Eric Boullier

címke rss

Nehéz lesz megoldást találni az F1 problémáira

Gphírek2014.12.18, 15:14

A csapatok csütörtökön újra összeültek, hogy a kisebb istállók anyagi gondjainak megoldásáról tárgyaljanak, de Eric Boullier szerint nem szabad elhamarkodottan dönteniük. A Sauber szerint nem kell lecserélni a V6-os turbókat.

McLaren: Egy év szünet nem árt Magnussennek

Gphírek2014.12.12, 16:01

Noha Alonsót és Buttont is több évre szerződtették, a csapat vezetői szerint Magnussen egy év kihagyás után visszatérhet a mezőnybe. Akár egy másik Honda-motoros istállónál is helyet kaphat.

Buttont nem menti meg, hogy legyőzte Magnussent

Gphírek2014.11.27, 16:22

Nagyobb fölénnyel bizonyult eredményesebbnek vele, mint tavaly Sergio Pérezzel szemben, de így sem biztos, hogy a McLaren őt fogja megtartani az érkező Fernando Alonso mellett.

A McLaren a gyerekbetegségek ellenére győzelemre tör a Hondával

Gphírek2014.11.26, 12:05

Teljesen új stáb fejleszti a 2015-ös versenyautót, mondta Ron Dennis, a McLaren csoport elnöke, aki úgy látja, a Hondával való együttműködés kezdetére lerakták a sikeres szereplés alapjait. Nem aggódnak a nehézkes kezdés miatt, szerintük az idei tesztek csak bónuszként foghatók fel.

Megkezdte az összecsiszolódást a McLaren és a Honda

Gphírek2014.11.25, 12:34

A McLaren csaknem húsz év után először új motorszállítóval készül a következő szezonra, és a Eric Boullier elmondta, hogy az idei teszteken leginkább a két fél összeszokása és a különböző rendszerek ellenőrzése lesz a cél. Februárig el kell készülniük az új autóval.

Button nem búcsúnak szánta az 5. helyet

Gphírek2014.11.23, 20:10

Miután a McLaren mercedeses korszakának utolsó versenyén segített bebiztosítani a csapat 5. helyét a konstruktőri összetettben, reméli, hogy ezzel nem ért véget a Forma-1-es pályafutása.

A McLaren túl van a legrosszabbon

Gphírek2014.11.12, 14:40

Visszájára fordult a McLaren hanyatló formája a csapatfőnök, Eric Boullier szerint. A wokingi csapat már a jövő évre készül, de az Abu-Dzabiban bemutatkozó fejlesztések még az idei 4. helyhez is hozzásegíthetik őket. A hamarosan várhatóan leszerződő Fernando Alonso saját technikai stábbal érkezhet 2015-ben.

A Red Bullnak túl drága a harmadik autó

Gphírek2014.11.11, 13:17

A McLaren és a Mercedes szerint sem láthatunk háromautós csapatokat 2015-ben, hiszen nincs elég idő a felkészülésre. Boullier szerint a következő idényt ki lehet húzni kilenc csapattal.

Alonso megállapodott végre a McLarennel

Gphírek2014.11.10, 12:21

Bár még vasárnap is tagadta, hogy az idényzáró előtt kiderül valami a jövőjéről, a legfrissebb hírek szerint új munkaadója már csak azt mérlegeli, hogy Button vagy Magnussen legyen a csapattársa.

Button kerékcseréje körül megint zavar volt a rádióban

Gphírek2014.11.09, 21:58

Az austini futam után Brazíliában sem működött jól a kommunikáció a versenyző és a csapat között, és Button úgy véli, lehet, hogy ez a dobogójába került. Kevin Magnussent az erőteljes gumikopás hátráltatta, de a McLaren még nem tudja, mi állt ennek hátterében.