eretnekség

címke rss
Tudja-e, hogy hány boszorkányt égettek meg Salemben?

Tudja-e, hogy hány boszorkányt égettek meg Salemben?

1692 és 1693 között a Massachusetts állambeli Salem városában és környékén több nőt vádoltak meg boszorkánysággal, ami körülbelül 150 ember letartóztatásához vezetett. Ezeket a vádakat akkoriban igencsak komolyan vették, és az ezt követő perek ítéletét követően 19 embert végeztek ki. De vajon hogyan ért véget az élete ezeknek a „boszorkányoknak"? A kutatók most erre adták meg a nem egészen egyértelmű választ.

Gnosztikusok, a hamis Isten ellenségei

Tudomány2020.10.04, 16:04

A szekta, amely menekülni akart a földi világból egy gonosz Isten elől már akkor eltűnt a történelem viharai közepette, mikor a rómaiak még egyházatyákat vetettek az oroszlánok elé. Ez a társaság szinte mindennel szembement, amit ma kereszténynek gondolunk, de magukat így is az egy igaz Isten követőinek tartották.

Így látták őseink a csillagokat

Tudomány2020.04.21, 17:03

A csillagászat több ezer éves múltra tekint vissza, azonban számos olyan múltbéli történés és nézet még nem látott napvilágot, amely egyébként nagyban befolyásolta a mai asztronómia kialakulását. A szakértők ősi leleteket keltettek életre modern CGI technológiával, hogy összegezzék azokat a mérföldköveket, amelyeknek a modern csillagászatot köszönhetjük.

A túlélő királyné, aki képes volt kezelni VIII. Henrik szeszélyeit

Tudomány2019.07.15, 13:28

Parr Katalin 1543. július 12-én, 476 éve esküdött örök hűséget VIII. Henriknek, az angol történelem egyik legkülönlegesebb uralkodójának, aki előtte már öt nőt vett feleségül, és akik közül kettőt maga a király végeztetett ki. Neki sikerült az, ami egyik elődjének sem: a kiszámíthatatlan király özvegye lett.

Súlyos tévedés, hogy sötét lett volna a középkor

Tudomány2019.06.05, 21:40

A középkori emberek nem hitték azt, hogy a Föld lapos és az inkvizíció sem vérengzett a tudományos gondolatok vagy felfedezések miatt. Sőt, pont az egyház tette lehetővé az oktatás révén egyes tudományágak, többek között a matematika és a filozófia virágzását. A legfrissebb kutatások szerint a középkor egyáltalán nem az intellektuális stagnálás, a babona és a tudatlanság kora volt, hanem egy tudományos forradalom időszaka. James Hannam, fizikus és a tudománytörténész adott interjút az Origónak, amelyben lerántotta a leplet néhány közismert mítoszról.

A kedves teremtés, aki Véres Máriaként került a történelembe

Tudomány2018.11.04, 07:20

Protestánsok százait égette meg, amikor ismét a katolicizmus tette meg uralkodó államvallásnak Angliában, ám a híresztelésekkel ellentétben I. Máriától valójában távol állt a kegyetlenség.

Az igazi Pendragon legenda: a rózsakereszt titokzatos testvérisége

Tudomány2018.01.01, 08:57

Az összeesküvés-elméletek nagy kedvenceihez, a szabadkőművesekhez és az illuminátusokhoz képest a rózsakeresztes testvériség történetét sokkal sűrűbb homály fedi. Szerb Antal, a modern magyar irodalomtörténet egyik legsokoldalúbb és legszínesebb egyénisége, méltatlanul elfeledett regényében, A Pendragon legendá-ban, a rózsakeresztesek eredetét az ősi gyökerekkel rendelkező skót királyi családhoz, a Pendragonokhoz kapcsolja.

Müller Péter: "Találkozik-e valaha a vallás és a tudomány?"

Life.hu2016.03.11, 10:16

Csodálatos korban élünk. A tudomány sorban igazolja az ősi bölcsességek igazságait. A legmodernebb találkozik a legrégibbel. Én a Jóskönyv írása során döbbenten rá, hogy az ötezer éves Ji csing, a Változások könyve tartalmazza a genetika és a számítástechnika alapjait...

Az inkvizíció rettegett máglyagyújtója

Tudomány2015.11.10, 13:24

Több ezer ember lemészárlása, elűzetése fűződik a 15. század rettegett spanyol főinkvizítora, Tomas de Torquemada nevéhez. Az egész életét arra tette fel, hogy megvédje a „keresztény hit tisztaságát”, nem sajnálva a legdrasztikusabb módszerek bevetését sem.

Előző
  • 1
Következő