Erdogan

címke rss

Szakértő: Az EU-nak és Törökországnak szükségük van egymásra

Nagyvilág2017.10.04, 09:44

Hóvári János turkológus szerint az Európai Uniónak (EU) és Törökországnak kölcsönösen szükségük van egymásra, utóbbi azonban talán jobban rászorul az előbbire.

Újabb 112 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban

Nagyvilág2017.10.03, 10:57

Újabb 112 önkormányzati dolgozó ellen adtak ki elfogatóparancsot kedden Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a tavalyi katonai puccskísérletért felelőssé tett hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A németek elutasították a törökök kérését

Nagyvilág2017.09.02, 23:04

Németország elutasította Törökország hivatalos kérését, hogy zárolja a Fethullah Gülen vezette mozgalom tagjainak javait - jelentette szombaton a Der Spiegel című folyóirat.

Erdogan: a Nyugat csak a puccsisták jogaival foglalkozik

Nagyvilág2017.07.14, 20:38

A nyugati országokat bírálta pénteken a török fővárosban, Ankarában tartott beszédében Recep Tayyip Erdogan török államfő, aki szerint a Nyugat csak a tavaly júliusi törökországi államcsínyt megkísérlők jogaival foglalkozik.

Katar mellé állt a török elnök

Nagyvilág2017.06.25, 13:48

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint ellentétes a nemzetközi joggal a Szaúd-Arábia és szövetségesei által Katarhoz intézett ultimátum, és tiszteletlen az a követelés, hogy Törökország szüntesse meg katonai jelenlétét Dohában.

Török népszavazás: győztek az igenek, vagyis Erdogan

Nagyvilág2017.04.16, 22:32

Hiába az Erdogan-pártiak sikere a török népszavazáson, ez a történet még koránt sincs lefutva. Brutális részvételi arányt mértek, az alkotmánymódosítást támogatók alig egy százalékkal vannak többen a nemmel szavazókhoz képest. Ha minden így marad, a török államfő szuperelnökké válhat, egymaga képes lesz rendkívüli állapotot bevezetni az országban. Csakhogy a török ellenzék csalást emleget, és újraszámolnák a szavazatokat.

Megkezdődött a népszavazás Törökországban

Nagyvilág2017.04.16, 07:00

Megkezdődött vasárnap reggel Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás, az ország keleti felében helyi idő szerint 7 órakor megnyitották a szavazóhelyiségeket.  

Feljelentettek egy osztrák iskolai lapot a törökök

Nagyvilág2017.04.08, 16:37

Érzékenyen érintette a török főkonzulátust Ausztriában az, ahogyan egy iskolai lap lefestette Recep Tayyip Erdogan török elnököt. Feljelentést is tettek.