EP-választás 2014

címke rss

Bajnai focilabdával kampányol

Itthon2014.05.16, 15:10

Meg kell védenünk Magyarországot az öngóloktól - Bajnai Gordon öltönyös focistaként kampányol az Együtt–PM mellett az EP-választáson.

Narancshályog, buborék és olcsó Gyurcsány

Itthon2014.05.19, 16:49

Habár a tévékben a törvényi változások miatt már nem lehet látni kampányfilmeket, több párt is készített videót, amit aztán az interneten terjesztenek. Az MSZP egy minimalista videóval, Gyurcsány egy régi, bevált recepttel, Bajnaiék focilabdával és szappanbuborékkal, a Jobbik pedig egy orvosi rendelőben játszódó jelenettel próbál hódítani.

Putyin haragjától tart a Jobbik

Itthon2014.05.19, 20:57

Nevetségesnek tartják a jobbikos vezetők Kovács Béla kémügyét, és leginkább attól tartanak, hogy a botrány rosszat tehet Magyarország és Oroszország kapcsolatának. Sneider Tamás szerencsétlennek tartja, hogy Kovács idő előtt távozott a sajtótájékoztatóról, és van, aki szerint az EP-képviselő csak nevet az ügyön, míg van, aki szerint megviselték a történtek.

Az MSZP szerdán dönt, akar-e vitázni

Itthon2014.05.20, 12:16

Habár korábban igent mondott az MSZP, a szocialisták listavezetője most bejelentette, hogy várhatóan mégsem megy el a pártok május 23-ára meghirdetett vitájára. Szanyi Tibor a Népszavának ezt azzal indokolta, hogy nem tudni, a Fidesz vállalja-e a vitát, a Jobbik körül pedig tisztázatlan helyzet alakult ki. A Népszava a cikkünk megjelenése után megváltoztatta az eredeti cikk tartalmát, Veres Gábor MSZP-szóvivő pedig jelezte az Origónak, hogy szerdán döntenek arról, elmegy-e a párt a vitára.

Mindegy, mi lesz, Mesterházy nevetve túléli

Itthon2014.05.21, 07:41

Hiába számít a legtöbb MSZP-s nagy vereségre a vasárnapi EP-választáson, és hiába törődött bele a legtöbb szocialista, hogy a Jobbik megelőzi őket, Mesterházy Attila posztja sosem volt még ennyire biztos. Egyrészt senki nem akar a helyébe lépni, másrészt párttársai azt várják tőle, hogy lenyomja Bajnait és Gyurcsányt, és minél több önkormányzati helyet alkuszik ki a pártnak.

Mi köze a fahéjas csigámnak a vasárnapi választáshoz?

Itthon2014.05.21, 10:38

Öt évvel ezelőtt, a legutóbbi európai parlamenti voksoláson a magyar választók mindössze 36 százaléka szavazott. Ennél alacsonyabb részvétel egyetlen parlamenti választáson sem volt még az ország rendszerváltás utáni történelmében. Pedig egyáltalán nem mindegy, mi történik az Európai Unióban.

Sikerült dönteni, elmegy vitázni az MSZP

Itthon2014.05.21, 12:23

Az MSZP némi vacillálás után úgy döntött, elmegy a péntekre tervezett választási vitára.

Tárki: Fej fej mellett az MSZP és a Jobbik

Itthon2014.05.21, 16:53

A vasárnapi Európai Parlamenti választásra is kitért a Tárki közvélemény-kutató májusi vizsgálata. A kormánypártok fölénye kétségtelen: a pártválasztók több mint fele szavazna a Fidesz-KDNP-re, az MSZP és a Jobbik egyelőre döntetlenre áll.

Szavazás helyett strandolni megyünk

[origo] utazás2014.05.22, 13:17

A jó idő fontosabb a magyaroknak, mint az uniós választások, legalábbis ez látszik a szállásfoglalási statisztikákból: május 25-én kétszer annyian utaznak el, mint az országgyűlési választások idején. Az előfoglalási adatok alapján július végén várható a legnagyobb roham a vízparti üdülőhelyeken.

A hátamra kérem az aláírást, Gyurcsány úr!

Itthon2014.05.23, 09:50

A kecskeméti és szegedi DK-s rajongóknak szerzett örömet Gyurcsány Ferenc csütörtökön, amikor ezekben a városokban tartott utcai fórumot, Szegeden pedig még a borfesztiválon is bárki készíthetett vele fotót. Gyurcsány Ferenc hónapok óta tartja a fórumokat, amelyekbe ő azért kezd belefáradni, rajongói viszont egyáltalán nem unják, szüntelenül kérik a puszikat, öleléseket, aláírásokat.