eredmények

címke rss

Fidesz vs MSZP - Budapest

Ebben a cikkben a fővárosi eredményeket találja és hasonlíthatja össze a korábbi választások eredményeivel, illetve a több választáson átnyúló trendekkel. Budapesten csak egy körzetben győzte le az MSZP a Fideszt, 11 fideszes jelölt már az első fordulóban mandátumot szerezett. A főváros területi választókerületi eredménye közel teljes feldolgozottság mellett a Fidesz-KDNP 46,31 százalékon áll, amíg az MSZP 25,36százalékot szerzett. Budapesten az LMP több szavazatot szerzett, mint a Jobbik. Előbbi 12,8, utóbbi 10,83 százalékot szerzett.

Elhasalt a Samsung

Gazdaság2013.07.05, 11:52

Nem tudja teljesíteni a felfokozott elemzői várakozásokat a Samsung a második negyedéves eredményeivel. Ez derült ki a cég által közzétett előzetes számokból, melyek ugyan jelentős profitnövekedésről árulkodnak, a szakértői előrejelzéseket nem tudták felülmúlni. A bejelentésekre 4 százalék feletti zuhanással reagáltak a társaság részvényei.

Több ezer embert küld el a Barclays

Gazdaság2014.02.11, 13:48

12 ezer fős leépítést jelentett be a Barclays, miután pocsékul alakultak a bank tavalyi eredményei. Nagy-Britannia egyik legnagyobb pénzintézete a befektetési banki üzletágának gyengélkedésétől, és a magas költségektől szenvedett. Mindezek ellenére 10 százalékkal több bónuszt fognak kiosztani, mint tavaly. 

A gép- és az autóiparba érdemes beruházni

Archívum2015.09.30, 16:46

A 2014-es beszámolók alapján jó évet zártak a magyar cégek. A nagy iparágak közül a gépipar mondható a legsikeresebbnek, mivel árbevétele és nyeresége növekedésében is az élen járt. Bevételének nagy része exportból származik, azaz a Magyarországra települt nagy gép– és autóipari beruházások sikeresen működnek, rengeteg embernek adnak munkát. A gazdaság további élénküléséhez szükség lenne még hasonló beruházásokra.

Sok a csapnivalóan rossz orvosi tanulmány

Egészség2016.01.05, 10:35

Sok orvosi alaptanulmány hiányos és nehezen ellenőrizhető - derül ki német és amerikai kutatásokból, amelyeket a Plos Biology című szaklap ismertet.

Mindenkinek járna egy saját Shane Tusup!

She2017.02.09, 14:03

A ma reggeli facebook megnyitásomkor első posztként Shane Tusup mosolygott rám vissza a telefonról, azzal a jól megszokott, arrogáns, de szexi vigyorával. Belém hasított a felismerés: milyen mérhetetlenül irigy vagyok Hosszú Katinkára!

Görög csoportgyőzelem, az olaszok is a negyeddöntőben

Sport2017.07.20, 23:08

Az olasz női vízilabda-válogatott magabiztosan legyőzte Kína csapatát a magyarországi vizes világbajnokság csütörtöki játéknapján, a Margitszigeten, és százszázalékos teljesítménnyel végzett az A csoport élén, a görög női vízilabda-válogatott pedig három góllal legyőzte az ausztrál csapatot.

Ilyen volt az X-Faktor toplistája a finálé előtt

Archívum2017.11.30, 15:05

Azt már tudjuk, hogy a 2017-es X-Faktor legjobbjai közül ki lett a végső győztes, ám azt eddig nem olvashattuk sehol, hogy a finálé előtt milyen sorrendben követték egymást a versenyzők. 

Jó híreket kapott orvosától Benkő László

Archívum2018.09.03, 18:27

A negyedévente esedékes kontrollon járt Benkő László, akinek tavasszal sikerült felépülnie a rákról. Most elárulta, milyen híreket kapott orvosától.

Előző
Következő