enyhítés

címke rss

Hamisított és illegális gyógyszereket foglaltak le egy debreceni gyógynövényboltból

Itthon2021.10.08, 16:49

Engedély nélküli potencianövelõket és illegális gyógyszert árult Debrecenben egy nõ, aki már régóta üzemeltetett egy gyógynövényes termékeket forgalmazó boltot. Az ügyészség még áprilisban emelt vádat a nõvel szemben gyógyszerhamisítás miatt. A bíróság a nõvel szemben tárgyalás nélkül 300 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki, õ azonban enyhítést kért, így az elõkészítõ ülésen 220 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték. Azonban ez sem emelkedett jogerõre, mert az ügyészség 3 nap gondolkodási idõt kért.

Három éven keresztül terrorizálták és szedték el a pénzét a kisbéri férfinak

Itthon2021.09.23, 11:47

A két férfi évekig fenyegetéssel és erõszakkal vett rá egy közmunkást, hogy adja oda nekik a fizetését, akinek emiatt veszélybe került a megélhetése, és a helyi lakosok szerveztek számára gyûjtést. Az egyik férfi ezenkívül egy másik kisbéri lakost is megfenyegetett, és pénzt követelt tõle. A komáromi bíróság ezt a férfit 7, társát pedig 4 és fél év börtönre ítélte elsõfokon, ám az ügyész szerint ennél mindketten súlyosabb büntetést érdemelnek.

Az ügyészek szerint nem érdemel enyhébb büntetést a kecskeméti drogdíler

Itthon2021.08.19, 14:51

A Szegedi Fellebbviteli Fõügyészség a Kecskeméti Törvényszék ítéletének helybenhagyását javasolta annak a 49 éves, kecskeméti férfinak az ügyében, akit a bíróság kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt 6 és fél év fegyházbüntetésre, és 6 év közügyektõl eltiltásra ítélt.

Elítélték az ötéves nevelt lányát szexuálisan zaklató bihari férfit

Itthon2021.08.12, 13:50

Elsõfokon 8 év fegyházra ítélték azt a 31 éves férfit, aki rendszeresen zaklatta, és szexre akarta rávenni óvodáskorú nevelt lányát. A férfit emellett a bíróság örökre eltiltotta minden olyan foglalkozástól, amelyben kiskorúakkal kerülhetne kapcsolatba.

Végre eltehetjük a maszkokat! Elértük az 5,5 millió beoltottat, holnaptól minden megváltozik

Life.hu2021.07.04, 06:58

Magyarország Kormánya Facebook oldlaán számolt be arról a fantasztikus hírrõl, hogy sikerült pár perce elérni az 5,5 millió beolottat, így kezdõdhet az újabb enyhítés.

Rusvai Miklós virológus elárulta, mennyi ideig kell még viselnünk a maszkot

Life.hu2021.06.25, 10:28

Gulyás Gergely ma bejelentette, hogy az 5,5 millió beoltott elérését követõen, más egyéb lazítások mellett, gyakorlatilag megszûnik a maszkviselési elõírás. De mit szól ehhez a virológus?

Ezek a változások léptek életbe a BKK járatain

Life.hu2021.06.18, 16:28

Az egyre kedvezõbb járványügyi adatoknak köszönhetõen a BKK járatain is enyhítettek, mostantól közvetlenül a buszsofõr mögötti helyekre is le lehet ülni. 

Bõ egy hónappal az olimpia elõtt enyhítenek a korlátozásokon Tokióban

Sport2021.06.17, 12:41

A japán kormány csütörtökön úgy döntött, hogy több prefektúrában és Tokióban is - bõ egy hónappal a július 23-án rajtoló nyári olimpia elõtt - enyhít a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon.

Horvátország tovább enyhít: a második oltás után egybõl utazhatunk is

Life.hu2021.06.12, 05:55

Horvátország tovább enyhített a határátlépésen, azok, akik a schengeni országokból érkeznek, a koronavírus elleni oltás második adagjának felvétele után azonnal átléphetik a határt, korábban erre 14 napot kellett várni - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetõje a testület pénteki sajtótájékoztatóján.

Újabb enyhítések lépnek életbe június 14-tõl

Life.hu2021.06.08, 20:56

Június közepétõl már falunapot is lehet tartani, és koronavírus ellen védett személy felügyelete alatt 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken.

Az összes járványügyi mutató javul Lengyelországban

Nagyvilág2021.06.02, 14:32

Tovább enyhítenek a lengyel járványügyi korlátozásokon június 6-ától: létszámkorlátozás mellett konferenciák és vásárok rendezhetõk, és 150-re emelik az esküvõk és nyilvános rendezvények maximális létszámát - jelentette be szerdán az egészségügyi miniszter.

Július közepétõl jelentõs enyhítések jöhetnek Szerbiában

Nagyvilág2021.05.24, 11:54

Amennyiben stabil marad a járványhelyzet, július közepétõl jelentõs enyhítések várhatók Szerbiában - jelentette ki Predrag Kon járványügyi szakértõ a szerbiai közszolgálati televízió hétfõ reggeli beszámolója szerint.

Orbán Viktor: Ötmillió beoltottnál újabb enyhítések következnek - videó

Itthon2021.05.21, 12:01

A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorában jelentette be, hogy ötmillió beoltottnál újabb enyhítések következnek. Ezeknek a részleteit a közösségi oldalán is megosztotta Orbán Viktor.

Megszûnik az éjszakai kijárási tilalom Bosznia-Hercegovina nagy részén

Nagyvilág2021.05.21, 10:46

A koronavírus-járvány kedvezõ alakulása miatt Bosznia-Hercegovina többségében horvátok és bosnyákok lakta országrészében péntektõl megszûnik az éjszakai kijárási tilalom, míg a szerbek lakta országrészben csak éjfél és reggel öt között lesz tilos a kijárás. Montenegró pedig szombattól megszünteti a szabadtéri kötelezõ maszkviselést.

Franciaországban szerdától enyhítenek a korlátozásokon

Nagyvilág2021.05.17, 17:04

A vendéglátóhelyek teraszainak és a kulturális intézményeknek a megnyitásával Franciaországban szerdán megkezdõdik a koronavírus-járvány miatti korlátozások fokozatos feloldása, miután a járványügyi mutatók több mint két hete csökkenõ tendenciát mutatnak, és az oltási kampány felgyorsulásával naponta több mint félmillió embert oltanak be országszerte. A kormány bejelentette, hogy a turizmus beindítása érdekében a külföldieknek is ingyenesen áll rendelkezésére a tesztelés az országban.

Orbán Viktor elmondta, mikor jelentik be az újabb enyhítéseket

Life.hu2021.05.14, 08:03

Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos mófon a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorában nyilatkozott a többi között arról is, mikor lehet újabb enyhítéseket bejelenteni. 

Enyhítettek a korlátozásokon Montenegróban és Észak-Macedóniában

Nagyvilág2021.05.12, 11:52

Montenegró eltörölte az éjszakai kijárási tilalmat, Észak-Macedónia pedig ismét engedélyezte a nyilvános eseményeket, és megnyitotta a sportközpontokat szerdától a koronavírus-fertõzöttek számának jelentõs csökkenése miatt - jelentette a térség sajtója.

Ezek az enyhítések jönnek 4 millió beoltottnál: ilyen lesz majd az életünk

Life.hu2021.04.26, 07:53

Ha elérjük a 4 millió beoltottat, újabb enyhítések lépnek életbe: ilyen lesz az életünk.

Hiába örülünk elõre a nyárnak, a maszkot nem vehetjük le

Life.hu2021.04.21, 07:26

A csökkenõ adatok jót jelentenek, de a kórhában kezeletek száma, a lélegeztetõgépen lévõk és az elhunytak száma is csak lassan csökken, és hetek fogak eltelni, mire ezek a számok is mérséklõdnek - mondta Galgóczi Ágnes, NNK járványügyi osztályvezetõje.

Ez a ország már túl van a tetõzésen, mégsem enyhítenek - Ez az oka

Life.hu2021.04.21, 06:38

Franciaország túl van a koronavírus-járvány újabb hullámának tetõzésén, de a kormány még korainak tartaná a korlátozások enyhítését.

Szlovénia enyhített a korlátozásokon

Nagyvilág2021.04.10, 14:00

Szlovénia fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon, így szombattól már nem kötelezõ a szájmaszk szabadtéri viselése, amennyiben betartható a másfél méter távolság, hétfõtõl pedig feloldják az éjszakai kijárási tilalmat is - írta a helyi sajtó.

Gulyás Gergely elmondta, ekkortól jöhetnek újabb enyhítések

Life.hu2021.04.08, 12:31

Az újraindítás következõ lépéseirõl a kormány akkor dönt, ha a beoltottak száma eléri a 3 milliót - jelentette be a Miniszterelnökséget vezetõ Gulyás Gergely csütörtöki online sajtótájékoztatóján, hozzátéve: ez öt-hat napon belül várható.

Gulyás Gergely elmondta: ez alapján döntenek a húsvéti enyhítésrõl

Life.hu2021.03.11, 15:58

Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely a mai napon tájékoztatást adott a kormány legfrissebb intézkedéseivel kapcsolatban a Kormányinfón. Többek között azt is elárulta, hogy mi alapján döntenek a húsvéti enyhítésrõl.

Vasárnap nyitnak az éttermek és a mozik, feloldják a korlátozások zömét ebben az országban

Life.hu2021.03.06, 15:57

Szaúd-Arábiában vasárnaptól feloldják a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások zömét - írja az MTI.

Dévényi Tibi bácsi szerint így lehetne újranyitni a klubokat

Life.hu2021.02.24, 17:42

A lemezlovas már nagyon várja, hogy ismét a DJ pult mögé állhasson. Dévényi Tibi bácsi szerint, aki megkapta az oltást, simán bulizhatna, így kinyithatnának a klubok.

Orbán Viktor elárulta, egy dologban várható talán enyhítés

Life.hu2021.02.24, 13:02

A miniszterelnök elmondta a koronavírus-járvány kapcsán, hogy egyelõre sajnos nem lehet enyhítésrõl beszélni. Orbán Viktor hozzátette, csupán egy kérdésben vették fontolóra.

Orbán Viktor elárulta, mikor várható enyhítés

Life.hu2021.02.23, 19:18

Orbán Viktor az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt kedd délután. Válaszolt arra a kérdésre, mikor várható enyhítés.

Jövõ héten indul az újabb nemzeti konzultáció

Itthon2021.02.11, 16:42

Tizedszer indít nemzeti konzultációt a kormány, ezúttal az újranyitásról, és annak mikéntjérõl mondhatják el a véleményüket a magyarok. A kormány a beérkezõ válaszok fényében dönt a kérdésben, azaz ismét döntõ fontosságú lesz az emberek véleménye: ezúttal abban, hogy jöjjön az enyhítés, vagy maradjanak a szigorítások. Az ugyanakkor fontos kitétel, hogy a járványügyi elõírásokat továbbra is ugyanúgy be kell tartani, mint eddig. A konzultáció a jövõ héten indul, aminek az üzenete több mint tíz éve változatlan: emberek nélkül nincs sikeres kormányzás. A kérdõívet a vakcinainfo.gov.hu címen lehet majd kitölteni, azon a felületen, ahol aaz ...

A jövõ héttõl kinyithatnak a kisebb üzletek Szlovéniában

Nagyvilág2021.02.05, 20:39

A jövõ héttõl kinyithatnak a 400 négyzetméternél kisebb alapterületû üzletek és szolgáltatók Szlovéniában - jelentette be Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter pénteken.

Rossz hírt közölt az infektológus fõorvos: erre számíthatunk a közeljövõben

Life.hu2021.02.05, 06:07

Az idõsek körében magasabb az oltási hajlandóság, ami helyes is, mert õk a koronavírus által legveszélyeztetettebb csoport - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus fõorvosa az M1 aktuális csatornán csütörtök este.

Katasztrofális helyzetbe került Portugália az esztelen karácsonyi járványügyi engedmények miatt

Itthon2021.02.01, 12:49

Miután Portugália baloldali-szocialista kormánya a karácsonyi idõszakra enyhített a korábbi intézkedéseken, az ország járványügyi helyzete rövid idõ alatt kritikussá vált. Az idõ elõtti lazítások miatt teljes zárást kellett bevezetni, az ország lakosai külföldre csak indokolt esetben utazhatnak. Az ország baloldali kormányfõje elismerte: nagyot hibáztak, amikor nem vették komolyan a rájuk leselkedõ veszélyeket. A felelõtlen döntések miatt Portugália mára több járványügyi mutatóban is a legrosszabbul áll az Európai Unióban. A karácsonyi-újévi étteremnyitások után átlagban naponta 13 ezer új beteget regisztrálnak.

A WHO szerint túl korai lenne még enyhíteni az óvintézkedéseken Európában

Life.hu2021.01.29, 09:15

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint túl korai lenne még enyhíteni a koronavírus-járvány miatt hozott óvintézkedéseken Európában - mondta a szervezet európai irodáját vezetõ Hans Kluge csütörtökön.

Enyhítettek a járványügyi korlátozásokon a szomszédos országban

Life.hu2021.01.29, 06:58

  Horvátország enyhít néhány járványügyi korlátozáson, így hétfõtõl újra járhatnak iskolába az általános iskolák felsõ tagozatos osztályai, és engedélyezik a szabadtéri sportolást is - jelentette be csütörtökön Davor Bozinovic belügyminiszter.

A héten ítélet születhet a csolnoki pulóveres gyilkosság ügyében

Itthon2021.01.18, 15:50

Elsõfokon 10 és fél év börtönt kapott az a büntetett elõéletû férfi, aki 2018 õszén egy pulóver miatt szúrta mellkason a kollégáját, majd bedrogozva volán mögé ült. Az ítélet ellen fellebbeztek, ezért a férfi a másodfokú ítéletére vár, amelyet várhatóan csütörtökön hoznak meg Gyõrben. 

Könnyítésekrõl döntött az MNB a bankok számára

Gazdaság2021.01.08, 16:51

Az MNB új vezetõi körlevelében tájékoztatta a hitelintézeti szektort a felügyeleti tõkekövetelménnyel és tõkeajánlással kapcsolatos átmeneti intézkedéseirõl, illetve az osztalékfizetésre, a részvény-visszavásárlásra, valamint a változó javadalmazás kifizetésére vonatkozó korlátok 2021. szeptember 30-ig való fenntartásáról. Az intézkedések támogatják az intézmények stabil mûködését a hitelezési kapacitásuk fenntartása mellett.

Koronavírus: Szlávik szerint a jelenlegi helyzet nem tesz lehetõvé enyhítéseket karácsonyra és szilveszterre

Life.hu2020.12.13, 15:06

"Most kell vigyázni azért, hogy a tavasz sokkal jobban telhessen" - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezetõ fõorvosa vasárnap, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Mégsem enyhítenek a járványügyi intézkedéseken karácsonyra Ausztriában

Nagyvilág2020.12.12, 00:59

Az osztrák kormány péntek este döntött a karácsonyi és szilveszteri ünnepek járványügyi szabályairól.

Orbán Viktor a Kossuth rádiónak nyilatkozott az enyhítésrõl: így vélekednek a szakértõk

Life.hu2020.12.04, 10:01

Orbán Viktor a Kossuth rádió péntek reggeli mûsorában beszélt arról, mi jöhet december 11 után. Errõl döntés hétfõn születik majd.  

Túlzásnak érzik a fiukra váró 35 év börtönt az erdõkertesi rendõrgyilkos szülei

Itthon2020.11.19, 16:38

„A fiam nem ölni akart" – próbáltja védeni fiát a rendõr késelõ erdõkertesi férfi apja. A fiatal férfi kegyetlen tettéért akár 35 év börtönt is kaphat.

Koronavírus: túl van a járvány tetõpontján az egyik szomszédos ország, enyhítésre készülnek

Life.hu2020.11.12, 05:50

Csehország a koronavírus-járvány terjedésének legutóbbi adatai szerint nagy valószínûséggel már túl van a csúcson, ezért érdemes mérlegelni az óvintézkedések óvatos és fokozatos enyhítését - jelentette ki Jan Blatny egészségügyi miniszter szerdán Prágában.

Koronavírus: ebben az országban megkezdõdött a fokozatos nyitás

Life.hu2020.10.18, 10:57

Izraelben megkezdõdött a fokozatos nyitás a koronavírus-járvány miatti egy hónapos zárlat után - írja az MTI.

Megváltoznak a beutazás szabályai Szlovéniában

Nagyvilág2020.09.27, 15:35

Szlovénia a jövõ héttõl enyhít a beutazási szabályokon, a vörös jelzésû országokból érkezõk is elkerülhetik a kötelezõ hatósági karantént, amennyiben rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel - közölte a helyi sajtó vasárnap.

Kína enyhíti a beutazási tilalmat több európai országgal szemben

Nagyvilág2020.08.11, 11:22

Kína a jövõ héttõl enyhíti a beutazási tilalmat egyes európai országok állampolgáraival szemben, lehetõséget nyújtva a kínai tartózkodási engedéllyel rendelkezõk visszatérésére.

Lengyelországban meghaladta a fertõzöttek száma a 40 ezret

Nagyvilág2020.07.19, 18:05

A lengyel egészségügyi minisztérium közlése szerint, vasárnap lépte át a 40 ezret, az azonosított koronavírus-fertõzések száma az országban.

A postákon visszaáll a korábbi ügyfélfogadási rend

Itthon2020.06.18, 15:59

Enyhültek egyes járványügyi intézkedések a postákon: a maszk viselését továbbra is kérik, de már nem kell az ajtón kívül várakozni, mivel péntektõl visszaáll a korábban megszokott ügyfélvárakozási rend, és hétvégén is újra nyitva lesznek a nagyvárosi postahivatalok - tudatta a Magyar Posta Zrt. csütörtökön.

Moszkvában megnyitottak a nyári teraszok és a múzeumok

Nagyvilág2020.06.16, 11:35

Megnyitottak a múzeumok és az éttermek nyári teraszai kedden Moszkvában a koronavírus-járvány miatt március végén bevezetett korlátozó intézkedések fokozatos feloldásának második fázisában.

Moszkvában kedden megnyitnak a nyári teraszok

Nagyvilág2020.06.15, 16:22

Lelassult a Covid-19 terjedése Moszkvában az önizoláció és a digitális forgalmi engedélyek rendszerének megszüntetése ellenére is, ami lehetõséget teremt a korlátozások további enyhítésére, így az éttermek és kávézók nyári teraszának keddi megnyitására - tudatta blogjában hétfõn Szergej Szobjanyin, az orosz fõváros polgármestere.

Megszûnik a járvány miatt bevezetett határellenõrzés Németországban

Nagyvilág2020.06.10, 16:49

Visszavonják Németországban a koronavírus-járvány miatt bevezetett határigazgatási szigorításokat - jelentette be Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter szerdán Berlinben. Az osztrák külügyminiszter közlése szerint pedig Ausztria határai június 16-tól 31 ország irányába nyílnak meg.

A korlátozások radikális könnyítésére készül a moszkvai polgármester

Nagyvilág2020.06.07, 12:37

A koronavírus-járvány miatt bevezetett karantén radikális könnyítésérõl tesz bejelentést hétfõn Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester - közölték a hétvégén orosz lapok.

Portugáliában újranyithatnak a mozik és a koncerttermek

Nagyvilág2020.06.01, 13:26

Csaknem két és fél hónap zárva tartás után Portugáliában hétfõtõl újranyitnak a mozik, a színházak és a koncerttermek a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatása érdekében elrendelt korlátozások lazítása keretében.

A nyugat-balkáni országok megnyitották a határaikat

Nagyvilág2020.06.01, 11:40

A nyugat-balkáni országok hétfõtõl enyhítettek a korlátozásokon, és megnyitották a határaikat egyes országok állampolgárainak, Bosznia például csak a szomszédos országokból érkezõket várja, Montenegró viszont minden olyan országból, ahol kevés a fertõzött.

Olaszország az egész világ elõtt újranyitja határait júniusban

Nagyvilág2020.05.31, 18:21

Olaszország június 3-tól az EU tagállamaiból és Nagy-Britanniából érkezõk, június 15-tõl pedig az összes többi beutazó elõtt megnyitja határait, miközben az óvintézkedések értelmében továbbra sem engedélyezett a kongresszusok rendezése, valamint a büféreggeli sem.

Izraelben megnyitották a vendéglõket és az uszodákat

Nagyvilág2020.05.27, 15:52

Izraelben szerdától engedélyezték a vendéglõk, kávéházak, bárok megnyitását, és az uszodák is elkezdhetik fogadni a nagyközönséget a koronavírus-járvány enyhülésével - jelentette be a Jediót Ahronót címû újság honlapja, a ynet.

Moszkva készen áll a járványügyi korlátozások enyhítésére

Nagyvilág2020.05.27, 13:13

Moszkva az alapvetõ mutatók alapján készen áll arra, hogy lazítson a Covid-19-járvány miatt bevezetett korlátozásokon - jelentette ki Jelena Andrejeva, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) fõvárosi részlegének vezetõje egy szerdai sajtótájékoztatón.

Nyitnak a mozik és az éttermek zárt terei Budapesten

Life.hu2020.05.27, 08:05

Szép lassan tér vissza az élet a régi kerékvágásba. A kormány újabb enyhítéseket vezet be hétvégétõl a fõvárosban is.

Több, mint 120 ezren gyógyultak meg Törökországban

Nagyvilág2020.05.25, 23:04

Törökországban hétfõn elérte a 120 015-öt az új koronavírus-járvány gyógyultjainak száma, miután az elmúlt 24 órában 1321 ember hagyhatta el a kórházakat - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.

Nem ússza meg enyhébb büntetéssel a késelõ olasz férfi

Itthon2020.05.19, 10:55

Valószínûleg hiába fellebbezett enyhítésért az az olasz férfi, aki két évvel ezelõtt összeveszett egy férfival egy kecskeméti szórakozóhelyen, majd életveszélyesen megsebesítette, az ügyészség ugyanis nem tartja indokoltnak, hogy enyhébb büntetést kapjon.

MC Hawer reméli, hogy megtartják a nyári esküvõket, és felléphet

Life.hu2020.05.17, 09:42

A mulatós énekes ismét vállalhat lagzikat, hiszen júniustól a 200 fõnél kisebb lakodalmakat már meg lehet tartani. MC Hawer nagyon boldog, hiszen bele sem mert gondolni, mi lett volna ha még hónapokig nincs bevétele.

Ausztria enyhíti a határellenõrzéseket Magyarország irányába is

Nagyvilág2020.05.16, 22:50

Vasárnaptól Ausztria - Németország, Lichtenstein és Svájc mellett - Csehország, Szlovákia és Magyarország irányába is enyhíti a határellenõrzéseket - közölte az osztrák belügyminisztérium szombati közleményében.

Olaszországban tovább enyhítenek: hamarosan utazni is lehet az országba

Life.hu2020.05.16, 06:15

Olaszország június 3-ától megnyitja határait az Európai Unió, illetve a Schengen-övezet állampolgárai elõtt a római kormány szombat hajnali határozata értelmében, a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásának újabb állomásaként.

Gulyás Gergely: Pest megye a többi megyével azonos szabályok alá esik

Life.hu2020.05.14, 12:01

A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések további enyhítését jelentette be a megyékre nézve a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely online sajtótájékoztatón közölte, a Pest megyei koronavírus-fertõzöttségi adatok közelebb állnak a vidékiekhez, ezért Pest megyét mostantól a többi megyével tekinti egy egységnek a kormány.

Június 15-ig zárva tartaná az unió külsõ határait az Európai Bizottság

Nagyvilág2020.05.08, 21:01

Az Európai Bizottság arra kérte a schengeni övezet tagállamait, illetve a schengeni társult államokat, hogy további 30 nappal, június 15-ig hosszabbítsák meg az Európai Unióba irányuló, nem alapvetõ fontosságú utazásokra vonatkozó ideiglenes korlátozást - tudatta az uniós bizottság pénteken.

Három szakaszban enyhítenék a korlátozásokat Ausztráliában

Nagyvilág2020.05.08, 09:41

Ausztrália három szakaszban enyhítene a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokon, és júliusig beindítaná a gazdaságot - mondta Scott Morrison ausztrál kormányfõ pénteken Canberrában.

Végre élõben is láthatjuk a szomszédos állatkert lakóit

Travelo2020.04.30, 10:53

Hétrõl-hétre egyre több enyhítést vezetnek be a szomszédos Szerbiában. A legújabb hír, hogy ismét lehet állatkertbe menni, és a jövõ héten még szabadabban mozoghatnak a helyiek.

Véget érhet a bezártság, de mire számíthatunk az enyhítések után?

Life.hu2020.04.29, 14:31

A többi országhoz hasonlóan Magyarország is enyhítést tervez a következõ hetekben. Ám egyelõre az élet nem tér vissza teljesen a régi kerékvágásba. Nézzük, hogyan változnak meg a mindennapok!

Enyhítene a korlátozásokon Új-Zéland

Nagyvilág2020.04.20, 10:25

Új-Zéland a jövõ héttõl enyhíthet az új típusú koronavírus miatt több mint egy hónapja életbe léptetett korlátozásokon - jelentette be hétfõn Jacinda Ardern, az ország miniszterelnöke újságíróknak.

Harmadolják a földön fekvõ merénylõt lelövõ izraeli katona büntetését

Nagyvilág2018.03.19, 15:59

Elengedik a már ártalmatlanná tett, és magatehetetlenül a földön fekvõ palesztin késelõt lelövõ izraeli katona büntetésének utolsó harmadát - jelentette a Jediót Ahronót címû újság honlapja, a ynet hétfõn.

Enyhítették a kiskunhalason balhézó menekültek ítéletét

Itthon2016.05.17, 16:02

Öt olyan menekült elsõfokú ítéletét enyhítette a bíróság, akik részt vettek januárban a kiskunhalasi menekülttáborban történt incidensben. A táborban két migráns verekedett össze, majd dulakodni kezdtek a kiérkezõ rendõrökkel is. A bíró szerint a hatósági intézkedés nem vonható kétségbe, az ügyvéd szerint azonban túlzott volt a rendõri fellépés.

Washington enyhítene a Líbia elleni fegyverembargón

Nagyvilág2016.05.13, 08:25

Enyhítene az USA a Líbia elleni fegyverembargón, hogy segítség az ország harcát az Iszlám Állam ellen.

Felülbírálták a fagyállós gazda ügyészeit

Itthon2016.04.04, 09:13

Mégsem kér enyhébb büntetést a fagyállós borosgazdára a vádat képviselõ ügyészség. A Fõvárosi Fellebbviteli Fõügyészség visszavonta a vádat képviselõ ügyészek fellebbezését.

Börtönbe került a tinédzser, mert szexpartnere hazudott a koráról

Life.hu2015.08.05, 10:03

Egy randialkalmazáson ismerkedett meg a 19 éves Zach Anderson és a 14 éves lány, aki 17-nek hazudta magát.

Damu Roland áprilisban szabadul a börtönbõl

Archívum2015.01.07, 14:46

Damu Roland börtönbüntetését enyhítették, így áprilisban szabadulhat a tököli börtönbõl – mondta az egykori sorozatsztár ügyvédje a szerda reggeli Mokkában.

Õsi csodafegyver a banánhéj

Life.hu2014.04.17, 22:13

Kevés embernek jut eszébe, hogy a banánhéjat ne dobja automatikusan (persze szelektíven) a kukába. Az édes és tápláló banánhús mellett a banán héja egy cseppet sem csábító. Pedig számos dologban a segítségünkre lehet a szépségápolástól kezdve a nagytakarításig.

Könnyítést kaphatnak a görögök

Gazdaság2014.02.05, 13:27

Az Európai Unió akár ötven évre is kiterjesztheti a görögöknek nyújtott mentõhitel lejáratát, ráadásul 50 bázisponttal vághatja vissza a kamatterheket, számol be a Bloomberg meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ