Erdély

címke rss

Nem működhet önálló magyar óvoda Bánffyhunyadon

Nagyvilág2022.08.31, 14:06

Arról ír a Krónika című erdélyi magyar napilap, hogy a Kolozs megyei, román többségű bánffyhunyadi tanácsa elutasította a magyar kormánypénzből épült óvodának az önkormányzati kezelésbe vételét és működtetését. Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, bukaresti parlamenti képviselő a történtekről a következőképpen vélekedik: „a tanácsülést megelőző hetekben kialakított közhangulat nyomásgyakorlása azt a sajnálatos helyzetet eredményezte, amelyben a helyi közösség érdekeit háttérbe szorította a Ceaușescu-rezsim soviniszta retorikáját idéző magyarellenes, uszító sajtókampány. Az RMDSZ helyi és megyei képviselői az Erdélyi Reformátuus ...

Újraindul a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium megalapítási folyamata

Nagyvilág2022.08.23, 12:35

A marosvásárhelyi önkormányzati testület a héten újraindítja a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozásának jogi folyamatát – közölte keddi számában a Krónika erdélyi magyar napilap. A magyar tannyelvű iskola májusban maradt működési engedély nélkül, miután a bukaresti Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelt egy korábbi alapfokú ítéletet. A történetek akkor elítélte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. A marosvásárhelyi magyar iskolát az Orbán-kormány segítségével alapíthatták újra 2018-ban, miután első alkalommal 2017-ben bezáratták azt a román hatóságok.

Református erdélyi főkancellár az erdélyi kultúra szolgálatában

Tudomány2022.08.18, 06:59

Politikai tevékenysége, a közoktatás fejlesztésé¬ben játszott szerepe, a magyar kultúráért tett erőfeszítései alapján Teleki Sámuelt a XVIII–XIX. századi Erdély legnagyobb magyarjai közé kell sorolnunk. A Magyar Nemzet "Lugas" mellékletében jelent meg Köő Artúrnak, Intézetünk Történeti Kutatóközpontja munkatársának Teleki Sámuel királyi kamarás, küküllői főispán és erdélyi főkancellárról szóló ismeretterjesztő írása. – írja a Magyarságkutató Intézet honlapján.

Tóth Gabi: Egy hangos, szűk réteg gyűlölködik, akik liberálisnak mondják magukat

Kultúra2022.08.08, 15:10

Erdélyben turnézott Tóth Gabi a nyár közepén, amelyről koncertfilm is készült – ezt láthatta már a közönség a televízióban. Az énekesnő az Origónak azt mondta: régi vágya volt, hogy visszaadja azt a tengernyi szeretetet az erdélyi magyaroknak, amit tőlük kapott, amikor támadások érték a hite, értékrendje miatt. „Tudtam, ez csak egy szűk réteg, viszont nagyon hangosak. Azt gondolom, hogy ők gyűlölködnek az interneten. A hétköznapokban egészen mást tapasztaltam: rengetegen jöttek oda hozzám, megöleltek és azt mondták, büszkék rám, hihetetlen szeretetet kaptam tőlük" - fogalmazott Tóth Gabi, aki az Origónak beszélt a hitéről, arról, hoogy ...

Hogyan tudott Erdély felemelkedni két nagyhatalom szorításában?

Itthon2022.08.01, 11:47

A legnagyobb szakmai igényességgel, ugyanakkor közérthető, olvasmányos stílusban megírt könyv jelent meg az Erdélyi Fejedelemség koráról a Rubicon Intézet gondozásában. A Dr. Oborni Teréz történész, az ELTE BTK Történettudományi Intézet docense által írt Erdély aranykora – Fejedelmek tündérkertje című kiadvány igazán hiánypótló a mostani időszakban. 

Medve rontott Shane Tusupra: videón a rémisztő jelenet

Life.hu2022.07.25, 21:31

Minél több területet foglal el az emberiség, annál nagyobb eséllyel zavarjuk meg a vadállatok természetes élőhelyeit. Ezért is fordulhat elő, hogy ezek az élőlények egyre közelebb merészkednek az emberekhez, ám ez nem jelenti azt, hogy megszelídültek volna.

Lélegzetelállító felvételek a szentendrei Skanzen új, erdélyi tájegységéről - galéria

Gazdaság2022.07.22, 11:47

Új tájegységgel bővült a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A május közepén megnyílt kiállítás nemcsak az erdélyi falu, hanem a székelyföldi városok lakóinak életébe is bepillantást enged. Az épületegyüttes az első komplex összefoglaló kiállítás hazánkban, amely két évszázadot átívelően reprezentál egy határon túli területet - írja a Magyar Építők.

Erdély egyik legjelentősebb műemléke magyar közreműködéssel újult meg

Gazdaság2022.07.19, 13:53

A Kolozsvári magyar napok keretében, augusztus 13-án áldják meg a Kolozsvár főterén álló felújított Szent Mihály-plébániatemplomot - jelentették be a plébánia és a műemlékfelújítás illetékesei. Az épület rekonstrukciója nem annyira üzleti vállalkozás, mint inkább erkölcsi kötelesség volt a kivitelező KÉSZ-Csoport szakemberei számára.

Szombaton beszédet mond Orbán Viktor Tusványoson

Itthon2022.07.19, 09:13

"Van, ami örök" mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - Tusványos - vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány szervezésében.

Különleges vízesések Európában, amiket látni kell

Travelo2022.07.10, 11:32

A természet szerelmeseinek nem kell magyarázni, mennyire fel tudja tölteni az embert, ha kimegy egy erdőbe, vízpartra, vagy ha egy réten kószál. Abból a fajta erős, természettel történő kontaktusból viszont kevés jut, mint amikor a víz hatalmas robajjal zúdul le a sziklák tetejéről, miközben a bőrünkön érezhetjük a permetét. Ha a jövőben az alábbi európai vízesések közelében jársz, mindenképpen látogass el egy életre szóló élményért!

Aggasztó fotót posztolt Kárpáti Rebeka: olyan beteg, hogy alig tud kikelni az ágyból

Life.hu2022.07.08, 20:52

Kárpáti Rebeka nagyon magas lázzal küzdött az utóbbi napokban, ezért közösségi média oldalain sem volt aktív.

A baloldali aktivista, Parászka Boróka, a volt indexesek Telex nevű blogja és egy román újságíró a provokáció főszereplői

Itthon2022.07.07, 20:06

Újabb fejlemények láttak napvilágot az erdélyi, Marosvásárhely melletti Jedd település határában található illegális szeméttelepen kidobott, részben megégetett levélszavazatok ügyében. A Maros megyei ügyészség szóvivője interjút adott az egyik erdélyi hírportálnak, amely alapján az ügyészségi vizsgálatok azt feltételezik, hogy a tettes szándékosan meg akarta vezetni a közvéleményt. „A szavazólapokat a postaládákból vette ki az elkövető, majd részben tönkretette őket azt a látszatot keltve, hogy a szavazólapokat meg akarták semmisíteni. A lapokon látszó szavazatok nem reálisak, céljuk a megtévesztés volt" – nyilatkozta a román az ügyyészségi ...

Román ügyészség a kidobott erdélyi levélszavazat-provokációról: az egészet a baloldali sajtó számára rendezhették meg

Itthon2022.07.05, 16:44

Még zajlik a nyomozás az erdélyi, Marosvásárhely melletti Jedd település határában található illegális szeméttelepen kidobott, részben megégetett levélszavazatok ügyében, de a Maros megyei ügyészség feltételezése szerint a sajtó számára megrendezett színjátékról van szó – írja a Krónika.ro kolozsvári magyar hírportál a baloldali Népszavára és a román ügyészségre hivatkozva.

Érvénytelenítette egy román bíróság az erdélyi Kovászna megye zászlaját elfogadó kormányhatározatot

Nagyvilág2022.06.16, 14:00

Érvénytelenítette a Brassói Táblabíróság a Kovászna megye zászlaját elfogadó kormányhatározatot – közölte az MTI a Krónika erdélyi magyar napilapra hivatkozva. A keresetet a székelyföldi magyar jelképeket tartalmazó zászló ügyében két román álvicil szervezet nyújtotta be, a magyarellenes Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, illetve a Dan Tanasă szélsőjobboldali (AUR párt) parlamenti képviselőhöz kötődő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). Korábban a Brassói Táblabíróság ugyanezen álcivilek keresete nyomán érvénytelenítette a megyeszékhely, Sepsiszentgyörgy városzászlaját elfogadó kormányhatározatot.

A románok megint betiltották a Csíki Csipszet

Nagyvilág2022.06.09, 16:52

Dan Tanasănek, a magyarellenes és szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párt parlamenti képviselőjének a feljelentése nyomán az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) leállíttatta a Csíki Csipsz termékek gyártását és forgalmazását. A szélsőséges politikus feljelentésében azt kifogásolta, hogy a termékek csomagolásán a gyártás helyszíneként Székelyföld van feltüntetve, nem pedig Románia. A romániai fogyasztóvédelem felszólította továbbá a Csíki Sör Manufaktúrát is, hogy a Székelyföld megnevezést cserélje le Romániára. A döntés ellen mindkét székelyföldi magyar cég fellebbezést helyezett kilátásba.

Erdélyi magyar politikus üzent Niedermüller Péternek: Ne jöjjön Székelyföldre!

Itthon2022.06.09, 15:14

Amint az várható volt, nem maradt visszhang nélkül Erdélyben Niedermüller Péter valótlan kijelentése, miszerint a határon túli magyarok Trianonnak „köszönhetően" jobban élnek, mint az anyaországiak. Az erdélyiek markáns véleményét a téma kapcsán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának a vezetője fogalmazta meg. A gyurcsányista politikus hazugságát a brüsszeli statisztikai hivatal, az Eurostat pedig nemrég cáfolta meg. Niedermüller mindezek ellenére tovább terjeszti nyilvánvaló hazugságát, amiért nem hajlandó bocsánatot kérni.

Erdélyben építettek villanyautót, már be is mutatták a prototípusát

Gazdaság2022.05.23, 10:12

Máris „román Teslaként" emlegeti a romániai sajtó azt az elektromos autót, amelyet egy kolozsvári szoftvercég és a köréje csoportosuló vállalkozói csoport kezdeményezésére gyártottak. A járművet pénteken mutatták be egy high-tech konferencián. Az eseményen részt vett Nicolae Ciuca román miniszterelnök mellett Mariya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért felelős biztosa is - írja a Magyar Nemzet.

Novák Katalin: Ahhoz keresünk szövetségeseket, hogy a háborút elkerülhessük

Itthon2022.05.21, 13:22

Ahhoz keresünk szövetségeseket, hogy a fegyverekkel vívott háborút elkerülhessük, s abban az ideológiai hadviselésben, ami a teremtés rendjét akarja felforgatni, a családot megőrizhessük családnak, a férfit férfinak, a nőt nőnek és a nemzet maradjon együttélésünk természetes éltető tere - mondta Novák Katalin Gyulafehérváron szombaton.

Novák Katalin: Az anyanyelv és a kultúra köti össze Erdélyt és Magyarországot

Itthon2022.05.19, 14:56

Magyar anyanyelvünk, közös történetünk és kultúránk az a köldökzsinór, amely összeköti Erdélyt Magyarországgal - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének megnyitóján csütörtökön Szentendrén.

Szijjártó Péter: Kibe fektetnénk, ha nem a legféltettebb kincseinkbe, a gyermekeinkbe?

Nagyvilág2022.05.13, 12:46

Máréfalva példája azt üzeni, hogy itt élni jó és érdemes, itt gyermeket vállalni jó és érdemes - mondta az erdélyi településen Szijjártó Péter. 

Bezáratta a román Legfelsőbb Bíróság a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnáziumot

Nagyvilág2022.05.04, 20:00

Működési engedély nélkül maradt a marosvásárhelyi, magyar tannyelvű II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, miután a bukaresti Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelt egy korábbi alapfokú ítéletet – írja a kolozsvári Krónika című erdélyi magyar napilap az oktatási intézmény igazgatójának, Tamási Zsoltnak a közleményére hivatkozva. A marosvásárhelyi magyar iskolát az Orbán-kormány segítségével alapíthatták újra 2018-ban. A román Legfelsőbb Bíróság mostani döntésére reagált az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor. Bejegyzésében az áll: „Elkeserítőnek, felháborítónak, minősíthetetlennek tartom, ahogyan a marosvásárhelyi iskolának folyamaatosan ...

Kikkel állhat kapcsolatban az erdélyi levélszavazatos provokáció egyik főszereplője, Parászka Boróka?

Itthon2022.04.26, 14:33

Az erdélyi Marosvásárhely mellett talált félig elégetett levélszavazatos botrány egyik kulcsszereplője Parászka Boróka baloldali aktivista és újságírónő, a Marosvásárhelyi Rádió, illetve több magyarországi baloldali lap munkatársa. „Egész véletlenül" Parászka lakásától néhány kilométerre találták meg a 13, azonosítóval nem rendelkező, tehát érvénytelen levélszavazatot, amiből a régi indexesek új blogja, a Telex.hu botrányt próbált kreálni; de még aznap kiderült, hogy a március 31-én publikált cikküket már február 1-jén elkészíthették. A Székely Nemzeti Tanács elnökének, Izsák Balázsnak a véleménye szerint tulajdonképpen egy 14 évvell ...

Horror Érmihályfalván: saját felesége ölette meg az ismert mulatós sztárt (18+)

Life.hu2022.04.19, 09:07

Sokáig eltűntként keresték a népszerű erdélyi mulatóst, ám a napokban megtalálták a férfi holttestét. A gyilkosságot egy többszörösen elítélt bűnöző követte el, akit a mulatós sztár felesége bérelt fel.

Mutatunk tíz gyöngyszemet Erdély legszebb nevezetességeiből - képek

[origo] utazás2022.04.16, 12:59

Nehéz helyzetben van, aki csak tízet választhat ki Erdély számtalan látnivalója közül, most mégis megpróbálkoztunk vele. Mindegyikről külön galériát nézhet a hozzá tartozó képre kattintva, a végén pedig szavazhat róla, hogy melyik tetszett önnek a legjobban.

Erdélyi-medencei kutatási projekt a Magyar Nemzeti Múzeum régészti tárának vezetésével

Tudomány2022.04.14, 13:16

A Maros mentén, Marosújvár, Marosnagylak, Ispánlaka és Magyarlapád környékén a Magyar Nemzeti Múzeum által vezetett nemzetközi kutatócsoport megkezdte a régészeti munkát. A 2021-2022 közötti időszakra megnyert projektben az Erdélyi-medence régészeti hagyatékát kutatjuk. – írja Szenthe Gergely, régész a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján.

Kicsoda Parászka Boróka, az erdélyi levélszavazatos provokáció egyik főszereplője?

Itthon2022.04.09, 12:08

Időről időre felbukkan Parászka Boróka erdélyi magyar újságírónő neve a sajtóban. Legutóbb éppen egy tucatnyi érvénytelen szavazólappal együtt került elő, amelyre lakhelyének közelében találtak rá. Az esetről azóta kiderült, hogy csak egy balul sikerült provokáció.

Sokan szavaznak a választás napján a csíkszeredai és a kolozsvári főkonzulátuson

Nagyvilág2022.04.03, 16:59

A romániai magyarok közül sokan a választás napjára hagyták a voksolást, ők vasárnap keresték, vagy keresik majd fel a csíkszeredai vagy a kolozsvári főkonzulátust.

Két hónappal korábban, előre megírhatta a Telex nevű blog a ma megjelentetett "leleplezését"

Itthon2022.03.31, 18:22

Az URL-előzmények alapján a régi indexesek új blogja, a Telex a baloldali szavazatok elégetéséről beszámoló cikkének van egy február 1-én létrehozott URL-je, legalábbis a Google keresőmotorja erre enged következtetni. A levélszavazatokat azonban Erdélyben csak március 15-én vehették át a választópolgárok – írja a Transzparens Újságírásért Alapítvány. Az újságíró-szervezet a Telex főszerkesztőjéhez fordult. Egyre biztosabb: baloldali provokációról van szó.

Egy baloldali újságírónő az egyik főszereplője az erdélyi szavazatégetős baloldali provokációnak

Itthon2022.03.31, 17:43

A Maszol erdélyi magyar hírportál forrásai egyértelműen provokációnak tartják, hogy ismeretlen tettesek magyarországi levélszavazatokat próbáltak meg eltüntetni, elégetni Marosvásárhely közelében. Az esetet egy helyi, román nyelvű hírportál és annak magyar változata hozta nyilvánosságra, a rendőrség pedig nyomozást indított és a helyszínen összegyűjtötte a bizonyítékokat. Az ügyben egy Parászka Boróka nevű, baloldali – nyugodtan mondhatjuk – propagandistanő is szerepet kapott. A Fidesz és az RMDSZ is baloldali provokációnak nevezte a történteket.

Bayer Zsolt: Égő voksok Erdélyben

Itthon2022.03.31, 16:17

Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája is reagált a szervezett baloldali provokációra. 

A férfi, aki a medvék nyelvén beszél - interjú Murányi Sándor Olivérrel

Travelo2022.03.31, 12:33

Amikor az író életében egy nagy váltás következett be, hogy felejtsen, kimenekült az erdőbe, a medvék közé. Ők voltak az ő orvosai, pszichológusai és papjai egy személyben. Sanyi, gyakran jár ma is a medvék közelében, és szívesen visz másokat is medvenézőbe. Murányi Sándor Olivérrel beszélgettem.

Nobel-békedíjra jelölték Böjte Csabát

Nagyvilág2022.03.23, 10:13

Nobel-békedíjra jelölte Böjte Csaba testvért Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere - írja a  Magyar Nemzet.

Az erdélyi magyarok körében meghaladja a 90 százalékot a Fidesz-KDNP támogatottsága

Itthon2022.03.21, 15:08

Egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatás szerint a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok körében 90,8 százalékos a Fidesz-KDNP jelöltlista támogatottsága.

Csütörtökig még megtekinthető a Székelyföldi Legendárium animációs sorozata a mozikban

Film2022.03.16, 14:25

Székelyföldön szinte minden különleges földrajzi helyszínnek, várnak, településnek vagy szentnek van egy jellegzetes története. A Legendárium csapatát az a cél vezérli, hogy minél szélesebb körben megmutassák a térség értékeit – legutóbb igényes, Erdély szellemi és kulturális örökségét tíz történetben bemutató animációs sorozat készítésével. Küldetésük eredményességét mi sem bizonyítja jobban, hogy február végén a Highlights of Hungary, a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeknek járó Mathias Corvinus Collegium-díjat érdemelték ki, mi több márciustól a Cinema City mozijaiban is vetítik a Székelyföldi Legendárium rajzfilmsorozat részeit.