Érkezés (film)

címke rss
Magyar szót emlegetnek két Oscar-fődíjra hajtó filmben is

Magyar szót emlegetnek két Oscar-fődíjra hajtó filmben is

Az idei Oscar-gálán nem kell vadászni a magyar vonatkozásokat, egyenesen szembejönnek az emberrel. A Saul fia után egy évvel a Mindenki című kisfilm nyerheti el a filmvilág legrangosabb díját, A legjobb animációs film kategóriájában versenyző A vörös teknős-t pedig magyar kezek is rajzolták. Ezenfelül van még két jóval súlytalanabb, de annál szórakoztatóbb magyar vonatkozása is az idei gálának. Két olyan film is esélyes az Oscar fődíjára, amelyben magyar szót emlegetnek. 

Ennél jobb kezekbe nem is kerülhetett volna A Dűne-film

Film2017.02.02, 13:54

Forrás: InterCom middle on 4320 2880 Villeneuve korunk legnagyobb sci-fi rendezőjévé léphet elő a következő években. A nyolc Oscar-díjra jelölt Érkezés-sel már megmutatta, hogy ért a műfajhoz, jövő októberben élete első folytatásával, a Szárnyas fejvadász 2049-cel növelheti az ázsióját, aztán ha minden a tervek szerint halad, A Dűné-vel jelentkezik. Adja az ég, hogy ezekben az egyre nagyobb pénzeket felemésztő, egyre ambiciózusabb projektekben is meg tudja villantani kivételes tehetségét. A Dűné-ből először a chilei Alejandro Jodorowsky (El Topo, A szent hegy) akart filmet készíteni, de az elképesztően látványos tervek megvaalósítására ...

Hogy csúszhatott le Amy Adams az Oscar-jelölésről?

Unikornis2017.01.26, 11:01

Amy Adams volt a lelke a nyolc Oscar-jelölést is begyűjtött Érkezésnek, ahogy az egy jelöléssel beért Éjszakai ragadozókban is emlékezetes alakítást nyújtott. Akkor miért nincs ott a neve az Oscarra esélyes, legjobb női főszereplők között?

A Saul fiát a legrangosabb brit filmes díjra jelölték

Film2017.01.10, 13:15

Forrás: Freeman Film middle on 1000 667 Az Éjszakai ragadozók és a tavalyi év sci-fije, az Érkezés egyaránt kilenc jelölést kapott. A legjobb film díjáért az Érkezés, a Kaliforniai álom, A régi város, a Holdfény és a brit Én, Daniel Blake versenyzik. A francia Elle és a főszereplője, Isabelle Huppert meglepetésre két szoborral távozott a Golden Globe-ról, ez azonban a BAFTA díjátadóján biztos nem fog megtörténni, ugyanis egyetlen kategóriában sem jelölték Paul Verhoeven provokatív drámáját. A BAFTA-díjakat hat nappal Nemes Jeles László negyvenedik születésnapja előtt, 2017. február 12-én osztják ki. A jelöltek teljes listájátt ...

Ezt nem gondoltuk volna a magyarokról

Archívum2017.01.06, 19:49

Először a tavalyi magyar filmeket rangsoroltuk a nézőszámaik alapján, most a 2016-ban Magyarországon bemutatott filmek abszolút toplistáját is megmutatjuk. 2015-öt fölényesen nyerte a Star Wars hetedik része, a Zsivány Egyesnek viszont már nem sikerült megismételnie a bravúrt, mókás háziállatok vitték a pálmát. Deadpool és a Nagyfater elszabadul hatalmasat ment a hazai mozikban, de Bridget Jones legújabb kalandjára is özönlöttek honfitársaink. A legnézettebb húszba öt szuperhősfilm fért be.

Meg fog lepődni, mi nem volt valódi az Érkezésben

Film2017.01.05, 14:05

A tavalyi év legjobb sci-fijébe észrevétlenül simultak bele a digitális trükkök. Érdekfeszítő kisfilm készült az Érkezés vizuális effektjeiről, amiből kiderül például az is, hogy tankok és katonai dzsipek bérlésére nem sokat költött a produkció, de ha a szükség megkívánta, egy teljes erdőt is utólag raktak rá a képre.

Az év legjobb filmjei

Film2016.12.17, 12:18

Gyönyörűen esett szerelembe Cate Blanchett és Rooney Mara, de Ryan Gosling és Emma Stone is. Zokogtunk sci-fin, ájuldoztunk horroron, ámultunk rajzfilmen. Dicsőségesen tért vissza Rocky, kiderült, van még szufla a szuperhősökben, és kitart a Harry Potter-varázs is. Rovatunk történetében először három magyar film is rákerült az év végi toplistánkra. Szerintünk ez volt a huszonöt legjobb film az idén.

Kiderült, hogyan került a magyar szó az Érkezésbe

Film2016.11.21, 16:35

Forrás: AFP/Valerie Macon middle on 2946 1964 A többi kelet-európai, szovjet befolyás alá került ország kommunista pártja is ezt a módszert alkalmazta. A forgatókönyvíró édesapja, Andrew J. Heisserer az ókori történelem professzora, de így is biztos, hogy nem ismeretlen számára a 20. századi európai történelem, és kiokosíthatta arról a fiát, hogyan „szalámizták fel” politikai ellenfeleiket, gyakran saját párttársaikat a kommunisták. Tényleg ez az év legjobb sci-fije http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20161110-tenyleg-ez-az-ev-legjobb-sci-fije-erkezes-kritika-denis-villeneuve-amy-adams-jeremy-renner.html Mi az aa ...

A legjobb arcukat mutatták a magyarok a hétvégén

Archívum2016.11.15, 12:35

Forrás: InterCom middle on 6480 4320 Az Érkezés-re négy nap alatt 43 578-an ültek be, a kilencvenes évek egyik legnagyobb kasszasikerének a folytatására pedig 48 296-an. Hatalmas bravúrnak számít, hogy Denis Villeneuve sci-fije jobban indult, mint a 38 607 nézőt bevonzó Gravitáció, amely két szupersztárt, Sandra Bullockot és George Clooney-t is fel tudott mutatni. Az Érkezés két főszereplője, Amy Adams és Jeremy Renner sosem számított húzónévnek nálunk, illetve az sem kecsegtetett magas nézőszámmal, hogy a filmet kizárólag feliratosan vetítik a híresen szinkronimádó magyar közönségnek. Ez azonban mit sem számított a hétvégén,, ...

Mi az a magyar szó, amit az év sci-fijében emlegetnek?

Archívum2016.11.14, 14:32

„A magyarok nevet is adtak neki” – mondja a CIA-tiszt Amy Adamséknek az Érkezés egyik jelenetében, de azt nem árulja el, hogy melyik szóra gondol. Kinyomoztuk a megoldást.

Benedict Cumberbatch hatása alatt maradt Amerika

Film2016.11.13, 22:12

Forrás: InterCom middle on 5976 3984 A gyermekes családok szórakoztatását biztosító Trollok végzett a toplista második helyén, az újdonságok közül még a Shut In című thriller jutott be a legjobb tízbe. Mindössze 3,7 milliót szedett össze Naomi Watts legújabb filmje, amely hamar el fog tűnni a süllyesztőben. Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Doctor Strange ($43 / $153) 2. Trollok ($35,1 / $94) 3. Érkezés ($24 / $24) 4. Almost Christmas ($15,6  / $15,6) 5. A fegyvertelen katona ($10,8 / $32,3) 6. A könyvelő ($4,6 / $77,7) 7. Shut In ($3,7 / $3,7) ...

Van valami jó film a moziban?

Film2016.11.12, 11:35

Moziba menne, de nem tudja, mire üljön be? Segítünk! A mélységesen lehangoló időjárás elől nyugodtan menekülhetünk a vetítőtermekbe, a héten ugyanis három nagyszerű új film is befutott. A kötelező néznivaló közülük egy lenyűgöző sci-fi, de a magyar sorozatgyilkosos thriller, illetve Woody Allen keserédes romantikázása is erősen ajánlott.

Tényleg ez az év legjobb sci-fije

Archívum2016.11.10, 18:51

Az Érkezés játszva teljesítette a vele szemben támasztott elvárást: a földönkívüliekkel való első kapcsolatteremtésről filmet forgató Denis Villeneuve tényleg az év sci-fijét alkotta meg, de még az is lehet, hogy az évtized eddigi legjobbját. Hivatkozási pontot teremtett, amire hosszú éveken át bátran lehet majd úgy visszautalni, hogy látjátok, ilyen fantasztikus dolog kerekedik ki abból, ha egy sci-fi az agyat és a szívet egyaránt megdolgoztatja. Amy Adams félelemmel vegyes kíváncsisága ránk is rögtön átragadt, Jeremy Renner laza humora a legjobb pillanatokban oldotta a feszültséget, a végkifejlet pedig durván taccsra tett minket érzelmileg.

Ufók szárítják fel anya könnyeit

Unikornis2016.11.07, 16:52

Az Érkezésben nem a földönkívüliek jelentik az igazi fenyegetést, hanem az emberek türelmetlensége és erőszakossága. Denis Villeneuve komor, méltóságteljes sci-fije fekete lepelként burkolja be nézőjét, érzelmi hatása felér egy gyomrossal.

Akarja a többieknél hamarabb látni az év sci-fijét?

Film2016.11.08, 10:05

Kíváncsi arra, hogyan reagálnának a földlakók, ha egyszer idegen űrhajók szállnának le nálunk, és csak találgatni lehetne a szándékukat? Ha igen, játsszon velünk, és jegyet nyerhet az Érkezés premier előtti vetítésére. Denis Villenueve rendező nem hollywoodi fejjel gondolkodott, nála nem tör ki rögtön a világméretű háború, helyette a tanácstalanság és paranoia járja át az embereket. Mi lehet az űrlények célja? - ezt próbálja kitalálni Amy Adams és Jeremy Renner.

Most aztán keményen felpörgött az év sci-fije

Archívum2016.10.21, 15:59

Forrás: InterCom middle on 1000 1443   Úgy fest, tényleg megvan az év legjobb sci-fije http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20160901-novemberben-fantasztikus-ajandekot-hoznak-nekunk-az-urlenyek-erkezes-denis-villeneuve-amy-adams.html Ha nem ez lesz az év sci-fije, akkor semmi! http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160816-ha-nem-ez-lesz-az-ev-sci-fije-akkor-semmi-erkezes-denis-villeneuve-amy-adams-jeremy-renner.html Harrison Ford és Ryan Gosling egy budapesti bárpultnál csodálkozik http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20161007-harrison-ford-es-ryan-gosling-egy-budapesti-barpultnal-csodalk ...

Ryan Gosling szerelmesfilmje fogja nyerni az Oscart

Film2016.09.21, 08:13

Évek óta mindig a szeptemberi fesztiválokon dől el a legfontosabb Oscar-díjak sorsa. Most, hogy véget ért a torontói és a velencei filmfesztivál, már világosan látszik, hogy Emma Stone, Natalie Portman, Ryan Gosling, Amy Adams, Tom Hanks és Isabelle Huppert nevét fogjuk rengetegszer hallani a 2017. februári Oscar-gáláig. A slágertémák pedig: megerőszakolás, afroamerikaiak polgárjogi küzdelme és sírógörcsöt okozó családi tragédiák, végül azonban arra tippelünk, hogy egy felemelő, nosztalgikus-szerelmes boldogságbomba kapja majd a fődíjat.

Még tízszer muszáj lesz moziba menni az idén

Archívum2016.09.17, 19:00

Az ősz a moziban például Amy Adamsről fog szólni, aki előbb a földönkívüliekkel elegyedik szóba, majd boldogtalan feleségként zavarodik össze az expasija bosszúvágyból elkövetett regényétől. A legnagyobb kalandot az új Star Wars-filmtől, a legtöbb őrültséget az Oldboy rendezőjének erotikus drámájától várjuk, az új évbe pedig Emma Stone-nal és Ryan Goslinggal akarunk áttáncolni. Magyar fronton a benzinkúton dekkoló prostituáltak ragadták meg leginkább a fantáziánkat. Rengeteg ígéretes film jön még az idén, de ettől a tíztől várunk csodát.

Úgy fest, tényleg megvan az év legjobb sci-fije

Film2016.09.02, 12:33

Szerda óta zajlik még csak a velencei fesztivál, de már két filmet is remekműnek kiáltottak ki a kritikusok. A táncra perdülő Emma Stone és Ryan Glosling után most az űrlényekkel társalgó Amy Adams érdemelte ki a rajongást. Az Érkezés egy nagyszabású, filozofikus sci-fi, amelyben nem rombolnak le városokat, ehelyett a földönkívüliek céljait kutató nyelvészre koncentrál. Tényleg megváltoztathatja a nyelv a valóság érzékelését? Két hónap múlva erről fogunk elmélkedni átszellemült arccal. A kritikák alapján Denis Villeneuve elkészítette az év sci-fijét, és ez még csak bemelegítés volt, hiszen jövőre a Szárnyas fejvadász 2-vel jön. 

Végre értjük, mit magyaráznak a földönkívüliek

Film2016.09.01, 14:09

Csütörtökön reggel a velencei filmfesztiválon lesz a világpremierje a Szárnyas fejvadász 2-t jelenleg Magyarországon forgató Denis Villeneuve Érkezés című új sci-fijének, ami novemberben jut majd el a hazai mozikba. A film magyar feliratos előzetesét először az Origón nézheti meg.

Hongkong kínai ármányt sejt a városban landolt űrhajó mögött

Film2016.08.19, 15:35

Az Amy Adams és Jeremy Renner főszereplésével készült filmet ettől persze még ugyanúgy várjuk, amely novemberben fog megérkezni a magyar mozikba. A türelmetleneknek és a spoilerektől nem félő sci-fi-rajongóknak a film alapjául szolgáló novella elolvasását tudjuk ajánlani, Ted Chiang Story of Your Life című műve 1998-ban jelent meg először.  Ha nem ez lesz az év sci-fije, akkor semmi! http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160816-ha-nem-ez-lesz-az-ev-sci-fije-akkor-semmi-erkezes-denis-villeneuve-amy-adams-jeremy-renner.html Ryan Gosling valami fantasztikusat művel Budapesten http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszealliitas/20160617-ezert-varjuk-ugy-a-szarnyas-fejvadasz-2-t-mint-a-messiast-harrison-ford-ryan-gosling-denis.html ...

Előző
  • 1
Következő