érsekség

címke rss

Erőskezű királyként, népének apostolaként kormányzott Szent István

Tudomány2019.08.20, 17:47

Az államalapító uralkodó, I. (Szent) István nem csupán az egyik első magyar katolikus szent és Magyarország fővédőszentje. Már a kortársak és a nép is a földöntúli hatalom választottját, Istennek emberfeletti képességekkel és mágikus erővel felruházott küldöttjét látták benne. Az apostoli király címet a legenda szerint személyesen II. Szilveszter pápa adományozta számára, ami jelentősen megnövelte politikai befolyását a korabeli Európában.

Középkori feljegyzések tárják fel az izgalmas érseki levelezéseket

Tudomány2019.02.15, 16:38

Egy középkori apáca megjátszotta halálát, miközben elmenekült a kolostorból, hogy élvezhesse testi örömöket az életben. Egy egyházi méltóság fegyvert fogott IV. Henrik ellen, és tettéért hamarosan kivégezték. Bár ezek a történetek pont úgy hangzanak, mintha egy romantikus vagy épp egy kalandregényből olvasnánk fel őket, mégis megtörténtek a 14. századi Angliában, amelyet most középkori levelezések tárnak fel.

Több mint harminc molesztáló pap nevét hozták nyilvánosságra

Nagyvilág2018.10.16, 18:03

A washingtoni érsekség több mint két tucat egyházi személy nevét hozta nyilvánosságra, akiket alátámaszthatóan vádol kiskorúak molesztálásával.

Másfél millió dollárba került a perverz pap a chicagói érsekségnek

Nagyvilág2007.09.21, 12:29

Ötrendbeli nem erőszak miatt ítéltek el egy chicagói papot, aki után érseksége 1,65 milliót fizetett ki az egyik sértett családjának. A plébános és az érsekség ellen további két hasonló per van folyamatban.

Több százmilliót kapnak a pedofil papok áldozatai

Nagyvilág2007.07.15, 09:16

A Los Angeles-i római katolikus érsekség várhatóan hatszázhatvan millió dolláros kártérítést fizet ki olyan személyeknek, akik állításuk szerint papok nemi zaklatásának voltak kitéve.

75 millió dollárt bukik buja papjain a portlandi érsekség

Nagyvilág2006.12.20, 11:37

Egy peren kívüli egyezség keretében összesen 75 millió dollárt fizet ki pedofil papok áldozataionak a portlandi érsekség. Az oregoni egyházmegye biztosításából, hitelből és vagyontárgyaiból fedezi a kártérítést, amelyet összesen 170 egykoron molesztált személynek fizetnek ki.

Hatvanmillióba kerültek a pedofil papok a Los Angeles-i érsekségnek

Nagyvilág2006.12.01, 20:29

Hatvanmillió dollár kifizetésével negyvenöt ügyben sikerült elérnie a Los Angeles-i római katolikus érsekségnek azt, hogy a papjai által elkövetett szexuális bűncselekmények perre készülő sértettjei ne nyújtsanak be keresetet a bíróságon.

A müncheni érsekség nem tudta betiltatni a Popetownt

Nagyvilág2006.05.03, 20:07

Nem sikerült betiltatnia a münchen-freisingi érsekségnek a Popetown (Pápaváros) szatirikus rajzfilmsorozat vetítését: az érseki hivatal keresetét szerdán, pár órával az első rész vetítése előtt elutasította a bíróság.

A müncheni érsekség be akarja tiltatni a Popetownt

Nagyvilág2006.05.02, 22:36

A münchen-freisingi érsekség, amelynek élén XVI. Benedek pápa, azaz Joseph Ratzinger is állt egykoron, be akarja tiltatni a Popetown című, a pápa személyével és környezetével is foglalkozó szatirikus rajzfilmsorozat vetítését.

Pedofil papok üzelmeit tussolták el Los Angelesben

Nagyvilág2005.10.12, 22:27

A Los Angeles-i római katolikus érsekség vezetői évtizedeken át hatékonynak vélt terápiás kezelések és új lelkipásztori megbízatások között mozgatták a gyermekek megrontásával vádolt papokat - derül ki a bírósági kényszer hatására nyilvánosságra hozott egyházmegyei iratokból.

Pedofilbotrányba keveredett pap miséje ellen tiltakoznak

Nagyvilág2005.04.10, 14:46

Olyan bíboros tart gyászmisét a pápa emlékére, akinek 2002-ben távoznia kellett érseksége éléről, mert megpróbálta eltitkolni az ott történt pedofil ügyeket. Az áldozatok képviselői tiltakoznak.

Csődvédelmet kér a pedofíliáért elítélt amerikai érsekség

Nagyvilág2004.07.06, 20:48

Csődvédelmi eljárás kezdeményezését határozta el kedden egy amerikai érsekség, amellyel szemben több milliós összegű kártérítési perek folynak papjai által elkövetett szexuális visszaélések címén.

Los Angeles-i papokat vádolnak pedofiliával

Nagyvilág2004.02.08, 19:29

A Los Angeles-i érsekségben legkevesebb tíz pap működhet tovább a katolikus gyülekezetekben annak ellenére, hogy polgári peres eljárások indultak ellenük gyermekek szexuális molesztálása miatt - jelentette a Los Angeles Times. Az érsekség azzal védekezik, hogy a papok elleni molesztálási vádak bizonyítatlanok.

63 detroiti papot vádolnak nemi visszaéléssel

Nagyvilág2004.02.05, 20:31

Összesen 63 detroiti papot vádoltak meg nemi visszaéléssel az utóbbi ötven évben az amerikai város érsekségének csütörtökön kiadott jelentése szerint, amelyet az amerikai katolikus püspöki konferencia utasítására készítettek.

55 millió dollárral kártérítenék a pedofil papok áldozatait

Nagyvilág2003.08.09, 10:43

A bostoni katolikus érsekség összesen 55 millió dollár (több mint 12 milliárd forint) kártérítést ajánlott fel a papjai ellen szexuális visszaélések miatt benyújtott több mint 500 bírósági kereset megegyezéses rendezésére.

Előző
  • 1
Következő