építés

címke rss

Ennyibe fog kerülni a Tesla berlini gigagyára

Gazdaság2019.11.18, 13:43

Ahogy korábban az Origo is beszámolt róla, a Tesla Berlin mellett építi fel első európai gyárát, ahol akkumulátorokat és meghajtási rendszereket gyártanak majd, valamint kocsikat szerelnek össze. A Gigafactory 4 névre keresztelt üzem közvetlenül 6-7 ezer, a kapcsolódó szolgáltatásokkal és beszállítókkal együtt mintegy 10 ezer új munkahelyet teremt a térségben. Most új információk is napvilágot láttak, amelyekből kiderül, hogy pontosan mennyit költ majd a gyárra a Tesla.

Már magáncégek is pályázhatnak munkásszállások építésére

Gazdaság2019.10.10, 12:20

Marczinkó Zoltán István, a foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára bejelentette, hogy mostantól magántulajdonú cégek is pályázhatnak munkásszállások építésére, illetve felújítására a Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb részeként.

Csőhíd építése miatt teljes útzár lesz a 26-os út kazincbarcikai szakaszán

Itthon2019.09.26, 12:32

Csőhíd építése miatt teljes útzár lesz a 26-os számú főút kazincbarcikai szakaszán, a 16-os és 20-as kilométerszelvények között szombaton 14 órától hétfő reggel 5 óráig - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Szijjártó Péter: Felgyorsítják a hitelszerződési tárgyalásokat Kínával a Budapest-Belgrád vasútvonal építéséhez

Gazdaság2019.09.24, 09:53

Felgyorsítják a Budapest-Belgrád vasútvonal építéséhez kapcsolódó hitelszerződésről szóló tárgyalásokat a Pénzügyminisztérium és a kínai Exim Bank között - állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vang Ji kínai külügyminiszterrel New Yorkban helyi idő szerint hétfőn.

Felfüggesztették a világ egyik legnagyobb repülőterének fejlesztését

Gazdaság2019.09.01, 13:56

Állítólag felfüggesztették, de legalábbis lelassították Dubaj második repülőterének bővítését. A hivatalos állásfoglalás szerint csak az ütemezés újragondolása valósul meg, ám úgy tűnik, más okok is húzódhatnak a háttérben.

Kitiltják a történelmi nevezetességek közeléből a McDonald'sot

Gazdaság2019.08.04, 17:52

Velencének a kebab éttermekből, Rómának a McDonald's-ból lett elege, és emiatt megtiltják új éttermek nyitását az ókori nevezetességek mellett.

Öt év alatt 7500 milliárd forintnyi beruházás érkezhet Budapestre

Gazdaság2019.06.17, 14:04

A budapesti építőiparban ma látható lendület fenntartása miatt szervezte meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége az első Budapesti Építőipari Konferenciát. A tervek szerint évente megrendezik majd a szakmai találkozót.

Megújul a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikája

Itthon2019.06.11, 17:23

Több mint 1 milliárd forint kormányzati támogatásból újul meg a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikája. Az új épületszárnyban nyugat-európai színvonalú ambulancia, modern műtők és kétágyas kórtermek kapnak helyet. A kivitelezési munkálatokat a magyarországi építési piac egyik meghatározó társasága, a szegedi KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. végzi.

Új aranyerőd épül az Egyesült Államokban

Gazdaság2019.04.27, 17:49

Még idén befejeződhet Texasban az új aranymegőrző létesítmény építése. A szövetségi állam saját beruházásban megvalósuló projekt eredeti célja az volt, hogy Texas hazaszállíthassa, és saját földjén őrizhesse aranytartalékát, melyet eddig New Yorkban óvtak. Egy nemrég meghozott döntés nyomán azonban az építés alatt álló, különleges biztonsági előírások szerint készülő létesítmény kereskedelmi jellegű szolgáltatásokat is kínál majd.

Notre-Dame: megkezdték a leégett tető helyének lefedését

Archívum2019.04.24, 11:47

Megkezdték a párizsi Notre-Dame-székesegyház egy héttel ezelőtt leégett tetejének helyén keletkezett nyílás befedését kedden, még a hét második felében várható esős időszak előtt – közölte André Finot, a katedrális kommunikációs vezetője.

Bejelentették a régóta várt új Duna-híd építési dátumát

Gazdaság2019.04.18, 16:32

Az 1133 méter hosszú Duna-híd megkapta az építési engedélyt, a Paksot Kalocsával összekötő létesítmény építése várhatóan 2020 őszén indul meg - írja a Magyarépítők oldala.

Kulcsár Edina megmutatta, hogy áll az otthonuk építése – fotók

Archívum2019.04.09, 12:06

Kulcsár Edináék otthonának építése szépen halad: megmutatta a celeb, hogyan is néz ki a leendő házuk. 

Az UEFA elégedett a Puskás Ferenc Stadion építésével

Sport2019.04.05, 17:36

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyolc részlegének vezetője látogatott Budapestre, hogy megtekintse a 2020-as kontinensviadal egyik helyszínéül szolgáló Puskás Ferenc Stadion építését; a magyar szövetség pénteki tájékoztatása szerint a küldöttség elégedett volt a látottakkal.

Donald Trump kitart a határfal építése mellett

Nagyvilág2019.03.10, 20:24

Donald Trump amerikai elnök 8,6 milliárd dollárt kér majd az amerikai-mexikói határon építendő falra a hétfőn előterjesztendő 2020-as költségvetésben.

Debreczeni Zita és Gianni belekezdenek álmaik otthonának építésébe

Life.hu2019.03.04, 14:36

Debreczeni Zita és Gianni már két éve házasok, és most újabb mérföldkőhöz érkezett a kapcsolatuk: régi álmuk válik ezzel valóra.

Több mint száz naperőművel teríti be az országot az MVM

Gazdaság2018.12.19, 15:17

Mintegy 48 milliárd forintból országosan 110, ebből Kecskemét környékén 4 naperőművet épít az MVM-csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Hungarowind Kft. a jövő év végéig - jelentették be Kecskeméten.

Az állatok utálták a valóságban megépített Noé bárkáját

Archívum2018.12.06, 18:43

Hetven méter hosszú és tizenhárom méter széles az a bárka, amely egy holland férfi, Aad Peters tulajdona. A hajó a bibliai Noé bárkáját hivatott reprezentálni, ám az állatok utálták. 

Új óvoda épül a II. kerületben

Itthon2018.12.06, 14:34

Új óvoda épül Budapest II. kerületében uniós és önkormányzati forrásból - közölte a városrész önkormányzata csütörtökön.

2022-ben vízre bocsátják a Titanic 2-t: ilyen lesz

Archívum2018.10.25, 20:41

A tervek szerint 2022-re vízre bocsátják a Titanic 2-t, amelyet hamarosan elkezdenek építeni.

Műhold leplezte le: Kína suttyomban bővíti gigantikusra szénerőműveit

Gazdaság2018.09.26, 16:26

A  The Guardian című brit lap közölt cikket arról, hogy friss műholdfelvételek tanulsága szerint Kína annak ellenére bővíti - méghozzá nem csekély mértékben - energiatermelésre használt szénerőművi kapacitásait, hogy korábban ígéretet tett arra, nem teszi. Vagy ha igen, csak előre egyeztetett módon, ügyelve a kílmacélokra.

Hat atomreaktor építését javasolja egy francia kormányjelentés

Gazdaság2018.08.31, 15:34

Egy Bruno Le Maire gazdasági miniszter és Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter által megrendelt jelentés hat új EPR típusú francia atomreaktor építését szorgalmazza, számol be a Le Figaro a Les Echos értesülései alapján. Franciaország energiaellátásának 75 százalékát atomenergia adja, jelenleg 58 atomreaktor üzemel az országban.

Ennyibe kerülne megépíteni a világ hét csodáját napjainkban

Gazdaság2018.07.17, 12:20

Meglehetősen optimista forgatókönyvvel kalkulál a Telegraph oldalán megjelent lista arról, mennyibe kerülne felépíteni most a világ 7 csodáját.

Meglódulhatnak a lakásépítések

Gazdaság2018.07.16, 15:49

Májusban 15,1 százalékos növekedést ért el az építőipar. A két alágazat közül az egyéb építményeknél 23,7, a lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 8,8 százalékos volt a bővülés.

Vidéken nagyon felpörgött a lakásépítés

Gazdaság2018.06.15, 12:15

Újabb lendületet vett az építőipar, hiszen áprilisban az ágazat termelése 14,2 százalékkal nőtt éves szinten, ez pedig gyorsulást jelent a márciusi, mindössze 1,4 százalékos növekedéshez képest. Az év első négy hónapjában emellett 17,5 százalékkal növekedett a termelés is.

Elkészült a világ első 3D nyomtatott bérháza

Gazdaság2018.04.15, 10:08

Júniusban már be is költözhetnek a bérlők abba a nantes-i házba, melyet 3D nyomtatási technológiával építettek meg számukra. Ilyen megoldással már korábban is építettek házat lakáscéllal, de ez a világ első olyan épülete, melyben szociális alapon bérbe vehető lakást alakítanak ki.

Szó szerint rózsaszín a női hegesztők világa

Gazdaság2018.03.12, 09:54

Mind az építőipar, mind pedig a japán kormány úgy tekint a nőkre, mint a lehetséges megoldásra a szektor égető munkaerőhiányára. Nem is rejtik véka alá, mennyire számítanak arra, hogy a nők hamarosan még nagyobb arányban lesznek jelen az ország gazdaságában, különösen pedig az építőiparban. A kétkezi munkák iránti érdeklődést rózsaszínre komponált mangákkal igyekszik a kormány felkelteni, miközben a japán építésvezetői és hasonló feladatokat ellátó nők, napi csatáikat vívják a maszkulin világ előítéleteivel.

Metróépítés közben bukkantak a szenzációs leletre

Tudomány2018.03.05, 11:52

Fényűző római kori lakóház maradványaira bukkantak mélyen a föld alatt Rómában a történelmi belvárost is érintő C-metróvonal építése közben.

Négyezer milliárd forintból építenek alagutat

Gazdaság2018.02.08, 10:56

A világ leghosszabb tenger alatti vasúti alagútjával tervezik összekötni Finnországot és Észtországot.

Rengeteg új lakóingatlanra kértek idén építési engedélyt

Gazdaság2017.12.11, 10:36

Csaknem kétszer több családi ház egyszerű bejelentését tették meg az idén, mint amennyien két éve engedélyt kaptak ilyen építkezéshez – írja a Magyar Idők a Miniszterelnökség információi alapján. Az egyszerű bejelentéssel érezhetően és nagyságrendileg megugrott az építési kedv idén hazánkban.

Börtönépítő programba fogott Törökország

Nagyvilág2017.09.06, 21:46

Törökország nagyszabású börtönépítő programba fogott, mivel a Recep Tayyip Erdogan vezette kormány megfelelő infrastruktúrát akar teremteni a tavaly júliusi sikertelen katonai hatalomátvétel óta tömegesen bebörtönzöttek elhelyezéséhez - erősítette meg szerdán a török igazságügy-miniszter.

Munkásszálló épül Mórahalmon

Itthon2017.09.05, 12:35

Munkásszálás épül Mórahalmon kormányzatt támogatással. A 441 millió forintos beruházásról kedden írták alá a szerződést.

Négyszázmillió forint támogatást nyert Békéscsaba

Itthon2017.07.20, 11:09

Az Európai uniós fejlesztési forrásból 395 millió forintot nyert el Békéscsaba.

Lakásotthonok épülnek Somogyban

Itthon2017.07.19, 14:33

A Somogy megyei Öreglakon és Somogyváron lakásotthonok épülnek.

Megfelelően halad az M44-es építése

Itthon2017.07.06, 15:15

A terveknek megfelelően, ütemezetten halad az M44-es gyorsforgalmi út építése, a Tiszakürt-Kondoros közti szakasz 2019. harmadik negyedévi átadása tarthatónak látszik - mondta Dankó Béla országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón.

Több milliárdos EU-támogatásból épülhetnek bölcsődék és óvodák

Gazdaság2017.07.04, 07:25

5,1 milliárd forint uniós támogatás szétosztásáról döntött a Pest Megyei Közgyűlés, amit óvodák és bölcsődék építésére adnak.

Kevesen építenek nyaralót

Gazdaság2017.06.27, 07:31

Manapság csak a legelszántabbak vállalkoznak nyaralóépítésre a szakemberhiány miatt, ugyanakkor divattá vált üdülőparkokban apartmanokat venni.

KSH: megugrott az építőipari termelés

Gazdaság2017.06.15, 12:29

Áprilisban 22,1 százalékkal ugrott meg az építőipari termelés volumene a tavalyi alacsonyabb bázishoz viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Új lakások épülnek a Balatonnál és a Velencei-tónál

Gazdaság2017.05.22, 14:42

Új lakások épülnek a Balatonnál és a Velencei-tónál, ezzel együtt pedig az árak is emelkednek. 

Gyorsforgalmival kötik össze az M7-est és a 67-es utat

Itthon2017.05.09, 17:24

Megszületett a döntés a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmiút beruházásának első szakászáról. 

2019-ben kezdődik az új kínai űrállomás építése

Tudomány2017.04.28, 11:16

Kína 2019-ben megkezdi állandó emberi tartózkodásra alkalmas űrállomásának kiépítését - közölték a program vezető tisztviselői pekingi sajtóértekezletükön pénteken, azt követően, hogy a Tiencsou-1 teherszállító űrhajóval sikeresen hajtottak végre keringés közben üzemanyag-utánpótlási manővert.

Megkezdték a világ leghosszabb függőhídjának építését

Tudomány2017.03.20, 13:57

A világ leghosszabb függőhídjának építését kezdték meg Törökországban, az Égei-tengert a Márvány-tengerrel összekötő tengerszoros, a Dardanellák fölött.

Befejezik a Városligetben a bontásokat májusban

Itthon2017.03.11, 16:06

Májusban befejeződnek az utolsó bontási munkálatok a Városligetben, a jövő héten lesz az Állatkerti körúton felépített Feszl-pavilonok műszaki átadása és még idén nyáron elkezdődik az Olof Palme-ház felújítása is - írta szombaton a Magyar Idők.

A Kanári-szigeteken épülhet a világ egyik legnagyobb teleszkópja

Travelo2017.10.18, 14:03

A Kanári-szigeteken épülhet a világ egyik legnagyobb teleszkópja

Már a Puskás-stadion vasbeton szerkezetét is bontják

Gazdaság2016.03.22, 12:30

A játéktér még megvan, a lelátókból azonban lassan semmi sem marad a zöld gyep körül: hétfőn megkezdték a vasbeton szerkezetek bontását is Magyarország legnagyobb középületében, a Puskás Ferenc Stadionban. Az új aréna 2020-ban már Eb-mérkőzéseknek adhat otthont. Új parkolóhelyek viszont nem lesznek, pedig egy-egy meccs, koncert alkalmával több ezer autót kellene elhelyezni a környéken.

Légrádi Márk éjt nappallá téve dolgozik hajóján

Archívum2016.02.15, 13:44

A magyar hajóskapitány áprilisban világ körüli útra indul egy hatalmas vitorlással. A munkálatok jól haladnak, és Márkot az sem zavarja, hogy ötven fokban kell dolgoznia.

Szomszédokat ugraszthat össze az új szabályozás

Gazdaság2016.01.04, 10:45

Az engedélyeztetés egyszerűsítésével könnyebben és gyorsabban épülhetnek majd a lakóházak, azonban az előzetes kontroll nélkül megépülő házak a szomszédoknak közvetlen károkat is okozhatnak. Az új szabályozás szerint három évig ingyenes az engedélyeztetés, azonban három év felett már fizetni kell a hatósági bizonyítványért, ha pedig tíz év alatt sem fejezik be a ház építését, akkor azt még el is kell bontani.

Százötven méteres nagyságban építenék újra a rodoszi kolosszust

Travelo2017.10.17, 14:15

Hatalmas múzeum formájában újraépítenék fiatal görög, spanyol és brit építészek, mérnökök és régészek a legendás rodoszi kolosszust.

Bontás helyett focizni hívnak a Puskás Stadionba

Gazdaság2015.09.22, 12:00

Egyelőre nemhogy nem álltak neki a Puskás Ferenc Stadion bontásának, de szeptemberben még 60 ezer forintért bárki kibérelheti a játékteret. Az új stadion tervezésére kiírt közbeszerzési eljárás már lezárult ugyan, azonban a kivitelezésre még ki sem írták a pályázatot, pedig a tervek szerint ősszel már bontani kellene a stadiont.

Lőttek a pesti romkocsmavilágnak: Hotelek épülnek kedvenc helyeinkre?

Life.hu2015.08.24, 15:37

A legtrendibb bulihelyekre hamarosan apartmanházak és hotelek épülhetnek.

Milliókért építtet új teniszpályát magának Katalin hercegné

Life.hu2015.07.05, 13:57

Újabb felújítási munkákat tervez Cambridge hercegnéje norfolki rezidenciáján, Anmer Hallban.

Építeni kezdik a világ legnagyobb teleszkópját

Tudomány2015.06.05, 16:56

Ötszázmillió dollárt szavazott meg a világ legnagyobb távcsövének, az Óriási Magellán teleszkópnak a megépítésére a projektben résztvevő 11 intézmény, a csillagászati obszervatórium a tervek szerint 2021-ben kezd üzemelni.

Bármelyik pillanatban újra indulhat a belvárosi óriáskerék, a Szigeten viszont nem fog forogni

Life.hu2015.04.22, 11:45

Már építik a belvárosi óriáskereket, amelynek első alkatrésze április 10-én érkezett meg Budapestre.

Igazi kis gyerekparadicsom épül North Westnek a Kardashian-West luxusbirtokon

Archívum2015.02.26, 14:21

A sztárpár nem ismer tréfát, ha kislányukról, Northról van szó. Nézd meg, micsoda játszóteret építenek a kétéves csöppségnek!

A készségfejlesztő játékok királynője: az építőkocka

Life.hu2014.12.07, 21:11

Az építőkocka egyike a kisgyermekek számára legelőször ajánlott játékoknak – ez ugyanis a legjobb módja a tanulási készségek fejlesztésének: serkenti többek között a kreativitást, problémamegoldást, a térlátást és a koordinációs készséget is.

Így teremtenek a gyerekek – ezért fontosak az építőjátékok

Life.hu2014.11.28, 00:03

A gyermek életében a világ megismerésének egyik legfontosabb módja, ha maga is részesévé válhat a változásoknak, a változtatásoknak, a teremtésnek, az alkotásnak. És mi mással tudná ezt legkönnyebben megtenni, mint azzal, hogy az építőkockáival művel csodákat?

Hódítanak a lapraszerelt házak – Kulcsrakész otthon két hónap alatt

Life.hu2015.03.15, 17:10

A készházakról már biztosan sokan sokfélét hallottak, de valljuk be, kevesen tudják, hogy mit is rejt magában ez a technológia. Mi a különbség egy tégla- és egy készház között, mennyi idő alatt épül fel és persze mennyibe kerül? Utánajártunk ennek az építkezési formának.

Még mindig nincs kész a foci-vb nyitómeccsének helyszíne

Life.hu2014.06.10, 15:50

Az utolsó pillanatokig dolgoznak a vb nyitómérkőzésének helyszínén, a Sao Pauló-i Corinthians Arénában.

Elképesztő - házat épített 53 ezer forintból

Archívum2013.11.27, 20:28

Egy brit férfi hulladékból és a természetben található tárgyakból építette fel a hobbitszerű kis házikót. Nem semmi!

Szombathelyen is új stadion épül

Itthon2013.08.29, 15:33

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy 9,6 milliárd forintot biztosít a szombathelyi Haladás-stadion és -sportcsarnok létesítésére.

Óriás költöztetők

Ozone Network2013.09.10, 09:07

Azt gondolod, hogy a költözés stresszes? Akkor mit mondanál arra, hogyha egy tengeralattjárót kellene költöztetni a szárazföldön? Vagy egy egész flotta jachtot kellene átszállítani az Atlanti óceánon? Esetleg húsz darab ókori egyiptomi templomot kellene új helyre cipelni? Sorozatunkban nyomon követünk párat azok közül a megoldandó feladatok közül, amikkel az óriás költöztetők szembesülnek, miközben olyan monstrumokat mozgatnak meg, melyek mozdulatlanságra lettek tervezve.

Technikaóra: Megakikötő

Ozone Network2012.08.01, 14:14

Hatalmas gépezetek és puszta emberi izomerő: egy óriási tengerparti kikötő életébe nyerhetünk bepillantást, felfedezve dokkjainak 600 kilométeres partvonalát, megismerve a 35000 munkás küzdelmét lerobbant szerkezetekkel, kérlelhetetlen időbeosztással és töménytelen utazni vágyó turistával. Fogadnál arra például, hogy pár óra leforgása alatt elvégezhető 5 teljesen különböző hajómonstrum ki- és berakodása?

Szuperhód, a mérnök-állat

Ozone Network2012.06.12, 16:51

A természetben nagy erők munkálkodnak. És nagy építészek is! Azt már tudjuk, hogy a hód a folyók mérnöke, most azonban jobban megismerkedünk életmódjukkal. Argentínától Albertáig meglátogatjuk ezeket a lapátfogú állatokat, és kiderítjük, milyen szerepet játszanak a nagyobb ökoszisztémában.

Meg fogsz lepődni, mire jó a szemétbe dobott műanyagpalack! - Milliókat lehet spórolni vele

Life.hu2011.11.04, 08:23

Eredetileg az Argentínát sújtó gazdasági összeomlás túlélése céljából gyűjtött szemetet a Santa Cruz család - ma egy idegenforgalmi látványosság tulajdonosai. A szemétben talált műanyagpalackokat ugyanis nemcsak eladásra gyűjtötték, hanem házat is építettek belőlük. Ráadásul lakhatót.

Madonna leányiskolája nem épül meg Malawiban

Archívum2011.08.18, 10:34

Az énekesnő álma végleg elszállni látszik, ugyanis már több mint egy éve nem kezdték el építeni Malawiban azt a leányiskolát, amihez 15 millió dollárt ajánlott fel a világsztár. A gazdák most visszakövetelik az üresen álló földjeiket.

Felfordult a világ

Archívum2011.03.29, 00:03

Nem trükk és nem átverés - Németországban fejjel lefelé építették fel a legújabb látványosságot: egy lakóházat.

Bíróság tiltotta meg Brazíliában egy vízerőmű építését

Nagyvilág2011.02.26, 11:38

Brazíliában felfüggesztették a világ harmadik legnagyobb vízerőművének építését, miután a bíróság szerint nem felel meg a környezetvédelmi követelményeknek - írja a Guardian.

Iszapkatasztrófa: Négy milliárdba kerül a bontás és az újjáépítés

Itthon2011.01.12, 17:02

Négy milliárd forintért bontják majd le a házakat, illetve építenek újakat a vörösiszap-katasztrófa sújtotta területeken. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdán tette közzé a bontásra és az új építésére kiírt két közbeszerzés eredményét.

Hitelből épül a horvát-magyar gázvezeték

Archívum2010.11.29, 13:50

Városföldet és a horvát-magyar határt összekötő gázvezeték megépítésére vesz fel 150 millió eurós hitelt a Mol Nyrt.

Jövőre folytatódik az M43-as építése

Archívum2010.11.11, 10:00

 Már dolgoznak az M43-as Makó és az országhatár közötti nyomvonalán, az építkezés 2013 májusára fejeződik be - írja a Délmagyarország.

Tizedére esett a plázaépítés a térségben

Archívum2010.10.12, 18:41

Idén mindössze 26 bevásárlóközpontot adnak át a délkelet-, és kelet-európai térségben, míg 2007-ben ez a szám 268 volt.

Az osztrákok és a németek jegelik a Nabuccóról szóló döntést

Gazdaság2010.10.08, 16:03

Tovább csúszik a Nabucco gázvezeték megépítéséről szóló döntés, a hat tagú konzorcium két tagja, az osztrák OMV és a német RWE csak jövőre határoz a beruházás támogatásáról.

Irán földgázvezetéket építene Európába

Gazdaság2008.10.13, 18:15

Irán földgázvezeték építését tervezi Európába - mondta hétfőn egy magas rangú iráni minisztériumi illetékes. A vezeték független lenne a Nabuccótól, amelyben - korábbi közlések szerint - Irán is részt vett volna.

Bevásárlóközpont épül a Gardénia helyén

Archívum2008.10.03, 20:18

Rövidesen megkezdődik a Dunacenter nevű bevásárlóközpont építése a lebontott Gardénia csipkefüggönygyár helyén Győrött.

Így épült a Megyeri híd - személyes beszámolók

Tudomány2008.10.06, 08:29

Miután a tegnap késő délutáni órákban megkapta az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt és ma délelőtt lezajlott az ünnepélyes átadás, délutánra megindult a forgalom a Megyeri hídon. Az építésén dolgozók elbeszéléseiből kiderül, miben egyedülálló az M0 Északi Duna-híd, hogyan jutottak föl nap mint nap a munkások a pilon tetejére, hogyan kerül a hídra "mókuskerék", miként lehet felkészülni hídépítéskor az időjárás okozta nehézségekre, és miért fontos, hogy az összesen 1800 tonnányi teherautó éjszaka végezte a terhelési teszteket.

Két új atomreaktor épül Ukrajnában

Archívum2008.09.22, 21:16

Két újabb ukrajnai atomreaktor építése kezdődik meg 2010-ben - jelentette be az ország energiaügyi minisztere. A reaktorok várhatóan 2016-ban kezdik meg működésüket.

Sosemvolt óriásteknőkkel védenek 1,5 millió embert

Itthon2008.09.11, 11:50

Másfél millió ember biztonságának megteremtésével büszkélkedik a vízügyi igazgatóság plakátkampánya, pedig az ehhez szükséges, tavalyra tervezett hat Tisza menti árapasztó víztározó közül csak kettő épült meg. Ráadásul az eredeti tervben szereplő hat tározó is csak fele annyi vizet tudna felszívni, mint amennyit 1,5 millió ember biztonsága érdekében el kellene vezetni, a többi építésére pedig terv sincs. A környezetvédelmi tárca szerint nincs baj, hiszen az 1800-as évek óta folyik az érvízi védelem.

Atomerőmű épül Bulgáriában

Archívum2008.09.03, 18:28

Szerdán megkezdődött a bulgáriai Belenében az új atomerőmű építése, amellyel Bulgária nemcsak az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak tesz eleget, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy az ország visszaszerezze vezető áramexportőr szerepét a térségben.

Milliókkal drágul a családi házak építése

Ingatlan2008.08.26, 15:35

Év végéig 10 százalékkal drágulhatnak az építési anyagok az új törvénymódosítás miatt. A szakemberek vásárlói rohamot jósolnak - írja az Ingatlanmagazin.com.

Flakongyár épül Nyírbátorban

Gazdaság2008.08.04, 13:02

Megkezdődött az olasz Serioplast műanyagflakon-gyárának építése a Nyírbátori Ipari Parkban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város polgármestere hétfőn az MTI-vel.

Az M6-os miatt tüntetnek a szálkaiak

Archívum2008.07.15, 13:21

Mintegy másfél tucatnyi szálkai tüntetett kedden a megyei közútkezelő szekszárdi székháza előtt - az előző nap kezdődött félpályás forgalomkorlátozó demonstráción túl - a településen kialakult állapotok miatt, amelyeket az M6-os autópálya építése okoz.

Szekszárdig ér az M6-os 2010 tavaszára

Archívum2008.06.19, 10:32

Az idén nyáron kezdődik a munka és 2010 tavaszára befejeződik az M6-os autópálya építésének második fázisa, a Dunaújváros és Szekszárd közötti 65,1 kilométeres szakasz.

Ökovárosok Angliában

Időjárás2008.03.25, 12:24

Angliában 2016-ra tíz ökováros építését tűzte ki célul a kormány.  A városok nagyrészt kormányzati források felhasználásával épülnek, a tervek között az ötezres kisváros és a húszezer embernek otthont adó nagyobb mellett egy ötvenezer fős város megépítése is szerepel.

Belenézne a Fidesz a kormánynegyed szerződéseibe

Itthon2008.01.13, 11:59

A kormányzati negyed szerződéseinek nyilvánosságra hozatalát követeli a Fidesz - erről az ellenzéki párt egyik parlamenti képviselője beszélt vasárnap. A kormány kedden jelentette be, hogy lefújják a kormányzati negyed építését.

Épül a fehérorosz Párizs "Eiffel-tornya"

[origo] utazás2008.01.09, 20:13

Megkezdődött az Eiffel-torony építése - természetesen nem a francia fővárosban, hanem egy apró fehérorosz falucskában, Párizsban.

Nem mindenhez kell építési engedély

Ingatlan2007.12.21, 09:57

Az építésügyi hatósági eljárásokat, valamint a telekalakítás és az építészeti műszaki dokumentációk tartalmát 2008. januártól új rendelet szabályozza, amely lényegesen kibővíti az engedély nélküli építés körét - derül ki a legfrisebb Magyar Közlönyből.

Demján cége kiszállt a kormányzati negyedből

Itthon2007.12.21, 12:27

A Pólus Holding Befektető Zrt. pénteken megerősítette azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint visszalépnek a kormányzati negyed építésében való részvételtől. A Demján Sándor üzletember nevével fémjelzett befektetői csoport azzal indokolta döntését, hogy túl soknak tartják a rájuk háruló közfeladatokat.

Nincs lefutva a Hídépítő ügye

Itthon2007.12.20, 16:11

A BKV tagadja a Népszabadság azon értesülését, hogy kiszállt a Hídépítő a 4-es metró építéséből, mert nem tudott megállapodni a fővárossal. A lap szerdai, zárt ajtó mögött tartott egyeztetésekre hivatkozva közölte a hírt, a BKV szerint azonban még folynak a tárgyalások a céggel, mert az csak jelentős késéssel tudná elvégezni a vállalt munkákat. Az [origo] a beruházást közelről ismerő forrása is megerősítette, hogy még nem született döntés az ügyben.

Előző
Következő