éremművész

címke rss

Schmitt csalódott és összefogást javasol

Sport2008.08.25, 07:18

Magyarország a nemzetek rangsorában a 20. vagy 25. helyen végez a pekingi olimpián - a férfivízilabda-válogatott döntőbeli eredményétől függően. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke csalódott a szereplést illetően, mert szerinte a háromszor hat érem benne volt a csapatban.

Angyal: Ezt a párost meg kellett menteni

Sport2008.08.23, 16:13

A megszerzett négy éremmel, a csapat összteljesítményével elégedett volt Angyal Zoltán, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, aki a pekingi olimpiai versenyek után megerősítette, amit a szövetség szűk vezetésének már a tavasszal jelzett: befejezi kapitányi ténykedését. Baráth Etele szerint a körülményekhez képest jó szereplést produkált a különítmény.

Kitüntették hazájában a panamai távolugróbajnokot

Archívum2008.08.22, 12:54

Irving Saladino olimpiai bajnok panamai távolugró 50 ezer dollár jutalmat kapott hazája köztársasági elnökétől a fogadására rendezett ünnepségen helyi idő szerint csütörtök este. Saladino egy gyémántokkal ékesített éremmel ajándékozta meg Martin Torrijos államfőt.

A pólókapitány szerint elvették tőlünk a győzelmet

Sport2008.08.21, 19:54

Nem született meg a magyar női vízilabdázás első olimpiai érme, az athéni hatodik után Pekingben negyedik helyen végzett a Godova Gábor irányította csapat. A bronzmérkőzés hitchcocki izgalmakat tartogatott, hiába vezetett 5-2-re és 6-3-ra is a magyar gárda, a rendes játékidő, majd a hosszabbítás is döntetlennel zárult. Az ötmétereseket az ausztrálok dobták jobban, így a bronzról négy éve éppen lemaradt óceániaiak ezúttal éremmel térhetnek haza a játékokról.

Schmitt szerint a kormány a hibás

Archívum2008.08.18, 09:16

Schmitt Pál szerint az általa jósolt 18 éremből hat már elveszett, de a pekingi olimpia második félidejében még szép eredményeket érhet el a jelenleg négy ezüsttel és egy bronzzal álló magyar csapat. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke úgy véli, hosszú távon az alulfinanszírozottság térdre kényszerítette a sportot.

Korea is nagyon megverte a női kéziseket

Sport2008.08.17, 18:13

A magyar nőikézilabda-válogatott Oroszország után Dél-Koreától is súlyos vereséget szenvedett, az ázsiai együttes 33-22-re verte Hajdu János tanítványait. A negyeddöntőben Románia lesz Magyarország ellenfele, keddig jelentősen fel kell javulnia a csapat játékának, ha éremért akar küzdeni.

Pekingi menü szombatra: éremért vív a női tőrcsapat

Sport2008.08.16, 06:29

Magyar szempontból csak a szombat hajnal-reggel ígérkezik izgalmasnak: a női tőrcsapatot szólítják pástra, selejteznek dobóatlétáink, a férfivízilabda-válogatott pedig Ausztráliával meccsel.

Háromérmes házaspár Pekingben

Sport2008.08.15, 11:25

Egy sportág, két nemzetiség, három érem: ez az Emmons-házaspár pekingi mérlege, miután az amerikai Matthew a második helyen végzett a férfi kisöbű sportpuskások 50-es fekvő számában az olimpián. Cseh felesége, Katerina aranyat és ezüstöt nyert.

Cseh Lászlónak honvágya van, Phelps esküszik a tisztaságra

Sport2008.08.15, 11:46

Cseh László neve garancia az éremre az olimpián is, a Kőbánya SC 22 éves klasszisa a 400 vegyesen és a 200 pillangón elért ezüstérme után 200 vegyesen is másodikként ért célba, megszerezve ezzel a magyar küldöttség ötödik érmét. Michael Phelps 200 vegyesen is hozta a papírformát, ezzel Pekingben hat, összesen 12 aranynál tart, és már csak a 100 m pillangón és a 4x100-as vegyesváltóban kell élen végeznie ahhoz, hogy túlszárnyalja Mark Spitz 1972-es, hét arannyal felállított rekordját.

Fodor elődöntős és éremért mérkőzhet

Sport2008.08.14, 06:33

Bejutott az elődöntőbe a 84 kg-os kategóriában birkózó Fodor Zoltán a pekingi olimpián, miután három menetben felül kerekedett az azeri Salva Gadabadzén.

Bácsi elődöntős és éremért birkózhat

Sport2008.08.13, 06:22

Bácsi Péter bejutott az elődöntőbe a kötöttfogású birkózók 74 kilós súlycsoportjában a pekingi olimpián. A magyar versenyző az orosz Varteresz Szamurgasevet győzte le a nyolc között két menetben, remek teljesítménnyel.

Mincza-Nébald elődöntős párbajtőrben

Sport2008.08.13, 11:03

Mincza-Nébald Ildikó 15-11-re legyőzte a német Imke Duplitzert és bejutott az elődöntőbe a női párbajtőrözők között a pekingi olimpián. Mincza-Nébald délután éremért vívhat, vagyis legrosszabb esetben is megismétli athéni eredményét: a görög fővárosban negyedik volt.

Gyurta olimpiai csúcsot úszott, Kovács csalódást okozott

Sport2008.08.12, 14:48

Egyik szemünk sír, a másik nevet - így foglalhatjuk össze a kedd esti pekingi úszóprogramot, 200 m mellen ugyanis Gyurta Dániel olimpiai és Európa-csúccsal került az elődöntőbe, ellenben 200 m pillangón a titkon éremre is esélyesnek tartott Kovács Emese még a 16 közé sem jutott. A férfiaknál 100 m gyorson Makány Balázs egyéni legjobbját ugyan megjavította, de ez sem volt elég az elődöntőhoz, a 4x200-as gyorsváltó több mint négy másodpercet lefaragott a magyar rekordból, de így sem volt esélye a döntőre. A nőknél 200 pillangón Boulsevicz Beatrix a 18. időt érte el, ezzel ő sem lesz érdekelt a magyar idő szerint szerda hajnalban kezdőődő ...

Schmitt Pál a hitet hiányolja a magyarokból

Sport2008.08.12, 15:52

Szávay Ágnesnek még minden esélye megvolt a győzelemre, amikor Schmitt Pállal, a Magyar Olimpia Bizottság elnökével hétfőn, a teniszcentrum lelátóján a magyarok eddigi pekingi szerepléséről és az ötkarikás játékok első napjairól beszélgettünk. A teniszező végül kikapott, de a sportvezető még  ez előtt elmondta: eddig csalódott a magyarok teljesítményében, mert hiányolja a produkciójukból a szívet, a lelket és a hitet. A magyar átokban - miszerint nyerő helyzetben mindig elbukunk - nem hisz, és szerinte nemsokára beindul a magyar "éremtermelés". Továbbra is bízik saját tippjében, azaz a 18 érem megszerzésében, és úgy véli, Magyarorszzág ...

Két érem cselgáncsozóink pekingi célja

Sport2008.08.01, 12:34

Két éremért utaznak a magyar cselgáncsozók Pekingbe, de a csapat akár a barcelonaihoz hasonló sikeres szerepésre - egy arany, két ezüst és egy bronz - is képes lehet. Mindezt Tóth László, a magyar szövetség elnöke mondta el csütörtökön, az Alexandra Könyvesházban megtartott sport talkshow-ban, a Sportfogadóban.

Jao Ming nem számít éremre Pekingben

Archívum2008.07.22, 09:17

Nem számít éremre a pekingi olimpián Jao Ming, az észak-amerikai profiligában (NBA) szereplő Houston Rockets és a kínai kosárlabda-válogatott egy hete visszatért sztárja.

Két-három érem az úszók célja Pekingben

Archívum2008.07.13, 13:54

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége szerdai ülésén véglegesíti a pekingi csapatot, s a szombaton véget ért országos bajnokság után Kiss László szövetségi kapitány harmincegy versenyző kiutazását javasolja. A szakvezető az olimpián két-három érmet remél.

Négy éremmel zárták a mieink a junior öttusa-vb-t

Archívum2008.07.13, 18:12

A remeklő lányok révén négy éremmel zárták a kairói junior öttusa-világbajnokságot a magyarok.

Tadicival tör olimpiai éremre a román nőikézi-csapat

Sport2008.06.19, 18:11

Gheorghe Tadici marad a román nőikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, döntötte el helyi szakszövetség ügyvezető bizottsága. A bizalmi szavazást azért írták ki, mivel a bajnok Oltchim Vilceával szerződést bontott szakember viselkedésére több játékosa is panaszkodott.

Baczkó: Meccs előtt adok magamnak egy-két kisebb pofont

Archívum2008.06.04, 13:28

Baczkó Bernadett, a három pekingi résztvevő magyar dzsúdós hölgy egyike járt az [origo] Vendégszobájában, ahol elmondta, hogy a meccsek előtt egy-két kisebb pofonnal hergeli magát, az olimpián pedig éremre hajt. Az 57 kg-ban versenyző judoka szerint megfelelő technikával egy százkilós "állat" is kordában tartható, férfimagazinnak legfeljebb többedmagával vetkőzne, és nem zavarja, ha lecselgáncsozzák szeretett sportágát.

A nők túlteljesítettek, a férfiak pechesek voltak az öttusa-vb-n

Sport2008.06.04, 18:25

A magyar válogatott három éremmel - egy arannyal és két bronzzal zárta - a budapesti MVM öttusa-világbajnokságot, a női csapat voltaképpen túlteljesítette az előzetesen megfogalmazott célt, a férfi viszont elmaradt a várakozástól, igaz, ebben sérülés is közrejátszott.

Hat magyar érem az első újkori olimpián

Sport2008.04.29, 11:41

Bár az első újkori olimpiai játékok záróünnepségét 1896. április 14-ére tervezték, a folyamatos esőzés miatt kénytelenek voltak egy nappal későbbre, április 15-ére halasztani.

Magyarok, akik biztosan ott lesznek Pekingben

Sport2008.04.29, 12:13

Az elmúlt két hétben a nőikézilabda-válogatott, a férfikard-csapat, illetve a kardozó Nagy Orsolya szerzett olimpiai kvótát, illetve úszásban és atlétikában több szintteljesítés történt, így a jelen állás szerint 145 magyar versenyző indítható az augusztusi pekingi játékokon.

Két olimpiai érem vízilabdázóink célja

Sport2008.04.29, 12:58

"Teljesítettük, amit a legutóbbi egyeztetés során ígértünk" - jelezte Martin György, a vízilabda-szövetség elnöke a MOB-ban folytatott olimpiai konzultáción, hogy a várakozásoknak megfelelően a férfi és a női válogatott is ott lesz Pekingben.

Két arany, tíz érem az el nem ismert olimpiáról

Sport2008.04.29, 11:55

Az 1896-os athéni, az 1900-as párizsi és az 1904-es St. Louisban rendezett nyári olimpia után a görögök merészet gondoltak, s úgy döntöttek, 1906-ban újabb játékokat rendeznek, s ettől az sem tántorította el őket, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem ismerte el hivatalos olimpiának.

Vb-csodáról álmodik hokiválogatottunk

Sport2008.04.14, 09:01

Szerencsés esetben akár a feljutást is kiharcolhatja a magyar jégkorong-válogatott a vasárnaptól jövő szombatig tartó szapporói, divízió I-es világbajnokságon. Pat Cortina szövetségi kapitány minél fényesebb éremben gondolkodik, Szuper Levente szerint viszont a csapat képes arra, hogy megnyerje a vébét.

Csalódott magyarok a cselgáncs-Eb zárónapján

Sport2008.04.13, 21:32

A legnehezebbek között szereplő Bor Barna kilencedik lett, míg Farkas Bálint (90) helyezetlenül zárt a lisszaboni olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon.

Barta Nóra miatt zengett az uszoda Eindhovenben

Archívum2008.04.04, 08:02

Két éve a budapesti "vizes" Európa-bajnokságon bronzérmet, két hete pedig Eindhovenben ugyancsak hazai pályán ezüstöt nyert Barta Nóra, aki idén a műugrók pekingi Világkupa-versenyén megszerezte az olimpiai kvótát is, így augusztusban az ötkarikás játékokra visszatérhet a kínai fővárosba. Itt a célja a döntőbe jutás, de nem tagadja, hogy időnként olimpiai éremről álmodik.

Verrasztó Evelyn eltüntette Kovács Ági csúcsát

Sport2008.03.21, 22:25

Folytatódott parádés sorozatunk az eindhoveni úszó-, műúszó- és műugró Európa-bajnokságon, a de Tongelreep uszodában pénteken sem maradtunk érem nélkül. A női 200 méter vegyesen szerzett ezüstérmét Verrasztó Evelyn élete legjobb eredményének tartja, de bízik benne, hogy nem ez lesz a "csúcs".

Kovács Emese éremre tör az úszó-Eb-n

Archívum2008.03.15, 23:18

Tavaly decemberben a debreceni rövid pályás úszó Európa-bajnokságon Kovács Emese 16 évesen a magyar csapat legkellemesebb meglepetését szolgáltatta azzal, hogy 200 pillangón ezüstérmes lett, és az olimpiai bajnok Otylia Jedrzejczakot világcsúcsba "hajszolta". S a Jövő SC versenyzője a jövő heti eindhoveni nagy pályás Eb-ről is éremmel szeretne hazajönni.

Sebestyén Júlia dobogóközelben a műkorcsolya Eb-n

Sport2008.01.26, 12:57

A zágrábi műkorcsolya Európa-bajnokság női versenyében Sebestyén Júlia a rövid programban az ötödik helyen végzett, de hátránya minimális a dobogósokkal szemben, így a szombati kűrben éremért korcsolyázhat. A legjobb huszonnégy közé másik indulónk, Katherine Hadford is bejutott, ő a 22. helyen. A férfiaknál még csütörtökön tizenhat év után újra cseh győzelem született. Ám az, hogy Zágrábban Tomas Verner állhatott a dobogó tetejére, a tavalyi Eb-ezüstje és a vb-4. helye után mégsem világszenzáció.

Cseh László harmadik Eb-aranyát nyerte

Sport2007.12.15, 22:12

A záró nap előtt már nyolc megszerzett éremnél járnak versenyzőink a debreceni rövid pályás úszó Európa-bajnokságon. Szombaton Cseh László 200 pillangón is győzött, Kis Gergő 1500 gyorson a második, Mutina Ágnes 400 gyorson a harmadik helyen végzett.

Öt magyar érem az U23-as cselgáncs-Eb nyitányán

Archívum2007.11.24, 19:57

Öt érmet - közte két aranyat - szereztek a magyarok a Salzburgban zajló U23-as cselgáncs Európa-bajnokság nyitónapján.

Érem és két kvóta a cél a bokszvébén

Sport2007.10.21, 19:20

Kedden, több mint 700 versenyző részvételével megkezdődik minden idők legnépesebb amatőr ökölvívó-világbajnoksága Chicagóban, ahova egy érem és két olimpiai kvóta megszerzésének reményében utazott el a magyar válogatott.

A hét sportsztorija: hálátlan Hajnal, hidegvérű Huszti

Sport2007.10.08, 23:00

A magyar labdarúgás sikeres és árnyékos oldala is megmutatkozott az elmúlt héten, és mi mindkettőt beválasztottuk a legizgalmasabb sportsztorik közé, hiszen nem mindennap fordul elő, hogy két magyar játékosról áradozzanak a Bundesligában, mint ahogy az sem átlagos, hogy gyors egymásutánban három csapat is edzőt váltson, miközben egy negyedik klubnál sztrájkkal fenyegetőznek a futballisták. Vívóink sem sikereikkel hívták fel magukra a figyelmet a vébé első napjaiban, de aztán négy érem mégis összejött, megérdemlik tehát a pástok hősei, hogy méltassuk őket.

Pótáék éremért pingpongoznak a Világkupán

Archívum2007.10.05, 22:52

A Kínától elszenvedett 3-0-s vereséget követően az Európa-bajnok magyar nőiasztalitenisz-válogatott 3-1-re nyert a házigazda Németország ellen a magdeburgi csapat Világkupa második fordulójában.

A légszennyezés tönkreteheti a pekingi olimpiát

Sport2007.09.03, 15:58

A pekingi olimpiai játékokon részt vevő sportolóknak akár az érem elvesztését is jelentheti a kínai főváros légszennyezettsége, hacsak a hatóságok nem tesznek radikális lépéseket a hétköznapi emberek számára "csak" viszkető szemeket és szűnni nem akaró köhögést okozó, kellemetlen szagú levegő megtisztításáért.

Éremért utaznak atlétáink az oszakai vébére

Archívum2007.08.24, 08:17

Tizenegy magyar atléta indul a szombaton kezdődő 11. szabadtéri atlétikai világbajnokságon Oszakában. Mérei László szakmai igazgató szerint az elvárás a csapattal szemben 3-4 döntős helyezés, optimális esetben egy érem megszerzése.

Öttusa-vb: három érem, egy újabb kvóta

Sport2007.08.22, 13:50

A férfiak esetében hajszál híján megvalósult a "minden számban érem, közte egy arany" mottó, a női válogatott szereplése viszont elmaradt a kapitányi várakozástól a berlini öttusa-világbajnokságon.

Vajda és Kovács aranyat lapátolt a kajak-kenu-vébén

Sport2007.08.11, 18:58

Szombaton hat olimpiai számban szereztek versenyzőink kvótát a duisburgi kajak-kenu vb-n, közte háromban az éremszerzés is sikerült (arany C-1 1000 méteren, ezüst női K- 4 500 méteren, bronz K-2 1000 méteren). Az összesített mérleg kilenc döntő (az ezer méteres számok és a női K-4 500 m fináléja) után két arany-, egy ezüst- és három bronzérem.

Két tucat EYOF-érmet nyertek sportolóink

Sport2007.07.28, 18:37

Remekül hajráztak a magyar fiatalok az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) zárónapján: versenyzőink 12 érmet szereztek pénteken Belgrádban, köztük két aranyat is, így összesen 24 éremmel zárt a magyar küldöttség.

Újabb három magyar érem az ifjúsági úszó-Eb-n

Archívum2007.07.21, 20:41

Meglett a magyar úszóválogatott harmadik arany-, első ezüst- és negyedik bronzérme is a belgiumi ifjúsági Európa-bajnokságon: a negyedik versenynapon 100 m pillangón nyert Tompa Orsolya Kovács Emese előtt, míg Balog Gábor 200 m háton végzett harmadikként.

Két érem kell Debrecenben

Archívum2007.07.09, 16:29

Negyvennégy ország közel ezer versenyzője indul a Debrecenben csütörtöktől vasárnapig rendezendő U23-as atlétikai Európa-bajnokságon, amelyen a magyar válogatott számára két érem megszerzése, valamint négy-öt döntős részvétel kiharcolása a hivatalos célkitűzés.

Továbbra is formán kívül a magyar vívók

Sport2007.07.03, 22:19

A második napon is érem nélkül maradtak a magyarok a genti vívó Európa-bajnokságon.

Négy világranglista-vezetővel a vívó-Eb-re

Archívum2007.06.27, 14:35

Három-öt érem megszerzése a cél vívóink számára a belgiumi Gentben hétfőn kezdődő Európa-bajnokságon, továbbá az, hogy a világranglistán egyéniben, de főleg csapatban javítsanak pozíciójukon. Az Eb ugyanis az olimpiai kvalifikáció szempontjából kiemelt jelentőségű: az egyéniben szerzett pontok kétszeres szorzóval számítanak bele a ranglistába.

Európa elbukott a pingpong-vb-n

Sport2007.05.26, 18:56

Vegyes párosban, majd női egyéniben és férfi párosban is kínai győzelem született a zágrábi asztalitenisz-világbajnokságon. Az ázsiai ország szurkolóinak nem kellett lerágniuk a körmüket a döntők előtt, mert az említett három fináléba más nemzetek reprezentánsai nem is jutottak be. Az már biztos, hogy Európának nem jut érem a vb-n.

Tóthék éremért játszanak a pingpong-vb-n

Archívum2007.05.24, 13:26

A zágrábi asztalitenisz-világbajnokságon Tóth Krisztina és Póta Georgina folytatta szenzációs menetelését: Eb-ezüstérmes párosunk a 16 között 4:2-re legyőzte a harmadik helyen kiemelt hongkongi Tie Ja-na, Csang Rui duót, így bejutott a legjobb nyolc közé, és délután éremért játszik.

Hoang Thanh Trang éremért játszik a sakk-Eb-n

Archívum2007.04.15, 13:31

Drezdában lejátszották az Európa-bajnokság utolsó fordulóját, a nők versenyében Hoang Thanh Trang holtversenyben második lett, a vasárnapi rapid rájátszásban éremért küzd. A férfiak küzdelmében hetes holtverseny alakult ki az első helyen, az Európa-bajnoki címért és a helyezésekért további csaták lesznek. Almási Zoltán remizett a zárónapon, a 7,5 pontosok népes táborára is "pótvizsga" vár. Héra Imre szenzációs győzelmet ért el, az ukrán Kozubov ellen nyert, és továbbjutásért rapidozik majd. Ruck Róbert vereséget szenvedett a bolgár Cseparinovtól.

Hadfi, az elegáns bajnok

Archívum2007.04.12, 08:02

Az elmúlt heti belgrádi cselgáncs Eb-n csak az utolsó napon jött össze az érem versenyzőinknek, de az mindjárt arany lett. Hadfi Dániel a 100 kg-os súlycsoportban a tavalyi második helye után állhatott a dobogó tetejére, s a döntőben éppen azt az orosz Gaszimovot verte, akitől egy éve kikapott a tamperei fináléban. Ám a Honvéd 25 éves dzsúdósának most nem ő okozta a legtöbb gondot.

Három érem a cél a cselgáncs-Eb-n

Archívum2007.04.03, 12:02

Férfi válogatottunk két, a női egy érem megszerzésének reményében utazik csütörtökön a hét végi cselgáncs Európa-bajnokságra. A helyszín ugyanaz, mint az elmúlt héten rendezett asztalitenisz-Eb-n, vagyis a szűk három éve átadott belgrádi Aréna, ahol Tóth Krisztináék négy érmet - közte egy aranyat - szereztek, s ez előjelnek mindenképpen biztató.

Előző
Következő