Eric Schmidt

címke rss
A gyerekeink úgy születnek, hogy beszélnek digitálisul

A gyerekeink úgy születnek, hogy beszélnek digitálisul

A múlt héten tátottuk el a szánkat a Google Ground hírére: a Józsefváros legirodalmibb pontján, a Pál utcai fiúk grundján nyílt meg Közép-Kelet Európa első Google akadémiája. Mint a honlapjukon olvashatjuk, egy ilyen intézmény még Európában is ritkaságnak számít.

Google: Ha muszáj lesz, több adót fizetünk

Gazdaság2013.05.27, 10:39

Nem érti a Google vezére, miért nyaggatják azzal, hogy a cég fizessen több adót. Szerinte pontosan annyit fizet, amennyit előírnak számára, ha ennél többet akarnak, változtassák meg a törvényt.

Nem lesz reklám a Google szuperszemüvegén

Techbázis2013.04.16, 12:21

Az első tesztelők heteken belül megkaphatják a Google-szemüvegeiket, megkezdődik a fejlesztés a Glassra. Az már biztos, hogy a méregdrága okkuláréra csak reklám nélküli, ingyenes appok készülhetnek.

500 milliárdot kaszálna a Google feje

Archívum2013.02.10, 14:12

2,5 milliárd dollár értékű Google részvénytől válna meg a cég korábbi vezérigazgatója, jelenlegi elnöke, Eric Schmidt. A Google nagyjából 1 százalékának megfelelő pakkot az elkövetkező egy évben értékesítené a cég közvetlen vezetéséből két éve távozott menedzser. Nem a legjobb jel, de kár lenne túlzottan negatívan értékelni, hiszen a részvény történelmi csúcsokon mozog.

Észak-Koreába vinné a netet a Google

Techbázis2013.01.14, 11:49

Az internet segíthet Kim Dzsong Unnak fejlődő gazdaságot és tudásalapú társadalmat építemi, ezt az üzenetet próbálta átedni Eric Schmidt Észak-Koreában. Egyik társa számolt be az amerikai üzletember útjáról az utolsó kommunista országok egyikébe.

Észak-Koreában kampányolt a Google elnöke

Techbázis2013.01.10, 14:17

Elszigeteltségének feladása és az internet használatának lehetővé tétele nélkül Észak-Korea konzerválni fogja gazdasági elmaradottságát - vélekedett Eric Schmidt, a Google elnöke Pekingben, ahová csütörtökön tért vissza Bill Richardson volt mexikói kormányzóval közös, magánjellegű phenjani látogatásáról.

Észak-Koreában jótékonykodik a Google-vezér

Techbázis2013.01.07, 11:56

Észak-Koreába utazott Eric Schmidt, a Google igazgatóságának elnöke. A cégvezető Bill Richardson volt új-mexikói kormányzót kíséretében nézi meg a világtól elzárkózó kommunista országot. A pletykák szerint adományt is visz magával.

A Google-vezér Észak-Koreába látogat

Nagyvilág2013.01.02, 23:32

A Google elnök-vezérigazgatója, Eric Schmidt az új-mexikói kormányzóval együtt keresi fel a kommunista diktatúrát egy humanitárius misszió keretében.

A Google elnöke lehet az új amerikai pénzügyminiszter

Nagyvilág2012.12.05, 16:54

Egy ingyenes amerikai lap szerint van esély arra, hogy Eric Schmidt, a Google elnöke legyen az új amerikai pénzügyminiszter.

Háromszázszorosára nőtt a Goggle-főnök fizetése

Techbázis2012.04.21, 12:30

Nem kell sajnálni Eric Schmidtet, akit a Google elnök-vezérigazgatói székében 2011 januárjában Larry Page, a keresőóriás alapítója váltott le. A Google igazgatóságának elnöki pozícióját betöltő Schmidt lényegesen többet keresett tavaly, mint vezetőként bármikor - adta hírül az Associated Press hírügynökség.

Rejtélyes céget alapítottak techguruk és űrkutatók

Techbázis2012.04.19, 10:53

Egyelőre a nemzetközi sajtó is csak találgatja, hogy miben utazik majd a Planetary Resources nevű cég, amelynek alapítói között Eric Schmidt Google-vezért, Larry Paget, a keresőóriás alapítóját, Charles Simonyi magyar származású milliomost és Ross Perotot, az Egyesült Államok egyik leggazdagabb emberét lehet megtalálni. A cég céljairól leginkább az árulkodik, hogy első sajtótájékoztatóján űrturisták, asztronauták és korábbi NASA alkalmazottak fognak beszélni.

Túlzottan tolakodó az új Google

Archívum2012.03.14, 16:46

Hirdetési céggé változott a Google  új vezetés alatt - legalább is egy volt dolgozója szerint. A vállalatot a közelmúltban a Microsoftért hátrahagyó vezető mérnök hosszú blogbejegyzésben ostorozza a Google+ közösségi oldalt erőltető korábbi munkahelyét.

A Google tagadja, hogy manipulálná keresési eredményeit

Techbázis2011.09.22, 11:19

Eric Schmidt, a Google korábbi elnök-vezérigazgatója egy amerikai kongresszusi meghallgatáson tagadta azokat a vádakat, mely szerint a cég úgy manipulálná keresőjének találati listáját, hogy az saját szolgáltatásait részesítse előnyben. A jelenleg a cég igazgatótanácsának elnöki tisztét betöltő szakember szerint a Google nem olyan mint a Microsoft, és nem él vissza piacvezető szerepével.

Októberben érkezhet a Google új mobilszoftvere

Techbázis2011.09.08, 17:09

Legkésőbb októberben vagy novemberben megjelenik a Google rég várt mobiltelefonos szoftvere, az Android 4.0. Ez a szoftver már okostelefonokon és táblagépeken egyaránt használható lesz, megjelenésével a társaság azonos programjai futhatnak majd mindkét eszköztípuson.

Eric Schmidt beismerte, hogy elcseszte

Techbázis2011.06.01, 11:37

Ha újra megpróbálhatná, biztosan komolyabb figyelmet fordítana a cége egyre nagyobb riválisává növő Facebookra Eric Schmidt, a Google korábbi elnök-vezérigazgatója. A szakember szerint ő a felelős azért, hogy a keresőcég közösségi szolgáltatásokban képtelen versenyre kelni Mark Zuckerberg vállalatával.

A játékok után a film és a zene a Facebook következő célpontja

Techbázis2011.05.26, 10:43

Mark Zuckerberg az e-G8 csúcstalálkozón a világ legfejlettebb országainak vezetői között beszélt a közösségi oldallal kapcsolatos legújabb terveiről, a politikusok pedig egyelőre nem jutottak dűlőre arról, hogyan is kellene szabályozni az internetet.  

A Google régi-új vezérének a Facebook akadhat a torkán

Techbázis2011.04.07, 08:12

A Szilícium-völgyben akkor szoktak visszatérni cégük operatív vezetésébe az alapítók, ha az bajba került, jövője bizonytalanná vált, elvesztette fókuszát. A Google esetében erről nincs szó, a jövőre irányuló fejlesztései azonban rendre sikertelenek voltak. A cég vezetését április elsejével átvevő Larry Page-nek meg kell harcolnia a Facebookkal, fel kell készítenie az Androidot a Nokiával és a Microsofttal való ütközetre, és ki kell találnia, merre menjen tovább a Google.

Ezer európai dolgozót tervez felvenni a Google

Techbázis2011.01.26, 09:49

Jelenlegi ötezer dolgozójának számát további ezer fővel tervezi bővíteni a Google Európában, ahol a vállalat jelentős növekedésre számít.

Vezérigazgatót cserél a Google

Techbázis2011.01.21, 11:26

Távozik Eric Schmidt a Google éléről, az elnök-vezérigazgatói posztot április negyedikétől Larry Page, a cég egyik alapítója veszi át.

Ne légy gonosz, Larry! - vezércsere a Google élén

Techbázis2011.01.21, 21:39

Távozik a Google éléről a Gmail, a Google Föld és a YouTube bábája, Eric Schmidt. Az elnök-vezérigazgató 2001 óta állt a cég élén, utódja a Google egyik alapító-társtulajdonosa, Larry Page lesz. Az új vezetőnek többek között a felaprózódó Android platform egységesítése és a Chrome OS operációs rendszer elterjesztése lesz a feladata.

Egyszerűsít adatvédelmi elvein a Google

Techbázis2010.09.07, 13:07

Egyszerűsít az adatvédelmi alapelvein a Google. A cég 12 olyan kitételt dobott ki, ami csak egy-egy szolgáltatására volt érvényes, hogy rövidebb szövegen kelljen átrágniuk magukat a felhasználóknak.

Cukrosbácsiként mutatták be a Google főnökét

Archívum2010.09.03, 17:17

A Times Square óriás kijelzőjén tiltakozik a Google ellen a Consumer Watchdog csoport. A magánszféra védelmét hirdető csoport cukrosbácsinak állította be Eric Schmidtet kampányfilmjében.  

Névváltoztatást javasol a bohó fiataloknak a Google főnöke

Archívum2010.08.18, 15:43

A Google vezérigazgatója szerint a kínos facebookos képek között felnövő, folyamatos online jeleket hagyó tiniknek nevet kellene változtatniuk, amikor felnőnek. A közösségi média szakemberek szerint azonban egyszerűbb megoldások is vannak a fiatalkori botlások túlélésére.

A Google szerint nyereségesek lehetnek az online lapok

Archívum2010.04.12, 15:45

Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója szerint a keresőcég nem öli meg a lapokat, az újságok egy új üzleti modellben az internet korában is nyereségesen működhetnek.

Lecserélhetik a Google-t az iPhone-on

Archívum2010.01.22, 16:57

Az Apple hátat fordíthat a Google-nak: a BusinessWeek információi szerint a cég hetek óta tárgyal a Microsofttal arról, hogy a Binget tenné alapértelmezett webkeresővé az iPhone-on.

Lelép az Apple-től a Google-főnök

Techbázis2009.08.03, 16:28

Elhagyta az Apple igazgatótanácsát Eric Schmidt Google vezér. Az Apple sajtóközleménye szerint a lemondás oka a Google mobil és asztali operációs rendszerek felé való terjeszkedése - adta hírül a Techcrunch.

Előző
  • 1
Következő