Erőss Zsolt

címke rss
Fiatal magyar hegymászónő vág neki a Himalájának augusztusban: a hegyre Erőss Zsolt képét is magával viszi

Fiatal magyar hegymászónő vág neki a Himalájának augusztusban: a hegyre Erőss Zsolt képét is magával viszi

Sántha Xénia 17 éves kora óta rajong a magaslatokért, következő nagy projektje a 6165 méteres Imja Tse csúcsának megmászása, amelynek augusztus 21-én vág neki.

Megrázó vallomást tett a TV2 műsorvezetője Suhajda Szilárd halála kapcsán

Tévé2023.05.31, 18:20

Mint arról korábban beszámoltunk, nyomtalanul eltűnt a Mount Everesten Suhajda Szilárd, magyar hegymászó, aki magyar idő szerint, múlt hét kedden indult el, hogy meghódítsa a hegycsúcsot. Suhajda már szerda este nem adott magáról életjelet, ezért keresésére indultak, de nem jártak sikerrel. A hegymászó tragédiája sokakat megrendített, köztük Kandász Andreát, a TV2 műsorvezetőjét is, akinek régi sebeket tépett fel a mostani eset, és egy megrázó vallomást tett közzé a közösségi oldalain.

Kiss Péter édesapja: nem akarta, de nem is tudta volna lebeszélni fiát a hegymászásról

Life.hu2023.05.30, 22:10

10 évvel ezelőtt Erőss Zsolttal együtt tűnt el expedíció közben Kiss Péter hegymászó, akinek édesapja nemrég kisebbik fiával együtt ellátogatott arra a helyre, ahol gyermeke eltűnt. 

Erőss Zsolt özvegye Suhajda Szilárd tragédiájáról: "Halálával egy teljes életet élő emberrel lett kevesebb a világban"

Life.hu2023.05.27, 20:24

Napok óta rengetegen szorítottak Suhajda Szilárd hegymászó életéért. A legjobb nepáli hegyivezetőkből összeállított keresőcsapat azonban emberfeletti munkája ellenére sem találta meg a sportolót a Mount Everesten. Órákon át kutattak a Hillary-lépcső bővebb területén, ahol a hegymászót utoljára életben látták, de szombaton délután feladták a keresését. Bár vannak, akik bíznak még a csodában, szinte semmi esély arra, hogy Szilárd életben van. A tragédia kapcsán Erőss Zsolt, özvegye, Sterczer Hilda a közösségi oldalára posztolt, mintegy válaszolva sok ezer kommentelőnek. Zsolt 45 éves korában társával, Kiss Péterrel együtt 2013-ban a KKancsendzöngán ...

Majdnem 10 évvel Erőss Zsolt eltűnése után következett be Suhajda Szilárd tragédiája

Sport2023.05.27, 15:20

2023. május 27-én jelentették be, hogy nem keresik tovább a Mount Everesten eltűnt hegymászót, Suhajda Szilárdot. A világ legmagasabb pontját oxigénpalack és kísérő nélkül szerette volna meghódítani a hegymászó, aki közel került a csúcshoz, de a célkitűzését végül nem tudta megvalósítani. Szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2013. május 21-én tűnt el a himalájai Kancsendzönga hegyen Erőss Zsolt, az első magyar hegymászó, aki feljutott a világ legmagasabb csúcsára, a Mount Everestre. A Hópárducnak nevezett alpinista a világ tizennégy nyolcezres csúcsa közül tízet hódított meg, a halál az utolsóról lefelé tartva érte.

Tíz éve tűnt el a Himaláján Erőss Zsolt, a Hópárduc

Tudomány2023.05.22, 21:47

Tíz éve, 2013. május 21. körül veszett örökre nyoma a magyar hegymászás legendás alakjának, Erőss Zsoltnak és kísérőjének, Kiss Péternek a Nepál és India határán fekvő Kancsendzönga, a Föld harmadik legmagasabb hegycsúcsának sikeres megmászása után. Erőss Zsolt a magyar hegymászás történetében mind a mai napig abszolút rekordernek tekinthető, a világ 14 nyolcezreséből tízet hódított meg, ezek közül a 8561 méter magas Lohce-t – a földkerekség negyedik legmagasabb hegycsúcsát –, valamint az utolsó, tragédiába fordult nyolcezresét, a Kancsendzöngát már műlábbal mászta meg. A Hópárducot mászótársával, Kiss Péterrel együtt 2013. május 222-én ...

Elborzadva nézem, hogy ukrán katonák azt üzenik a magyaroknak: gyertek ide, rabok lesztek

Film2023.03.26, 09:12

– A háború kitörésének a másnapján eszembe jutott, hogy vajon van-e egyetlen ember Ukrajnában, akinek akár a fejében, akár a szívében megfogalmazódott a kérdés, nem hibásak-e esetleg ők is. Tudom, hogy ez sokak számára nem népszerű álláspont, de általában azok mondanak határozott véleményt a kérdésben, akiknek semmiféle személyes tapasztalatuk nincs, soha egyetlen napot nem töltöttek Ukrajnában, nem ismerik az ottani néplelket és mentalitást – mondta el a beregszászi születésű nagy színész, Trill Zsolt az Origónak adott interjújában. A Nemzeti Színház vezető színészét néhány hónap alatt kétszer is főszerepben láthattunk a mozivásznoon, ...

Az asszony tudta, mikor már nem érdemes tovább várni a férjére

Kultúra2022.11.07, 17:37

Számtalan rétege miatt nagyon jó szerzői film a Magasságok és mélységek, mert valójában sokkal több, mint a gyász feldolgozásának az érzékletes bemutatása. Erőss Zsolt hegymászó életén és tragédiáján keresztül, egy kivételes férjjel való kapcsolat mélységét, a feleség szemszögéből ragadja meg első nagyjátékfilmjében Csoma Sándor. Az eredeti elképzelés helyett nem Erőss Zsolt alakját, hanem az őt hazaváró asszonyt Sterczer Hildát állította a középpontba a rendező.

Erőss Zsolt emléke, szabadulódráma, akció a csúcson - 7 hegymászós film, amit látnod kell

Life.hu2022.09.21, 20:52

Egy hegycsúcson nagyon nehéz forgatni, de egy hegycsúcson olyan dolgok történhetnek, mint sehol máshol. A filmesek így időről időre megpróbálkoznak az ilyen körülmények között játszódó történetekkel, amelyek közül a legemlékezetesebbeket a frissen mozikba kerülő Magasságok és mélységek apropóján gyűjtöttük listára.

Újra itt vannak a tündék, törpök és orkok - 5 film és sorozat, amit ne hagyj ki szeptemberben

Life.hu2022.09.02, 21:38

Újra visszatérhetünk Középföldére, magyar család trükkös balatoni nyaralásának lehetünk tanúi, Olivia Wilde az idilli kisváros titkait leplezi le előttünk, világhírű magyar hegymászó történetét ismerhetjük meg a feleség szemszögén keresztül, és Marilyn Monroe életébe is beleleshetünk ebben a hónapban. Összegyűjtöttük a legígéreteseb szeptemberi premiereket.

Erőss Zsolt hegymászó tragédiája a filmvásznon: "Végre megtudhatja mindenki, hogy mi az igazság"

Life.hu2022.08.25, 16:59

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Csoma Sándor rendező filmre vitte a 2013-ban a Kancsendzönga (Himalája) megmászása közben halálos balesetet szenvedett Erőss Zsolt történetét.

Kiderült, mikor érkezik az Erőss Zsolt-film

Film2022.08.08, 13:11

A tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt hegymászó felesége, Sterczer Hilda történetét és gyászfeldolgozását meséli el a Magasságok és mélységek című mozifilm, amelyet a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthat először a közönség szeptemberben.

Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda: "Küldetésem, hogy Zsoltra ne a halott hegymászóként emlékezzenek az emberek"

Life.hu2022.05.25, 19:59

Erőss Zsolt 2002. május 25-én, 10.30-kor első magyarként ért fel a Mount Everest 8850 méter magas csúcsára. A hegymászó később, 2013-ban tűnt el: halálos balesetet szenvedett a Kancsendzönga megmászása után, a visszafelé vezető úton. Sokáig keresték őt és társát is, majd az időjárási körülmények és az eltelt idő hossza miatt a mentőakciót lezárták. Ma, a  Mount Everest meghódításának 20. évfordulóján debütál a Csoma Sándor rendezésében készült Magasságok és mélységek című nagyjátékfilm teaser előzetese, amelyről és gyászáról Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda beszélt. 

A világ legveszélyesebb hegységei, melyek számos emberéletet követeltek

Life.hu2021.09.02, 15:03

Az ember mindig is csodálattal tekintett a hatalmas havas hegycsúcsokra, melyek rengeteg veszélyt tartogatnak. Érdekes azonban, hogy nem mindig a legmagasabb hegyek a legveszélyesebbek. Most összegyűjtöttünk öt félelmetes hegyet, melyek számos emberéletet követeltek, köztük magyar hegymászók életét is.

Forgatják Trill Zsolt új filmjét

Film2021.05.05, 09:36

Április végén elindult Csoma Sándor Sterczer Hildáról szóló, Magasságok és mélységek munkacímű filmjének forgatása. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készülő alkotás főszerepeiben Pál Emőke és Trill Zsolt lesz látható.

Trill Zsolt fogja játszani Erőss Zsolt hegymászót

Kultúra2021.04.11, 14:14

Az élet írja a legjobb filmet - szokták mondani, Csoma Sándor filmrendező (Casting, Tabula rasa) pedig hagyta magát vezéreltetni a véletlenek által első, készülő nagyjátékfilmje születésekor. Kezdetben Erőss Zsolt hegymászóról tervezett filmet forgatni, majd egy személyes élmény vezette el Sterczer Hildához, a hegymászó özvegyéhez, és döbbentette rá, hogy mennyivel eredetibb megközelítés a nő perspektívája. A fikciós filmet Magasságok és mélységek munkacímmel forgatják április második felétől, középpontjában pedig a kétgyermekes, gyászoló asszony elmúlt időszakának legmegrázóbb pillanatai állnak. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor proggramjában ...

Történelmet írtak, de súlyos árat fizettek a Himalája első meghódítói

Tudomány2020.06.04, 06:25

A Himalája népei szentként tisztelték a nyolcezer méternél magasabb hegyeket és meg sem próbáltak felmászni csúcsaikra. A hagyományos „hegymászó" nemzetek alpinistáit azonban nem riasztották vissza sem a mitikus történetek, sem az első próbálkozások tragédiái. A két világháború utáni időkben kezdték el alaposabban előkészíteni és megszervezni a világ „nyolcezresei" meghódításának legnagyobb expedícióit. A franciák 1950-ben történelmet írtak, amikor hetven éve, június 3-án elsőként jutottak fel  az Annapurna 8092 méter magas csúcsátra a Himalájában. Ám túl nagy árat kellett fizetniük ezért.

Megtalálhatják a Himalájában Erőss Zsolt holttestét

Life.hu2019.11.25, 09:17

Elindult egy expedíció a Himalájára, és ha megtalálják, lehozhatják onnan Erőss Zsolt holttestét.

Hat év után megtalálhatják Erőss Zsolt holttestét

Itthon2019.11.25, 10:54

Erőss Zsolt, aki a legismertebb magyar hegymászó volt, hat évvel ezelőtt halt meg a Himaláján negyvenöt évesen. Egy kínai expedíció most azért is indult a hegyre, hogy az ott meghalt sportemberek holttesteit lehozzák. 

"Erőss Zsolt felelőtlen volt. Egy családos ember ne másszon hegyet!"

She2019.05.13, 11:44

Az egyik reggel fél füllel belehallgattam egy online beszélgetős műsorba, amit két népszerű - és "kocka" - youtuber srác tartott. Csak azt a pár percet sikerült elkapnom, amikor arról beszéltek: aki (extrém)sport kockázatot vállal, az borzalmasan felelőtlen.

Még mindig vitatott, hogy mekkora a Föld legmagasabb hegycsúcsa

Tudomány2019.04.09, 18:36

A nepáli kormány megbízásából hegymászókból és földmérőkből álló csoportot küldenek a Mount Everest (tibeti nevén a Csomolungma) magasságának újbóli megmérésére. Az expedíció legfőbb célja annak kiderítése, hogy a 2015-ös nagy erejű földrengés miatt valóban csökkent-e a hegy magassága, mint ahogy azt a szakemberek egy része feltételezi.

Levágták és ellopták Erőss Zsolt emléktábláját a székelyföldi hegycsúcsról

Nagyvilág2018.10.10, 06:51

Ismeretlenek levágták és ellopták azt az emléktáblát, amelyet a Békás-szorosban levő Oltár-kő tetején állítottak Erőss Zsolt hegymászó emlékére barátai 2013 júliusában, másfél hónappal az után, hogy a hegymászó eltűnt a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának meghódítása után. 

Emléktáblát állítottak Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek a Himaláján

Sport2018.04.16, 19:03

Emléktáblát állítottak hétfőn a Kancsendzönga alaptáborában a himalájai hegycsúcsot 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászóknak.

Erőss Zsoltéknak állít emléket Varga Csaba a Kancsendzöngán

Sport2018.03.22, 21:38

Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó a 8586 méteres Kancsendzöngára indul április elején, és emléktáblát is elhelyez Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek - hangzott el csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Himalája szelleme őrzi a Hópárduc örök álmát

Tudomány2018.03.07, 20:02

Kereken ötven éve, 1968. március 7-én látta meg a napvilágot, és öt éve, 2013 májusában veszett örökre nyoma a földkerekség egyik legalattomosabb hegyóriása, a Kancsendzönga felhőkbe burkolózó gleccserén Erőss Zsoltnak, minden idők eddigi legsikeresebb magyar hegymászójának. Ő volt az első magyar, aki sikeresen megmászta a Föld legmagasabb hegyét a Mount Everestet, és a 14 nyolcezres csúcs közül tízet hódított meg.

Negyvencentis hóban fedeztük fel a legmagasabb hegységünket

Archívum2017.01.25, 21:25

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) idén nyolcadik alkalommal szervezte meg a Transzbükki átkelést. A különleges túrán szakvezetők tárják fel előttünk a Bükk szépségeit, ráadásul fokozottan védett, egyébként nem látogatható szakaszokat is érint az útvonal. Az ötvenfős létszámkeret minden évben hamar betelik, de ezúttal sikerült elcsípnem egy helyet.

Kancsendzönga, az alattomos halálhegy

Archívum2016.05.20, 20:32

Hiába a Mount Everest a Föld legmagasabb hegycsúcsa, mégsem ez a legveszélyesebb – a halálozási statisztikák szerint a nyolcezresek több csúcsa is messze lehagyja, többek között az a Kancsendzönga is, ahol 2013. május 21-én Erőss Zsolt és Kiss Péter is meghalt. 

Erőss Zsolt felesége, Hilda: "Ágyban, párnák között szeretett volna meghalni, nem a hegyen"

Life.hu2016.05.20, 20:40

Idén lesz harmadik éve, hogy Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán. A szomorú évforduló kapcsán Zsolt feleségével, Hildával beszélgettem, aki emlékeztetett arra is, hogy május 25-én lesz 14. éve, hogy Zsolt első magyar hegymászóként meghódította a Mount Everest csúcsát.

Erőss Zsolt édesanyja: „Szándékosan hagyták meghalni a fiamat”

Life.hu2016.05.18, 18:48

Három évvel a fia elvesztése után sem szűnik a gyász Edit lelkében. A mai napig úgy érzi, megmenthették volna.

Erőss Zsolt emléktúra a Bükkben a farkasemberrel

Travelo2017.10.18, 10:18

Harmadszorra rendezi meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az Erőss Zsolt-emléktúrát Nagyvisnyó és Felsőtárkány között. A részt vevők a filmipar legendás "farkasemberével" túrázhatnak együtt.

Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda nyitott egy új párkapcsolatra

Life.hu2015.12.11, 16:52

Hilda bevallotta már nem zárkózik el a szerelemtől, de gyermekeivel is teljes az élete.

Sterczer Hilda: „Nem találnám már meg a hegyen Zsoltot"

Life.hu2015.07.20, 15:41

Erőss Zsolt hegymászó özvegyéről olyan hírek láttak napvilágot, hogy arra a hegyre indul, ahol a férje éltét vesztette. Hildával erről és talpra állásról, újrakezdésről beszélgettünk.

Erőss Zsolt özvegye arra a hegyre készül, amely elvette tőle férjét

Archívum2015.05.14, 11:41

Sterczer Hilda elhatározta, felmászik arra a hegyre, ahol a férje, Erőss Zsolt meghalt.

Nekivágna a Himalájának Erőss Zsolt özvegye?

Life.hu2015.01.28, 14:19

Sterczer Hilda hegymászó, Erőss Zsolt özvegye Joshi Bharatnak vallotta be, ha felajánlanának neki egy Mount Everest-expedíciót, elgondolkozna a lehetőségen.

Csillagot neveztek el Erőss Zsoltról

Archívum2014.05.29, 17:12

A Piszkéstetői Obszervatóriumban felfedezett kisbolygók közül tavaly óta újabb 14 kapott sorszámozott és magyar vonatkozású nevet, így Erőss Zsoltról is csillagot neveztek el.

Egy éve tűnt el a "Hópárduc" - Erőss Zsoltra emlékezünk

Life.hu2014.05.21, 08:45

Május 21-én éppen egy éve, hogy Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzönga hegycsúcsán. A magyar hegymászás legkiemelkedőbb alakját a végzete ott érte, ahová mindig is vágyott. 

Sterczer Hilda elengedné gyermekeit a Himalájára

Archívum2014.03.07, 13:07

Lassan egy éve, hogy Erőss Zsolt felesége, Hilda egyedül maradt két közös gyermekükkel. Az asszony most arról vallott, a történtek ellenére sem tiltaná el gyermekeit a hegymászástól.

Zenét írtak Erőss Zsolt emlékére

Archívum2014.02.19, 16:58

A Kancsendzöngán elhunyt hegymászónk tiszteletére Gyöngyösi Levente írt zeneművet Sinfonia concertante 4 ütőjátékosra és zenekarra címmel – számol be a 4bakancs.com

Nem kell temetni a magyar hegymászást

Sport2013.12.29, 15:40

A magyar hegymászók idén túléltek lavinát és terrortámadást, volt, akinek a teljesítményét az orvosok sem tudták hova tenni, Erőss Zsolt és Kiss Péter halála azonban megrendítette a sportágat. Cikkünkben áttekintettük az év legfontosabb eseményeit, és Barabás László szakíró segítségével megpróbáljuk megválaszolni, a tragédiával tényleg lezárult-e a magyar hegymászás sikerkorszaka.

Erőss Zsolt lehet az év hegy- és sziklamászója

Life.hu2013.11.29, 12:49

Egy szakportál az év legjobbjait keresi, a jelöltek között szerepel a 45 évesen elhunyt Erőss Zsolt is.

Négyezres csúcsokat vesz célba Erőss Zsolt özvegye

Archívum2013.11.26, 15:26

Férje, Erőss Zsolt tragikus halála után sem mond le a hegymászásról Sterczer Hilda. Az özvegy a két ünnep között újra nekivág a hegyeknek: az Alpokban két társával valószínűleg négyezres csúcsokat vesznek majd célba.

Rendületlenül üzennek Erőss Zsolt nevében

Sport2013.10.28, 16:19

A májusban tragikus körülmények között elhunyt hegymászó nevében valaki vagy valakik folyamatosan posztolnak a Facebookon. Legutóbb a Székelyek Nagy Menetelése kapcsán tettek közzé állásfoglalást.

Lezárták a nyomozást Erőss Zsolték ügyében

Life.hu2013.09.04, 22:33

Nem nyomoz tovább a rendőrség a két magyar hegymászó Kancsendzöngán történt halála miatt.

Sterczer Hilda: "Ott nekünk nem fáj semmi"

Life.hu2013.08.23, 16:18

Hogy miért a vele készült interjút osztom meg újra? Mert az idei évem, vagy talán az életem legmegrázóbb beszélgetése volt. Sokan megkérdőjelezték, szenvtelenséggel vádolták őt. A férjével többször is beszélgettem. Akkor is megpróbáltam megérteni azt, ami egy fotelban ülve megérthetetlen: a hegymászás kihívásait, a szenvedélyt. Talán ezzel a beszélgetéssel (is) közelebb jutottunk ahhoz, ami majdnem felfoghatatlan. Szily Nóra rövid nyári sorozatában eddigi kedvenc interjúit osztja meg veled. 

Sportcsarnok is őrzi Erőss Zsolt emlékét

Archívum2013.08.02, 14:49

A Kancsendzöngán eltűnt magyar hegymászóról nevezték el a csíkszeredai sportcsarnokot.

Erőss Zsoltról nevezték el a csíkszeredai sportcsarnokot

Sport2013.08.02, 12:25

A Himalájában eltűnt hegymászóról, Csíkszereda szülöttéről Erőss Zsolt Arénának nevezték el a székelyföldi város sportcsarnokát - közölte pénteki számában a Hargita Népe című napilap.

Feljelentést tettek Erőss Zsolt és Kiss Péter halála miatt

Life.hu2013.07.19, 10:59

Feljelentést tett Neidenbach Ákos hegymászó a Legfőbb Ügyészségen Erőss Zsolt és Kiss Péter halála miatt.

Feljelentést tettek Erőssék halála miatt

Itthon2013.07.19, 06:28

A feljelentő szerint az expedíció vezetője túl korán mondott le a két hegymászóról.

Még mindig hazavárja özvegye Erőss Zsoltot

Life.hu2013.07.09, 12:15

Eszével hiába fogja fel, hogy a férje meghalt, Sterczer Hilda a mai napig lelke mélyén arra vár, hogy férje betoppan az ajtón.

Emléktáblát kapott Erőss Zsolt a Békás-szorosban

Life.hu2013.07.09, 00:09

Emléktáblát avattak a Kancsendzöngán elhunyt hegymászó emlékére az erdélyi Békás-szorosban lévő Oltár-kő tetején.

Emléktáblát avattak Erőss Zsolt emlékére

Itthon2013.07.08, 16:58

"Üzenem az otthoni hegyeknek ...A víz szalad, a kő marad, a kő marad..." - áll az Oltár-kő tetején elhelyezett táblán.

Ezért rajongott a hegymászásért Kiss Péter

Archívum2013.07.03, 12:01

Megható kiállítást rendeztek hozzátartozói a Kancsendzöngán elhunyt Kiss Péter képeiből. A különleges fotókon az látható, ő hogyan látta a hegyet.

Sterczer Hilda: "Legszívesebben ordítanék"

Life.hu2013.06.19, 15:40

Főleg a férjéről, Erőss Zsoltról faggatták az elmúlt időszakban. Jó páran szenvtelenséggel vádolták, de vajon ki lát bele más lelkébe? Egyáltalán ismerjük-e őt? Én rá voltam kíváncsi. A hegymászóra, a nőre, a feleségre, az anyára, aki egyedül maradt két kicsi gyerekkel.

Bírálja Erőss Zsolt anyukája az expedíció-vezetőt

Archívum2013.06.06, 20:21

Élesen kritizálta Erőss Zsolt édesanyja a Kancsendzönga-expedíció vezetőjét. Az asszony szerint Kollár Lajos bajtársiatlan volt.

Sírva bírálta az expedícióvezetőt Erőss Zsolt anyja

Itthon2013.06.06, 16:42

A szerencsétlenül járt hegymászó anyja szerint Kollár Lajos bajtársiatlan volt. Nem folytatódik a magyarok a világ nyolcezresein nevű expedíciósorozat.

"Kiss Pétert a szíve vitte vissza Erőss Zsoltért"

Archívum2013.06.05, 13:32

Kiss Péter még ma is élne, ha nem fordul vissza Erőss Zsoltért - mondta az expedíció vezetője, aki június 4-én tért haza.

Nincs, aki pótolja Erősséket

Sport2013.06.04, 15:19

Kollár Lajos, a magyar Kancsendzönga-expedíció vezetője a Nepálból való hazatérése után elmondta, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat nem folytatódik.

Az utolsó képek Erőss Zsoltékról

Nagyvilág2013.06.02, 11:22

A képeken az látszik, hogy a csúcson még jó állapotban volt mind a két magyar hegymászó.

Íme az utolsó képek Erőss Zsoltékról

Life.hu2013.06.02, 20:53

Nagy valószínűséggel túl kevés vizet vitt magával Erőss Zsolt a Kancsendzöngára és a dehidratálódás okozhatta halálát. Legalábbis ez derül ki expedíció vezetőjével, Kollár Lajossal készült interjúból. Időközben publikussá váltak a csúcson készült utolsó fotók a két hegymászóról.

A vízhiány taglózhatta le Erőss Zsoltot

Itthon2013.06.03, 16:26

A vízkészlet elszámítása nagy hiba volt Erőss Zsolték részéről, alapvetően ez okozhatta a vesztüket - derül ki a két magyar hegymászó halálával végződött expedíció vezetőjével, Kollár Lajossal készült interjúból. Még reménykedtek Erőss és Kiss Péter túlélésében, amikor váratlanul átverték őket a serpák is.

Kiss Péter ért fel először a csúcsra

Itthon2013.05.31, 23:51

Az expedíció vezetője szerint Erőss és Kiss nagyon jó állapotban voltak a csúcstámadás előtt, de kevesebb távot kellett volna hagyniuk az utolsó napra.

Megtalálhatták Kiss Péter holttestét

Life.hu2013.05.31, 18:01

Nagy valószínűséggel Kiss Péter holtteste látható a Kancsendzöngára felküldött serpák által készített, egyelőre nem közölt fotókon - mondta Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője az MTI-nek.

Kiss Péter holttestét azonosíthatták a serpák fotóin

Itthon2013.05.31, 17:23

A Kancsendzöngán a múlt héten Erőss Zsolttal együtt eltűnt Kiss Péter holtteste látható valószínűleg azokon az egyelőre nem publikált fotókon, amelyeket a hegymászók keresésére küldött serpák készítettek.

Későn próbálták menteni Erőss Zsoltékat

Archívum2013.05.31, 14:30

Erőss Zsolt édesanyja szerint, ha időben indult volna mentőakció a fiáért, akkor még ma is élne. Közben a kedvezőtlen időjárás miatt lefújták a keresést Erőss Zsolt és Kiss Péter holtteste után.

Nem keresik tovább Erőss Zsoltékat

Nagyvilág2013.05.31, 12:40

A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt lefújták a kutatást Erőss Zsolt és Kiss Péter holtteste után a Kancsendzöngán. A hó olvadása miatt a mentőcsapat tagjai is veszélybe kerülnének.

Gyertyákkal emlékeztek Erőss Zsoltékra

Itthon2013.05.30, 10:09

Gyertyát gyújtottak a Kancsendzönga megmászása után eltűnt két magyar hegymászó, Kiss Péter és Erőss Zsolt tiszteletére a Magyar Hegymászó Oktatók Egyesületének megemlékezésén Budapesten, a Szemlő-hegyi hegymászóemlékhelyen szerdán este.

Örökre a Himaláján ragadnak Erőssék

Life.hu2013.05.29, 15:03

Kedden megpróbálták megkeresni Erőss Zsolt és Kiss Péter holttestét, de az iszonyatos szél miatt csak 7700 méterig jutott a helikopter. Közben szerda este a Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete gyertyagyújtással emlékezik meg két hegymászónkra, Budapesten.

Erdélyben több ezren emlékeztek Erőssékre

Itthon2013.05.29, 11:26

Tizenhárom erdélyi városban emlékeztek meg a két magyar hegymászóról, csak Gyergyószentmiklóson négyszázan voltak.

Nem tudták lehozni Erőssék holttestét

Nagyvilág2013.05.29, 09:30

Kedden megpróbálták megkeresni az elhunyt magyar hegymászók holttestét, de az iszonyatos szél miatt csak 7700 méterig jutott a helikopter.

Erőssékért égett a gyertya Erdélyben

Sport2013.05.29, 07:25

Forrás: MTI / Bíró István  

Kopjafával emlékeznek Erőss Zsoltékra

Archívum2013.05.28, 18:34

A Bükkben állítanak kopjafát a Nemzeti Park munkatársai a Himalájában eltűnt Erőss Zsoltnak. Társának, Kiss Péternek pedig a Kékestetőn állítanak örök emléket.

Munkát keres Erőss özvegye

Life.hu2013.05.26, 11:15

Alamizsnát nem kér, viszont munkát keres Erőss Zsolt özvegye, aki férje tragikus halála után hirtelen családfenntartó lett.

Sportcsarnokot neveznének el Erőss Zsoltról

Nagyvilág2013.05.25, 11:02

A csíkszeredai polgármester Erőss Zsoltról, a napokban elhunyt hegymászóról nevezné el a város sportcsarnokát. Erőss erdélyi, csíkszeredai születésű.

Megfagyott vagy lezuhant Erőss Zsolt és Kiss Péter

Archívum2013.05.24, 12:19

Az expedíció szóvivője posztjában foglalta össze, mi történhetett a két magyar hegymászónkkal. Úgy fogalmazott: "unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt." Megható írás.

Az OzoneNetwork TV közleménye Erőss Zsolt eltűnéséről

Ozone Network2013.05.24, 11:07

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy munkatársunk, Erőss Zsolt, az OzoneGPS műsorvezetője, Magyarország vezető expedíciós hegymászója, és Kiss Péter a 2013-as Kancsendzönga (8586 m. Himalája, Nepál) Expedíció másik csúcsmászója, a csúcsról való ereszkedés közben 8000 méter körüli magasságban eltűnt.

Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt

Itthon2013.05.24, 12:26

Vincze Szabolcs szerint Kiss Péter és Erőss Zsolt kivételes képességű hegymászók voltak, ezért is vállalhattak kivételes kockázatot a csúcstámadásnál. Az expedíció szóvivője szerint a két magyar hegymászó vagy megfagyott, vagy lezuhant. Vincze arra kéri a laikus kommentelőket, hogy ne keltsenek hamis reményt a megtalálásukra.

Nem fizet a biztosító Erőss Zsolt családjának

Life.hu2013.05.24, 11:16

Annak ellenére, hogy Erőss Zsoltnak volt biztosítása, az osztrák cég mégsem fizet semmit az özvegyének.

A tévében mennek tovább Erőss Zsolt műsorai

Tévé2013.05.23, 22:39

Sajnálattal vette tudomásul az OzoneNetwork, hogy munkatársuk, Erőss Zsolt, az OzoneGPS műsorvezetője, Magyarország vezető expedíciós hegymászója, és Kiss Péter a 2013-as Kancsendzönga expedíció másik csúcsmászója, a csúcsról való ereszkedés közben 8000 méter körüli magasságban eltűnt.

Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket

Nagyvilág2013.05.23, 21:23

A nepáli hatóságok megbízásából egy tíz serpából álló csoport indult a hétfőn eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter feltételezett balesetének felderítésére, de csak akkor küldenek a hegymászók keresére helikoptereket, ha megtalálják a baleset pontos helyét.

Kényszer alatt másznak a magyarok

Tudomány2013.05.23, 16:14

A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss Péter tragédiájában. A csúcson már halálosan fáradt az ember, és csak magára tud gondolni.

Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről

Nagyvilág2013.05.23, 13:00

Nyomát sem találják Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek a Kancsendzöngán, ez pedig azt jelenti, hogy már biztosan nincsenek életben. Az expedíció holnap elhagyja az alaptábort, öt-hat nap múlva érkeznek meg Katmanduba.

Erőss Zsolt felesége szerint férje már nem él

Life.hu2013.05.23, 14:20

Erőss Zsolt felesége már nem hisz benne, hogy férje hazatér. Az asszony azt mondta, hogy már két gyerekének is elmondta a szomorú hírt. A sporttársak szerint sincs már életben Erőss Zsolt, akit a legjobb magyar hegymászónak tartanak. Az expedíció alaptábori emberének legfrissebb jelentése alapján bele kell törődni, hogy nincs tovább.

Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik

Itthon2013.05.23, 07:39

Letett róla, hogy élve előkerül a férje, ezért a további mentőexpedíciókat is értelmetlennek tartja Erőss Zsolt felesége. A nő a Sportklubnak beszélt arról, hogy nem bízik a csodában.

Két kiváló hegymászónktól búcsúzhatunk

Life.hu2013.05.23, 08:33

Erőss Zsolt és Kiss Péter május 20-án, 24 órás folyamatos mászás után hétfőn jutott fel a Nepál és India határán álló, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára, de sajnos nagyon úgy tűnik, hogy sohasem mesélik el legutolsó kalandjukat: a mentésükre indított serpák nem találták meg őket, ezért a mentőakciót lefújták, rádiójuk nem válaszol, s jön a monszun, ami mindent behavaz.

A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció

Nagyvilág2013.05.22, 19:21

A Himalájában nincsen szervezett mentés, a serpák kipihentségén múlik, hogy indul-e újabb mentőakció a két szerdán eltűnt magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter után.

Kancsendzönga 2013 expedíció hírek

Ozone Network2013.05.24, 10:56

Hétfőn Erőss Zsolt és társai sikeresen meghódították a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát, de azután katasztrófák sora érte az expedíciót. Egy nagy lavina elvitte a 2-es tábort, a leereszkedéskor pedig egy koreai és egy bangladesi hegymászó életét vesztette.  

Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót

Nagyvilág2013.05.22, 16:33

Eltűnt a Himalájában két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter, akik hétfőn jutottak fel a Kancsendzönga csúcsára. Leereszkedés közben többször arra panaszkodtak, hogy alig maradt erejük, többször megpihentek, de egyelőre nem érték el a csúcs alatti első tábort, és megszűnt velük a rádiókapcsolat is. Erőss a legsikeresebb magyar hegymászó. 2010-ben amputálták az egyik lábát egy baleset után.

Lefújták a magyar hegymászók keresését

Life.hu2013.05.22, 15:44

Egyelőre nem keresik tovább a Kancsendzöngán eltűnt két magyar hegymászót, Erőss Zsoltot és Kiss Pétert - mondta Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője szerdán az MTI-nek. Hozzátette: elképzelhető, hogy Kiss Péter lezuhant.

Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról

Nagyvilág2013.05.22, 08:47

Erőss Zsolték nem adtak életjelet magukról, és az expedíció vezetőjét sem sikerült elérni. Hétfőn Erőssék sikeresen meghódították a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát, de azután katasztrófák sora érte az expedíciót. Egy nagy lavina elvitte a 2-es tábort, a leereszkedéskor pedig egy koreai és egy bangladesi hegymászó életét vesztette.

Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért

Life.hu2013.05.21, 15:03

A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le - mondta el Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció vezetője kedden az MTI-nek.

Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért

Nagyvilág2013.05.21, 18:45

Tragédiák sora kíséri a több mint 8000 méterről leereszkedő hegymászócsoportot, még nem értek le a 4-es táborba.

Erőss Zsolték csúcsra értek

Archívum2013.05.20, 15:43

Erőss Zsolt és Kiss Péter feljutott a Kancsendzönga csúcsára.

Erőssék újabb emberfeletti teljesítménye

Sport2013.05.20, 15:39

Feljutott Erőss Zsolt és Kiss Péter a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára - közölte az MTI-vel Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció sajtófőnöke hétfőn.

Eltűntek Erőss Zsolt expedíciójának felszerelései

Archívum2013.04.16, 13:58

Napok óta hiányzik a speciális felszerelése Erőss Zsolt Kancsendzönga-expedíciójának, amely hosszú és nehéz út után megérkezett a 8586 méter magas hegy alaptáborába, amely majdnem 5500 méteren van - tudta meg a Life.hu.

Életveszélyes expedícióra készül Erőss Zsolt

Life.hu2013.03.28, 17:12

A Hópárducnak becézett hegymászó a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsára indul március végén. A félelemről és veszélyekről a Life.hu újságírójának mesélt.

OzoneGPS nyereményjáték nyertesei

Ozone Network2013.02.04, 15:26

Sikeresen véget ért az OzoneNetwork és a Libri közös OzoneGPS nyereményjátéka.  

Még Erőss Zsolt sem menekülhet a pocak elől

Life.hu2012.12.19, 21:04

Erőss Zsolt expedíciós hegymászó szerint igenis ellent kell állnunk a nassolásnak, és nem szabad az azonnali örömszerzés miatt bármit megenni, amit csak megkívánunk. Hihetetlen, de volt már, hogy ő is azt vette észre magán: nő a pocakja...

Erőss Zsolt: "Le kell küzdeni magam"

Life.hu2013.05.23, 17:06

Beszélgettem vele nem sokkal azután, amikor úgy döntött, hogy az amputációt választja egy teljesebb élet érdekében. Akkor még csak álmodott arról, hogy újra hegyet mászhat. Azóta túl van két expedíción. Íme a "Hópárduc", aki az Ozone GPS műsorvezetője.  

Halott barátja mellett falatozott a hegymászó

Archívum2012.10.28, 18:04

Több barátját is hegymászás közben vesztette el Erőss Zsolt, aki azonban mindig igyekezett továbblépni a tragédiák után. Egy alkalommal barátja és mászótársa a szeme láttára halt meg, ő pedig a holttest mellett virrasztott és ott fogyasztotta el hevenyészett ebédjét is - tudta meg a Life.hu.

Ez zsír! magazin 19. adás: Erőss Zsolt 4 nap alatt fogyott 15 kilót - Hogyan lehetséges ez?

Archívum2012.09.01, 15:54

A lelki nehézségek mellett mennyire veszi igénybe a testet 8000 méter meghódítása? Hogyan lehet 4 nap alatt 15 kg-ot fogyni? Takács Nóra műsorvezető Erőss Zsolt hegymászót kérdezte kalandjairól az Ez zsír! magazin 19. adásában.

Előző
  • 1
  • 2
Következő