Ernst and Young

címke rss

Ernst and Young: A magyarok bíznak az állami tulajdonban

Gazdaság2010.12.08, 13:41

A magyarok 69 százaléka egyetért a meghatározó iparágakban az állami tulajdon létével, miközben szinte mindenki úgy gondolja, hogy az állami vállalatok túlságosan függenek a politikától - derül ki az Ernst and Young felméréséből.

A Google-hoz és könyvvizsgálókhoz vágynak az egyetemisták

Állás 20112010.10.05, 11:13

Tavalyhoz hasonlóan ebben az évben is a Google-nál dolgoznának legszívesebben az egyetemisták, azonban a négy nagy könyvvizsgáló cég idén már komoly versenyt támasztott. A bankok és az olajcégek veszítettek vonzerejükből.

Ernst & Young: Lassú kilábalás jön Magyarországon

Archívum2010.09.30, 15:09

Az eurót használó országok gondjai a magyar gazdaság felpörgésének ütemén is meglátszanak majd - állítja friss tanulmányában az Ernst & Young. A cég szerint az eurózónában csak jövőre tetőzik a munkanélküliség.

Hárommillió elöregedett autó a magyar utakon

Auto2010.09.20, 13:00

Tömeges autócserére lehet égető szükség néhány éven belül Magyarországon: több mint hárommillió elöregedett autó rója a magyar utakat - derül ki az Ernst & Young autóipari jelentéséből. A régiós tanulmány arra is rámutat, hogy az egy főre jutó autók számában is van még fejlődési lehetőség.

Szebb jövőt jósol az Ernst&Young a magyar autóiparnak

Archívum2010.08.31, 12:24

Kedvező időszak vár a közép- és kelet-európai gépjárműiparra, mivel az új trendnek megfelelően nő a Magyarországon is gyártott kisméretű és környezetbarát autók iránti kereslet - derül ki az Ernst & Young régiós autóipari jelentéséből.

Felszámolás helyett átszervezés kerülhet előtérbe

Archívum2009.09.28, 12:21

Az új csődtörvény alapján a cégeknél előtérbe kerülhet a reorganizáció a felszámolással szemben az Ernst and Young nemzetközi tanácsadó cég szerint. Több cég működhetne jól átszervezéssel, amelyeket korábban felszámoltak volna.

Kevés cég él a filmes adócsökkentéssel

Gazdaság2009.09.10, 12:25

Augusztus végéig összesen 3 milliárd forint támogatásban részesült a magyar filmipar a vállalati filmfinanszírozási struktúrán keresztül. A hazai cégek ugyan már évek óta élhetnek ezzel az adóoptimalizálási lehetőséggel, a 16 százalékos hozamot biztosító eszköz azonban még mindig egy kevésbé ismert megoldás a piacon - derült ki a Concorde FilmAlap és az Ernst & Young által közösen szervezett Első Magyar Filmfinanszírozási Konferencián.

E&Y: Magyarország a 12. legvonzóbb terep

Archívum2009.06.04, 08:59

Tavaly stagnáltak az Európába történő befektetések. A globális recesszió a régióba irányuló befektetési projektek esetében is érezteti hatását - derül ki az Ernst & Young versenyképességi felméréséből, amely szerint befektetési szempontból Magyarország a 12. legvonzóbb terület.

Csak bagatell összeg nyerhető az szja-változásokon

Gazdaság2009.05.12, 17:03

Az idei évre vonatkozó személyijövedelemadó-változás a leginkább érintettek zsebében is mindössze havi háromezer forint pluszt hagy, ha nem részesülnek családi pótlékban. A családi pótlék évközi adóalapba vonása egyes szakértők szerint alkotmányellenes lehet.

Öncsonkításból szereznének pénzt a cégek

Gazdaság2009.04.14, 20:59

Vállalatuk egy részének eladásából javítaná társaságuk likviditását a cégvezetők több mint fele - állapította meg az Ernst and Young az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Katasztrofális helyzetben a tőzsdék

Gazdaság2009.04.09, 22:12

Nagyon rossz negyedévet zártak a tőzsdék, az új kibocsátások és bevezetések drasztikusan visszaestek éves alapon.

A cégek tizede nem fizet alapbért

Állás 20112009.04.02, 08:12

Ugyan kötelező lenne a személyi alapbér meghatározása, mégis a cégek tizede nem fizet ilyen címen bért munkavállalóinak - leplez le egy "furcsaságot" egy friss kutatás. A 651 cég megkérdezésével elkészült HR Benchmark Felmérés adatai szerint a vezetők harmada nem kapott erre az évre fizetésemelést, a béreket pedig a legtöbb esetben csak nagyobb teljesítmény esetén növelik - írja a Világgazdaság.

Marad az adócsomag, módosítások jöhetnek

Gazdaság2009.03.24, 17:51

Nem vonja vissza a parlament előtt lévő adócsomagot a kormány, ami a szakértők szerint az idő szűke miatt nem is lenne jó lépés. A munkahelyek megőrzése miatt a legfontosabb az élőmunkaterhek jelentős csökkentése, az eddig megjelent adóváltoztatási programok alapján ez meg is valósul, bárki kerül is a kormány élére.

A dolgozókon spórolnak a cégek

Gazdaság2009.03.12, 17:19

A nemzetközi nagyvállalatok többsége elbocsátásokkal, az alkalmazotti juttatások ésszerűsítésével, valamint az informatika és az ingatlanvagyon racionalizálásával spórol - derül ki az Ernst&Young felméréséből.

A munkaerőn spórolnak a világcégek

Gazdaság2009.02.20, 14:45

A pénzügyi válság miatt sok multinacionális vállalat kényszerül üzleti stratégiájának átalakításra. E tekintetben a költségek csökkentése az egyik legfőbb szempont - írja pénteken közzétett elemzésében az Ernst and Young.

Nem csodaszer az adórendszer átalakítása

Gazdaság2009.02.17, 15:44

Az átlagos keresetűek jól járnak a személyi jövedelemadó tervezett átalakításával, de az egyéni vállalkozók ráfázhatnak. A munkaadói járulék öt százalékpontos csökkentésének egy részét elviszi az érintett cégeknél a rehabilitációs járulék megháromszorozása, és a különadó megszüntetése ellenére a nyereséges vállalkozások több társasági adót is fizethetnek annak átalakítása miatt. Drágul a cigaretta, az alkohol és a benzin.

Gerendai Károlyé Az év üzletembere díj

Gazdaság2009.01.26, 12:46

Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója kapta meg az Ernst and Young az "Az év üzletembere" díját. A cég azokat jutalmazta, akik az ország határain túlnyúló értékeket hoztak létre.

Elijedtek a tőzsdéktől a cégek

Gazdaság2008.12.09, 16:18

Az idén világszerte jelentősen visszaesett a tőzsdei bevezetések száma az idén a pénzügyi válság miatt. Az Ernst and Young kedden közzétett tanulmánya szerint 2008-ban mindössze 745 vállalat vezette be papírjait a világ tőzsdéin, 58 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Tavaly 1790 tőzsdei bevezetés volt.

Lesújtanak a hamisítók Európára

Archívum2008.09.04, 18:04

Jelentős károkat okoznak Európában a fogyasztási cikkek gyártóinak a hamisítványok: az Ernst and Young csütörtökön közzétett elemzése szerint évente legalább 35 milliárd eurót tesz ki a kár. Ez az éves forgalomnak nagyjából 2 százaléka.

Megújult az Állami Nyomda vezetése

Archívum2008.05.05, 15:27

A tőzsde A kategóriájában jegyzett Állami Nyomdánál 2008. május 1-jei hatállyal Balla László eddigi gazdasági igazgatót a társaság általános vezérigazgató-helyettesének, Karakó Tamást pedig gazdasági igazgatónak nevezték ki.

Jaksity: Súlyos állapotban a gazdaság

Gazdaság2008.04.24, 18:43

Nemcsak a magyar makrogazdasági helyzet nehéz, hanem a társadalom is elszomorító képet mutat - hangoztatta Jaksity György, az Ernst and Young nemzetközi könyvvizsgáló cég által alapított "Az év vállalkozója" díj tavalyi nyertese csütörtökön, Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén.

Dobogós Magyarország versenyképessége

Gazdaság2006.06.27, 16:42

Magyarország a közép-kelet-európai országok közül a harmadik legversenyképesebb az Ernst and Young legfrissebb felmérése szerint - közölte Czakó Borbála, a tanácsadó cég vezérigazgatója.

Kóka egyszerűbb adórendszert szeretne

Gazdaság2006.01.16, 16:42

Az Ernst and Young konferenciáján Kóka János a versenyképesség fontosságát hangsúlyozta; Bokros Lajos a strukturális reformok halaszthatatlanságáról beszélt; Urbán László, az MNB ügyvezető igazgatója a gazdaság túlzott terheire hívta föl a figyelmet.

A kínai luxusfogyasztás példátlan növekedése

Archívum2005.09.14, 10:41

Évente ötödével nő a luxuscikkek eladásának értéke Kínában, legalább is 2008-ig - áll az Ernst and Young nemzetközi elemző cég felmérésében. Az ázsiai ország 2015-re luxusfogyasztásban megelőzheti az Egyesült Államokat.

Gazdaságilag Kína a legvonzóbb

Archívum2005.06.29, 14:39

Továbbra is Kína a világ gazdaságilag legvonzóbb országa, megelőzve a második helyezett Egyesült Államokat és a harmadik helyen álló Indiát. Az Ernst and Young vizsgálata szerint a negyedik Lengyelország, az ötödik Németország..

Terták Ádám lesz az ITDH vezetője

Gazdaság2004.11.05, 15:14

Az Ernst and Young magyar cégének volt elnöke, Terták Ádám lesz a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. új vezetője - jelentette be Kóka János gazdasági miniszter pénteken a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén. A tárca vezetője közölte: jövőre 75 milliárd forintot fordít az állam autópálya-építésre és fejlesztésre.

Csányi Sándor lett az év üzletembere

Gazdaság2004.02.02, 11:36

Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója kapta az Ernst and Young nemzetközi tanácsadó cég által alapított, "az év üzletembere" elismerést. Az Ernst and Young az idén először hirdette meg Magyarországon a nemzetközi életben üzleti Oscarként emlegetett, az év üzletembere díj pályázatot.

Alig nőtt a milliomosok száma a világon

Gazdaság2003.06.13, 18:00

Hét éve nem volt példa arra, hogy olyan kevéssel (alig 200 ezerrel) nőjön a dollármilliomosok száma világszerte, mint tavaly - mutatta ki a Merrill Lynch és az Ernst and Young iroda által a gazdagokról készített legfrissebb évi jelentés.

Az Andersen az Ernst and Younggal fuzionál a régióban

Archívum2002.04.24, 17:57

Az Ernst and Young és az Andersen megállapodtak abban, hogy egyesítik közép-kelet-európai tevékenységüket. A két könyvvizsgáló és tanácsadó cég Magyarországon, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Horvátországban, Szlovéniában, Romániában és Bulgáriában kapcsolódik össze.

A KPMG az egyetlen vevőjelölt az Arthur Andersenre

Archívum2002.03.14, 09:12

Az öt legnagyobb könyvvizsgáló cég közül harmadikként a KPMG is tárgyalásokat kezdett a rivális Arthur Andersennel (AA) annak esetleges megvásárlásáról. A múlt héten a Deloitte & Touche Tomatsu és az Ernst & Young is jelezte érdeklődését az Enron-ügy kapcsán perekkel és ügyfeleinek elvesztésével szembenéző cég iránt, azonban csütörtökön a Deloitte, még szerdán pedig az Ernst jelentette be, hogy megszakadtak a tárgyalások az esetleges vásárlásról.

Ernst & Young: az adósávok szélesítésére volna szükség

Archívum2002.01.24, 15:06

Míg Lengyelországban a legmagasabb szja-kulcsot, amely 40 százalékos, 5 millió forint feletti jövedelemmel lehet elérni, addig Magyarországon már évi 1,2 millió forintos keresettel is ebbe a sávba tartozunk. Az Ernst and Young Tanácsadó Kft. által tartott sajtótájékoztatón az adósávok kiszélesítésének szükségessége mellett előkerült a cégtulajdonban lévő mobil-telefonszámlák elszámolhatóságának ügye is.

A felvásárlások és összeolvadások további növekedésére lehet számítani

Archívum2001.06.12, 16:12

Az európai uniós csatlakozás előtt és után a vállalati felvásárlások és összeolvadások további felgyorsulására lehet számítani Magyarországon - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. és az Ernst and Young által 385 vállalkozás körében végzett felmérésből. Tavaly Magyarországon csaknem 300 felvásárlási és fúziós tranzakció történt mintegy 5 milliárd dollár értékben, ami 50 százalékos növekedést jelent 1999-hez képest.

Előző
  • 1
Következő