erősség

címke rss

Ez volt az emberiség történetének öt legborzalmasabb földrengése

Tudomány2022.05.05, 21:27

Az embereket érő legsúlyosabb és legtöbb áldozatot szedő természeti katasztrófák közül kiemelkednek a földrengések. A jelentősebb földrengésekről az egyik első írásos feljegyzés 526-ból származik. A nagy földrengések és az áldozatok számában a szomorú rangsort Kína vezeti. A következőkben a történelem legtöbb halálos áldozatot szedő földrengéseiből soroljuk fel az első ötöt csökkenő sorrendben.

A családom szerint ciki, ha bőgök!

She2021.12.13, 12:52

A hétvégén családi ünnepségre voltunk hivatalosak a nagynénémékhez. Ebéd után eljött a kávézás ideje, én pedig kimentem segíteni a konyhába. Amint kinyitottam a felső szekrény ajtaját, kiestek a csészék a földre - egy ép darab sem maradt...

Ha erős megyék vannak, akkor erős az ország is

Itthon2020.09.04, 14:34

Ha erős megyék vannak, akkor erős az ország is; a Modern városok program 2015-ös meghirdetésével 4000 milliárd forint jut a megyei jogú városok és térségük fejlesztésére - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken Zalaegerszegen.

A betegség utáni vágy… Van ilyen?

She2017.01.25, 18:50

Néha csak azt kívánom: bárcsak beteg lennék! És tudom, hogy ez rossz. Ezért elkezdtem figyelgetni magam: miért törhet rám ez az önpusztító vágy? És bizony rájöttem: ez a kisebbségi komplexusom egyik tünete...

Melyik a legerősebb állat?

Tudomány2016.06.28, 17:39

Valószínűleg, ha megkérdeznénk valakit, melyik a legerősebb állat, egy robosztus, nagytestű ragadozóra, vagy éppen a kicsi, de ügyes hangyára voksolna - kevés az esélye annak, hogy eltalálná a valódi csúcstartót, az evezőlábú rákot.

Legyen szuperhősök főnöke

Gazdaság2015.05.22, 14:08

Kétségtelen, hogy a szuperhősök már évtizedek óta meghatározók a filmvilágban és az egész popkultúrában. Úgy néz ki, ez a nagy lendület nem fog alábbhagyni. A Warner Bros. a következő öt évben még csaknem harminc képregény-adaptációt visz vászonra. Elleshetünk a szuperhősöktől néhány olyan stratégiát is, ami nemcsak a moziban, hanem az életben is kasszasikert hoz.

Testük százszorosát bírják el az apró robotok

Techbázis2015.04.28, 10:19

Akkorák, mint egy gyufásdoboz, de képesek falra mászni, és akár testük több százszorosát is elbírhatják.

Szerelmével edz a világ legerősebb nője

Life.hu2014.11.10, 15:35

Kicsikora óta igazi örökmozgó volt Annie Thorisdottir, aki eddig kétszer nyerte meg a rangos CrossFit Gamest. Az izlandi születésű lány tavaly szerzett sérüléséből felépülve ismét belevetette magát az edzésekbe.

Szexuális kézfogás

Tabu2008.02.15, 11:21

Vajon mennyire árulkodik az ember szexualitásról kézfogásának erőssége?

Hatvan tálib halt meg Dél-Afganisztánban

Nagyvilág2007.09.25, 23:04

Több mint hatvan tálib fegyveres halt meg Afganisztán déli részén a felkelők egyik erőssége, Musza Kala város közelében kirobbant, egész napos harcokban - közölték katonai illetékesek.

Vasárnapi csúcs - hétvégi partyajánló

Partytár2007.06.03, 20:30

A megszokotthoz képest halványabb hétvégének két erőssége a drum'n'bassben jártas, de ezúttal mást is mutató brit Marcus Intalex és a veterán amerikai hiphopbanda, a Delinquent Habits. Ezen kívül lesz lakóbarát csenddiszkó a Szabadság téren és egy fiatal szervező-dj emlékére is tartandó Illegálparty a Hármashatár-hegyen.

Fejet hajtanak az Úr előtt a lelküket féltő khmerek

Nagyvilág2007.03.20, 11:56

Tucatjával térnek meg az egykori vörös khmerek a véreskezű mozgalom valaha legnagyobb erősségének számító Pailinben. Véres leszámolások, testvérgyilkosságok gyötrik őket, de azt remélik, az Úr megbocsát.

Trendi külsejű okostelefon

Techbázis2004.03.12, 12:22

Leteszteltük a Siemens első digitális kamerával felszerelt, egyéni megjelenésű okostelefonját. Az SX1-es modell multimédiás képességek terén jeleskedik, viszont a szövegbevitel nem az erőssége.

Fokozzák az Irak elleni légicsapásokat

Irak2003.03.20, 16:39

Röviddel a Bush elnök által Szaddám Huszeinnek adott ultimátum lejárta előtt, a szövetséges légierő fokozta az Irak ellen a nap folyamán indított légitámadásai erősségét.

Feladják Kunduzt a tálibok

Nagyvilág2001.11.22, 06:27

Ellentétben az eddigi hírekkel, a Kunduzban rekedt, bekerített tálibok és külföldi segítőik, mégis készek megadni magukat. Az egy hete ostrom alatt álló város a tálibok utolsó észak-afganisztáni erőssége. Az Északi Szövetség szerint csütörtök estére már ők ellenőrzik a várost, de aki nem teszi le önként a fegyvert, az erővel kényszerítik.

Elesett a tálibok utolsó északi erőssége is

Nagyvilág2001.11.12, 10:18

Az Északi Szövetség elfoglalta Kunduzt, a tálibok utolsó északi erősségét. A szövetség csapatai korábban a nyugaton fekvő Herátot is bevették, ezzel megnyílt az út a tálibok központja, Kandahár felé.

Újabb repülők Kandahár fölött

Nagyvilág2001.10.10, 06:22

Négy-öt repülő repült be szerdán reggel a tálibok fő erősségének számító Kandahár város légterébe. Legalább három nagy robbanásról számoltak be a helyiek, amely a repülőtér felől érkezett.

Előző
  • 1
Következő