális tárca - írja a Népszabadság.

Abortuszmentes nap a soproni kórházban

Itthon2004.09.08, 13:34

Nem végeznek terhességmegszakítást a soproni Erzsébet Kórházban szerdán a megfogant élet ünnepnapja alkalmából. A kórházban évente négyszer tartanak abortuszmentes napot.

Átadták petíciójukat a lakásmaffia áldozatai

Itthon2004.08.23, 14:18

Átadta petícióját a Miniszterelnöki Hivatalnak a lakásmaffia áldozatait tömörítő Sors-Társak Közhasznú Egyesület. A civil szervezet politika- és korrupciómentes igazságszolgáltatást követel. Az egyesület elnöke elmondta, hogy amennyiben a petícióban foglalt törvénymódosítási tárgyköröket a parlament sürgősséggel nem tűzi napirendre, ügydöntő népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtésbe kezdenek.

Nem emelik az egekbe a parkolási díjat

Itthon2004.07.21, 08:58

Nem emelik 600 forintra a parkolási díjat a belvárosban. Legalábbis ezt állítja Gy. Németh Erzsébet szocialista frakcióvezető, aki szerint csak kisebb mértékű lesz az emelés, mivel jelentős árdrágításra nincs szükség - írja a Népszabadság.

Tűz ütött ki az Erzsébet Kórházban

Itthon2004.07.10, 23:26

Tűz ütött ki szombat este a budapesti Erzsébet Kórház sürgősségi belgyógyászati osztályán. Mire a tűzoltók megérkeztek, a tüzet már eloltották, a betegeket pedig kikísérték. A tűzoltóságnak személyi sérülésről nincs tudomása.

Újra tüntetnek az Erzsébet hídon

Itthon2004.07.01, 10:34

A hídblokád második évfordulója alkalmából idén is tüntetnek július 4-én a hídon és környékén. A demonstrálók azonban csak a híd egyik járdáján vonulhatnak. A rendőrség nagy erőkkel vonul ki, és azt ígéri, mindent megtesz a rend fenntartása érdekében.

Szórólapokon kér pénzt a siklósi kórház

Itthon2004.02.11, 11:37

Újsághirdetésekben és szórólapokon kér adományokat a nehéz anyagi helyzetbe került siklósi kórház. Pénzre van szükségük a fennmaradáshoz, de ha elég adomány összejön, akkor juthat a vécék és föürdőszobák felújítására is. A kórház dolgozói közben felajánlották, hogy lemondanak fizetésük egy részéről az intézmény megmaradása érdekében.

Csőtörés miatt volt vízhiány Budapesten

Itthon2004.02.09, 09:29

Csőtörés volt vasárnap este a budapesti Szilágyi Erzsébet fasorban. A II. és a XII. kerület egyes részein néhány óráig nem volt víz, illetve erősen lecsökkent a víznyomás. Hétfő reggelre végeztek a csőszereléssel, a gödröt is betemették.

A héten rendeződhet az Erzsébet tér sorsa

Itthon2004.01.06, 07:23

A főváros várhatóan még a héten igent mond a kulturális minisztériumnak az Erzsébet tér rendezéséről szóló ajánlatára. Eszerint az állam magára vállalja a tér kialakításának 2,9 milliárdos hitelből fedezett költségét, a főváros pedig maga hasznosítja a létesítményt - írja a Népszabadság.

Beperelték az interneten vitázó Dr. Bubót

Itthon2003.11.10, 11:28

Egy interneten álnéven vitázó személyt perelt be egy vállalkozó becsületsértés és rágalmazás miatt Miskolcon. A Dr. Bubó álnév alatt egy internetes fórumon véleményt nyilvánító férfi kilépett a nyilvánosság elé, és vállalta a tárgyalást - jelentette az RTL Klub. A két férfi között a miskolci Erzsébet fürdő felújításával kapcsolatban robbant ki vita.

Még novemberben megegyezhetnek az Erzsébet térről

Itthon2003.11.10, 11:29

Még ebben a hónapban megegyezhet egymással a főváros és az állam az Erzsébet tér sorsáról. A megállapodás értelmében a kulturális minisztérium átvállalná a főváros 2,7 milliárdos hitelét, utóbbi pedig pályázaton keresne bérlőt a létesítmény kereskedelmi egységeinek üzemeltetésére - írja a Népszabadság.

Beperelték az interneten vitázó Dr. Bubót

Itthon2003.11.10, 14:13

Egy internetes fórumon álnéven vitázó személyt perelt be egy vállalkozó becsületsértés és rágalmazás miatt Miskolcon. A két férfi között a miskolci Erzsébet fürdő felújításával kapcsolatban robbant ki vita. A Doktor Bubó nevű férfi szerint gazdasági bűncselekmény történt az épület felújításánál. Mohácsi Gábor, a fürdő felújítását végző cég vezetője az [origo]-nak kijelentette: "szemenszedett rágalom, teljes mértékben valótlan" Doktor Bubó minden állítása. A Doktor Bubó álnévű férfi kilépett a nyilvánosság elé, és vállalta a hétfő délutánra kitűzött tárgyalást.

A fővárosé lehet az Erzsébet téri gödör

Itthon2003.10.08, 07:06

Egyre valószínűbb, hogy nem privatizálják az Erzsébet téri gödröt. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a kulturális minisztérium átvállalná a milliárdos banki hitelek törlesztését, így nem kellene eladni a létesítményt. A gödörrel másfél évvel az átadás után is sok a baj: beázik, az ajtók rosszul záródnak, a burkolat összetöredezik.

15 milliárd kellene a fővárosi hidak felújítására

Itthon2003.08.18, 12:17

Nem lenne szabad tovább halogatni a fővárosi Duna-hidak nagyfelújítását, ám pénzhiány miatt még éveket kell várni erre. A szakemberek szerint élet- és balesetveszélyről nincs szó, ám a hidak többségén utoljára minimum húsz éve végeztek nagyfelújítást. A munkálatok legalább 15 milliárd forintba kerülnének - írja a Népszabadság.

Tovább késik az Erzsébet híd rozsdamentesítése

Itthon2003.08.01, 08:25

Nincs döntés az Erzsébet híd korrózióvédelmére kiírt pályázatokról. A legolcsóbb ajánlatot tevő Ganz Acélszerkezet Kft. mellett szóló döntés érvénytelenítették, noha erre látszólag nem volt ok. Közben kiderült, hogy a másik három pályázó kapcsolatba hozható egymással. A közbeszerzésen történt szabálytalanságok miatt Közbeszerzési Döntőbizottság korábban már egymillió forintos bírságot szabott ki a Főpolgármesteri Hivatalra - írja a Népszabadság.

A hídblokádra emlékeznek - cikkeink a tüntetésről

Itthon2003.07.05, 00:43

Itt megtalálja a mai demonstrációkkal kapcsolatos összes cikkünket.

Több a rendőr, mint a tüntető az Erzsébet hídon

Itthon2003.07.04, 09:58

A Pannon rádió tavaly július 4-i adását hallgatják az Erzsébet hídon megjelent tüntetők, akik egyelőre kevesen, körülbelül százan vannak - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. A tüntetők egyetlen transzparenst hoztak magukkal, ezen az olvasható, hogy "Július 4.: a hősök napja". A hidat és környékét többszáz rendőr lepte el, a híd két szélső sávját lezárták, a forgalom egyelőre folyamatos.

Az Erzsébet sörözőben van a rendőrök főhadiszállása

Itthon2003.07.04, 11:56

Több száz rendőr lepte el az Erzsébet hidat és környékét péntek reggel, a tavalyi hídfoglalás évfordulóján. A rendőrség térfigyelő kamerákat telepített a hídra, és rendőr-motorcsónak is megjelent a híd alatt. A rendőrök főhadiszállása a budai oldalon lévő Erzsébet söröző kertjében van, innen figyeli az eseményeket Lapid Lajos főkapitány-helyettes is. A BRFK sajtóügyeletesének információja szerint az egész napos rendőri készültség több tíz millió forintba kerül.

A budapestiek harmada szerint ma elfoglalják a hidat

Itthon2003.07.04, 09:01

Egy gyorsfelmérés adatai szerint a fővárosiak 30 százaléka attól tart, hogy a pénteki demonstráció résztvevői nem maradnak meg a járdákon, hanem elfoglalják az egész Erzsébet hidat. A Marketing Centrum Népszabadság által ismertetett telefonos felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka hallott a tüntetésről, ugyanakkor 62 százalék nem tudta, mi az oka a demonstrációnak.

A melegfesztiválra készülnek a jobboldali tüntetők

Itthon2003.07.04, 11:59

Befejeződött az Erzsébet hídon a tavalyi hídfoglalásra emlékező demonstráció. A tüntetők kevesen, körülbelül 150-en voltak, de abban bíznak, hogy az esti megmozduláson több ezren lesznek. A tavalyi események egyik fő szervezője, Budaházy György beszédében arra bíztatta a résztvevőket, hogy mindenképp menjenek el a szombati melegfesztiválra is. Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya közölte: információi szerint a délutáni rendezvényen provokálni akarják a rendőröket.

Mégis lezárják az Erzsébet híd két sávját pénteken

Itthon2003.07.03, 17:41

Mégis lesz forgalomkorlátozás pénteken az Erzsébet hídon, ahol a tavalyi hídfoglalás évfordulóján tartanak tüntetést jobboldali szervezetek. A demonstrációt a járdán tartják, a két szélső sáv lezárására azért van mégis szükség, mert a rendőrség kordont épít a híd mindkét oldalán, hogy a tüntetőket elválassza az úttesttől. A forgalomkorlátozás reggel 6 órakor kezdődik.  

Két szervezet vonul pénteken az Erzsébet hídra

Itthon2003.06.30, 08:28

A Lelkiismeret'88 Csoport is csatlakozott a tavaly július 4-i hídfoglalás évfordulójára szervezett tüntetéshez. A pénteki megmozdulást a radikálisan jobboldali Szabad Magyarországért Mozgalom szervezi, bejelentésüket a rendőrség tudomásul vette. A Lelkiismeret'88 Csoporttal azonban még egyeztetne a rendőrség, ők viszont nem mennek el a megbeszélésre.

Újra felvonulnak a hídfoglalók

Itthon2003.06.30, 00:02

A tavaly július 4-i tüntetés évfordulóján ismét utcai demonstrációt szervez a radikálisan jobboldali Szabad Magyarországért Mozgalom. A tüntetők jövő hét pénteken ismét az Erzsébet hídnál gyülekeznek. A választási szavazatok újraszámlálását követelő tavalyi megmozduláskor többen megsérültek, a rendőrök 57 embert állítottak elő. A tüntetők idén bejelentették ugyan a demonstrációt, de a rendőrségi egyeztetésre nem mennek el.

Dugók lesznek az Erzsébet híd felújítása miatt

Itthon2003.05.19, 08:34

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a nyár második felén mind a budai, mind a pesti felső rakparton. Az Erzsébet híd őszig tartó felújítási munkái miatt a rakparti villamosvágányok feletti munka idején a villamosok helyett is pótlóbuszok járnak majd.

Májusban dönthetnek a gödörről

Itthon2003.05.07, 07:25

Még májusban eldőlhet a az Erzsébet téri gödör sorsa, ekkor kerül ugyanis a kormány elé az ezzel kapcsolatos előterjesztés. A döntést hamar meg kell hozni, mert az építésre felvett 2,5 milliárd forintos kölcsönt november végéig vissza kell fizetni. Ez az összeg kamatokkal együtt már csaknem 3 milliárdra rúg, illetve a létesítményt emellett fél- egymilliárd forintból be is kell fejezni, amit a főváros és a kultusztárca sem vállal - írja a Népszabadság.

Építészeti kommandót tervez a kormány

Itthon2003.04.30, 07:30

Villogóval érkező kommandósokkal találhatják magukat szemben azok, akik engedély nélkül építkeznek, a kormány ugyanis építészeti kommandó felállítását tervezi. Az engedély nélkül épült Gellért téri ivókutat valószínűleg el kell bontani, fennmaradását a fővárosi önkormányzatnál nem támogatják. Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezetője vizsgálatot kezdeményez a főpolgármesternél a forrásház ügyében.

Mossák az Erzsébet hidat és az Alagutat

Itthon2003.03.08, 13:18

A hétvégén lemossa az Erzsébet hidat, vasárnap pedig a Váralagutat az FKF Rt. A hídon ezért egy-egy pályás útlezárás lesz, az alagutat pedig vasárnap éjjel teljesen lezárják.

Jutalmat kap a kevesebb gyógyszert felíró orvos

Itthon2003.02.20, 07:44

Rendőrségi feljelentést tesz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, ugyanis néhány tajszámmal kirívóan sok gyógyszert váltottak ki ingyenesen, közgyógyigazolványra. Az év második felétől új rendszert vezetnek be, mely rögzíti valamennyi vényfelírást, emellett jutalmat kap az az orvos, aki - az eddigi gyakorlattól eltérően - kevesebb gyógyszert ír fel.

Másra fordítanák a négyes metró tízmilliárdjait

Itthon2003.02.20, 06:54

Egyetlen forint támogatást nem kapna a BKV a fővárostól, a 4-es metróra elkülönített milliárdokat pedig másra költené a fővárosi önkormányzat a költségvetési előterjesztés szerint. A szocialisták megkérdezése nélkül készült tervezet több pontjával nem ért egyet a fővárosi MSZP. A szabaddemokraták hétfőig zárt ajtók mögött egyeztetnek a kérdésről. 

Senkinek nem kell az Erzsébet téri gödör

Itthon2003.02.10, 14:08

Eredménytelen lett az Erzsébet téri gödör eladására kiírt fővárosi pályázat, ugyanis senki nem akarta megvenni a befejezetlen létesítményt. A tenderbontó bizottság szocialista tagja szerint az lenne a legjobb megoldás, ha 1 forintért átadnák az ingatlant a kulturális minisztériumnak. Bánsági György szerint az ingatlannak köztulajdonban kell maradnia. Az SZDSZ fővárosi frakcióvezető-helyettese szerint az irreálisan magas, 5 milliárd forintos kiírási ár miatt nem lepte meg őket a pályázat eredménytelensége.

Törvényt sértett a fővárosi önkormányzat

Itthon2003.01.23, 16:31

Akár több tízmillió forintos pénzbüntetésre is számíthat a fővárosi önkormányzat , mert a főpolgármesteri hivatal informatika ügyosztálya súlyos mulasztásokat követett el egy informatikai közbeszerzés kapcsán.

Elfogultsággal vádolják a hatóságokat a lakásmaffia áldozatai

Itthon2003.01.16, 15:53

Csütörtökön megkezdte munkáját a lakásmaffia-tevékenységet feltáró országgyűlési albizottság. Az első meghallgatott - a Sors-Társak Egyesület elnöke - elfogultsággal vádolta a rendőrséget és a bíróságokat az ilyen ügyekben közreműködő ügyvédek, közjegyzők irányában. Kökényesi Antal fővárosi rendőrfőkapitány a rendőrség nevében visszautasította a vádakat, és beszámolt az ügyben folyó eljárásokról.

Hibaelhárítás miatt késik Mádl költözése

Itthon2003.01.15, 17:52

A Sándor-palotát ugyan ma átadták az államfő hivatalának, Mádl Ferenc köztársasági elnök azonban mégsem költözhet be az ingatlanba, mert az épület informatikai rendszere még nem alkalmas arra, hogy a hivatal megkezdhesse munkáját.

Nem csak a hajléktalanokat fenyegeti a fagy

Itthon2003.01.10, 16:43

A nagyobb vidéki városok kórházaiba eddig a korábbi telekhez képest kevesebb fagyásos és kihűléses beteget szállítottak az elmúlt két hónapban. Budapesten november eleje óta 35 ember került az Erzsébet Kórházba, közülük nyolc betegen már nem tudtak segíteni. A kórházi esetekből ugyanakkor kiderül, a fagy nem csupán a hajléktalanokat veszélyezteti.

Egyoldalúan szerződést bontott Faludy

Itthon2003.01.02, 07:28

Váratlanul felbontotta Faludy György 2009-ig érvényes szerződését kiadójával. A költő szerint a kiadó nagyobb összeggel tartozik neki, és a művei után kapott nyolc százalék jogdíjat is kevesli. A kiadó szerint egymillió forinttal túlfizették a költőt, és kifogásolják a szerződés felrúgását.

Petíció a drogtörvény ellen

Itthon2002.12.27, 18:43

Petíciót és 100 ezer aláírást juttatott el a büntető törvénykönyv (Btk.) kábítószerrel kapcsolatos új szabályozása ellen a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) győri elnöke pénteken a köztársasági elnökhöz, mivel a szervezet nem ért egyet az általa liberalizációnak tartott módosításokkal.

Csőtörés a Szilágyi Erzsébet fasorban

Itthon2002.12.20, 16:58

Egész nap forgalmi korlátozások várhatók a Szilágyi Erzsébet fasorban a péntek hajnali csőtörés miatt. A reggeli órákban a városból kivezető irányban a négyből csak egy sávot tudnak használni, a város irányában a forgalom teljes egészében terelőútvonalon halad.

Bevásárlás és vízcsőtörés miatt áll a belváros

Itthon2002.12.20, 18:20

Balesetek és a Szilágyi Erzsébet fasoron történt vízcsőtörés is nehezíti a karácsonyi bevásárlás miatt amúgy is élénk közlekedést Budapesten. A bevásárlóközpontok környékén zsúfoltak az utak, a belváros és fővárosi hidak közül négy csak lépésben járható.

Karácsonyi kivilágítás 86 millióért

Itthon2002.11.27, 14:43

Idén a tavalyinál 20 millió forinttal többet költ a főváros karácsonyi díszítésre. A belvárosban kivilágított utcák fölött fényfüggöny lesz, és helyenként hulló csillagok, de a Lánchíd kivilágítása idén elmarad.

Vádaskodások miatt csúszik a fővárosi koalíció

Itthon2002.11.15, 09:33

Egyre inkább távolodik egymástól a fővárosi MSZP és SZDSZ. Bár mindkét párt azt állítja, hogy meg akarja kötni a koalíciós megállapodást, egyelőre csak a nézeteltérések száma szaporodik. Jelenleg mindkét párt a másik válaszára vár.

Megszakadtak a fővárosi koalíciós tárgyalások

Itthon2002.11.14, 21:13

A fővárosi szocialisták továbbra is az SZDSZ-szel kívánnak koalíciót kötni, s remélik, partnerük hajlandó mielőbb folytatni erről a tárgyalásokat, ugyanis már csak néhány apró pontosításra van szükség ahhoz, hogy véglegesüljön a koalíciós szerződés - nyilatkozta Gy. Németh Erzsébet MSZP-frakcióvezető Bőhm András SZDSZ-frakcióvezető kijelentésére reagálva.

Megszakadt a koalíciós tárgyalás a fővárosban

Itthon2002.11.14, 08:40

A fővárosi szabad demokraták határozatlan időre megszakították a koalíciós tárgyalásokat az MSZP-vel. A két párt az Erzsébet téri gödörről és a tulajdonosi bizottság alelnöki posztjáról nem tudott egyezségre jutni - írja a Népszabadság.

Megakadtak a tárgyalások a fővárosban

Itthon2002.10.31, 13:34

Deutsch Tamás, a Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője szerint nem közeledtek az álláspontok a Fővárosi Közgyűlés koalícióspárti és ellenzéki frakciói között a képviselőcsoportok csütörtöki egyeztetésén. Gy. Németh Erzsébet szocialista frakcióvezető szerint az egyezség meg fog születni az egyeztetés végére.

Súlyos sérülést is okozott a viharos szél

Itthon2002.10.28, 13:33

Fákat csavart ki, tetőket és jelzőtáblákat rongált meg a viharos szél hétfőre virradó éjjel és délelőtt országszerte. Budapesten több BKV-járat közlekedésében okozotak fennakadást, és állványzatokat mozdítottak el a nagy erejű széllökések. Vecsésen egy tetőről lesodródó paladarab sebesített meg súlyosan egy nőt. A szél miatt sok helyen késnek a vonatok, és leállították a János-hegyi libegőt is.

A kormány mégis eladná a nemzeti gödröt

Itthon2002.09.24, 08:35

A fővárosi SZDSZ-frakció után már a kormány sem támogatja a fővárosi szocialisták ötletét, hogy ne adják el az Erzsébet téri föld alatti építményt - értesült a Magyar Hírlap.

Törvénytelen fővárosi közbeszerzés

Itthon2002.09.12, 06:53

Súlyos pénzbírságot szabott ki Demszky Gábor főpolgármesterre és a fővárosi önkormányzatra a közbeszerzési döntőbizottság egy törvényellenes közbeszerzés miatt. Demszkynek százezer forintot kell fizetnie, az önkormányzat büntetése pedig egymillió forint.

Tévé-vitát tartanak a főpolgármester-jelöltek

Itthon2002.09.11, 19:43

Három vitát tartanak a főpolgármester-jelöltek az október 20-i választás előtt, erről szerdán állapodott meg Demszky Gábor szabad demokrata, Gy. Németh Erzsébet szocialista és Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független jelölt kampánystábja.

Hídblokád: megszüntették az eljárást

Itthon2002.09.03, 10:45

Bizonyítékok hiányában megszüntették az eljárást az Erzsébet hídi blokád miatt eljárás alá vont férfi ügyében. A keddi tárgyaláson ugyanis sem a férfi, sem a rendőrség jogi képviselője nem jelent meg, így a bíró érdemi tárgyalás nélkül, az iratok alapján hozta meg végzését.

A hídblokád miatt Lamperth lemondását követelik

Itthon2002.08.28, 11:29

Az Erzsébet hídi rendőri fellépés miatt polgári körös aktivisták lemondásra szólították fel Lamperth Mónika belügyminisztert. Emellett a július 4-i akcióra utasítást adó rendőri vezetők felelősségre vonását is követelték a házelnöknek címzett tiltakozó levelükben.

Hídblokád: Rendőrségi magyarázat két nap után

Itthon2002.08.28, 15:37

Ellentmond saját, korábbi állításának a BRFK szerdai közleménye a hídblokád-ügyben. E szerint voltak rendőrök az Erzsébet hídon július 4-én kora reggel, de nem a hídblokád miatt. A járőrök egy aznap elrabolt pénzszállító autót kerestek. Hétfőn azonban egy belső vizsgálatra hivatkozva még azt közölték, a demonstráció előtt nem voltak rendőrök a helyszínen.

Rejtélyes rendőri akció a blokád előtt

Itthon2002.08.26, 09:04

A Magyar Nemzet egy videofelvétel alapján azt állítja, hogy a rendőrök már a 2002. július 4-i, a szavazatok újraszámlálásáért folytatott tüntetés előtt megbénították az Erzsébet hídon a forgalmat.

Bogár László még nem reagált

Itthon2002.08.14, 16:26

A rendszerváltás óta hivalba lépett kormányok tagjai és államtitkárai közül tízen dolgoztak korábban valamely pártállami titkosszolgálatnak. Ketten közülük két kormány idején is dolgoztak 1990 után. Az egyikük az Antall (Boross)-kabinet, valamint az Orbán-kormány alatt is dolgozott. E szerint két politikus jöhet számításba, Pusztai Erzsébet, aki azt állítja, hogy nem érintett és minden adat nyilvánosságához hozzájárul, valamint Bogár László, akit kedd délután óta hiába keresünk.

Feljelentések az Erzsébet hídi rendőrök ellen

Itthon2002.07.19, 17:51

Összesen három feljelentés érkezett rendőrök ellen a július 4-ei Erzsébet hídi, nem bejelentett demonstráció kapcsán. Ezek közül egy feljelentés ügyében már nyomozást megtagadó határozat született.

Tárgyalnának a főpolgármester-jelöltek

Itthon2002.07.08, 07:04

A csütörtöki-pénteki törvénytelen tüntetésekre reagálva az MSZP főpolgármester-jelöltje, Gy. Németh Erzsébet egyeztetést kezdeményez a jelöltek között az önkormányzati választásokról. Schmitt Pál a parlamenti ellenzék által is támogatott független főpolgármester-jelölt sajnálta, hogy Budapestnek nem volt alternatív terve, amelyet a váratlan helyzetben azonnal életbe léptethettek volna. Demszky csak az államfői kiírás után ülne le egyezkedni.

A rendőrség készenlétben marad

Itthon2002.07.05, 13:27

A rendőrség törvényesen, humánusan és emberközelien járt el - állította Kökényesi Antal budapesti rendőrfőkapitány az Erzsébet hídi tüntetés feloszlatása után. A hatóság 22 embert vett őrizetbe. A rendőri egységek készenlétben maradnak.

Pénzbüntetést kapott a főtüntető

Itthon2002.07.05, 18:12

Gyorsított eljárással hoztak ítéletet öt tüntető ellen pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Ketten pénzbüntetést kaptak, két embert felmentettek, egyikük tárgyalását pedig szeptemberig elnapolták. Valamennyien részt vettek csütörtökön a budapesti tüntetéseken, és emiatt előzetes letartóztatásba vették őket.

Videók a tüntetésről

Itthon2002.07.05, 19:28

Nézze meg az Erzsébet hídon és a Kossuth téri tüntetésen készített videofelvételeket!

Összefoglaló a hídblokádról és a Kossuth téri tüntetésről

Itthon2002.07.05, 19:12

Itt elolvashatja az Erzsébet hídon és a Kossuth téren csütörtökön történt eseményekről készült valamennyi cikkünket.

Makovecz: az embereknek elegük van

Itthon2002.07.05, 18:05

A csütörtök délelőtt lezárt és hosszú ideig blokád alatt tartott Erzsébet hídon az ismert közéleti személyiségek közül csak Makovecz Imre jelent meg, aki Orbán Viktorral együtt a Szövetség a Nemzetért nevű polgári kör egyik alapítója volt. Makovecz megjelenését a tüntetők nagy éljenzéssel fogadták. Az építész péntek délután nyilatkozott az [origo]-nak a hídlezárás előzményeiről és a körülményekről.

Eljárás indul a tüntetés szervezői ellen

Itthon2002.07.04, 14:56

A gyülekezési joggal való visszaélés miatt eljárást indít a rendőrség az Erzsébet hídi tüntetés szervezésében közreműködők ellen, mivel engedély nélkül foglalták el a hidat. A törvény szerint ez a szabálysértés legfeljebb 100 ezer forinttal büntethető.

Megbénította a várost a hídblokád

Itthon2002.07.04, 14:19

Az Erzsébet híd megtisztításával megindult a forgalom a városban is. Jelenleg a Kossuth téren folytatódik a tüntetés, emiatt a 2-es villamos és a 70-es trolibusz rövidített útvonalon jár. A közlekedést rendőrök irányítják. A hídblokád miatt délelőtt a Kis- és a Nagykörút is telítődött autókkal, és alig mozdultak a kocsisorok a bevezető sugárirányú utakon.

Öt év börtönt is kaphatnak az erőszakos tüntetők

Itthon2002.07.04, 12:57

Az Erzsébet hídi tüntetők a gyülekezési joggal való visszaélés vétségét követhették el, mivel engedély nélkül foglalták el a hidat. Ez  legfeljebb 100 ezer forintos pénzbírságot jelent. Nehezzé teszi viszont a helyzetüket az, hogy dulakodásba kerveredtek a rendőrökkel, és mivel ezt csoportosan tették, a bíróság öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti őket a Btk. szerint.

Demszky szerint a szélsőjobb szervezte a blokádot

Itthon2002.07.04, 12:44

Demszky Gábor főpolgármester elhatárolódásra szólította fel a pártokat a reggeli Erzsébet hídi demonstráció kapcsán, amelyet nem polgári engedetlenségnek, hanem a szélsőjobb akciójának tart. Az SZDSZ-es politikus elégedett a rendőrök fellépésével, és arra biztatott, hogy a dugóban rekedt és kárt szenvedett polgárok pereljék be a tüntetőket.

Véget ért a négyórás politikai blokád

Itthon2002.07.04, 13:23

Újból megindult a forgalom az Erzsébet hídon, miután a kommandósok kiszorították a tüntetőket az úttestről. Kisebb tömeg volt még a pesti hídfőnél, de már itt is megnyitották a rendőrök az utat a forgalomnak. Az emberek lassan szétszélednek, inkább csak nézelődők maradtak. Legalább négy embert vittek el megbilincselve, mert át akarták törni a kommandósok élő kordonját. A választási szavazatok újraszámlálását követelő tüntetők reggel nyolc óra tájban zárták le az Erzsébet hidat.

A tüntetők közleménye

Itthon2002.07.04, 11:46

Az Erzsébet hidat reggel óta blokád alatt tartó, a szavazatok újraszámlálását követelő tüntetők tíz óra előtt közleményt olvastak fel a hídon.

Felszabadult az Erzsébet tér

Itthon2002.06.28, 16:44

Többéves huzavona után Demszky Gábor főpolgármester megnyitotta az Erzsébet teret a nagyközönség előtt. A garázsszinteken lévő létesítmények hasznosításáról 90 napon belül pályázat útján döntenek.

Ma megnyílik az Erzsébet téri park

Itthon2002.06.28, 07:26

Részben eldőlt az Erzsébet téri gödör sorsa. Ma megnyílik a közpark, ám egyelőre nem írnak ki pályázatot a felszín alatti építmények eladására. A fővárosi közgyűlés eladósodott kórházak megmentéséről és bérlakásépítésről is döntött.

Az MSZP-n bukhat el a Városháza-projekt kivizsgálása

Itthon2002.06.06, 16:23

Bizottság felállítását kezdeményezi a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ-frakció, hogy kivizsgálják a Városháza-projekt költségvetését. Az évek óta húzódó, még el sem kezdődött beruházás előkészítésére eddig másfél milliárd forintot költöttek, de a múlt héten az SZDSZ javaslatára elvetették a megvalósítást. A fővárosi ellenzék számít a szocialisták csatlakozására, azonban Gy. Németh Erzsébet frakcióvezető az [origo]-nak azt nyilatkozta, hogy csak szakmailag megalapozott kezdeményezést támogatnak.

Megoldódhat az Erzsébet tér ügye

Itthon2002.06.03, 17:14

Görgey Gábor kulturális miniszter azt állítja: az elődje által vezetett tárca nem teljesítette a fővárossal kötött megállapodását. A minisztérium és a főváros képviselőinek megbeszélésén ma megegyeztek a főbb kérdésekről, és megállapodtak abban, hogy módosítják a szerződést.

Harmincezer dolláros számla az Erzsébet tér miatt

Itthon2002.05.16, 15:21

Továbbra sem sikerült megegyeznie a fővárosnak és az államot képviselő Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának az Erzsébet tér sorsáról. A főváros ragaszkodik hozzá, hogy a szerződésben foglaltak szerint, a beruházást teljesen befejezve adja át az állam, ezért május 16-án kiküldte az első kötbér számlát.

Harmincezer dolláros számla az Erzsébet tér miatt

Itthon2002.05.16, 15:30

Továbbra sem sikerült megegyeznie a fővárosnak és az államot képviselő Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának az Erzsébet tér sorsáról. A főváros ragaszkodik hozzá, hogy a szerződésben foglaltak szerint, a beruházást teljesen befejezve adja át az állam, ezért május 16-án kiküldte az első kötbér számlát.

Karambolok bénították meg Budapestet

Itthon2002.05.03, 15:40

Komolyabb balesetek történtek a fővárosban a péntek délutáni csúcsforgalomban. A város több pontján kígyóztak a kocsisorok, a budai alsó rakpartot egy hosszú szakaszon le kellett zárni.

Milliós kötbér az Erzsébet téri késés miatt

Itthon2002.04.29, 14:39

Valószínűleg csak az új kormánnyal tud megegyezni a főváros a Nemzeti gödör helyére épített Erzsébet téri parkról. Bár a kulturális tárca szerint tárgyalnak a Városházával a tér rendezéséről, az önkormányzat nem tud erről. Így a tér most körbekerített részét több hétig még biztosan nem vehetik birtokba a járókelők. A főváros május 16-án számlázza az első, 30 ezer dolláros kötbér számlát a minisztériumnak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő