Erdély

címke rss

Utazz a moziban a székely havasokba - ezek a kedvenc, Erdélyben játszódó filmjeink

Life.hu2022.03.04, 21:03

Március 3-ától látható a hazai mozikban a Legendárium – Mesék Székelyföldről című animációs mesefilm, ami a legkisebbek számára mutatja meg Erdély csodálatos világát. De milyen mozifilmek meséltek eddig erről a tájékról a legemlékezetesebben? A válogatásunkból kiderül!

Operettgála a Budapesti Operettszínház művészeivel az összetartozás jegyében

Nagyvilág2022.02.24, 09:23

A magyar Országgyűlés határozata „a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve a 2020-as évet a Nemzeti összetartozás évévé nyilvánította". 

Több hónapja készülhettek a transindexesek a váltásra

Nagyvilág2022.02.19, 16:12

Újabb információk láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mi állhat az erdélyi Transindex újságíróinak felmondása mögött. Ahogy azt az Átlátszó Erdély megírta, a Transindex 2017-es, csődközeli helyzete után az RMDSZ alapította Communitas Alapítvány számottevő összeggel segítette a portált, azonban 2021-ben bejelentették, megszüntetik a támogatást. Eközben az utóbbi években balliberális irányt vett portál tulajdonosváltás előtt is állt, és mivel az újságírók nem tudták, ki fogja megvásárolni a lapot, az olvasói adományok pedig nem bizonyultak elegendőnek a folytatáshoz, új projektbe kezdtek - írja a Magyar Nemzet.

A magyarországi választásokon való részvételre biztatta Szili Katalin az erdélyi magyarokat

Itthon2022.02.10, 11:10

Identitásuk vállalására és a magyarországi választásokon való részvételre biztatta szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Szili Katalin az erdélyi magyarokat. A miniszterelnöki megbízott újságírói kérdésre válaszolva kitért arra a levélre is, amelyben az erdélyi magyar önkormányzati vezetők elutasították Márki-Zay Péter baloldali jelölt erdélyi fogadását. "Mindenkinek joga, hogy ebben maga döntsön, de én empatikus vagyok velük. Én sem szívesen fogadnék valakit, aki olyan kijelentéseket tesz, amelyek jogszűkítőek a magyarok számára" – jelentette ki Szili Katalin.

Erdélyben sem kérnek Márki-Zay Péterből

Itthon2022.02.04, 14:48

Több erdélyi önkormányzati vezető is nemet mondott az ősz során Márki-Zay Péternek, amikor a baloldali jelölt kilátásba helyezte, hogy Erdélybe látogatna. RMDSZ-es színekben tisztséget nyert nyolc elöljáró közös levélben jelezte, hogy a választásokig nem kívánja őt fogadni. A dokumentum mostanáig nem volt nyilvános - írta a szekelyhon.ro.

Így ünnepelték régen a karácsonyt a gyimesi csángó-magyarok – videó

Nagyvilág2021.12.25, 11:00

„Vártuk az angyalkát, s én láttam is: nyitva volt az ajtó, fehér lepedőben érkezett, de egyik szeme kikandikált. Amikor megláttam, akkorát ordítottam, ami a torkomon kifért. Egy pillanat volt csak, de észrevettem, hogy jó bakancsot visel. Mondta nagyanyám, hogy gyorsan vessem a keresztet, és imádkozzak. Én vetettem is két kézzel, s rákezdtem: jöjj el, Jézus, légy vendégünk... Hároméves lehettem. Amikor utána kérdezték, hogy láttam-e az angyalt, s milyen volt, én mindenkinek azt feleltem, egy szeme volt, s jó bakancsa!" – hangzott el a humoros karácsonyi történet a gyimesfelsőloki portán. A gyimesi csángó-magyar Gábor-nővérekkel egykkori ...

Kapás Boglárka hihetetlen aranyos fotókkal lepte meg a rajongóit - képek

Sport2021.10.13, 09:17

Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok úszó, Kapás Boglárka már elkezdte az edzéseket a tokiói ötkarikás játékokat követő hosszabb pihenő után, ám a kiváló úszó szívesen emlékezik vissza azokra a hetekre. A legújabb posztjában ráadásul megmutatta az apukája kutyáját, Sherát is a követőinek.

Ennek a falunak a lakói nem élnek a koronavírus elleni oltás lehetőségével

Life.hu2021.10.12, 18:25

Hiába kérik őket az orvosok, a Szeben megyei Zsinna település lakói nem kérnek a koronavírus elleni oltásból.

Hatalmas medve ijesztett rá a birkózó Lőrincz testvérekre

Sport2021.10.01, 09:30

Székelyföldön jártak a birkózó Lőrincz testvérek. A tokiói olimpiai bajnok Tamás, és ezüstérmes Viktor először utaztak Erdélybe, ahol egy medvekalandban is részük volt.

Tombol a tél a Transzfogarasi-úton Erdélyben - videó

Nagyvilág2021.09.24, 11:08

10 centiméteres hó hullott a Fogarasi-havasokat átszelő Transzfogarasi-út térségében, Erdélyben. A korán jött havazás miatt a hókotrók és hóekék teljes gőzzel dolgoznak az út megtisztításán - írja a Maszol.ro.

Tombol a tél: brutális mennyiségű hó esett a szomszédban - Videó

Life.hu2021.09.24, 10:06

Néhol már 10 centiméteres hótakaró fedi Erdély álomszép sztrádáját, a Transzfogarasi utat. A regionális útügyi vállalat tájékoztatása szerint teljes gőzzel dolgoznak a hókotrók és hóekék.

A csontvázak fejére a „túlvilág urnáját” helyezték

Tudomány2021.09.01, 17:31

A hatezer éves, erdélyi temetőben feltárt csontvázakat nem a megszokott módon temették el; az elhunytnak urnát tettek a koponyájára vagy a lábára, valószínűleg a túlvilág áldozata jegyében.

Hatalmas felháborodást váltott ki Sebestyén Balázsék erdélyi útja: inkább nem mennek

Life.hu2021.09.01, 11:51

Sebestyén Balázsék Csíkszeredára látogattak volna pénteken, hogy onnan sugározzák rádióműsorukat, de egy kicsi, ám annál hangosabb csoport felháborodása miatt inkább elhalasztották a kitelepülést. 

A mártír sorsú püspök, akit emberkatedrálisnak neveztek

Tudomány2021.08.28, 10:16

Százhuszonöt éve, 1896. augusztus 28-án született Márton Áron, Erdély római katolikus püspöke, a kisebbségi jogok és a vallásszabadság kérlelhetetlen szószólója, aki következetesen kiállt minden diktatúra ellen. 

Egy kommunisták által elvett magyar iskola visszaszolgáltatási ügye miatt botrány van Romániában

Nagyvilág2021.08.25, 12:10

Büntetőeljárást kezdeményezett a zilahi román ügyészség Csűry István, a Királyhágómelléki és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület magyar püspöke ellen az egykori Wesselényi Kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében. Az ügyészség „hivatalból indított" nyomozása keretében a két egyházi elöljárót okirat-hamisítással, csúszópénz adásával és hamisított okirattal való visszaélés gyanújával idézték be az ügyészségre. Csűry István az erdélyi Maszol megkeresésére reagálva a témával kapcsolatosan – többek között – azt mondta: „nagyon barátságtalannak tartom, hogy egyszerre két református püspököt Romániában ugyanazon a napon,, ...

Fákat döntött ki a vihar Erdélyben, egy kislány meghalt

Nagyvilág2021.08.01, 12:40

Kidőlt egy fa Palotailván az Ilva völgyében a szombat esti vihar következtében. Egy nőre és két gyerekre zuhant rá, az egyik kislány olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt - közölte a Székelyhon.

A világörökség része lett az erdélyi Verespatak

Nagyvilág2021.07.31, 09:15

A világörökség részévé nyilvánította kedden az aranybányászatáról híres erdélyi Verespatakot és környékét az UNESCO Világörökség Bizottsága a kínai Fucsouban zajló tanácskozásán – közölte a Mediafax román hírügynökség. Ez azt jelenti, hogy a kanadai Gabriel Resources társaság romániai leányvállalata, a Rosia Montana Gold Corporation már biztos, hogy nem nyithatja meg az erdélyi településen a másfél évtizede tervezett aranybányáját. A cég román államot jelenleg szerződésszegés és az elmaradt haszon miatt peri Washingtonban, mintegy 4,4 milliárd dollár kártérítést követelve Bukaresttől. A nemzetközi jogvita kimenetelét az UNESCO döntéése ...

Szükségállapotot hirdetettek Erdélyben az áradások miatt - videó

Nagyvilág2021.07.21, 11:30

Óriási pusztítást okozott a hétvégi heves esőzés Romániában, az áradásoknak halálos áldozata is van.

Emberre támadt egy medve Székelypálfalván

Nagyvilág2021.07.18, 20:58

Medve támadott egy férfira vasárnap délelőtt tíz óra körül Székelypálfalván. A mentők a helyszínen vannak - írja a Székelyhon.

Gyerekre támadt egy medve Gelencén

Itthon2021.07.06, 19:19

A Kovászna megyei Gelencén, lakott területen, fényes nappal támadt egy nyolcéves gyerekre a medve - írja a Maszol.

Új rendelet könnyítheti meg az agresszív medvék kilövését Romániában

Nagyvilág2021.06.18, 16:11

Sürgősségi rendelettel teszi lehetővé a román kormány, hogy az emberekre veszélyes, agresszív medvéket az engedélykéréstől számított 24 órán belül kilőjék. Ezt csütörtökön jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter - írta a Maszol erdélyi hírportál.

Életveszélyes medvetámadás történt Székelykeresztúrnál

Nagyvilág2021.06.18, 09:50

Életveszélyesn megsérült egy juhász Székelykeresztúr térségében miután éjszaka megtámadta egy medve - írja a Maszol.

Kepes András szerint nincs közös magyar történelem, Magyarország pedig tízévente újrahazudja a múltját

Nagyvilág2021.06.08, 12:24

Kepes András baloldali riporter 2021. június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának a 101. évfordulóján – amely dátum 2010 óta a nemzeti összetartozás napja – arról beszélt Erdély történelmi központjában, Kolozsvárott, hogy – szerinte – „nincs közös magyar történelem, Magyarország pedig tízévente újrahazudja a múltját".

Megölte a kisfiát egy erdélyi férfi

Nagyvilág2021.06.07, 11:04

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a helyi bíróság azt az erdélyi férfit, aki brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg a fiút, majd öngyilkos akart lenni. Az ismerősök örülnek neki, hogy nem halt meg, így tette  élete végéig kísértheti – írja a Bors.

Csíksomlyón kapja meg a védőoltást Böjte Csaba ferences szerzetes is

Nagyvilág2021.05.21, 16:53

Előjegyzés nélkül jelentkezhetnek a koronavírus elleni védőoltásra a pünkösdi búcsú zarándokai Csíksomlyón a kegytemplom közelében levő kórház udvarán, a hét végén működő időszakos oltóközpontban - tudatta a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság.

Medve tört be egy mikóújfalusi fogadóba - videó

Nagyvilág2021.05.20, 15:00

Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka betört a Kovászna megyei Mikóújfaluban egy fogadóba egy fiatal medve, és kárt okozott a berendezésben - számolt be a Maszol erdélyi hírportál.

Minden, amit tudni kell az idei csíksomlyói búcsúról

Nagyvilág2021.05.20, 14:19

Ebben az évben - szabályozott keretek között - ismét zarándokok tízezrei érkezhetnek Csíksomlyóra a pünkösdi búcsúra. A szombati ünnepi szentmise visszatér a Kis- és Nagysomlyó hegyek közötti nyeregbe. A Maszol erdélyi hírportál összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat. 

Böjte Csaba atya a búcsú napján oltatja be magát Csíksomlyón

Nagyvilág2021.05.19, 12:41

Böjte Csaba atya vállalta, hogy a sajtónyilvánosság előtt beoltatja magát koronavírus ellen a búcsú napján a csíksomlyói kórház udvarán tartott oltásmaratonon, hogy ezzel is ösztönözze a zarándokokat a védőoltás felvételére - közölte a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság (DSP Hargita) vezetője a Maszol erdélyi hírportállal.

Elütött egy idős férfi egy gyereket Mezőbándon, majdnem meglincselték

Nagyvilág2021.05.09, 17:15

Vasárnap délelőtt elütött egy ötéves gyereket a Maros megyei Mezőbándon egy 76 éves marosvásárhelyi férfi. A helyiek majdnem meglincselték - számolt be a Maszol erdélyi hírportál. Az eset, ami sok tekintetben hasonlít a 15 évvel ezelőtti olaszliszkai tragédiához, végül a román rendőrök és kommandósok gyors közbelépésének köszönhetően nem vezetett tragédiához.

Így épül meg az Erdély felé vezető autóút újabb szakasza

Gazdaság2021.05.06, 16:28

A Rodin Mérnöki Iroda végzi az Erdély felé vezető M49-es autóút országhatárig történő hosszabbításának tervezését. 17,4 kilométer hosszú, 2x2 sávos, autópályává fejleszthető autóút épül, új közúti híddal és határátkelővel.

Az EU-ban élő legnagyobb barnamedvét lőtték ki törvénytelenül Székelyföldön

Nagyvilág2021.05.05, 18:02

Vélhetően az Európai Unióban élő legnagyobb barnamedvét lőtték ki a székelyföldi Ozsdola közelében lévő védett területen márciusban egy törvénytelenül szervezett trófeavadászaton - állítja szerdai közleményében az Agent Green környezetvédelmi szervezet.

Teljesen kiégett egy gyergyószentmiklósi bútorraktár - videó

Nagyvilág2021.04.28, 14:46

Kigyulladt és teljesen megsemmisült egy gyergyószentmiklósi bútorraktár. A kedden késő este kitört tűzvészben mintegy 300 négyzetméteren pusztítottak a lángok - számolt be a MASZOL erdélyi hírportál.

Földrengés volt Erdélyben

Nagyvilág2021.04.10, 10:12

4,4-es földrengés volt Erdélyben pénteken este - írja a Dél-Alföld meteorológia Facebook-oldal. A beszámoló szerint a földrengés központja Kézdivásárhely és Foksány között volt. Azt írják, az emberek is érzékelték, sokan megijedtek, és az utcára mentek lakásaikból. Károkról, esetleges áldozatokról nem érkezett hír.

Mínusz 10 foknál is hidegebb volt az éjjel Csíkszeredában és több erdélyi településen is

Nagyvilág2021.04.08, 13:00

Az évszakhoz képest különösen hideg időjárás uralkodott el Románia-szerte, a legtöbb erdélyi településen csütörtök hajnalban kemény mínuszokat mértek - számolt be a Maszol erdélyi hírportál. Csíkszeredában -10 2 Celsius-fokot, a Hargita megyei Gyergyóalfaluban pedig még ennél is hidegebbet, -11,5 Celsius-fokot mutatott a hőmérő csütörtök kora reggel.  A Román Meteorológiai Szolgálat (INMH) szerda délután kiadott figyelmeztetése szerint a szerda hajnalban kezdődött intenzív havazás sok helyen csütörtökön is megmarad.

Hangosan nyüszítő medvebocsot mentettek meg Székelyföldön

Life.hu2021.03.31, 14:19

Magára hagyott, legyengült medvebocsot találtak a Vargyas-szorosban, a Hargita Megyei Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat szentegyházi munkatársai. Az állatot magára hagyhatta az anyja, több napja nem kapott táplálékot.

Ezzel a problémával kellett szembenéznie Szőcs Reninek az esküvője napján

Life.hu2021.03.19, 19:00

Szőcs Reni élete legboldogabb szakaszát éli, ugyanis néhány hónappal ezelőtt örök hűséget fogadott szerelmének.

Megbírságolták Sepsiszentgyörgy polgármesterét, mert magyar zászlókat tett ki március 15-én

Nagyvilág2021.03.17, 14:19

Az előző évekhez hasonlóan idén is 10 ezer lejre (750 ezer forint) bírságolta meg a Kovászna megyei, román vezetésű kormányhivatal (prefektúra - a szerk.) Antal Árpád (RMDSZ) sepsiszentgyörgyi polgármestert, mert március 15-re magyar szimbólumokkal, főleg zászlókkal díszítette fel az önkormányzat az erdélyi várost. A kétszer 5 ezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet Cosmin Boricean román alprefektus írta alá – derül ki a Székelyhon.ro szemléjéből. A magyar városvezető a büntetés hírére a következőképpen reagált: „Ha ez az ára annak, hogy használhassuk a szimbólumainkat, akkor minden évben kifizetem a bírságot."