értékek

címke rss
Rablással végződött az üzletelés Tiszakécskén

Rablással végződött az üzletelés Tiszakécskén

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek két férfit, és női társukat, akik késsel zsaroltak ki értékeket két tiszakécskei lakostól.

Ez a 3 dolog torzíthatja a vérnyomásmérés eredményét

Life.hu2023.06.26, 22:53

Mindannyiunk vérnyomását ellenőrizték már, és van, aki otthon is rendszeresen méri, különösen, ha szív- és érrendszeri betegséggel küzd. Ám korántsem mindegy, milyen körülmények között tesszük ezt. Ha a lehető legpontosabb eredményt szeretnéd mérni, a következő dolgokra figyelj oda, mielőtt felcsatolod a mandzsettát!

Rendőrnek álcázta magát két férfi, majd házkutatást színlelve raboltak ki egy miskolci lakást

Itthon2023.05.30, 16:47

"Rendőrség, házkutatás!" felkiáltással, baseball ütővel a kezükben rontott be két férfi egy miskolci lakásba, majd az ott tartózkodó férfit a földre kényszerítették, bezárták a fürdőszobába, és közel 7 millió forintot vittek magukkal, illetve mindent, amit találtak. Az egyik karórát egy társukra bízták, hogy rejtse el. A két rablóra fegyházbüntetés, társukra felfüggesztett fogház várhat.

Vascsővel és késsel rontott rá két férfi egy miskolci pincetulajdonosra

Itthon2023.05.18, 17:03

Két férfi rontott rá egy egyedül élő miskolci férfira. Vascsővel ütötték-verték, és kést szorítottak a nyakához, majd átkutatták a házat és a pincét.

Több autót is kifosztott és egy lakásba is besurrant egy esztergomi sorozattolvaj - videó

Itthon2023.04.04, 16:21

Néhány héen belül ötször is lopott egy férfi Esztergomban. Leginkább nyitva felejtett, parkoló autókat kutatott át, de volt rá példa, hogy egy lakást is átkutatott, és mindent elvitt, amit értékesnek talált. Az egyik alkalommal térfigyelő kamera is rögzítette.

Parkoló autókat fosztott ki, és gyerekeknek árult drogot egy nógrádi férfi

Itthon2023.03.21, 16:14

Néhány nap alatt többmilliós kárt okozott egy 34 éves nógrádi férfi azzal, hogy társaival együtt autókat tört fel, majd ellopra a bennük lévő értékeket, többek között drága parfümöket, lőfegyvert, pénzt és egyéb tárgyakat is. A férfi ezen kívül új pszichoaktív anyaggal dílerkedett, melyből fiataloknak is adott el. A balassagyarmati bíróság elrendelte a letartóztatását.

Átkutatta ismerőse házát, majd a lopott fejszével támadt rá, miután az tetten érte

Itthon2023.03.21, 12:17

Besurrant ismerőse házába, majd amit talált, magával vitt egy hajdúböszörményi férfi, amikor pedig ismerőse tetten érte, és visszakövetelte az értékeit, megrugdosta, és a tőle lopott fejszével verte fejbe. A férfit korábban már többször is büntették, ez alkalommal pedig hosszú évekre fegyházba kerülhet.

Franciakulccsal támadott meg egy férfit egy kiskunhalasi nő

Itthon2023.03.01, 16:56

Elfogatóparancs alapján kapták el a rendőrök azt a nőt, aki franciakulccsal ütötte meg barátját, hogy hozzájusson a pénzéhez, majd mielőtt elmenekült, az ajtót is rázárta. Ugyanez a nő korábban több helyről is lopott a városban, még a saját ismerőseitől is. A legtöbb esetben társai is voltak, akik közül két férfit már kihallgattak, egy nőt pedig még keresnek a rendőrök.

Krimibe illő módon jutott be egy moldáv betörő egy kiskunhalasi társasház tetőtéri lakásába

Itthon2023.02.24, 14:26

Kalandos módszerrel tört be egy férfi egy kiskunhalasi társasházba. Először letépte a lépcsőház ablakán lévő szúnyoghálót, majd miután könnyedén bemászott, egyenesen a tetőt vette célba: kibontotta a cserepeket, majd azon keresztül mászott be az egyik erkélyre, onnan pedig a lakásba. Ezek után mindent vitt, ami a keze ügyébe került, ám nem élvezhette sokáig a zsákmányt, mert a rendőrök még aznap lecsaptak rá.

Egy éjszaka alatt kétszer is betört egy tatai házba egy háromtagú banda

Itthon2023.02.24, 12:53

2020. augusztusán három férfi elhatározta, hogy értékeket szereznek egy tatai házból, melynek lakója külföldön volt. Miután összeszedték, amit értékesnek találtak, a lopott holmik egy részét elvitték, majd még aznap hajnalban visszatértek a hátrahagyott tárgyakért. Azonban azt már nem tudták elvinni, mert a rendőrök tetten érték őket. Két férfit még a helyszínen elfogtak, harmadik társukat közel két évig keresték.

Élete végéig börtönben maradhat a budapesti férfi, aki karácsony után kivégezte barátját

Itthon2023.02.23, 13:37

A 35 éves férfi 2021 őszén a munkahelyen barátkozott össze egy másik férfival, akiről tudta, hogy jó körülmények között él, ezért elhatározta, hogy megszerzi értékeit. Karácsony után találkozót beszélt meg vele, majd egy XXII. kerületi, elhagyott területen rátámadt, egy övvel elszorította a nyakát, majd a Dunába lökte, ahol megfulladt. Így már zavartalanul hozzájutott az értékeihez. Mint kiderült, ugyanebben az évben a Móricz Zsigmond körtéren egy padon alvó férfit is kifosztott, illetve egy korábbi gyilkosság miatt a börtönt is megjárta. Ez alkalommal pedig már életfogytiglani fegyházra is számíthat.

Honvédelmi miniszter: A sport az élet alapkiképzése, közös értékei vannak a honvédelemmel

Itthon2023.02.17, 21:56

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint jó döntés volt a kormány részéről, hogy nemzetstratégiai ágazatnak nyilvánította a sportot, amely tulajdonképpen az élet alapkiképzése, és számos közös értéke van a honvédelemmel.

Elfogták a szerelmespárt, akik egész Zuglót rettegésben tartották

Itthon2023.02.17, 15:16

A zuglói rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és női társát, akik az utóbbi néhány hónapban több lakásba, tárolóba, és lépcsőházba is betörtek, és mindent elvittek, amit értékesnek találtak.

Tóth Verának elege lett

Tévé2023.02.11, 10:26

A törökországi földrengésről szóló hírek kapcsán esett gondolkodóba Tóth Vera, aki érdekes jelenségre figyelt fel és nagyon felbosszantotta magát a látottakon. Az énekesnő úgy gondolja, rossz irányba halad a világ, ha egy lapon említik az életekért küzdő mentőcsapatokat és a TikTokon táncoló és bohóckodó influenszereket.

Elfogták a rettegett kecskeméti tolvajbanda mind a négy tagját

Itthon2023.01.27, 13:13

Összesen 22 lopás miatt kell felelnie négy kecskeméti férfinak és egy nőnek, akik 2021 februárja és októbere között társasházi tároklókat és garázsokat törtek fel, ahonnan mindent elvittek, amit értékesnek találtak.

Nem boldogult az ajtóval, ezért a tetőn keresztül mászott be egy betörő egy oroszlányi garázsba

Itthon2023.01.09, 12:08

Egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki január 5-én este sikertelenül lopni próbált egy oroszlányi garázsból.

Több, mint tízmilliós kárt okozott egy betörő Tatabányán

Itthon2022.12.23, 13:50

Börtönbe kerülhet az a férfi, aki tavaly ősszel többmillió forint értékben lopott egy házból Tatabányán pénzt, és más értékeket. A férfi felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt állt, így akár éveket is kaphat.

Nyílt levél az irigyeimhez: ha fele annyit foglalkoznál magaddal, mint velem, nem itt tartanál!

She2022.11.22, 17:08

"Irigyeim, de sokan vagytok, mint a kutyák, úgy ugattok" - énekelték többen is az elmúlt években. Nos, az irigység nehéz téma, pláne, hogy egy természetes emberi tulajdonság. De, amikor irigykedünk, végig gondoljuk, mégis milyen áron érte el a másik azt, amit, vagy csak a végkifejletre vágyunk? 

Kilenc millió forintnyi ékszert és pénzt szerzett meg a külföldről irányított banda idős emberektől

Itthon2022.11.17, 12:17

Egy férfi külföldről irányított egy bűnszervezetet. A banda idős embereket csalt ki pénzt és ékszereket. Összesen több, mint 9 milliós értékben.

Saját házában raboltak ki egy férfit Miskolc mellett

Itthon2022.11.07, 16:48

Fegyházba kerülhet az a 27 éves férfi, aki egy Miskolc külterületén lakó férfi házába bement és a társával együtt rátámadt. Vascsővel és ököllel ütötték meg, aztán késsel fenyegették, végül kirabolták.

Egy hétig élt egy novajidrányi házban egy betörő

Itthon2022.11.07, 14:46

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt fiatalt, aki betört egy novajidrányi házba, majd egy hétig ott lakott, és ami a keze ügyébe került, ellopott.

Hajléktalanokat rabolt ki két pécsi férfi

Itthon2022.10.27, 11:42

Rablás, kifosztás, és okirattal visszalés miatt is felelhet az a két férfi, akik nyáron egy parkban megvertek és kiraboltak négy hajléktalant. 

Megfenyegettek és kiraboltak két férfit egy vonaton

Itthon2022.10.25, 20:25

Az ügyészség rablás miatt emelt vádat két férfival, és fiatalkorú társukkal szemben akik egy vonatfülkében támadtak rá az utasokra, hogy pénzt és értékeket szerezzenek tőlük. A fiatalra javítóintézeti nevelés, felnőttkorú társaira fegyház várhat.

Kitálalt Szorcsik Viki, szidja a magamutogató celebeket

Tévé2022.10.14, 11:16

Ahogy korábban megírtuk, Szorcsik Viki beismerte, hogy egy párt alkot Kulcsár Edina elhagyott férjével, Szabó András Csutival és jelenleg az ismerkedési fázisban vannak. Szorcsik akkor elmondta, hogy őt korábban senki nem kérdezte meg arról, hogy igazak-e a pletykák, de egyébként sem fogja sosem kiteregetni a magánéletét a közösségi oldalain és mélyen elítéli azokat, akik ott élik az életüket.

Rablással végződött két férfi közös iszogatása egy kecskeméti fesztiválon

Itthon2022.09.27, 13:51

Néhány óra alatt azonosították azt a 36 éves, kecskeméti férfit, ai idén nyáron kirabolt egy másikat, akivel elötte együtt ittak, korábban pedig egy szállodába is betört. A rendőrök őrizetbe vették és javasolták a letartóztatását.

Drogkereskedőkre csaptak le a rendőrök Győrben - videó

Itthon2022.09.14, 20:56

A drogkereskedelemmel győri csoport tagjai többfélle drogot is árultak nagy mennyiségben a városban és környékén. A győri rendőrök az ismeretlen elkövetők azonosítása, és a szervezet felszámolása érdekében összehangolt akcióba kezdtek, melynek során kilenc embert kerítettek kézre.

Mindenkit megvertek, akik az útjukba kerültek

Itthon2022.09.14, 15:32

Fegyházbüntetés várhat egy 21, és egy 22 éves férfira, mert tavaly júliusban Miskolcon, egy hétvégi házas lakóövezetben válogatás nélkül mindenkit megvertek és kiraboltak, aki az útjukba került, köztük idős embereket, és kisgyerekeket is.

Notórius tolvajra csaptak le a rendőrök Szentendrén

Itthon2022.08.17, 15:46

Bilincsben vitték el a rendőrök augusztus 11-én azt a fiatal nőt, aki lopásokból próbálta fenntartani magát, és az utóbbi néhány hónapban több helyre is betört, illetve embereket fosztott ki.

Megszökött a javítóintézetből egy fiatal sorozatbűnöző, hogy folytathassa a lopásokat

Itthon2022.07.05, 20:20

A balassagyarmati ügyészség elrendelte annak a 14 éves fiúnak a letartóztatását, aki sorozatlopásokat követett el, majd a javítóintézetből is megszökött. A végzés azonban nem végleges, mert az ügyvéd fellebbezett ellene.

Több, mint két tucatnyi lopás miatt felelhet egy debreceni sorozattolvaj

Itthon2022.07.05, 19:53

A debreceni rendőrök befejezték a vizygálatokat azzal a helyi férfival szemben, aki néhány hónap alatt 25 bűncselekményt követett el. A rendőrök azonosították a férfi egyik ismerősét is, aki megvette tőle a lopott holnikat. Neki pénzmosás miatt kell felelnie.

Nyitva felejtett autókból lopott egy férfi Zuglóban

Itthon2022.07.05, 15:11

A XIV. kerületi rendőrök június 26-án indítottak nyomozást egy tolvaj ellen, aki egy Szilágysomlyó utcában parkoló, nyitva hagyott autóból vitt el egy tárcát a benne lévő pénzzel, iratokkal és bankkártyával együtt. A lopott bankkártyával vásárolt is.

A fél országot végiglopta két hónap alatt két sorozatbetörő

Itthon2022.04.14, 20:25

Fegyházba kerülhet az a többszörösen büntetett budapesti, és sátoraljaújhelyi férfi, akik két hónap alatt 12 lakást fosztottak ki országszerte saját készítésű álkulcsok segítségével, illetve zártöréssel.

Hamarosan bíró elé állhat a verőcei sorozattolvaj

Itthon2022.04.12, 15:02

Bankkártáyákat és egyéb értékeket lopott egy 24 éves, verőcei férfi Vácott, melyeknek egy részét eladta, a bankkártyákkal pedig telt-italt, és cigarettát vásárolt, taxival közlekedett. A tavaly nyáron letartóztatott tolvaj ellen indult nyomozást most fejezték be a rendőrök.

Sorozattolvajt fogtak Miskolcon

Itthon2022.04.05, 16:59

A miskolci rendőrök elfogták és kihallgatták azt a helyi férfit, aki segítséget színlelve kifosztott egy nyugdíjast, emellett a helyi járműveken, utcákon, piacon pedig átkutatta az emeberek zsebeit, és ha értéket talált, magával vitte.

6 remek mini múzeum, melyek érdekes és bizarr értékeket rejtenek

Travelo2022.03.08, 00:15

A hatalmas művészeti galériáknak is meg van a hangulata és az ideje. Az ember akkor látogat el a Szépművészeti Múzeumba, a Louvre-ba, ha éppen Párizsban jár, vagy az Uffizi Képtárba Firenzében, ha az adott kiállítás értékeire és a hely szellemére is éhezik a lelke. De bizony néha az is jó, ha a kultúrát csak kis adagokban fogyasztjuk. Erre pedig kiválóan alkalmasak azok a mini múzeumok, melyeknek gyűjteménye akár a szekrényünkben is elférne. Találtunk pár ilyet a világban.

Melléképületeket fosztogatott egy férfi Kiskunhalason

Itthon2022.02.24, 16:53

Családi házak udvarára, és melléképületeibe surrant be egy férfi Kiskunhalason, és mindent elvitt, ami a keze ügyébe került, több tízezer forintos károkat okozva a tulajdonosoknak. A rendőrök rövid időn belül azonosították a férfit, aki ellen napokon belül vádat emelhetnek. 

Megszomjazott, ezért kifosztott egy kocsmát egy zsámbéki férfi

Itthon2022.02.24, 15:15

A zsámbéki rendőrök elfogták azt a 44 éves férfit, aki betört egy helyi sörözőbe, majd miután lerészegedett, mindent ellopott, amit értékesnek talált, aztán elmenekült.

Segítséget színlelve fosztotta ki ismerősét egy barcsi nő

Itthon2022.01.31, 16:40

Az ügyészség kifosztás és közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki kihasználta ismerőse részegségét, miután hazakísérte, magával vitte értékeit és iratait a lakásból. De nem volt szerencséje, mert az ismerős nem tudott védekezni, de mindent látott, és másnap feljelentette a rendőrségen.

Az ágyneműtartóban találtak rá a rendőrök egy sorozatbetörőre

Itthon2021.12.16, 16:40

A bátonyterenyei rendőrök az ágyneműtartóban találták meg azt a 19 éves férfit, aki több lakásból is loppott Bátonyterenyén és Mátraverebélyen. A rendőrök őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását. 

Fényes nappal, az utcán rabolt ki egy nyugdíjast egy kamasz Miskolcon

Itthon2021.12.14, 15:37

Bíróság elé állították azt a fiatalt, aki idén nyáron Miskolcon, az utcán támadt rá egy idős nőre, fellökte, majd elvette a táskáját, és elmenekült.

Feltörték egy grafikus lakását, majd eladták a képeit, elképesztő dolog történt ezután

Itthon2021.12.13, 17:14

Felfüggesztett börtön várhat arra a Siófok környékén élő férfira és élettársára, akik betörtek egy grafikus lakásába, és több értékes műalkotását elloptak, és azokat eladták egy régiségkereskedőnek. A vevő ezután felhívta a művészt, hogy gratuláljon neki, ezáltal fény derült a lopásra.

Felfeszítette a bábolnai fürdő ajtaját, de több másik épületbe is betört egy férfi - videó

Itthon2021.11.11, 21:32

A komáromi ügyészség lopás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egymást követően három épületbe tört be, egy alkalommal pedig biztonsági kamera buktatta le.

Novák Katalin: Védeni kell a keresztény értékeket

Itthon2021.10.27, 15:51

A baráti beszélgetés ismérve a kölcsönös tisztelet és az őszinteség. Bernd Posselttel, a CSU Közép- és Kelet Európáért felelős képviselőjével egyetértettünk abban, hogy a jobbközép pártoknak a továbbiakban is úgy kell védeniük a keresztény értékeket, hogy a konzervatív szavazók is képviselve érezzék magukat - írta közösségi oldalán Novák Katalin.

Több, mint 3000 darab 200 forintost lopott el egy frissen szabadult sorozatbetörő

Itthon2021.10.18, 16:23

Röviddel a szabadulása után több Kaposvár környéki faluba is betört egy 44 éves férfi, egyszer társa is volt, egy 24 éves férfi. Az ügyészség a letartóztatásban lévő, idősebb férfival szemben fegyházbüntetést, míg társával szemben felfüggesztett fogházat javasolt.

Sorozatbetörőt fogtak Hosszúpályiban

Itthon2021.10.13, 13:08

Letépte a kerítéseket, lefeszítette a kaput, és mindent magával vitt egy férfi Hosszúpályiban, ami a keze ügyébe akadt.

Kiskorú ismerőseit bujtotta fel betörésre egy börtönviselt férfi, miután ő maga is lopott

Itthon2021.09.29, 18:28

A férfi, miután eldicsekedett lopásával fiatalkorú ismerőseinek, őket is erre biztatta, azzal, hogy onnan kockázatmentesen ellophatnak bármit, majd részletesen kioktatta őket a betörés módszereiről. A fiataloknak azonban nem volt ilyen szerencséje,ert félúton egy biztonsági őr tetten érte őket. A férfi ellen lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat.

Beteg nyugdíjasokat fosztott ki egy tompai nő

Itthon2021.09.28, 16:29

Börtönbe kerülhet az a tompai nő, aki több beteg, nyugdíjas embert is kifosztott az utcán, vagy a lakásukban, kihasználva védtelenségüket és óvatlanságukat.

Szijjártó Péter: Európának a megerősödéshez vissza kell térnie saját klasszikus értékeihez

Nagyvilág2021.09.28, 15:42

Európának a megerősödéshez vissza kell térnie saját klasszikus értékeihez, így meg kell védenie a család intézményét, illetve biztosítania kell a vallásszabadságot és a nemzeti kisebbségeket megillető jogok érvényesülését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca szerint kedden Strasbourgban.

Schumacher és Corinna: egy példaértékű házasság, melyet még a régi értékek tartanak egyben

She2021.09.21, 07:01

1997 volt. 16 éves voltam és mivel szerettem volna bevágódni az egyik osztálytársamnál, ezért úgy döntöttem, hogy megnézem az aznapi Forma 1-es futamot. Zuhogott az eső, nem volt a pilótáknak könnyű dolga, de volt egy piros autó, ami magabiztosan vette így is a kanyarokat. Michael Schumacher vezette. Ő lett az én példaképem, aki nem csak kiváló pilóta volt, hanem szerető férj és példaértékű családapa is.

Meglopta a kiállítókat egy szentendrei tárlaton ez a férfi

Itthon2021.09.01, 17:01

A szentendrei rendőrök felvételek alapján keresik az egyelőre ismeretlen elkövetőt.

Varga Judit: Lengyelország és Magyarország a józan észt képviselik az EU-ban

Itthon2021.08.24, 12:27

Lengyelország és Magyarország a józan észt képviselik az Európai Unióban, a két nemzet fiataljainak eszmecseréje hozzájárul egy erős Európa kialakításához - hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden a 4. krasiczyni lengyel-magyar nyári egyetem résztvevőihez intézett videóüzenetében.

Gulyás Gergely: Augusztus 20-a örökérvényű értékeket közvetít

Itthon2021.08.20, 13:28

Augusztus 20-a örökérvényű értékeket közvetít egy értékválságtól küszködő korban, amikor sokan azt szeretnék elhitetni, hogy minden viszonylagossá tehető, semmi nem tart örökké, és mindig értelmesebb a mára gondolni, mint a holnapra - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, Dombóváron.

Négy hónap alatt 18 budapesti lakásból lopott egy tíztagú tolvajbanda

Itthon2021.07.14, 16:41

A huszonéves, illetve tizenéves fiatalokból álló társaság besurranás módszerével jutott be budapesti lakásokba, ahonnan több tíz-illetve százezer forintos értékben loptak.

Elítélték az a nőt, aki vendégmunkásokat fosztott ki Komáromban

Itthon2021.07.08, 16:56

Jogerősen három év és tíz hónap börtönre ítélték ma azt a letartóztatás alatt álló nőt, aki nyolc hónap alatt tizennégyszer lopott külföldiektől több komáromi hotelből és munkásszállóról.

Lopni ment Szlovéniába két férfi

Itthon2021.06.04, 16:01

Lopás miatt emeltek vádat azzal a két férfival szemben, akik Szlovéniába utaztak, majd egy autóból ellopták egy osztrák férfi és utasa értékeit, összesen több, mint 100 ezer forintos kárt okozva ezzel.

Mozgáskorlátozott nyugdíjast rabolt ki egy mezőkövesdi férfi

Itthon2021.05.13, 16:57

A rendőrök hamar elfogták azt férfit, aki egy mezőkövesdi házban erőszakkal elvette egy mozgáskorlátozott, idős férfi értékeit.

Temetőben raboltak ki egy járókeretes nyugdíjast Nagykátán

Itthon2021.04.26, 17:06

A Nagykátai Járási Ügyészség hamar bíróság elé állította azt a férfit, aki egy járókerettel közlekedő nyugdíjast rabolt ki a helyi temetőben.

Lopni ment a balatoni strandra két budapesti férfi

Itthon2021.04.01, 16:59

A 46, illetve 54 éves budapesti férfi tavaly júniusban, illetve júliusban több autóból is lopott Balatonfűzfőn, de egy siófoki és egy budapesti parkolóban is törtek fel kocsikat.

Az, hogy van tető a fejem felett, már önmagában boldogság...

She2021.03.29, 13:45

Az élet igenis szép. Szép a napkelte, a napnyugta, az eső hangja, a kavicsok, a hópelyhek, a nyíló virágok, egy mosoly, egy dallam, egy festmény, a homok, vagy az avar a meztelen talpunk alatt, egy ölelés, egy érintés, egy kedves szó, egy madár dala, a felhők az égen, a csillagok, a fák, egy levél erezete.... Felsorolhatatlan, mert az élet tele van szépséggel.

Így lopott az edzőteremből a csinos eladónő orra előtt - videó

Itthon2021.03.11, 18:43

A férfi több budapesti edzőterem öltözőszekrényét törte fel azért, hogy pénzt és értékeket szerezzen.

Lopott egy fodrászüzletből, majd összeverekedett a tulajdonossal egy kaposvári férfi

Itthon2021.02.22, 17:10

Lopás, és könnyű testi sértés miatt gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a kaposvári férfit, aki megypróbálta ellopni az egyik vendég értékeit egy helyi fodrász szalonból és amikor tetten érték, megverte az egyik fodrászt, hogy el tudjon menekülni.

Halmozta a bűncselekményeket egy kunadacsi testvérpár

Itthon2021.02.17, 14:53

Rablás, lopás, testi sértés és állatkínzás miatt hallgattak ki két testvért a rendőrök. A kundacsi férfiakat őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatásukat.

A fél országot beutazta, majd mindenhonnan lelépett fizetés nélkül

Itthon2021.01.26, 15:28

Az ügyészség sorozatos lopások és csalások miatt kezdeményezte annak a 28 éves, többszörösen büntetett előéletű hajléktalan férfinak a letartóztatását, aki az elmúlt öt hónapban több hotelből is fizetés nélkül távozott, emellett volt rá példa, hogy a szobákban lévő értékeket is magával vitte.

Három rabló megkötözött és megkéselt egy gazdag magyar vállalkozót

Itthon2020.11.09, 16:42

Egy többszörösen büntetett előéletű férfi, a szintén büntetett előéletű társa és egy mostanáig ismeretlen ember elhatározta, hogy kirabol egy gazdag férfit. Az akció sikeres volt, egy vállalkozót megkéseltek és kiraboltak. Két tettest azóta elfogták, már ítélet is született, a másodfokú tárgyalás kedden lesz Pécsett.

Tetőn keresztül jutott be a betörő egy jászapáti családi házba

Itthon2020.11.05, 16:29

Mindent vitt, ami a keze ügyébe akadt, majd a megbontott tetőn keresztül távozott.

Börtönbe kerül az idős szomszédjait kifosztogó, bátorterenyei férfi

Itthon2020.10.30, 15:35

Jogerősen 4 és fél év börtönre ítélték az a férfit, aki több nyugdíjast is kifosztott a szomszédjában, emellett egy lakatlan házba is betört.

Te tudod, kire vágysz? Ezeket az értékeket kell keresni egy partnerben

Life.hu2020.10.25, 21:12

Az élete során egyszer talán már mindenki feltette magának azt a kérdést, hogy milyen partnerre vágyik. A válasz talán egyszerűnek tűnik, de megítélni, hogy a másik ember milyen, és tényleg passzolunk-e egymáshoz egyáltalán nem olyan könnyű. Tisztában kell lennünk hozzá magunkkal és azzal, milyen értékek számunkra a fontosak. Egy hosszan tartó kapcsolathoz ezeket kell keresnünk a másikban.

Nagymamám idején még becsülték az értékeket!

She2020.10.06, 09:21

Azok a régi értékek... És most nem a lelkiekre gondolok, hanem az anyagiakra. Kivételesen.

Nagyon meglepő dolog derült ki Magyarországról

Itthon2020.10.05, 16:45

Dr. Mandeep Rai a BBC és a Reuters egykori tudósítójaként szinte a világ minden részét bejárta. Világszerte elismert szaktekintélyként most könyvével egy 101 országon átívelő érzelmi és intellektuális utazásra hívja az olvasót. Ennek célja, hogy értékiránytűt adjon ahhoz, mit és miként mérlegeljünk életünk nagy döntései előtt.

Autókat tört fel két kaposvári fiatal - Videó

Itthon2020.10.01, 20:36

Az ügyészség lopás miatt emelt vádat egy kaposvári kamasz, és egy fiatal férfi ellen, akik három autó ablakát törték be, és lopták el az utastérben hagyott értékeket.

Közösen lopott apa és fia

Itthon2020.07.14, 13:33

A rendőrök elfogták azt két zuglói férfit, akik 45 milliónyi értéket vittek el egy budai lakásból.

Azt hitte, senki nem lakik a házban, majd kifosztott egy alvó férfit

Itthon2020.06.17, 10:34

Felújítás alatt álló házból lopott egy kabai férfi, aki egészen addig azt gondolta, hogy nem lakik ott senki, amíg bele nem botlott az egyik szobában alvó tulajdonosban. Azonban ez sem tartotta vissza őt a további fosztogatástól, és zsebre rakta a férfi pénztárcáját.

Egy éjszaka alatt többször is betört ugyanabba a házba egy férfi

Itthon2020.06.17, 10:30

Kifosztás, és lopás miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki decemberben egy kiskunmajsai ház garázsából fűkaszát vitt magával, majd ugyanebben a házban három alvó lakót fosztott ki fosztott ki, akiktől pénzt és egyéb értékeket zsákmányolt. A férfi a lopott holmik egy részét út közben elhagyta.

Több tízmilliós károkat okoztak a budapesti sorozatbetörők

Itthon2020.06.15, 17:01

A rendőrök elfogták azt a két budapesti férfit, akik tavaly télen visszaéltek azzal, hogy a lakók nem csukták be egy társasház kapuját, és öt lakásból közel 41 millió forint értékben loptak el pénzt és különböző tárgyakat. 

A múltam tesz azzá, aki ma vagyok.

She2020.05.29, 12:56

Száz és ezer rossz döntést hozunk nap mint nap. Megbotlunk, mégis folytatjuk. Észrevesszük az intő jeleket, de nem foglalkozunk velük. Aztán ott találjuk magunkat egy romokban heverő kapcsolatban.

Alvó nyugdíjast fosztott ki egy fiatal férfi Girincsen

Itthon2020.04.20, 14:19

Megvárta, míg elalszik, és átkutatta egy idős nő házát egy girincsi férfi, aki bevallotta, nem először fosztotta ki az asszonyt.

Megvárta, míg ismerőse elalszik, majd a fél házát magával vitte

Itthon2020.04.01, 14:01

A miskolci rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 26 éves, helyi nővel szemben, aki tavaly szeptemberben, egyik éjjel kihasználta, hogy ismerőse elaludt, és több értékes tárgyat is ellopott tőle.

Gyűlölöm, ha csak a külsőm miatt szólítanak le a csajok.

She2020.03.31, 13:31

Magas, jóképű, érzékien kidolgozott felsőtesttel, kellemes hanggal, csodás barna szempárral - és egy olyan mondattal, amit egyedül ő értett és érzett át, a külvilág nem: "Nem hiszem, hogy olyan nagy szám vagyok."

Nincs szükségem olyan pasira, aki nem látja az értékeimet.

She2020.03.06, 10:40

- Már nem vagy rám hatással! - mondta dühösen Gábor, de megfeszült teste egészen másról árulkodott. Bizonytalanságról, elkeseredettségről, féltékenységről.

Demográfiai csúcs: A liberalizmus és a hagyományos értékek háborúja zajlik a világban

Itthon2019.09.06, 09:51

Biztosan nem bánta meg, aki figyelemmel követte csütörtökön a harmadik Budapesti Demográfiai Csúcs első napjának előadásait, ugyanis rengeteg értékes gondolat hangzott el a magyar és a külföldi előadók részéről is. Az elmúlt évtizedekben, különösen a nyugati világban egy olyan értékválság alakult ki, mely szembemegy a hagyománnyal, a normával, a tapasztalatokkal, és akik így gondolkodnak, úgy vélik, hogy új és hamis jogok segítségével mindent újra alkothatnak. A klasszikus értékek felbontása azonban meglazította a nyugati társadalmak szövetét, és ennek következménye a lakosságszám súlyos csökkenése, valamint elöregedése. Ahogy azonbban ...

Falun nőttem fel - ahol még egy harisnyának is óriási értéke volt!

She2019.04.29, 10:34

Kiskoromban nagyon vártam a csütörtököket. Az volt a kedvenc napom. A falu, ahol laktunk, a világvégén volt. Persze nem, de én akkor úgy éreztem. Pár utcányi ház, gyógyszertár, kocsma, kisbolt, azzal szemben az iskola.

Csisztu Zsuzsa és a fiatal influenszer vitája: követők kontra értékek

She2019.04.18, 17:18

Két nő cicaharca vagy összetett generációs konfliktus? Intellektuális és morális határvédés, vagy a tapasztalatlanabb, védtelenebb támadása? Csisztu Zsuzsa és a fiatal influenszer vitája több kérdést is felvet.

A valódi értékek láthatatlanok a szemnek...

She2018.10.30, 13:12

Van, aki azt hiszi el, amit lát. Valaki pedig már azt sem - mert a fotók megtévesztőek és agyonretusáltak, a szemszög gondosan kiválasztott, ahogyan a fények, a tányér, a kocsi, a ruha - és minden egyéb is.

Férfivélemény: Mi lenne, ha néha gondolkodnál egy kicsit?

She2018.10.09, 10:32

"Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel." (Bertrand Russel)

Értékek, amiket a gyerekemtől tanultam...

She2018.07.30, 18:25

Nem nagyon emlékszem, milyen ember voltam, mikor még nem volt gyerekem, de határozottan állíthatom: nem ilyen, mint most.

Hogyan tudatosítsd a saját értékeidet?

She2017.11.15, 20:49

Az életünket nagyban befolyásolja az, ahogyan magunkról gondolkodunk. Az sem előnyös, ha túlértékeljük a világban betöltött helyünket, szerepünket. De így még mindig könnyebben elérhetjük céljainkat, mintha azt hisszük, nem vagyunk elég jók.

5 klasszikus érték, ami nem tud kimenni a divatból

She2017.11.04, 16:09

Én tudom, hogy modern világban élünk. Sőt, azt is tudom, hogy tök jó, hogy bizonyos dolgokat már meghaladott a közgondolkodás. De álljon már meg az a rohadt nagy nászmenet!

Előző
  • 1
Következő