Erzsébet-utalvány

címke rss

Nem csak a nyugdíjasokat lepi meg a kormány Erzsébet-utalvánnyal

Gazdaság2016.12.11, 14:59

A héten eldõlt, hogy ki viszi ki a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványokat, sõt, az is kiderült, hogy nem csak a nyugdíjasok kapnak az év végén 10 ezer forintot. Az Eurostat adatai szerint keveset keresnek a magyarok, de az EU-ban így van ezzel minden hatodik munkavállaló is. Három év után ismét 1 százalék fölé kúszott az infláció, az ipari termelés októberben is csökkent, idén még küszködik, de Varga Mihály szerint jövõre már fordulat várható az építõiparban. Az állami cégeknél egységes fizetésemelés jöhet, megdõlt az abszolút áramfogyasztási rekord, és az üzemanyagok is drágultak. Ez volt a héten a gazdaságban.

Nem csak a nyugdíjasok kapnak Erzsébet-utalványt

Gazdaság2016.12.10, 11:19

Nem csak a nyugdíjasok kapnak decemberben 10 ezer forint értékû étkezési Erzsébet-utalványt. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletbõl kiderül, hogy többek között az árvaellátásban és a rokkantsági ellátásban részesülõknek és a szülõi nyugdíjra jogosultaknak is kiviszi a posta az utalványt – írja a Magyar Közlöny. 

A posta viszi ki az Erzsébet-utalványokat

Gazdaság2016.12.08, 11:14

Megállapodott a Magyar Posta az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatósággal a nyugdíjasok számára küldendõ Erzsébet-utalványok kézbesítésérõl - közölte a posta.

Nem kell adóbevallás a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalvány miatt

Gazdaság2016.12.07, 15:10

Nem kell adóbevallást készíteni a nyugdíjasoknak járó Erzsébet utalványok után - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Mégsem a kormányhivatalnokok viszik ki a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványokat

Gazdaság2016.12.05, 14:52

Mégsem a kormányhivatalok dolgozói viszik ki a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat.

Nem lesz gond az Erzsébet-utalványok kézbesítésével

Itthon2016.12.03, 17:52

Semmilyen fennakadást nem okoz az ügyintézésben és semmilyen hátránnyal nem jár a járási és kormányhivatalok dolgozóinak a nyugdíjasoknak szánt karácsonyi utalványok kézbesítése - mondta Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelõs államtitkár.

Orbán: 1,6 százalékos nyugdíjemelés lesz jövõre

Itthon2016.11.29, 16:18

Jövõre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt – közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Idõsek Tanácsa keddi ülése után.

Nem lesz mindenkinek jó az új cafeteria

Gazdaság2016.06.09, 08:01

Megszavazták az új cafeteriaszabályokat. A parlament a kormány javaslatát hagyta jóvá, vagyis a béren kívüli juttatásból 100 ezer forintot készpénzben adómentesen adhat a munkáltató, a többit Szép-kártyára utalhatja. Bejött egy új elem is, megteremtették, hogy a preventív, szûrõ jellegû egészségügyi vizsgálatok költségét a munkáltató elszámolhassa adómentesen. Adószakértõk szerint viszont lesz olyan is, aki nem jár majd jól az új cafeteria-rendszerrel.

Teljesen új dolog jöhet a cafeteriában

Gazdaság2016.06.06, 14:22

Jól jön a 100 ezer forint készpénz cafeteria mindenkinek, az önkéntes nyugdíjpénztárak viszont aggódnak a cafeteriaátalakítások miatt. Újdonság, hogy jöhet az egészségügyi cafeteria is.

Cafeteriában még mindig szûkmarkú a szektor

Gazdaság2016.01.27, 11:29

Nem sok jóra számíthatnak a dolgozók idén, ugyanis tízbõl csupán négy kkv tervezi béren kívüli juttatással támogatni munkavállalóit. A cafeteria legnépszerûbb juttatási formája továbbra is az Erzsébet-utalvány.

Az új cafeteria elõnyei és buktatói

Gazdaság2016.01.11, 11:41

Az eddigi papír alapú Erzsébet-utalványok helyett az munkáltatók idén már elektronikus formában, az úgynevezett Erzsébet-utalvány Plusz kártyára feltöltött összegekkel is motiválhatják munkavállalóikat. Az RSM blog szakértõje azt járja körül, érdemes-e váltani elektronikus formára.

Változik a cafeteria adózása jövõre

Gazdaság2015.11.20, 10:59

Máshogy adóznak jövõre a cafeteriaelemek. Januártól 16 százalékról 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó. Hiába a kisebb a kulcs, mélyponton van a béren kívüli juttatást adó cégek száma.

Úgy fizethet Erzsébettel, mint eddig soha

Gazdaság2015.11.15, 10:25

Lesz kártyaformátumú Erzsébet-utalvány. Rogán Antal elõször legfeljebb személyesen mutatta volna meg Mesterházy Attilának, hány tanácsadó mennyi pénzért dolgozik a minisztériumában, de végül nyilvánosságra hozta az információt. Matolcsy György Nemzeti Bankjának alapítványai üdülõt vettek Matolcsy Gyöngyi településén. A kormány a dohányboltokba számûzné az e-cigarettát, az e-cigarettásokat pedig a a dohányosok közé. A Balaton bõ 300 milliárdot kap fejlesztésre uniós pénzbõl. Deutsch Tamás mégsem adóztatja meg a Google-t. Csökken az ingatlanközvetítõk jutaléka. Magyarország ideiglenesen elengedheti a hiányt, ha a menekültek miatt boruul ...

Hatalmas változás az Erzsébet-utalványoknál

Gazdaság2015.11.09, 10:32

Plasztikkártya váltja az Erzsébet-utalványokat. Erzsébet-utalvány Plusz elektronikus kártyán egyszerre kezelhetõ az étkezési, az ajándék, az iskolai, a kultúra, a sport, valamint a gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány is. A kártya zsebei megfelelnek a papíron kibocsátott Erzsébet-utalványok típusainak, így az egyes zsebek felhasználhatósági köre azonos a papíralapú utalványokéval.

Utalvánnyal jutalmazzák a határt védõ rendõröket

Itthon2015.09.16, 12:32

Erzsébet-utalványokat kapnak jutalmul a déli határszakaszon szolgálatot teljesítõ rendõrök - jelentette be Balog Zoltán. Az emberi erõforrások minisztere szerint humanitárius katasztrófát akadályoztak meg a magyar hatóságok a segélyszervezetekkel közösen.

Egymilliárdért védi a kormány Erzsébetet

Gazdaság2015.05.06, 08:42

Csaknem egymilliárd forintért bízott meg a fejlesztési tárca két ügyvédi irodát azzal, hogy nemzetközi fórumon megvédje az állami étkezésijegy-monopóliumot a magyar piacról kiszorult nemzetközi cégektõl. Az ügyvédi költségek azonban összességében még ennél is magasabbak lehetnek.

Bukhat az Erzsébet-utalvány

Gazdaság2015.04.17, 09:22

Elbukhatja a magyar kormány az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártyák miatt a napokban indult pert a luxemburgi bíróságon – ami a jelenlegi cafeteria-rendszer végét jelentheti.

Piacon vették a hamis Erzsébet-utalványokat

Itthon2015.01.19, 09:57

Készpénz-helyettesítõ eszközzel való visszaélés és üzletszerûen elkövetett csalás miatt emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség az ellen a két nõ ellen, akik hamis Erzsébet-utalványokkal fizettek több boltban is. A viszonylag jó minõségû hamisítványokat a környék piacain vették.

A kormánynak fontosabb a pacalpörkölt, mint az egészségügy

Gazdaság2014.11.13, 11:39

A kormány az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya felé tervezi eltolni a cafeteria-rendszert, az egészségpénztáraknak ezért kevesebb hozzájárulás juthat. Az egészségügy bukhat akár 25 milliárd forintot, rosszul járhatnak a betegek, a gyógyszerészek és az orvosok is.

Sávos cafeteriaadó és sávos nyitva tartás

Gazdaság2014.11.08, 09:39

Sávos cafeteriaadót akar a kormány, amivel a kormánytisztviselõk járnak jól. Sávos nyitva tartást akar a KDNP, amivel szerintük a családok járnak jól. Drágább lesz a kötelezõ biztosítás, Budapest törlesztett Brüsszelnek, a pornókirály a leggazdagabb magyar. Ez volt a héten a gazdaságban.

A kormány lassú kínhalálra ítéli a cafeteriát

Gazdaság2014.11.05, 15:22

A kormány azzal indokolja a cafeteria adójának emelését, hogy a munkáltatók így rákényszerülnek a béresítésre. De a munkáltatóknak nincs forrásuk erre, a többség a béren kívüli juttatások csökkentését tervezi. Míg egy átlagos munkavállaló 10 ezer forintot is bukhat havonta, a költségvetés jövõre 40 milliárd forintra számít az adóemelésbõl.

Nem egyeztetett a kormány a cafeteriaadó-emelésrõl

Gazdaság2014.10.22, 17:49

A Liga és a MOSZ szakszervezetek szerint a cafeteriaadó-emeléssel a dolgozók járnak majd rosszul, mert a munkáltatók áthárítják majd a terhet. Különösen a kiskeresetûeket hozná nehéz helyzetbe a javaslat, mert jövedelmük nagyobb részét teszik ki a béren kívüli juttatások. A kormány elõzetesen nem egyeztetett a szakszervezetekkel és hatástanulmányokat sem mutatott a tervezetrõl.

Perli a magyar államot a Sodexo

Itthon2014.08.23, 16:41

Amerikai bíróságon perli a magyar államot a Sodexo, az étkezési utalványok miatt. Tavaly decemberben a Le Cheque Déjeuner már pert indított a témában. A kormány Washingtonban és Brüsszelben is kiáll az Erzsébet-programért - jelentette ki a hírre reagálva Kurucz Éva kormányszóvivõ.

Elõre is kaphatunk Erzsébet-utalványt

Gazdaság2014.03.17, 09:33

Két éve fizethetünk Erzsébet-utalvánnyal, ez mára az egyik legkedveltebb cafeteria-elem. Egy 2013-as felmérés szerint a második leggyakoribb is, felhasználói száma szinte kiteszi a fõváros lakosságát. A NAV honlapján tájékoztat arról, hogy az elõre juttatás tilalma nem egésze az, aminek mi, jóhiszemû adózók gondoljuk: van az az opció, amikor a munkavállaló elõre kaphat utalványt, amely ilyenkor béren kívüli juttatásként adózik, feltéve, hogy a munkaviszony fennmarad.

Fürdõjegyet kapnak a nyugdíjasok

Gazdaság2013.12.23, 09:37

Jövõre fürdõjegyet kaphatnak a nyugdíjasok az Erzsébet-programban. 2500 forintot fizetnek, 10-25 alkalommal fürödhetnek.

Fürdõkártyára is pályázhatnak a nyugdíjasok

Travelo2017.10.04, 11:26

Az Erzsébet-program keretében egy kártyát kaphatnak a rászoruló nyugdíjasok, mellyel több mint 50 fürdõbe látogathatnak el, akár több alkalommal is. Pályázniuk február 15-ig lehet.

A Lidl is elfogadja az Erzsébet-utalványt

Archívum2013.12.02, 16:35

A Penny Market után a Lidl is bejelentette, hogy december ötödikétõl elfogadja az üzleteiben az Erzsébet-utalványt. A megállapodás mind a 158 Lidl üzletet érinti.

Ki fúrja az Erzsébet-utalványt?

Itthon2013.11.06, 13:18

Tántoríthatatlannak tûnik a miniszterelnök az Origo információi szerint abban, hogy a közszféra dolgozóinak juttatásai közül kivezesse az Erzsébet-utalványt. Több kormánytag próbálta védeni az utalványt a múlt heti kormányülésen. Döntés ma várható.

Sanszos, hogy többet nem vásárolhatunk Erzsébet-utalvánnyal

Archívum2013.10.29, 12:46

Értesülések szerint a kormány mérlegelné az Erzsébet-utalványok gyökeres átalakításának lehetõségét: ha a hír igaz, 2014-tõl élelmiszerüzletekben nem lehet többet ezekkel fizetni. Ez több szempontból volna káros. Az Országos Kereskedelmi Szövetség „teljesen érthetetlennek” tartja a módosítást.

Erzsébet-utalványt kaphatnak a közmunkások

Gazdaság2013.10.01, 19:13

A cafeteria juttatást és az ahhoz kapcsolódó adót is támogatja az állam akkor, ha a közfoglalkoztatási jogviszony legalább három hónapra jön létre - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg, és a közfoglalkoztatás támogatását meghatározó, 2010-es rendeletet módosítja.

Az EU-nak továbbra sem tetszik az Erzsébet-utalvány

Gazdaság2013.06.20, 12:54

Bírósághoz fordul az Európai Bizottság a magyar étkezési és szabadidõ-utalványok monopóliuma ügyében. A kormány tavaly év eleji lépése nyomán olyan utalványforgalmazó világcégek szorultak ki a magyar piacról, mint a Cheque Déjeuner vagy a Sodexo.

Jutalmat kapnak a tanárok pedagógusnapra

Gazdaság2013.05.08, 12:24

5,5 milliárd forint értékben kapnak Erzsébet-utalványokat a tanárok pedagógusnapra.

Jön az Étkezési Erzsébet-utalvány

Gazdaság2013.03.28, 21:28

Megváltozott az Erzsébet-utalvány neve és külleme, de a régi névvel, tavaly vagy idén kiadott utalványok is érvényesek.

Bõvül az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyeinek száma

Travelo2017.10.04, 14:28

Több céggel is tárgyal a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) az új Erzsébet-utalványok elfogadásáról - írja a keddi Világgazdaság.

Erzsébet-utalvány tankönyvre és focimeccsre is

Travelo2017.10.04, 13:50

Újabb utalványokkal immár öttagúvá bõvült az Erzsébet-utalványcsalád, forgalmazásukat január közepétõl kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. Üzleti eredményébõl pedig idén már 2,5 milliárd forinttal támogatják a szociális ér gyermeküdültetést az Erzsébet-program keretében. Az Erzsébet-utalványokról és egyéb cafetéria újdonságokról január 8-án rendezett konferenciát a NÜSZ.

Megérkezett az Auchanba az Erzsébet-utalvány

Gazdaság2012.12.05, 20:13

December hatodikától összesen 19 Auchan áruházban is elfogadják már az Erzsébet-utalványokat.

Megkapják az utolsó döfést a francia cafeteriások

Gazdaság2012.11.16, 09:08

A piacot korábban uraló három nagy francia étkezésiutalvány-forgalmazó vállalat végképp elveszítheti üzletét, miután az Erzsébet-utalvány marad az egyetlen utalvány, amely kedvezményes adóterhelést kap.

Máris visszavonnának két adóemelést

Gazdaság2012.10.30, 16:59

Máris visszakozna a kormány a legutóbbi Matolcsy-csomag egyes elemeitõl, mert rádöbbent, hogy többet ártana velük, mint használna. A gyors visszavonuló az iparûzési adót és a cafeteria szigorítását érintené, így közel 80 milliárdos bevételkieséssel járna. A költségvetés újabb befoltozása pedig ismét a bankokon és a multikon csattanna.

Erzsébet-utalványok kerülnek a tûzre

Itthon2012.10.16, 13:13

Erzsébet-utalványból készült fûtõanyagot nyert az ország leghátrányosabb kistérségeiben mûködõ öt általános iskola és óvoda.

A Spar is elfogadja az Erzsébet-utalványt

Gazdaság2012.09.20, 11:59

A Sparnak sikerült megállapodnia a Nemzeti Üdülési Szolgálattal, így október 15-tõl valamennyi üzletében lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni.

Hamisítják az Erzsébet-utalványt

Itthon2012.09.03, 13:45

Hamisított Erzsébet-utalványokat akartak beváltani Szegeden.

VG: Visszásságok a szociális üdültetésben

Gazdaság2012.08.23, 07:33

Többször a piaci árnál drágábban üdülhettek az Erzsébet-programban részt vevõ családok - írja a Világgazdaság.

Erzsébet-utalványban jön a szociális segély

Gazdaság2012.07.09, 17:15

Erzsébet-utalványban fizethetik augusztustól a szociális segély egy részét, amit csak készételre lehet költeni. Ha ötven óránál többet hiányzik igazolatlanul a gyerek az iskolából, akkor a családi pótlékot elveszik.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ