erőforrás

címke rss

7 hónap alatt elértük a túlfogyasztás napját

Tudomány2015.08.13, 17:17

Az idén minden eddiginél hamarabb, már augusztus 13-án elérkezett a túlfogyasztás napja: 2015-ben alig több mint hét hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.

Képek a jövő űrbányáiról

Archívum2013.01.23, 14:18

2015-ben indítaná első űrhajóit a Deep Space Industries cég. A kedden bemutatkozott kisbolygóbányász vállalkozás néhány évvel később már a világűrben hasznosítaná a kitermelt fémeket.

Az évszázad üzlete lehet a kisbolygóbányászat

Tudomány2012.04.24, 20:34

A földi fémkészletek eltörpülnek az űrben találhatók mellett: egy 1 kilométeres kisbolygó több millió tonna nikkelt, kobaltot, platinát és ritkafémet tartalmazhat, melyek értéke néhány százmilliárd dollár is lehet. Egy amerikai cég tíz éven belül megkezdené a bányászatot, az első célpontok földközeli kisbolygók lesznek.  

Mennyi maradt még a Földből?

Időjárás2010.11.05, 13:43

A legújabb számítások szerint 2014-ben az olajcégek elérik a kitermelési csúcsot, ezután már csökkenni fog a felszínre hozható olajmennyiség. Egyre nehezebb lesz hozzáférni a szénhez is. Az arany és az ezüst 2030 körül fogyhat el, a réz tizenöt évvel később. A klímaváltozás, a környezetszennyezés és a népesség növekedése miatt csökken az egy főre jutó ivóvíz. Nézze meg ábrákon, mennyi maradt még a Földből.

50 éves a Bentley nyolchengerese

Auto2009.01.21, 14:00

Ötven évvel ezelőtt szerelte fel először a Bentley egyik modelljét 6,2 literes V8-asával és ez a mára legendássá vált motor hatása a mai napig észrevehető a gyártó új erőforrásain.

Eldobja V12-es blokkjait a Mercedes

Auto2008.12.02, 10:42

A Mercedes-Benz eldobná a V12-es erőforrásokat, ám ezt nem gazdaságossági, vagy környezetvédelmi okokból teszi.

Új alapmotor került a Toyota Aurisba

Auto2008.11.19, 16:56

A japánok egy új, 1,33 literes benzines erőforrást fejlesztettek az Aurisba, amely a Toyota európai modellpalettáján elsőként lesz elérhető a Start-Stop technológiával.

A Ford is kis turbómotorokat gyárt

Auto2008.10.31, 11:02

A versenytársak kihívására reagálva új, kisebb méretű, de erős benzines motort dob piacra a Ford 2010-ben. Az újonnan fejlesztett négyhengeres 1,6 literes erőforrás megjelenése az Európai modellekben várható.

Egyliteres erőforrásokat fejleszt a PSA

Auto2008.04.29, 12:43

Új, takarékos és környezetbarát motorok fejlesztésébe fog a PSA konszern, az egyliteres, háromhengeres benzinmotorokat a városi kisautók kapnák.

Júniusban jön a 3-as Firefox

Techbázis2008.03.31, 14:20

A Mozilla bejelentette, hogy hamarosan kiadják az eredetileg 2007 végére ígért böngésző végleges bétáját, amely a tesztek szerint jobban gazdálkodik majd a PC erőforrásaival.

V8-as lehet a Ferrari Enzo utóda

Auto2007.11.30, 14:33

A lóerők számának növelése helyett a súlycsökkentést választhatja az Enzo 2012-ben megjelenő utódának kifejlesztésekor a Ferrari. A jelenlegi V12-es motor helyett ezért egy ikerturbós, V8-as erőforrás kerülhet az autóba.

Jön a pénzevés korszaka!

Nagyvilág2007.10.28, 08:43

Hamarosan valóra válhat az indiánok jóslata és lehet, hogy nem marad más, amit megehetnénk, mint a pénz - legalábbis ez derül ki az ENSZ drámai hangvételű környezetvédelmi jelentéséből, amely szerint az elmúlt 20 évben az emberiség minden korábbinál jobban felélte a Föld erőforrásait. Az 1400 kutató munkáját összegző dokumentum szerint az emberiségnek egyharmaddal nagyobb bolygóra lenne szüksége a Földnél. Emiatt minden harmadik kétéltű, és minden negyedik emlősfaj a kihalás szélén áll. A lehangoló helyzetértékelés annak fényében különösen érdekes, hogy soha ennyit nem beszéltek a környezettudatosságról, mint az elmúlt két évtizedben.

Szonda: a magyarok hátrányosnak érzik az EU-tagságot

Itthon2007.10.12, 16:18

Az országnak és a településeknek talán jó, de az emberek személyes életükben inkább rossznak érzik az Európai Uniót - derült ki a Szonda Ipsos felméréséből. A többség szerint infrastruktúra helyett emberi erőforrásra kellene költeni az uniós pénzt, és az internet-hálózatot kellene fejleszteni.

V�ltoz�sok az MTelekom vezet�s�ben

Gazdaság2007.03.22, 14:43

Somorjai �v�t nevezi ki a Magyar Telekom igazgat�s�ga az emberi er�forr�s vez�rigazgat�-helyettes�v� 2007. �prilis 1-j�vel, dr. P�sztory Tam�s t�voz�s�t k�vet�en. D�nt�s sz�letett arr�l is, hogy �j, az informatik��rt felel�s vez�rigazgat�-helyettesi poz�ci�t hoznak l�tre a v�llalatn�l.

Életminőségi város-toplista

Női Lapozó2006.04.11, 15:56

Zürichben a legjobb, Bagdadban pedig a legrosszabb élni - derült ki egy emberi erőforrással foglalkozó brit cég felméréséből.

F1: gyors a Ferrari új V8-as motorja

Gphírek2005.11.22, 11:24

A Forma-1-es Ferrari-istálló jelenleg Bahreinben teszteli új V8-as erőforrását, s noha arra ügyelt, hogy egy az egyben ne legyen összehasonlítható az idei V10-essel, a számokból kiolvasható gyorsasága.

Új V6-os motort fejleszt a Ford

Auto2005.11.11, 15:04

A Ford új crossover modelljeihez V6-os motort fejleszt, szándékai szerint a jövőben minden ötödik Fordban ez az erőforrás dolgozik majd.

Új motor a Seat Cordobába

Auto2005.10.17, 10:54

A Seat új erőforrással, a 80 lóerős 1,4 TDI-vel bővítette a Cordoba dízelpalettáját, amely a 75 lóerős 1,4 TDI-t váltja le.

F1: még lassú a 2006-os Ferrari-motor

Gphírek2005.08.11, 09:36

A Forma-1-es Ferrari-istálló a tervezettnél egy hónappal korábban megkezdte jövő évi V8-as erőforrásának tesztprogramját Fioranóban. Marc Gené tesztpilóta közel négy másodperccel volt lassabb a pályacsúcsnál.

Az Internet-kezdetektől a Grid-halózatokig

Tudomány2005.04.08, 11:16

A számítási, tárolási és kommunikációs erőforrások virtualizálása, majd mindezeknek egyfajta - szintén virtuális - gigantikus multiprocesszorrá alakítása a rácshálózat, más néven Grid talán legnagyobb, látomás-szerű ígérete - jelentette ki Vint Cerf, az "internet atyja", a hálózat-történelem egyik ikonja.

Új benzines az Opel motorpalettáján

Auto2005.03.24, 09:18

1,8 literes, 140 lóerős erőforrással bővíti benzines kínálatát az Opel. Az új generációs négyhengeres nyáron mutatkozik be az új Zafirában, később azonban a Vectrában és a Signumban is elérhető lesz.

A Google-t is lehagyná a Microsoft

Techbázis2003.04.03, 13:20

Webes kereső fejlesztésén dolgozik a Microsoft. A vállalat szerint technológiai háttere és erőforrásai révén meg tudná szorítani a keresési piacot jelenleg uraló Google-t.

A Palesztin Hatóság elhúzódó harcra készül

Nagyvilág2002.04.04, 08:32

A palesztin vezetés felszólította a palesztinokat, hogy elhúzódó harcra készüljenek, és mozgósítsák erőforrásaikat az izraeli erők ellen. A nyilatkozatban a Palesztin Hatóság felszólította az Egyesült Államokat, hogy fékezze meg a zsidó államot.

Előző
  • 1
Következő