építkezés

címke rss

20 focipályát tudna elnyelni a világ legnagyobb koncerthelyszíne

Archívum2018.10.13, 16:52

Opera-, tánc-, színházi előadások és koncertek kapnak helyet a világ legnagyobb, 20 futballpálya méretű előadóművészeti központjában a tajvani Kaohsziungban.

Ezeket a hibákat követik el leggyakrabban az emberek a felújítás során

Archívum2018.09.26, 20:01

Egy felújítás, építkezés próbára teheti párkapcsolatodat, kilyukaszthatja a pénztárcádat, felőrölheti az idegeidet és hiú álmokba ringathat. A következőkben megmutatjuk, milyen fő hibákat követhetsz el. Tanulj belőlük!

Megmutatjuk, az ország melyik felén drágultak brutálisan a lakások idén

Gazdaság2018.09.25, 15:21

A nyugat-magyarországi városok közül Győrben kellett a legtöbbet, körülbelül 300 ezer forintot fizetni egy lakás négyzetméteréért az idei év első negyedében – derül ki a Takarék Csoport legfrissebb lakásárindexéből. Sopronban több mint 290 ezer, Veszprémben pedig csaknem 270 ezer forintot. A legolcsóbban Nyugat-Magyarországon Nagykanizsán, illetve a középső országrészben Dunaújvárosban lehetett lakást vásárolni, ahol a fajlagos medián árak 128-145 ezer forint körül alakultak.

A Sagrada Família lesz Barcelona legmagasabb épülete

Archívum2018.09.21, 16:07

A Sagrada Família ma a világon az egyetlen még épülő emlékmű, a tervek szerint azonban 2026-ra befejezik. Ez lesz Barcelona legmagasabb épülete, központi tornya ugyanis több mint 172 méteres lesz. 

Itt a megoldás, ha vita van az építkezésekkel kapcsolatban

Gazdaság2018.09.14, 14:05

Az építőipar területén előforduló jogviták gyakran az építési vállalkozó általi teljesítés és elszámolás körül alakulnak ki. Ezekben az esetekben, ha bíróság elé kerül az ügy, szinte minden esetben szakértői vélemény beszerzésére van szükség, és a per eldöntése az ügy bonyolultsága esetén hosszabb időt is igénybe vehet. A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv eljárása olyan peren kívüli út, amelynek célja, hogy elősegítse az ilyen jellegű viták gyorsabb rendezését.

Már nem lehet kétszázezer forint négyzetméterár alatt kivitelezni egy házat

Gazdaság2018.09.13, 06:13

Csaknem nyolc százalékkal drágultak a lakásépítés fajlagos költségei tavaly az elmúlt évhez képest, a friss Lakásstatisztikai évkönyv adatai szerint nem lehet már kétszázezer forintos négyzetméterár alatt építkezni - közölte a Magyar Idők.

Nem érti az arab vállalkozó, miért nem építhet szállodát az óvodások terére

Itthon2018.09.12, 10:06

Minden bizonnyal egy szállodát akart építeni egy arab befektető egy belvárosi telekre. Csakhogy erre már nyolc éve sem kapott engedélyt, amikor megvette. Kizárólag egy mélygarázst építhetne ide. Ennek kézenfekvő oka, hogy a telken egy óvoda udvara van, rajta játékokkal, amelyeket a gyerekek használnak. Illetve csak használtak, mivel azok egy részét a vállalkozó egész egyszerűen elbontatta. Persze minden egyeztetés nélkül.

Lakásprojektek hiúsulhatnak meg

Gazdaság2018.09.05, 14:11

Bár a kedvezményes lakásáfát már a bevezetésekor meghatározott ideig tervezték érvényben tartani, és a kivezetésének 2020. január 1-jei határideje is ismert volt, mégis sokkoló volt többeknek a nyári bejelentés, hogy a hosszabbítási remények ellenére az előbb említett időponttól ismét 27 százalékra emelkedik az újépítésű lakásokat terhelő áfakulcs.