erőmű
címke rss- kapcsolódó címkék:
- energia
- atomerőmű
- devizapiac
- beruházás
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magyarország vizsgálná a tőketerebesi erőmű hatását
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter csütörtökön hivatalosan jelezte a szlovák társminisztériumnak, hogy Magyarország bekapcsolódna a Tőketerebesre tervezett széntüzelésű erőmű környezeti hatásvizsgálatába.
Két erőmű is perli az államot
Betelt a pohár a kisebb erőműveknél. A Dunamenti Erőmű után a Tiszai Erőmű befektetője is beperelte a magyar államot. A tavalyi erőműár-rendeletre hivatkozva öszszesen mintegy 12 milliárd forint elmaradt hasznot követelnek.
- címkék:
- pohár
- devizapiac
- erőmű
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Ukrán gáztározó épülhet Kapolyinak
Egy magyar határ menti, egymilliárd köbméteres gáztározó megépítését helyezte kilátásba a hét elején Magyarországon tett látogatásán Viktor Juscsenko ukrán elnök. Ezenkívül "egy magyarországi gázerőmű" ellátásához szükséges vezeték építéséről is egyeztettek. A Népszabadság értesülése szerint a politikusok virágnyelven Kapolyi László Vásárosnaményben tervezett erőművét írták körül.
Tizennyolcezer napteknő
Nemrég kezdte meg működését a Nevada Solar One, amelynél nagyobb termikus naperőművet nem építettek az elmúlt tizenöt év során. Negyven kilométerre Las Vegastól, a Mojave sivatag 129 hektárnyi forró talaján, ameddig a szem ellát, hosszú sorokban felállítva kígyóznak az erőmű jellegzetes berendezései, a 18 000 darab napsugárzást elnyelő kollektor.
- címkék:
- Jónás Katalin
- BME
- erőmű
- naperőmű
- Címkefelhő »
Szlovák erőmű szennyezné a tokaji borvidéket
A Szlovákiai Tőketerebesen megépítendő széntüzelésű hőerőmű ellen tiltakoznak a város környezetvédői és a világörökség részét képező Tokaj-hegyaljai borvidék képviselői is.
Szlovák hőerőmű veszélyezteti Tokajt
Magyarországon és Szlovákiában is heves tiltakozást váltott ki annak a széntüzelésű hőerőműnek a megépítési terve, amelyet a magyar határ közelében, Sátoralajújhelytől légvonalban húsz kilométernyire, Tőketerebesen (Trebisov) építenének. A tervezett erőmű Tokajt veszélyezteti.
A Shell is belép a magyar gázpiacra
Földgázkereskedelmi üzletágat indít Magyarországon a Shell Hungary Zrt. A Shell a magyar piacon forgalmazási és értékesítési tevékenységet folytat majd, és szolgáltatóknak, ipari fogyasztóknak, erőműveknek fognak gázt értékesíteni. A verseny nagy, viszont a cég szerint a törvényi szabályozás garantálja a tisztességes piaci jelenlét feltételeit.
- címkék:
- Magyarország
- gáz
- erőmű
- gázpiac
- szabályozás
- piac
- Shell
- Címkefelhő »
Megszületett a bérmegállapodás Pakson
Létrejött a bérmegállapodás a szakszervezetek és a munkáltató között a Paksi Atomerőműben, pénteken - közölte az erőmű tájékoztatási vezetője.
Paksnál nagyobb teljesítményű gázerőmű épül
A paksi atomerőmű teljesítményét is meghaladja majd annak a 1,5 milliárd euróból megépülő, 2400 megawattos gáztüzelésű erőműnek a kapacitása, amely a terv szerint 2013-ra készül el - közölte Góczi István, az Emfesz Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Erőművek szerződéseit vizsgálja a kabinet
Munkabizottságot hoz létre a kormány a hosszú távú áramvásárlási megállapodásokkal (htm) kapcsolatban, amelynek feladata az Európai Unió illetékes szerveivel folytatandó tárgyalásokon a magyar álláspont, illetve az erőművekkel folyó megbeszéléseken a kormányzati álláspont kialakítása és képviselete - derül ki a szerdán közzétett, május 11-i kormányhatározatból.
- címkék:
- Európa
- erőmű
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Ősztől ismét drágul az áram
Várhatóan 7-12 százalékkal lesz több az áram ára ősztől, amennyiben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium júliusban módosítja a villamosenergia-törvényt és eltörli a nagy erőművekkel kötött, az 1995-ös privatizációs szerződésekben is garantált hosszú távú szerződéseket.
Sokba kerülhet a luxusprofit letörése
Az év végén EU-nyomásra felbontaná az erőművekkel kötött "luxusprofitos" szerződéseket a gazdasági tárca. Egyes energetikai szakértők szerint ez azonban túl drága lenne: 300 milliárd forintos kártérítési kötelezettséget is vonhatna maga után.
Az oroszok befejezik az iráni atomerőművet
A korábbi pénzügyi viták ellenére Oroszország időben befejezi az iráni Busehrben épülő atomerőművet. A tervek szerint májusban megérkezik a nukleáris fűtőanyag, az erőmű pedig már idén ősszel áramot termelhet.
Rekordbírságot kap a Siemens a kartell miatt
Az erőművek kapcsolóberendezéseit gyártó cégeket eddig példátlan méretű bírsággal sújtotta z Európai Bizottság. A japánokkal is összejátszó cégek közül a Siemens kapta a legtöbbet, közel 400 millió euróra (több mint 100 milliárd forint) büntették.
Az Emfesz erőmű építését tervezi
Az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Emfesz) egy 800 megawattos kombinált ciklusú gázturbinás erőmű építését tervezi. Az erőmű Magyarország villamosenergia-szükségletének jelentős részét biztosíthatja.
Atomerőmű épül Nigériában
Nukleáris erőmű építését tervezik Nigériában, a világ nyolcadik legnagyobb olajtermelő országában. A reaktort Kínából szállítják majd az afrikai államba.
A bejrúti repülőtér környékét bombázta Izrael
Az izraeli légierő több libanoni területet is bombázott péntek hajnalban: vadászgépekkel támadták az eddig megkímélt bejrúti repülőtér környékét és egy kelet-libanoni erőművet is.
- címkék:
- Izrael
- vadászrepülőgép
- erőmű
- repülőtér
- Címkefelhő »
Sugárzó víz folyt ki a temelíni atomerőműben
Két termet áraszott el mérsékelten radioaktív víz a temelíni atomerőmű második blokkjában. A víz feltehetően egy véletlenül nyitva felejtett csapon folyt ki az erőmű hűtőrendszeréből. A sugárzó folyadék ugyanakkor nem került ki a környezetbe, egy erre szolgáló tartályba ömlött.
- címkék:
- atomerőmű
- erőmű
- hűtőrendszer
- Címkefelhő »
Nőtt a paksi atomerőmű teljesítménye
Befejezték az éves főjavítást a paksi atomerőmű 4-es blokkján, valamint teljesítményét is növelték, a blokk jelenleg 104 százalékon üzemel - jelentette be szerdán az erőmű kommunikációs vezetője.
- címkék:
- atomerőmű
- erőmű
- blokk
- Címkefelhő »
Eladják az orosz erőműveket
A villamosenergia-szektor reformjáról határozott az orosz kormány. Az erőműveket leválasztják az állami monopolcégről, és részvényeiket külföldi tőzsdékre viszik. Az első három-négy társaság papírjai már jövőre piacra kerülhetnek - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- reform
- erőmű
- tőzsde
- piac
- részvény
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Csernobil - 20 év után
A Kijev melletti település nevét 1986. április 26-a előtt nagyon kevesen ismerték. Csernobil mára fogalom lett, az atomerőmű-baleset szinonimája. Az első híreket arról, hogy valami történt, az osztrák televízió adásából tudtuk meg Magyarországon. A "visszafogott" magyar tájékoztatásban ellentmondásos információk jelentek meg. Még ma is vannak, akik bagatellizálják a sugárzás okozta katasztrófa mértékét, mások az ellenkező végleteket hirdetik. Az [origo] összeállítása a balesetről és következményeiről.
Ámon Ada: eloszlatjuk az atomenergiával kapcsolatos téveszméket
1986. április 26-án hajnali 1 óra 24 perckor robbanás történt a Kijevtől 120 km-re lévő csernobili atomerőműben; a katasztrófa áldozatainak számát még ma sem tudjuk pontosan. A katasztrófa 20. évfordulója alkalmából az [origo] vendége volt Ámon Ada, az Energia Klub vezetője.
Bécset meghallgatják Paksról, a pestieket nem
A paksi atomerőmű körüli 10 kilométeres zónába tartozó, az úgynevezett hatásterületen lévő települések véleményét veszik figyelembe az erőmű élettartamának 20 éves meghosszabbításáról szóló döntés során. Azt, hogy az atomlétesítmény hány kilométeres körzete számít hatásterületnek, az erőmű határozza meg. A zónát kicsinek tartják a zöldek, arra hivatkozva, hogy a 2003-as üzemzavar hatásai még Budapesten is mérhetőek voltak.
Elveszett egy atomerőmű kulcscsomója
150 zárat kell lecserélni egy németországi atomerőműben, miután nyoma veszett azoknak a kulcsoknak, amelyek az erőmű biztonsági területét zárják.
- címkék:
- atomerőmű
- erőmű
- Címkefelhő »
Kedden csökkent a termelés Pakson
Kedden reggel 6 órától ismét elkezdődött a paksi atomerőműben a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (MÉSZ) által meghirdetett sztrájk, ráadásul a hétfővel ellentétben már az erőmű teljesítménye is csökkent.
- címkék:
- erőmű
- sztrájk
- atomerőmű
- Paks
- Paksi Atomerőmű
- Címkefelhő »
Geotermikus energia után kutat a Mol
Geotermikus energiaforrások kutatására, illetve hosszabb távon egy geotermikus erőmű létesítésre alakított konzorciumot a Mol, az ausztrál tulajdonú Vulcan Kft. és az izlandi Enex hf.: az erőművet a Zala megyei Iklódbördőce térségében található termálvízre alapozzák.
- címkék:
- Zala megye
- erőmű
- konzorcium
- energia
- Mol
- Címkefelhő »
Hidegfúzió: egy új remény
Négy év után újra a hidegfúzió sikeres megvalósításáról számoltak be azok az amerikai kutatók, akik 2002-ben folyadékban hanghullámmal keltett buborékokban véltek atommag összeolvadásokat létrehozni. Az eredményeket akkor másoknak nem sikerült megismételniük, ezért buborékként pukkant szét a "buborékfúzió" nevet viselő szenzáció. A közelmúltban előzetesen a Nature hírszolgálata ismertette a buborékfúzió javított változatáról a rangos Physical Review Letters hasábjain néhány hét múlva megjelent közleményt. A megkérdezett szakértők továbbra sem látják bizonyítottnak a fúzió létrejöttét, de további pontosabb, részletesebb kísérleteket ...
Korszerű vízerőművek
Egy felmérés szerint a megújuló energiaforrások közül a vízenergiát hasznosítják legnagyobb mértékben az Európai Unió tagállamai. Mivel a "kiaknázható" ökoenergia általában az országok természeti adottságaitól függ, a jelentős hegyvidékekkel és tengerparttal rendelkező tagállamok termelik a legtöbb elektromos áramot vízierőművekkel.
Korszerű naperőművek
Amíg az első fúziós erőmű el nem készül, addig kénytelenek vagyunk a Naprendszer egyetlen fúziós energiaforrását, a Napot használni egyre növekvő energiaigényünk kielégítésére. A földi élet ki sem alakulhatott volna, ha a Nap nem sugározna közel azonos intenzitással sok százmillió éve.
- címkék:
- Kocza Zoltán
- Naprendszer
- Nap
- erőmű
- Címkefelhő »
Hatósági áras lesz a villamosenergia
Hatósági áras lesz a közüzemi célra lekötött villamosenergia termelői ára a parlament hétfő esti döntése értelmében, de ez nem lesz hatással a végfelhasználói, így a lakossági árra sem. A törvény módosítása a kihirdetést követő nyolcadik napon lép hatályba, ám az erőművek vezetői szerint nem hoz lényeges változást.
Gyurcsány: Paks állami tulajdonban marad
Paksot stratégiai kérdésnek tekinti a kormány, ezért a paksi atomerőmű tartósan állami tulajdonban kell, hogy maradjon - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az erőmű fennállásának harmincadik évfordulóján tett látogatása alkalmából Pakson.
Németország: a szén is jobb az atomnál
Németország inkább széntüzelésű erőműveket épít a jövőben, mintsem hogy atomenergiára támaszkodjon a gázellátási bizonytalanságok közepette. A németek 2020-ig teljesen ki akarják iktatni az áramtermelésből az atomenergiát.
- címkék:
- Németország
- áramtermelés
- erőmű
- szén
- Címkefelhő »
Az erőművek hajlanak a profitcsökkentésre
Részeredményeket hoztak az áramszállító erőművek és a Magyar Villamos Művek, a gazdasági tárca, valamint az Energiahivatal között zajló profit-mérséklő tárgyalások. Ha a tárgyalások sikerre vezetnek, az érintett erőművek 2006-os nyeresége 16 milliárd forinttal csökken.
Iráni-orosz tárgyalások közös urándúsításról
A tervek szerint Oroszország és Irán vegyes vállalatot alapítana, és Irán ennek keretében végezhetne urándúsítást orosz területen a közép-iráni Busehr erőműve számára. A Nyugat attól tart, hogy Irán valójában atombomba gyártására készül.
A villamosenergiával nem lesz gond
A magyar gazdaság villamos-energia fogyasztásának növekedése nem lesz kiugró az elkövetkező években. A fejlesztéseknél viszont fontos lenne, hogy az erőművek kisebb energiaigénnyel, és alacsonyabb hálózati veszteséggel működjenek - állapítja meg a GKI elemzése.
Januárban csökken a lakossági áram ára
Mintegy 4 százalékkal csökken 2006. január elsejével a lakossági villamosenergia ára - jelentette be Kóka János. A gazdasági miniszter elmondta, hogy 5-10 milliárd forint profitcsökkenésről sikerült megállapodni az erőművekkel.
Szembemegy az EU-val az MSZP áramjavaslata
Ellentmond az uniós törekvéseknek az MSZP törvénymódosítási javaslata, amely szerint a hatósági árszabályozást újra kiterjesztenék a villamosenergia-termelőkre, azaz az erőművekre is. Igaz, az elképzelés sikere sem garantált, miután fenntartásai vannak a koalíciós partner SZDSZ-nek és az ellenzéki Fidesznek is.
Bűncselekményt gyanít áramügyben az MSZP
Felveti a hűtlen kezelés gyanúját, hogy az Orbán-kormány idején új árképletet vezettek be két villamos erőműnél, és így megnövekedett azok nyeresége - állítja az MSZP, amely vizsgálatot kezdeményez az ügyben. Közben kiderült, hogy a hosszú távú szerződésekkel rendelkező erőművek nem kívánnak tárgyalni Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, aki felvetette, hogy az energiatermelők kárára kellene csökkenteni a villanyáram árát.
Szocialista politikusokkal tárgyaltak az erőművek képviselői
Szocialista politikusokkal, a gazdasági bizottság elnökével és alelnökével tárgyaltak szerdán a hosszú távú szerződésekkel rendelkező hazai erőművek képviselői. Az [origo] információi szerint a cégek azt mondták, nincs lehetőség az áram árának 10 százalékos csökkentésére. A gazdasági bizottság eközben elfogadta azt a javaslatot, amely újra lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy élhessen az árszabályozás eszközével az energiatermelők esetében is.
Nálunk is vizsgálják az erőművek szerződéseit
A Magyar Energia Hivatal is vizsgálja a Magyar Villamos Művek és az erőművek közötti, hosszú távú szerződéseket - közölte Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szóvivője pénteken.
Harmincmilliárdos erőműről döntenek Vásárosnaményban
Villamos energiát előállító gázerőművet építene egy vállalkozó Vásárosnaményban. A több tízmilliárd forintos beruházásról vasárnap népszavazáson döntenek a helyiek.
- címkék:
- Vásárosnamény
- erőmű
- energia
- népszavazás
- Címkefelhő »
Beindult az ország legnagyobb naperőműve
A gödöllői egyetem kollégiumának tetéjén felépített napelemes erőmű havonta mintegy ötvenezer forint értékű villamosenergiát állít elő. Az erőmű élettartama körülbelül negyed század; a beruházás megtérülési ideje pedig 15 év.
Energetikai konferencia kezdődött Aligán
Egyebek mellett a földgáz készletezéséről, az atomenergia szerepéről és a fosszilis tüzelésű erőművek magyarországi jövőjéről is szó volt a szerdán Balatonaligán kezdődött háromnapos energetikai konferencia megnyitóján.
Egy nagyteljesítményű trafóállomás égett le Bukarestben
Hatalmas, eddig ismertetlen eredetű robbanás következtében szerda este leégett egy tarfóállomás egy bukaresti erőműben.
- címkék:
- Románia
- Bukarest
- robbanás
- trafóállomás
- erőmű
- Címkefelhő »
Japán invázió fenyeget az USA atompiacán
Megvásárolná Amerika legnagyobb atomerőmű építő cégét a Mitsubishi Heavy Industries. Amennyiben az üzlet létrejön, a japán vállalat akkor jelenik meg az amerikai piacon, amikor felengedni látszik az erőművekkel szembeni teljes elutasítás. Az atomenergia újjáéledni látszik Európában és az USA-ban, Ázsiában pedig mindig is népszerű volt. Az újra felfedezett energiaforrás jelenlegi támogatása mögött azonban nem kifejezetten zöld szándékok rejlenek.
Földgázra térnek át az erőművek
Az erőművek egyre több helyen áttérnek a környezetbarátabb földgázra. A szén-dioxid-kvóták ára rekordot döntött a múlt hónapban.
- címkék:
- földgáz
- erőmű
- Címkefelhő »
Környezetbarát erőművet épít Zalában a Mol
Geotermikus erőmű építését tervezi Zala megyében a Mol Rt. Közép-Kelet Európában ez lenne az első olyan környezetbarát erőmű, melynek során a föld alól nyert melegvízből előbb áramot termelnek, majd pedig a vizet távfűtésre használják fel. A beruházás több milliárd forintba kerül és 2007-re valósulhat meg.
Radioaktív víz szivárgott ki a temelíni atomerőműből
- címkék:
- Amerika
- reaktor
- atomerőmű
- erőmű
- Címkefelhő »
Veszteséges lenne egy újabb vízlépcső a Dunán
Veszteséges lenne egy új vízerőmű a Dunán. A bős-nagymarosi gazdasági szakértői munkacsoport magyar tagjai szerint a szlovák vízlépcsővel a folyam energiatermelési potenciálja jól hasznosul, azonban a Dunakanyarba tervezett második erőmű megépítése nem volna kifizetődő.
- címkék:
- Dunakanyar
- erőmű
- vízlépcső
- Duna
- Címkefelhő »
Hátrányba kerültek a magyar erőművek
Esélytelenek az import árammal szemben a magyar erőművek. A hazai áramtermelők szerint a külföldi termelőkkel szemben azért kerülnek hátrányba, mert számos piacidegen kötelezettséget kell teljesíteniük. A versenyhelyzet legközelebb 2010-ben változhat.
- címkék:
- erőmű
- import
- áramtermelő
- Címkefelhő »