érdekképviselet

címke rss

Közigazgatási halállistáról beszélnek az érdekképviseletek

Itthon2012.01.13, 11:01

Törvénysértőnek tartják a több mint hatezer főt érintő létszámcsökkentésről szóló kormányzati döntést a közigazgatásban dolgozók érdekképviseleti szervei. Állításuk szerint az elmúlt hetekben már kaptak jelzést arról, hogy titokban készülnek az elbocsátandó munkavállalók nevét tartalmazó listák. Gál András Levente kormánybiztos csütörtökön azt mondta, az összes közalkalmazott öt százalékát érintik az elbocsátások.

Lángoló tekintettel a multik ellen

Itthon2011.12.12, 08:29

Blokád alá vették egy áruházlánc raktárait, akciót indítottak a kilakoltatások ellen, sittet hordtak az adóhivatal elé - látványos akciókkal érték el a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének tagjai, hogy három év alatt pár száz fős laza szervezetből katonás sereggé nőtték ki magukat. Azért kezdték a reménytelennek tűnő háborút, mert elegük lett abból, hogy a jogrend sokszor nem ugyanazt diktálja, mint az igazságérzetük. Lelkészből lett kalandos életű vezetőjükről még ellenfelei sem feltételezik, hogy tisztességtelen szándékai lennének, de került már bajba keménysége miatt és azt mondja, addig nem áll meg, amíg a VÉSZ az útja végére nem ér.

Ismét Kolompár Orbán a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának vezetője

Itthon2011.07.22, 14:23

Egyedül indult a posztért, és újra is választották a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának élére Kolompár Orbánt. A politikus a küldöttgyűlés után azt mondta, szerinte a kormány közmunkaprogramja csak növeli a romák és a hátrányos helyzetű tartós munkanélküliek nincstelenségét és kitaszítottságát.

Fejleszteni kell a cégek versenyképességét

Gazdaság2009.01.20, 14:54

A vállalatok versenyképességét kell fejleszteni, és ezzel javul az ország versenyképessége is - mondta Fekete István, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) elnöke az érdekképviselet keddi évindító háttérbeszélgetésen, Budapesten.

Bérmegállapodás a Magyar Postánál

Gazdaság2008.12.31, 17:56

A Magyar Posta Zrt. vezetői és az érdekképviseletek a 2009. évre 4,2 százalékos átlagkereset növekedésben állapodtak meg - tájékoztatta Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója az MTI-t hétfőn a bérmegállapodás aláírását követően.

Leépít a Telecom Italia

Archívum2008.09.19, 16:20

Ötezer munkahelyet szüntet meg a Telecom Italia 2010-ig, jelenlegi 84 ezer dolgozójából. Bár az intézkedést már júniusban bejelentették, az erről szóló megállapodást pénteken írják alá az érdekképviseletek.

Agrárvita a gyors átállásról

Archívum2008.07.29, 08:33

Éppen védelmük érdekében van szükség a termeléstől részben elkülönülő farmtámogatás mielőbbi bevezetésére - állítja magyar gazdálkodók egy része, míg mások úgy vélik: felesleges ráerőltetni a gyors váltást a gazdatársadalomra. A váltáspárti érdekképviseletek vezetői hétfőn aláírásukkal is hitet tettek a 2009. januári bevezetés mellett - áll a Népszabadság hasábjain.

Június végén indul a Kánikula-kommandó

Itthon2008.06.19, 16:46

Nyolc hatóság ellenőrzi összehangoltan június végétől a strandokat, a vendéglátóipari egységeket és a taxikat. A Kánikula-kommandót idén először szakmai érdekképviseletek is elkísérhetik.

Heteken belül ismét sztrájkolhatnak a BKV szakszervezetei

Itthon2008.04.28, 14:19

Határozatlan idejű sztrájkba léphetnek két, maximum három héten belül a BKV szakszervezetei, ha a cég vezetőségével folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre. Ha marad a patthelyzet, az érdekképviselet szóvivője szerint nem várnak tovább.

Mégsem várnak a sztrájkkal a BKV-szakszervezetek

Itthon2008.04.08, 19:34

Mégsem vállalják a sztrájkmoratóriumot a BKV-szakszervezetek, vagyis nem biztos, hogy bevárják következő munkabeszüntetésükkel az állam válaszát a vállalat többlettámogatására nézve. Hétfőn este még pont ellentétes nyilatkozatot tettek közzé, de jelenlegi álláspontjuk az, hogy a BKV menedzsmentje és az érdekképviseletek közötti szerdai tárgyalástól függ, lesz-e újra sztrájk. A minisztériumok már jelezték, nem áll módjukban több támogatást adni.