építés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- Magyarország
- Budapest
- lakás
- Kína
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A selyemúton versenyez Kína az oroszokkal
Nagyjából az ősi selyemút vonalát követi az a Kínából induló, Európában végződő vasútvonal, amelynek építését a tervek szerint 2010-ben fejezik be. A nagy sebességű vonatokon mindössze 10 nap alatt meg lehet majd tenni az utat Európából Kínába, ami a leggyorsabb szárazföldi összeköttetés lesz. Az építkezés a Times szerint a közép-ázsiai befolyásért zajló orosz, kínai, amerikai versengés része.
Mégsem mennek magyar katonák Irakba
Úgy tűnik, hogy mégsem megy Irakba az a 150 katona, akik az új NATO-bázis védelmét látták volna el - írja a Népszabadság. A terv megváltozott az új központ építése késik.
- címkék:
- Irak
- magyar katonák
- terv
- építés
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Negyedével több lakás épült tavaly
Tavaly 44 ezer új lakást vettek használatba, 23,5 százalékkal többet, mint 2003-ban, ugyanakkor az új lakások építésére kiadott engedélyek száma 3 százalékkal 57 459-re csökkent - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Megkezdődött az M6-os építése
A kivitelező elkezdte az Érdi-tető és Dunaújváros között húzódó M6-os gyorsforgalmú út építését, miután a tenderen győztes konzorcium átvette az építési telkeket - írja a Népszabadság.
Ízléstörvény készül a csúnya házak ellen
Nemcsak a magasságra és más fizikai paraméterekre kell figyelni majd a jövendő épületek engedélyeztetése során, hanem a szépségre is. Az építési törvény tervezett módosítása szerint ugyanis a ronda épületek építését a hatóságnak a szakértők állásfoglalása alapján meg kell akadályozniuk. Az építészkamara elnöke elismerte, hogy nemcsak objektív ismérveik vannak egy ház rondaságának megállapítását illetően. Van például olyan épület, amely egykor a legrondábbnak tartottak, ma már pedig a legszebbek közé sorolják.
- címkék:
- épület
- építés
- Címkefelhő »
53,6 milliárdért épül a dunaújvárosi híd
A 307,8 méter hosszú és 41 méter széles, Magyarországon eddig nem használt technológiával készülő új dunaújvárosi híd építéséről szóló szerződést pénteken írták alá. A híd az M8-as autópálya részeként a tervek szerint 2006 november végére készül el.
- címkék:
- Magyarország
- építés
- híd
- M8-as autópálya
- Címkefelhő »
Épül az erdélyi autópálya
Adrian Nastase román miniszterelnök szerdán ünnepélyesen elindította az erdélyi Tordaszentlászlón (Savadislában) a Bukarestet a magyar határral Erdélyen keresztül összekötő autópálya építését. A munkálatok 2012-ig tartanak.
Több rabmunkát vár a magánbörtönöktől a kormány
Idén két magánbörtön építését kezdik meg Magyarországon, döntött a kormány szerdai ülésén. Az egyik az ország keleti részén, a másik a Dunántúlon épül meg.
- címkék:
- keleti rész
- Dunántúl
- építés
- Címkefelhő »
Másfél évig épül az M0-s új szakasza
Megkezdődhet az M0-s, Budapestet elkerülő körgyűrű legújabb szakaszának, és ezzel egy időben a Vecsés-Üllő elkerülő út építése - közölte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter kedden Vecsésen a kivitelezési szerződés aláírása alkalmával. Az összesen 24 kilométernyi út építése másfél évig tart.
A nagyvárosokban nő az építési kedv
Az építésügyi hatóságok az első negyedévben 11,5 ezer új lakás építésére adtak engedélyt, az engedélyek száma 6 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte honlapján a KSH. Az építési kedv jelentős növekedése csak a fővárosra és a megyei jogú városokra vonatkozik, a községekben csökken az építési hajlandóság.