EP-választás 2014

címke rss

Juncker-Schulz meccs lesz a bizottságért

Nagyvilág2014.05.25, 23:10

A néppárt és a szocialisták jelöltje is bejelentkezett az Európai Bizottság elnöki tisztségére. Orbán Viktor támogatására viszont nem számíthat a néppárti jelölt.

Mesterházyék felajánlották lemondásukat a súlyos vereség után

Itthon2014.05.26, 01:45

Súlyos vereséget szenvedett az EP-választáson az MSZP, amelynek teljes elnöksége felajánlotta a lemondását. A gyõztes a várakozások szerint a Fidesz lett, a második legerõsebb párt pedig most már a Jobbik. A DK szinte beérte a szocialistákat, és bejutott az EP-be az Együtt-PM és az LMP is.

A magyar részvételi kedv nem számít rossznak az EU-ban

Itthon2014.05.26, 08:41

A nem hivatalos részvételi adatok szerint Magyarországon csökkent ugyan a szavazási aktivitás az elõzõ választásokhoz képest, de a visegrádi országokhoz képest még így is lelkesnek látszanak a magyarok. A legnagyobb tagállamokban viszont nõtt a részvételi kedv. Az EU-ban viszont sikerült megállítani a részvételi arány csökkenését.

Megizmosodtak a szélsõséges pártok

Nagyvilág2014.05.26, 00:37

Franciaországban a széljobboldal, Görögországban a szélsõbaloldal nyert az európai parlamenti választásokon. A szélsõséges pártok az eddigiekhez képest sokkal jobb eredményeket értek el, ennek ellenére elbukhat az euroszkeptikus pártok frakcióalakítása. 

Tényleg a Fidesznek jó az alacsony részvétel?

Itthon2014.05.25, 20:55

Nem az a kérdés, hogy a Fidesz lesz a választás gyõztese, hanem az, hogy mennyire. A részvétel alapján ellentmondásos a kép.

24 százalék szavazott délután ötig

Itthon2014.05.25, 18:36

Délután ötig a választásra jogosultak negyede sem ment el voksolni, amellyel az öt és tíz évvel ezelõtti választási hajlandóságot is alulmúlják. Budapesten a legaktívabbak, Hajdú-Biharban a legpasszívabbak a választók.

Húsz százalék közelébe kúszott a részvétel

Itthon2014.05.25, 16:04

Az EP-választáson délután 15 óráig a szavazásra jogosultaknak 19,53 százaléka jelent meg az urnáknál, így továbbra is esélyes, hogy negatív rekordot dönt a mutató. Heves megye kivételével a keleti országrészben a legalacsonyabb, míg Budapesten a legmagasabb a részvételi arány.

Székrõl leforduló bizottsági tag, igazolványát urnába dobó szavazó

Itthon2014.05.25, 20:09

Öt szavazóhelyiséghez kellett kivonulnia a mentõknek az EP-választáson, a bizottsági tagok és a szavazók között egyaránt elõfordult komolyabb rosszullét. Az iratait urnába dobó Fejér megyei szavazónak estig várnia kell, hogy visszakapja a személyijét és a lakcímkártyáját.

Lanyha az érdeklõdés az urnáknál

Itthon2014.05.25, 14:04

Az EP-választáson 13 óráig a szavazásra jogosultaknak csak 15,9 százaléka jelent meg az urnáknál, keleten különösen alacsonyak a részvételi adatok.

Délelõtt nagyon kevesen szavaztak

Itthon2014.05.25, 12:30

Az EP-választáson délelõtt 11 óráig a szavazásra jogosultaknak csak 11,53 százaléka jelent meg, ami alacsonyabb arány, mint a korábbi két választás alkalmával. Az ország keleti megyéiben eddig kimondottan lanyha az érdeklõdés, van olyan község, ahol még senki sem jelent meg az urnánál.

Rekordalacsony volt a részvétel Szlovákiában

Nagyvilág2014.05.25, 13:04

Rekordalacsony részvétel mellett Robert Fico kormánypártja a baloldali Irány-Szociáldemokrácia szerezte meg a voksok legnagyobb hányadát a Szlovákiában szombaton zajlott európai parlamenti választáson, amely során a Magyar Közösség Párja (MKP) és a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt is túllépte az EP-be való bekerüléshez 5 százalékos választási küszöböt.

13+1 dolog, amit mindenképp tudnia kell az EP-választásról

Itthon2014.05.25, 07:38

Európa vasárnap megválasztja az uniós parlament képviselõit. Magyarországon 21 képviselõi hely sorsa dõl el, a szabályok egyfelõl hasonlóak, másfelõl egészen mások, mint az áprilisi országgyûlési választásokon. Fussa át a legfontosabb tudnivalókat, és kápráztassa el ismerõseit, mennyi mindent tud az EP-választásról.

A brüsszeliek is emberek, nem akarnak rosszat

Itthon2014.05.24, 20:25

Külföldiektõl hemzseg az a falu, ahol a legnagyobb arányban szavaztak Magyarországon az elõzõ európai parlamenti választáson. Ebergõcön hiába vannak szemmel látható fejlesztések, az akác felülírja az EU-ról alkotott képet, és az összetartás sem a régi már. Errõl nagyrészt a csendes faluban felépíteni tervezett hamvasztó tehet, de nem emiatt számítanak vasárnap alacsonyabb részvételre.

Szanyi, Bajnai és Meszerics örül, Morvai csalódott

Itthon2014.05.23, 21:45

Két nappal az EP-választás elõtt a listát állító pártok listavezetõi élõben vitáznak. Korábban eldõlt, hogy a vitára nem megy el a Fidesz és a DK listavezetõje sem, ott van viszont Morvai Krisztina, Szanyi Tibor és Bajnai Gordon. A vitán jellemzõen mindenki az elõre megírt szövegét adja elõ, de azért elõkerült Bajnaival kapcsolatban a liba, Morvai elõhozta Kovács Béla ügyét, Szanyi pedig baleknak nevezte Orbán Viktort.

A hátamra kérem az aláírást, Gyurcsány úr!

Itthon2014.05.23, 09:50

A kecskeméti és szegedi DK-s rajongóknak szerzett örömet Gyurcsány Ferenc csütörtökön, amikor ezekben a városokban tartott utcai fórumot, Szegeden pedig még a borfesztiválon is bárki készíthetett vele fotót. Gyurcsány Ferenc hónapok óta tartja a fórumokat, amelyekbe õ azért kezd belefáradni, rajongói viszont egyáltalán nem unják, szüntelenül kérik a puszikat, öleléseket, aláírásokat.

Szavazás helyett strandolni megyünk

[origo] utazás2014.05.22, 13:17

A jó idõ fontosabb a magyaroknak, mint az uniós választások, legalábbis ez látszik a szállásfoglalási statisztikákból: május 25-én kétszer annyian utaznak el, mint az országgyûlési választások idején. Az elõfoglalási adatok alapján július végén várható a legnagyobb roham a vízparti üdülõhelyeken.

Tárki: Fej fej mellett az MSZP és a Jobbik

Itthon2014.05.21, 16:53

A vasárnapi Európai Parlamenti választásra is kitért a Tárki közvélemény-kutató májusi vizsgálata. A kormánypártok fölénye kétségtelen: a pártválasztók több mint fele szavazna a Fidesz-KDNP-re, az MSZP és a Jobbik egyelõre döntetlenre áll.

Sikerült dönteni, elmegy vitázni az MSZP

Itthon2014.05.21, 12:23

Az MSZP némi vacillálás után úgy döntött, elmegy a péntekre tervezett választási vitára.

Mi köze a fahéjas csigámnak a vasárnapi választáshoz?

Itthon2014.05.21, 10:38

Öt évvel ezelõtt, a legutóbbi európai parlamenti voksoláson a magyar választók mindössze 36 százaléka szavazott. Ennél alacsonyabb részvétel egyetlen parlamenti választáson sem volt még az ország rendszerváltás utáni történelmében. Pedig egyáltalán nem mindegy, mi történik az Európai Unióban.

Mindegy, mi lesz, Mesterházy nevetve túléli

Itthon2014.05.21, 07:41

Hiába számít a legtöbb MSZP-s nagy vereségre a vasárnapi EP-választáson, és hiába törõdött bele a legtöbb szocialista, hogy a Jobbik megelõzi õket, Mesterházy Attila posztja sosem volt még ennyire biztos. Egyrészt senki nem akar a helyébe lépni, másrészt párttársai azt várják tõle, hogy lenyomja Bajnait és Gyurcsányt, és minél több önkormányzati helyet alkuszik ki a pártnak.

Az MSZP szerdán dönt, akar-e vitázni

Itthon2014.05.20, 12:16

Habár korábban igent mondott az MSZP, a szocialisták listavezetõje most bejelentette, hogy várhatóan mégsem megy el a pártok május 23-ára meghirdetett vitájára. Szanyi Tibor a Népszavának ezt azzal indokolta, hogy nem tudni, a Fidesz vállalja-e a vitát, a Jobbik körül pedig tisztázatlan helyzet alakult ki. A Népszava a cikkünk megjelenése után megváltoztatta az eredeti cikk tartalmát, Veres Gábor MSZP-szóvivõ pedig jelezte az Origónak, hogy szerdán döntenek arról, elmegy-e a párt a vitára.

Putyin haragjától tart a Jobbik

Itthon2014.05.19, 20:57

Nevetségesnek tartják a jobbikos vezetõk Kovács Béla kémügyét, és leginkább attól tartanak, hogy a botrány rosszat tehet Magyarország és Oroszország kapcsolatának. Sneider Tamás szerencsétlennek tartja, hogy Kovács idõ elõtt távozott a sajtótájékoztatóról, és van, aki szerint az EP-képviselõ csak nevet az ügyön, míg van, aki szerint megviselték a történtek.

Narancshályog, buborék és olcsó Gyurcsány

Itthon2014.05.19, 16:49

Habár a tévékben a törvényi változások miatt már nem lehet látni kampányfilmeket, több párt is készített videót, amit aztán az interneten terjesztenek. Az MSZP egy minimalista videóval, Gyurcsány egy régi, bevált recepttel, Bajnaiék focilabdával és szappanbuborékkal, a Jobbik pedig egy orvosi rendelõben játszódó jelenettel próbál hódítani.

Bajnai focilabdával kampányol

Itthon2014.05.16, 15:10

Meg kell védenünk Magyarországot az öngóloktól - Bajnai Gordon öltönyös focistaként kampányol az Együtt–PM mellett az EP-választáson.

Európa túl primitív a szorongatott jobbikosnak

Itthon2014.05.16, 09:58

Moszkvából, ismeretlenül érkezett meg a Jobbik irodájába 2005-ben Kovács Béla, aki öt év alatt kapcsolataival, pénzével és szervezõmunkájával olyan elismertséget szerzett magának a pártban, hogy 2010-ben õt küldték ki Balczó Zoltán helyére Brüsszelbe. Az itthon szinte teljesen ismeretlen, kémkedéssel hírbe hozott képviselõ sokat foglalkozik orosz ügyekkel, visszasírja a KGST-t, és kemény szavakkal próbálja az USA helyett Putyin felé terelgetni az EU-t. Azt viszont határozottan tagadja, hogy valaha is titkosszolgálatnak dolgozott volna.

Gyurcsány-poszterek között anekdotázott az MSZP nagy öregje

Itthon2014.05.14, 21:05

Ugyan az MSZP és a DK külön indul az EP-választáson, szerda délután mégis Kovács László egykori MSZP-elnök volt a gyõri DK-fórum díszvendége. A politikus az EU-ról anekdotázott, és közben arra biztatta a jelenlévõket, hogy szavazzanak a szocialistákra, de mint mondta, megérti, ha valaki inkább a DK-t választja. Mesterházytól nem kapott dorgálást, de szerinte nincs is olyan távol egymástól a két versengõ párt, ami kizárna egy ilyen rendezvényt.

Egy szurkapiszka itt, egy lágy arclegyintés ott

Itthon2014.05.14, 08:38

Visszafogottan, de folyamatosan kritizálják egymást a baloldal pártjai az EP-választás elõtt. Az MSZP-s, Együtt–PM-es és DK-s politikusok mindannyian a másik két pártot hibáztatják az áprilisi csúfos vereség miatt, ráadásul tudják, hogy ugyanazokért a baloldali szavazókért versengenek május 25-én. Keményen senki nem támad, mert októberig meg akarják õrizni a látszatot, hogy elviselik egymást.

Smicer EP-képviselõ lenne

Sport2014.05.13, 15:27

Az elhízás ellen és a rendszeres testmozgás mellett kampányol Vladimir Smicer, a Liverpool egykori, Bajnokok Ligája- és UEFA-kupa-gyõztes középpályása, aki a cseh Vize 2014 elnevezésû párt színeiben szeretne bejutni az Európai Parlamentbe.

Nem akar sarat dobálni, de nem kér többet Gyurcsányékból - interjú Bajnai Gordonnal

Itthon2014.05.12, 10:33

Hiányzott a baloldalon a hitelesség, háttérbe szorult a korszakváltás, az Együtt–PM rossz kompromisszumokat kötött az MSZP-vel és a DK-val – Bajnai Gordon szerint emiatt is vesztett csúfosan a baloldal április 6-án. Az Együtt–PM vezetõje az Origónak azt mondta, belátja, hogy többször hibázott, ezért mostantól csak hiteles politikusokkal hajlandó összefogni, Mesterházyra és Gyurcsányra viszont nem akar sarat dobálni. Az EP-választáson szerinte eldõl az is, hogy Orbánnak lesz-e kormányzóképes baloldali ellenzéke, vagy a szélsõjobb következik utána. Május 25-e után mindenképp új szakasz kezdõdik az életében.

Orbán Viktor az egyik legnépszerûtlenebb európai vezetõ

Nagyvilág2014.05.09, 13:10

Egy friss felmérés szerint Angela Merkelé a legpozitívabb megítélés. Orbán Viktornál csak a horvát miniszterelnököt ítélték meg negatívabban egy 12 országban végzett kutatás szerint.

Még pár óráig kérhetik a névjegyzékbe vételüket az uniós polgárok

Itthon2014.05.09, 06:14

Az EP-választáson nemcsak a magyar állampolgárok, hanem - ha kérik - azok az uniós polgárok is szavazhatnak, akiknek Magyarországon van lakóhelyük. Pénteken 16 óráig van erre lehetõségük.

Gyurcsány Mesterházy piszkálásával kezdte a kampányt

Itthon2014.05.05, 19:49

Gyurcsány Ferenc kampánykörútba kezdett, elsõ állomásán kijelölte a célt: felmérni a baloldali pártok erõviszonyait. Ennek megfelelõen Mesterházy "teszetoszaságára" tett utalásokat.

Bajnai, Szanyi és Morvai május 23-án vitáznak

Itthon2014.05.05, 17:39

A nyolc EP-választáson induló pártból öt megegyezett arról, hogy május 23-án fognak vitázni a listavezetõik.

Mégsem indulhat Bokros az EP-választáson

Itthon2014.05.05, 15:57

A Modern Magyarország Mozgalomnak az újraszámlálás után sincs elég érvényes ajánlása, hogy EP-listát állíthasson.

Az LMP két mandátumra hajt az EP-választáson

Itthon2014.04.27, 14:34

A Lehet Más a Politika szerint az Európai Unió nélkül nem lesz sikeres Magyarország, mindazonáltal az EU azonnali reformra szorul - mondta Meszerics Tamás, a párt európai parlamenti listavezetõje vasárnap Budapesten. Az LMP, amely április 6-án épphogy átlépte az ötszázalékos küszöbot, két mandátumban reménykedik május 25-én.

Gyurcsányék nem küldhetnek tagot a választási bizottságba

Itthon2014.04.25, 17:13

A Demokratikus Koalíció önálló pártként indul az EP-választáson, ezért tagot akartak delegálni a Nemzeti Választási Bizottságba. A kérésüket azonban visszautasították, mert az NVB szerint már van képviselõje a baloldali összefogásnak. Az elnök szerint nem sikerült túl egyértelmûre a törvény.

Közel százmilliót keres az állam a pártok hanyagságán

Itthon2014.04.25, 15:49

Egyedül az MSZP tudott hiánytalanul elszámolni az EP-választásokra felvett aláírásgyûjtõ-ívekkel. A többiek laponként ötvezenezer forintot fizethetnek. A monoki polgármester Összefogás Pártját 38 millióra büntették.

Bajnai Gordon vitára hívja a Jobbikot is

Itthon2014.04.25, 12:11

A Jobbikot érintõ bojkottpolitika nem vált be, a Jobbik többé nem tabu az Együtt–PM számára, errõl döntött csütörtökön az Együtt-PM elnöksége, tudta meg az Origo. Bajnai Gordonék a következõ napokban vitára hívják az összes pártot, amely listát állított az európai parlamenti választáson. Szigetvári Viktor azt mondta, hogy az Együtt–PM célja a Jobbik politikájának leleplezése, de a párt a Fidesszel is tisztázná az EU-hoz való viszonyt, és azt is megmutatná, miben különbözik az MSZP-tõl és a DK-tól.

Tibi bohóc megint lenyomta a választási rendszert

Itthon2014.04.24, 10:21

Tizenegy párt állított listát a májusi EP-választásra, köztük több olyan is összegyûjtötte a szükséges húszezer aláírást, amelyik áprilisban az egész országban nem kapott ennyi szavazatot. 

Kilenc párt akar indulni az EP-választáson

Itthon2014.04.22, 16:07

A Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció biztos, hogy ott lesz a szavazólapon, négy kis párt listájáról még nem döntöttek.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ