erkölcstan

címke rss

Kicsit elszaladt a ló a gyerekekkel

Így is elég iskolába járni, nemhogy még katonába állva menjek - kommentálta a kötelező iskolaköpeny ötletét az első iskolai napon egy középiskolás diák, de van olyan lány is, aki örülne, ha nem kellene mindennap azon gondolkodnia, hogy mit vegyen fel. A mindennapos testnevelés és az erkölcstan viszont a tanulók és a szülők többsége szerint ráférne a diákokra. Videoriport az első tanítási napról.

Kezdődik a hazafias nevelés

Archívum2012.10.09, 18:29

A vitára bocsátott nemzeti alaptanterv szerint három év múlva már az összes évfolyamon mindennap lesz testnevelés óra, a magyar és a történelem órákon a haza iránti elkötelezettséget erősítik majd.

Hülye szülők nullázzák le az erkölcsös gyerekeket

Archívum2013.01.21, 13:31

Hol játszódnak az álmok? Miért veszélyes az internet? Honnan láthatjuk, ha valaki rosszat akar nekünk? Ilyen kérdésekkel fogják szembesíteni szeptembertől kötelezővé váló erkölcstanórákon az elsős és ötödikes gyerekeket. Előkerül a hazaszeretet, és lesz szó a tévé hazugságairól is, de egy erkölcstannal foglalkozó tanár szerint alapvetően a gyerekek nyilvánvaló erkölcsi hiányosságait próbálják meg majd pótolni. Ehhez persze a szülők együttműködése is kell, mert száz erkölcstanórát tehet semmissé az az apa, aki azt tanácsolja a gyerekének, hogy üssön vissza, ha bántják.

Ez nem hittérítés, de akkor mégis mi a csoda?

Archívum2013.02.18, 09:42

Szigorú tekintetű oktatókat, hittérítést és merevséget vártunk, vicces, lendületes órákat és jó fej oktatókat találtunk a pedagógusoknak szervezett erkölcstan-továbbképzésen. Kiderült, hogy nem hittanra tanítják majd a gyereket, és nem üres frázis, hogy nem erkölcsösek a fiatalok: a rossz magatartás nagyon sokba kerül az államnak.

Kizárnák a pornót nézőket az erkölcstan oktatásából

Archívum2013.02.21, 07:14

Komoly követelményeket támasztana az erkölcstant tanítókkal szemben az MSZOE. Környezettanulmányban mérnék föl, hogy a tanár néz-e pornót otthon, vagy iszik-e alkoholt.

MSZOE: Visszaszívjuk az egészet

Archívum2013.02.20, 22:13

A szervezet ajánlást tett közzé, amely szerint csak feddhetetlen tanárok taníthatnának erkölcstant. Vizsgálták volna, hogy a tanár néz-e pornót, vagy iszik-e alkoholt. Most úgy érzik, nagyot hibáztak.

Magányos gyereklelkek miatt piszkálják a kormányt

Archívum2013.05.24, 12:01

Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik egyedül szeretnének megismerkedni valamelyik vallás hitelveivel az iskolában? És ki fogja fizetni a településről településre zarándokoló hittantanárokat? E két kérdésre szeretnének választ kapni az egyházak a hittanoktatás indulása előtt alig három hónappal. A kormány szerint minden rendben van, de oktatással foglalkozó fideszesek is elismerik, hogy a rendszer még nem áll készen az indulásra.

Az egyházak egyeztetnének a kormánnyal

Archívum2013.05.29, 11:23

A katolikus, a református és az evangélikus egyház egyeztetni szeretne a kormánnyal az elvileg szeptemberben kezdődő hit- és erkölcstanoktatásról. Szerintük sok a nyitott kérdés.

Fele-fele arányban választják a hit- és erkölcstant

Archívum2013.05.31, 06:42

Egyelőre még nem érkezett szülői panasz az oktatási jogok biztosához. Az egyházak a hitoktatás finanszírozása miatt aggódnak.

Lazulj el, fiam, csak nehogy elvigyen az iskolaőr!

Archívum2013.08.29, 08:58

Az első osztályt kezdi szeptembertől a gyerek? Nagyszerű hírünk van: tanítják majd erkölcstanra vagy hittanra. Másodikba megy? Heti öt testnevelésóra vár rá. Netán, már harmadikos lesz? Ha igazán szerencsés, a futás helyett lóhátra pattanhat tornaórán. Az idei tanévtől egészségesebb ebédet kap a menzán, ha pedig agresszió ütné fel a fejét az iskola falain belül, megvédi a nyugalmazott állományú iskolarendőr. Végre a gyakorlatban is megmutathatja magát az új köznevelési törvény.

Előző
Következő