eredmény

címke rss

A csodás budapesti atlétikai-vb a nyaralást is átírja

Sport2023.07.19, 11:56

A márciusi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon öt századdal maradt le a döntőről a futó Bartha-Kéri Bianka 800 méteren, de azóta túltette magát az eredményen. Most minden erejével arra koncentrál, hogy sikeresen kvalifikálja magát a budapesti világbajnokságra. Az edzések között főzéssel kapcsolódik ki.

Jó hír érkezett a Zarával kapcsolatban, bontható a pezsgő

Gazdaság2023.06.07, 14:42

A vártnál jobban nőtt a spanyol Inditex, egyebek között a Zara ruházati üzletlánc tulajdonosának nyeresége az április végével záródott pénzügyi első negyedévben.

Teljesíthetetlen eredményeket várt el, és éheztette két lányát a magyar anya: egy négyesért megalázta őket

Life.hu2023.05.11, 14:39

Vádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyermekeitől, hogy azzal már súlyosan veszélyeztette testi, érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésüket - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön. Az asszonyt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják.

Kiderült végre, hogy igazat mondott-e a magát Madeleine McCann valló lengyel nő

Life.hu2023.04.04, 17:56

A lengyel Julia Wendellre az egész világ felfigyelt, amikor azt állította magáról, hogy ő a 2007-ben eltűnt kislány, Madeleine McCann.

Az osztálytalálkozó mindig szembesít azzal, hogy nincs mit felmutatnom az életben

She2023.03.27, 17:10

Már egy hete szemezek a virtuális postaládámban levő E-maillel, ami arra szólít fel, hogy vegyek részt a 20 éves osztálytalálkozómon. Már a gondolattól is kiráz a hideg, hogy szembesülnöm kelljen a ténnyel, hogy amíg én még mindig keresem önmagam, na meg leginkább a párom, addig a volt osztálytársaim már mind megházasodtak és családot alapítottak.

Amikor a szülők a gyerek teljesítményétől teszik függővé a szeretetet

She2023.03.03, 15:04

Mindig is sejtettem, hogy teljesítménykényszeres vagyok, de amióta új munkahelyen dolgozom, bedurvultak a tüneteim. Egyfolytában szorongok, mert azt érzem, hogy nem tudok úgy megfelelni, ahogy szeretnék, rettegek attól, hogy elrontok valamit és állandóan azt érzem, hogy amit teszek, az nem elég jó, ezerszer jobban is lehetne csinálni.

Kiderült, hogy miért vásárolnak új bútort a magyarok

Gazdaság2023.02.28, 15:13

A magyarok 70 százalékának az otthona jelenti azt a helyet, ahol a leginkább ki tud kapcsolódni, és 10-ből 8-an fontosnak érzik, hogy a lakhelyük otthonos és kényelmes legyen – derült ki a JYSK üzletlánc kutatásából, amelyet a Nemzetközi Hygge Nap apropóján rendezett sajtóeseményen ismertettek. Új bútort pedig a legtöbben praktikus okokból vásárolnak: 71 százalék akkor cserél, ha a régi tönkre ment, 31 százalék, ha költözik. A többség, 82 százalék egyébként nagy bútoráruházakban szokott vásárolni, 75 százalék kisebb boltokban, 40 százalék szokott készíttetni bútorokat.

Óriási áttörés a férfi fogamzásgátlásban: gyorsan hat, és roppant hatékony

Life.hu2023.02.19, 19:36

100 százalékos hatékonysággal és megbízhatósággal működik egy új férfi fogamzásgátló készítmény, mely két órán át megakadályozza a hímivarsejtek mozgását, ráadásul mellékhatásai sincsenek. 

A várakozások felett nőtt a Magyar Telekom bevétele

Gazdaság2022.11.08, 19:16

A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált árbevétele éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 9,0 százalékkal 190,9 milliárd forintra nőtt az idén a harmadik negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.

Idős sportolók, elképesztő rekordok, sportos nyugdíjasok

Sport2022.09.16, 07:35

A kor nem számít - tartja a mondás, de a sport világában szokatlan az a jelenség, amikor valaki 50 éves kor felett vagy még annál is idősebben ér el jelentős sikereket. Akadnak azonban emberfeletti teljesítmények, megdöbbentő eredmények, amelyek teljes mértékben megérdemlik az elismerést és a kiemelt figyelmet. Nemrégiben egy San Marinó-i teniszező okozott hatalmas szenzációt azzal, hogy 50 évesen a 100. meccsét is lejátszotta a Davis Kupában. Összeállításunkban olyan fantasztikus sportembereket mutatunk be, akik idősebb korban sem szakadtak el kedvenc sportáguktól, és még a mai napig motiváltak és sikerre éhesek.

Megdöbbentő változás: az eredeti súlyának már csak a felét nyomja Rácz Géza

Life.hu2022.09.15, 14:05

Két évvel ezelőtt az ország legkövérebb tinédzsereként ismerhettük meg az akkor 17 éves és 320 kilós Rácz Gézát, aki addigra teljesen lemondott arról, hogy valaha lefogyhat.

Eltűnt a Schobert-család: kínos bukás van a háttérben

Tévé2022.07.21, 18:06

Schobert Norbert és Rubint Réka májusban még büszkén tették közzé, hogy legidősebb gyerekük, Lara elballagott a két tanítási nyelvű gimnáziumból és lázasan készül az érettségire. Édesanyja izgatottan mondta, hogy lánya angolul érettségizik majd matekból és történelemből is, angol nyelvből emeltszintű vizsgát kell tennie.

Rubint Réka büszke a fiára: sok bántást és csúfolást kapott gyerekkorában, de sosem adta fel

Life.hu2022.07.02, 22:29

Rubint Réka a közösségi oldalán osztott meg egy fotót az ifjabbik Schobert Norbiról, aki szemmel láthatólag sok időt tölt edzéssel. Az egykor sokat csúfolt duci kisfiúból mostanra igazi izompacsirta lett. 

A Buckingham-palota nem hozza nyilvánosságra a Meghan Markle elleni zaklatási vizsgálat eredményét

Life.hu2022.06.20, 20:58

Nem tudjuk meg, milyen eredménnyel zárult a Meghan Markle elleni zaklatási vizsgálat, mert az uralkodó nem szeretné tövebb növelni a feszültséget Harry herceg és felesége, valamint a királyi család között. 

Eddigi legsikeresebb évét zárta tavaly a Gránit Bank

Gazdaság2022.05.26, 17:59

Eddigi legsikeresebb évét zárta a Gránit Bank 2021-ben és az idei év első négy hónapja is terven felüli számokat hozott – jelentette be Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a bank sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a növekedés továbbra is szektorátlag feletti. A Gránit Bank ma már a 10. legnagyobb bank, amely a 2021-es esztendőt – az előző évinél több mint kétszer nagyobb – 4,5 milliárd forintos adó előtti nyereséggel zárta. Az utóbbi időszak innovációi közül Hegedüs Éva kiemelte a teljes értékű számlanyitást szelfivel, a fenntarthatóságot szolgáló zöld bankkártyát és a banki mobilapplikációban elérhető világelső Öko KKalkulátor ...

Ez a pár mehet tovább a döntőbe a TV2 megújult vetélkedőjében

Tévé2022.05.15, 09:34

A héten startolt a Drágám, add az életed! legújabb évada a TV2-n, melyben első körben Bódi Csabi és Bódi Gina, Gáspár Győző és Gáspár Bea, Kerényi Miklós Máté és Kardffy Aisha, Visváder Tamás és Palácsik Lilla mérettetek meg, kiderült ki lett közülük az első hét győztese.

Koleszterincsökkentőket vizsgáltak: megdöbbentő eredményre jutottak a tudósok

Life.hu2022.04.15, 20:14

A világon több millió ember szenved valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedéstől, amelyeknek hátterében sok esetben a megemelkedett koleszterinszint áll. Ezek a betegek rendszeresen szedik a koleszterincsökkentő gyógyszereket, ám egy friss kutatás szerint lehet, hogy teljesen feleslegesen.

Kimagasló pénzügyi évet zárt az MKB Csoport

Gazdaság2022.03.24, 11:58

Az MKB Csoport 77,7 milliárd forint egyszeri tételektől megtisztított, korrigált adózott eredménnyel zárta a 2021-es pénzügyi évet, ezzel a Magyar Bankholding tagbankja története egyik legkiemelkedőbb eredményét érte el. A pénzintézet negyedik negyedéves korrigált eredménye 15,1 milliárd forint volt. A kiemelkedő éves eredmény kedvező alakulását nagymértékben támogatta a jelentősen bővülő ügyfélportfolió és az emelkedő hozamkörnyezet. Az MKB mérlegfőösszege 2020 óta több mint 19 százalékkal gyarapodott, ezzel az év végére meghaladta a 3.300 milliárd forintot - írják közleményükben.

Enyhén elmaradt a várakozástól az OTP eredménye

Gazdaság2022.03.04, 09:24

Az OTP-csoport az elemzői várakozásoktól kismértékben elmaradó, 123,323 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el korrekciós tételek hatása nélkül az utolsó negyedévben, ami az előző negyedévinél 3 százalékkal alacsonyabb, az egy évvel korábbihoz képest 57 százalékkal magasabb.

Pszichológushoz fordult Vastag Csaba

Life.hu2022.03.03, 07:17

Vastag Csaba már gyerekkorában is nagyon szeretett versenyezni és győzni. De amikor egy korábbi televíziós műsorban nem sikerült megszereznie az első helyet, muszáj volt szakemberhez fordulnia, hogy fel tudja dolgozni a történteket. 

Zámbó Krisztián célja, hogy a legszórakoztatóbb sztár legyen a Sztárban Sztárban - Videó

Life.hu2022.02.22, 21:04

A Sztárban Sztár harmadik adásában Zámbó Krisztián számára kis híján véget ért a verseny. Az eredményhirdetés végén ketten álltak Orsovai Renivel, végül a fiatal lány távozott a műsorból.

Növelte forgalmát és javította az eredményt tavaly a Bosch

Gazdaság2022.02.09, 16:57

Növelte forgalmát és javított eredményességén 2021-ben a Robert Bosch GmbH autóipari alkatrész és berendezés beszállító vállalat az MTI-hez szerdán eljuttatott jelentés szerint.

Kiemelkedő eredményekkel zárta a 2021-es évet a vendéglátás

Gazdaság2022.02.07, 09:52

Kiemelkedő eredményekkel zárta a 2021-es évet a vendéglátás. Az online kassza adatok alapján csaknem 26 százalékkal több bevétel realizálódott, mint egy évvel korábban, és kevesebb mint 3 százalékkal marad el a 2019-es számoktól. Budapest szerepe az országos vendéglátásban kezd visszaállni a korábbi szintre, amely a nemzetközi forgalom élénkülésével várhatóan tovább erősödik - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményében.

A BMW erős évet zárt 2021-ben

Gazdaság2022.01.20, 16:57

A BMW 8,4 százalékkal növelte értékesítését a globális válság ellenére 2021-ben, és nem tart attól, hogy a 2022-es év teljesítményét gyárbezárás, illetve a termelés leállítása fogja veszélyeztetni - hangzott el a BMW Magyarország sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.

Itt a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés eredménye

Gazdaság2022.01.17, 11:12

Lezárult az Erdős Norbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára által elrendelt és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával végrehajtott egy hónapos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat. Kirívó jogsértés nem történt, a tapasztaltak szerint a koronavírus járvány elleni védekezést elősegítő higiéniai szabályokat a legtöbb élelmiszer-vállalkozás betartja - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel hétfőn.

A régiós nagyvállalatok jól vészelték át a tavalyi járványt

Gazdaság2021.11.25, 11:29

Közép- és Kelet-Európa 500 legnagyobb vállalatának (CEE Top 500) árbevétele 2020-ban az előző évhez képest 3,3 százalékkal 667 milliárd euróra csökkent, az érintett cégek ezek szerint jól alkalmazkodtak a járványhelyzethez - állapította meg felmérésének eredményeit ismertetve csütörtökön a Coface hitelbiztosító.

Magyar a világ legjobb vörösbora

Gazdaság2021.11.20, 11:09

Rendkívüli sikert könyvelhetett el idén a magyar bor, azon belül is a villányi borvidék. A Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ját közel 7500 bor többkörös vakkóstolása során választották a 2021. évi Concours Mondail de Bruxelles szakértő ítészei a világ legjobb vörösborának.

Egy megállíthatatlan brit királysága Brazíliában

Sportslife.hu2021.11.15, 13:28

Huszonöt rajthely. Összesen ennyi büntetést kapott szombatra és vasárnapra virradóra Sao Paulóban Lewis Hamilton, de a világbajnoki aspiránst ez nem állította meg. Új belsőégésű motorjának köszönhetően 44-es számú autójával teljesen más ligában versenyzett a többiekhez képest, így megállíthatatlannak bizonyult. A harc a világbajnoki címért : beizzítva!

Sokat hozott az Ericssonnak az 5G

Gazdaság2021.10.19, 09:18

A svéd Ericsson távközlési óriás negyedéves működési eredménye felülmúlta az egy évvel korábbit és nagyobb lett a vártnál is, amit a cég részben azzal indokolt, hogy növelni tudta az 5G hálózati berendezések eladását a világon, miközben Kínában csökkent az értékesítése.

Két Nobel-díjról is lemaradt Karikó Katalin - ezt mondta az eredményhirdetés után

Life.hu2021.10.06, 17:10

Az egész világ izgatottan várta, vajon megkapja-e Karikó Katalin a Nobel-díjat.

Ezek a Tesco féléves számai, nyilatkoztak a magyarországi jelenlétről is

Gazdaság2021.10.06, 13:47

Javuló üzleti adatokról számolt be szerdán Londonban közzétett féléves eredményjelentésében a Tesco. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat tájékoztatója szerint a cég nyereségessége javult a közép-európai térségben is.

Hosszú Katinka megszólalt: "Ugyanolyan méltósággal viselem, mint az elért csillogóbb sikereimet".

Life.hu2021.07.29, 09:07

Hosszú Katinka rengeteg támadást kap, mióta visszalépett a 200 méter pillangótól és hetedik lett a 200 méter vegyesen. Most Instagram-oldalán szólalt meg. 

Felvételi 2021: Itt vannak a BGE szakjainak ponthatárai

Unilife.hu2021.07.29, 11:08

Kihirdették a 2021. szeptemberében induló képzések ponthatárait. Összegyűjtöttük Nektek, hány ponttal lehetett bejutni a Budapesti Gazdasági Egyetem szakjaira!

Mi tesz egyes embereket eredményesebbé, mint másokat?

Unilife.hu2021.07.17, 00:15

Hat kontinensről közel 20.000 ember közreműködésével készítettek egy kutatást arról, hogy ki mennyire érzi eredményesnek magát. Három általános minta emelkedett ki. A kutatás azt is megmutatta, hogy a legmagasabb eredményességi pontszámmal rendelkező szakemberek miképp végzik munkájukat.

Angol cserék hozták az olasz győzelmet: Olaszország–Anglia 1–1 tu. 3–2

Sportslife.hu2021.07.12, 00:48

A korai Shaw-gól ellenére az olaszok forgatókönyve érvényesült: a rutintalan angol játékosok hibáztak a tizenegyespárbajban, így Roberto Mancini együttese megérdemelten ült fel Európa trónjára.

A spanyolok főttek le a tizenegyeseknél: Olaszország - Spanyolország 1-1 t.u.(4-2)

Sportslife.hu2021.07.07, 00:04

Ma este a futball magasiskoláját láthattuk Olaszországtól és Spanyolországtól. Aki látta, az egy darabig nem fogja elfelejteni ezt az elődöntőt. Tizenegyesek döntöttek, az utolsó pillanatban az olaszok tudtak higgadtabban teljesíteni.

Teljes holland dominancia a narancssárga hadsereg előtt

Sportslife.hu2021.07.05, 10:26

Sorozatban három győzelem. Két egymást követő F1-es mesterhármas és egy Grand Slam. 50 dobogós helyezés a száguldó cirkusz történetében. Max Verstappen soha nem látott formában, hatalmas előnnyel, ismét nyert Red Bull Ringen több ezer holland szurkoló előtt, akik szinte megőrültek a kockás zászló lengését követően patronáltjuk sikerét látva.

Angol „jófejség”: Ukrajna - Anglia 0-4

Sportslife.hu2021.07.03, 23:47

Az eddig gólt sem kapó angol védelem ma is a helyzet magaslatán állt, így nem volt kérdés, hogy Anglia jut az elődöntőbe. Ukrajna próbálkozott, de a második félidőre teljesen elfogyott. Az angolok fejesgólokkal ütötték ki az ukránokat a kontinenstornáról.

Már a négy között a dánok : Csehország - Dánia 1-2

Sportslife.hu2021.07.03, 20:24

Egy félidőnyi lehengerlő foci elég volt a dán válogatottnak ahhoz, hogy bejusson a labdarúgó Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé. Csehország emelt fővel térhet haza, de egy kicsivel koncentráltabb játékkal akár ő is ott lehetett volna a jövő szerdai elődöntőben.

Erősödéssel és gyarapodással zárta 2020-as üzleti évét a Talentis Agro Zrt.

Gazdaság2021.06.30, 18:06

A koronavírus járvány okozta gazdasági válság ellenére több mint 25,6 milliárdos árbevétellel, csaknem 5,5 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel, valamint 8,6 milliárd forint EBIDTA-val zárta tavalyi üzleti évét a Mészáros Csoporthoz tartozó Talentis Agro Zrt. – derül ki a cégcsoport nyilvánosságra hozott 2020-as konszolidált jelentéséből.

Percekre az álomtól: Németország - Magyarország 2-2

Sportslife.hu2021.06.23, 23:43

Kétszer is vezetett a magyar válogatott Münchenben, s 71 percen keresztül továbbjutásra állt a halálcsoportban, de a német csapat cserejátékosai elnapolták Joachim Löw búcsúját. Véget ért egy nagyszerű utazás...

Egy fecske nem csinál nyarat: Svédország - Lengyelország 3-2

Sportslife.hu2021.06.23, 20:24

Svédország a biztos továbbjutása tudatában sem vett vissza a maximális fordulatszámából, és mindent megtett a csoportgyőzelemért. Robert Lewandowski próbálta a hátán cipelni válogatottját, de minden hiába, Lengyelország kiesett.

Bejött a papírforma: Csehország - Anglia 0-1

Sportslife.hu2021.06.22, 23:17

Barátságos mérkőzés hangulata lett a D-csoportban a Csehország – Anglia rangadónak, miután már a találkozó előtt kiderült, hogy mindkét csapat biztos továbbjutó. Az angolok hozták a kötelezőt, és hazai pályán győzelemmel zárták a csoportkört.

Hozták a kötelezőt a horvátok: Horvátország - Skócia 3-1

Sportslife.hu2021.06.22, 23:26

Azt már a találkozó előtt lehetett tudni, hogy győzelem kellett mindkét csapatnak a továbbjutáshoz. A horvátok a mérkőzés elejétől kezdve domináltak, és megérdemelten jutottak tovább. Skóciát egyedül az vigasztalhatja, hogy nem zárta szerzett gól nélkül a tornát.

Szívvel, lélekkel a nyolcaddöntőbe: Oroszország - Dánia 1-4

Sportslife.hu2021.06.21, 23:20

Dánia győzelemmel zárta a csoportkört, és körbeverés miatt feljött a második helyre a kvartettben. Oroszország leginkább saját magát ejtette ki, miután ma is gólt ajándékozott ellenfelének.

Saját pályán, egyéni taktikájukkal kaptak ki az ezüstnyilak

Sportslife.hu2021.06.21, 09:20

Habár Paul Ricard általában nem ad okot nagy izgalmakra a Forma-1-ben, a 2018-as visszatérését követően, rég nem látott lázba hozta a nézőket. A Red Bullok és a Mercedesek végletekig kiélezett, és feszült csatájából, végül Max Verstappen került ki győztesen, így 2013 óta először, a „vörös bikák" zsinórban harmadszor állhattak a dobogó legfelső fokára.

Svájci lányok vigassága: Svájc-Törökország 3-1

Sportslife.hu2021.06.20, 20:28

A parádézó Shaqiri vezérletével megőrizte nyolcaddöntős esélyét Svájc, a török együttesnek egy rúgott gól jutott vigaszdíjként az Európa-bajnokságon.

Előző
Következő