ENSZ-főtitkár

címke rss

Házigazda lenne a válságtanácskozáson Bush és az ENSZ-főtitkár is

Nagyvilág2008.10.19, 00:39

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és George Bush amerikai elnök is témogatja, hogy tartsanak csúcsszintű tanácskozást a pénzügyi válságról. Ráadásul mindkét politikus a házigazdája is lenne az eseménynek.

Bush személyesen mondott köszönetet Göncz Kingának

Nagyvilág2008.09.24, 06:39

Az amerikai elnök és az iraki államfő személyesen köszönte meg Göncz Kinga külügyminiszternek az iraki támogatást az ENSZ-főtitkár által adott fogadáson kedd este. Göncz amerikai látogatása során kitüntetést ad át Condoleezza Rice amerikai külügyminiszternek, és találkozik Barack Obama demokrata párti és John McCain republikánus elnökjelölt külpolitikai tanácsadóival.

911 segélymunkást engedett be a mianmari junta

Nagyvilág2008.06.11, 13:03

A mianmari junta hivatalos lapja szerdán összesítést közölt a külföldi segélymunkásokról, akiket  beengedtek az országba a ciklon május eleji pusztítása óta. A katasztrófa első három hetében egyáltalán nem fogadta Mianmar a segíteni érkezőket, csak az ENSZ-főtitkár látogatása után enyhült meg a világszervezet munkatársai felé, és a civil szervezetek továbbra is arra panaszkodtak: nehézkes a segélyek eljuttatása a rászorulókhoz.

Beengedi a segélymunkásokat a mianmari junta

Nagyvilág2008.05.23, 11:51

Hajlandó beengedni - nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül - minden segélymunkást a mianmari junta a ciklon áldozatainak megsegítésére - jelentette be Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, miután sikeresen tárgyalt a külföldi segítség beengedéséről a katonai vezetéssel. A három héttel ezelőtt pusztító Nargis ciklonban több mint 130 ezren vesztették életüket, és jelenleg is két milliónál több ember szorulna segítségre, a katonai rezsim viszont gátolja a mentést. 

A mianmari juntát győzködi az ENSZ-főtitkár

Nagyvilág2008.05.22, 08:23

A mianmari fővárosban próbálja meggyőzni a katonau junta vezetőit Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, hogy engedjék be a külföldi segélyszervezeteket a trópusi ciklon által sújtott országba. A BBC tudósítója szerint a kormányzat komoly nyomás alatt áll, és vannak is olyan jelek, amelyek arra utalnak, készek engedni.

Hiába hívta az ENSZ-főtitkár a mianmari vezetőt

Nagyvilág2008.05.12, 19:32

Megérkeztek az ENSZ és az Egyesült Államok első segélyszállítmányai a ciklon által sújtott Mianmarba, a nemzetközi szervezet főtitkára, Ban Ki Mun szerint azonban tűrhetetlen, hogy milyen lassan reagált a vészhelyzetre az ország katonai vezetése. A főtitkár próbált kapcsolatba lépni Mianmar első emberével, de nem sikerült, ezért levelet küldött neki.

Az ENSZ újjáépítené Csernobilt

Nagyvilág2008.04.26, 08:22

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szombatra virradóra megemlékezett az ukrajnai Csernobilban történt atomerőmű-baleset 22. évfordulójáról, és segítségét ígért a katasztrófa sújtotta térség újjáépítéséhez. Az évforduló alkalmából kiadott nyilatkozatában a világszervezet főtitkára emlékeztetett, hogy az ENSZ-közgyűlés 2006-2016-ot a csernobili újjáépítés és fenntartható fejlődés évtizedének nyilvánította.

Válságot okoz az élelmiszerek árrobbanása

Gazdaság2008.04.21, 08:10

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerint az átfogó élelmiszerár-emelkedés visszavetheti a szegénység leküzdésére tett nemzetközi erőfeszítéseket, és ha nem kezelik megfelelőképpen, kihathat a globális gazdasági növekedésre és a nemzetközi biztonságra is.

Megegyeztek a rivális vezetők Kenyában

Nagyvilág2008.02.28, 13:41

A kenyai elnök és az ellenzék vezetője csütörtökön megállapodott arról, hogy egységkormányt alakítanak - jelentette be Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár. A decemberi elnökválasztás után kitört véres zavargásokban 1500-an vesztették életüket.

Felülvizsgálják a kenyai elnökválasztás eredményét

Nagyvilág2008.02.15, 19:05

Független bizottsági vizsgálatban állapodtak meg a viszálykodó politikai pártok Kenyában, a december végi elnökválasztás eredményeinek felülvizsgálatára - jelentette be pénteken a közvetítő Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár.

"Nincs B terv" - figyelmeztetés a klímatárgyaláson

Nagyvilág2007.12.12, 17:58

Drámai hangú beszéddel nyitotta meg az ENSZ-főtitkár a klímaváltozás elleni új egyezményről szóló tárgyalásokat. A gázkibocsátás csökkentését célzó kiotói megállapodáshoz nemrég csatlakozott Ausztrália új miniszterelnöke is közölte: nincs B terv, nem lehet másik bolygóra menekülni.

Zöld gazdaságra váltana az ENSZ-főtitkár

Archívum2007.12.03, 17:56

A gazdasági fejlődés környezetbarát útja előtt kell megnyitnia az utat a Baliban rendezett klímavédelmi konferenciának - foglalt állást az ENSZ-főtitkár. Ban Ki Mun elképzelhetőnek tartja, hogy a 2009-ig elfogadandó megállapodás felszólítja majd a kormányokat a káros gázok kibocsátásának megadóztatására.

Békefenntartókat küldene a gázai övezetbe az ENSZ

Nagyvilág2007.06.14, 07:16

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közölte, hogy nemzetközi erő gázai övezeti felvonultatásának lehetőségéről tárgyalt a Biztonsági Tanáccsal szerdán, miután Izrael és a palesztin vezetők is felvetették ezt a kérdést.

A turizmus is elősegíti a felmelegedést

[origo] utazás2008.05.20, 12:20

A tömegturizmusnak is jelentős szerepe van a légkör felmelegedésében - figyelmeztetett Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a Turisztikai Világszervezet madridi tanácskozásán. A megoldás nem a turizmus fékezése lenne.

Ahtisaari Koszovó függetlenségét szeretné

Nagyvilág2007.03.26, 18:32

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár különmegbízottjának jelentése Koszovó szerbiai tartomány "nemzetközileg ellenőrzött" függetlenné válását javasolja a Biztonsági Tanácsnak. Szerbia és Oroszország továbbra is ellenzi a tartomány függetlenné válását.

Kairóban kezdte közel-keleti körútját az ENSZ-főtitkár

Nagyvilág2007.03.23, 18:53

Az iraki, valamint a palesztin területeken uralkodó helyzetről tárgyalt az ENSZ főtitkára pénteken Kairóban, közel-keleti körútja első állomásán. Ban Ki Mun szombaton találkozik Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel és Amr Múszával, az Arab Liga főtitkárával.

Bombamerényletben sérült meg az iraki kormányfőhelyettes

Nagyvilág2007.03.23, 17:11

Kettős bombamerényletben sérült meg Salam Zaubai iraki miniszterelnök-helyettes Bagdadban, egy nappal azt követően, hogy az ENSZ-főtitkár és az iraki kormányfő sajtótájékoztatóját robbanás zavarta meg. Eközben az ENSZ menekültügyi szervezete közölte: tavaly 77 százalékkal nőtt az iraki menekültek száma.

Robbanás ijesztette meg az ENSZ-főtitkárt Irakban

Nagyvilág2007.03.22, 14:37

Egy közeli robbanás zavarta meg az ENSZ-főtitkár bagdadi sajtótájékoztatóját. A plafonról törmelékek estek le, és a főtitkár megijedt, de nem sérült meg.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár osztrák elődjével találkozott

Nagyvilág2007.02.23, 22:08

Kurt Waldheim volt ENSZ-főtitkárral, egykori osztrák szövetségi elnökkel találkozott Ausztriában Ban Ki Mun, a világszervezet jelenlegi első embere - közölte pénteken egy ENSZ-szóvivő.

Amerikai diplomata lett az ENSZ-főtitkár helyettese

Nagyvilág2007.02.09, 20:31

Lynn Pascoe amerikai diplomata, az Egyesült Államok jakartai nagykövete kapott kinevezést az ENSZ New York-i központi apparátusában a politikai ügyek osztályának élére - jelentette be pénteken Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kabinetfőnöke, Vijay Nambiar.

Karadzicnak és Mladicnak üzent az ENSZ főtitkára

Nagyvilág2007.02.01, 19:04

Sürgette csütörtökön Hágában Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a boszniai szerbek háborús bűnökért körözött volt vezetőjét, Radovan Karadzicot és Ratko Mladic egykori katonai vezetőt, hogy adják fel magukat a Nemzetközi Törvényszéken, amely a volt Jugoszláviában elkövetett bűnöket az ENSZ intézményrendszerének keretében vizsgálja.

Az ENSZ-főtitkára bezáratná Guantánamót

Nagyvilág2007.01.11, 19:50

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a guantánamói fogolytábor bezárására szólította fel csütörtökön az Egyesült Államokat a létesítmény megnyitásának ötödik évfordulóján.

Az ENSZ-főtitkár már nem akasztana Irakban

Nagyvilág2007.01.07, 10:15

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szombaton felszólította az iraki kormányt, hogy függessze fel a halálraítéltek kivégzését.

Új helyetteseket nevezett ki az ENSZ-főtitkár

Nagyvilág2007.01.03, 21:43

A mexikói Alicia Barcena Ibarrát és a brit John Holmest nevezte ki igazgatási, illetve emberi jogi ügyekkel foglalkozó helyettesévé szerdán Ban Ki Mun, az ENSZ új főtitkára.

Rendet tenne Darfúrban az új ENSZ-főtitkár

Nagyvilág2007.01.03, 08:51

A dárfúri válság megoldását nevezte egyik fő feladatának az új ENSZ-főtitkár kedden, a világszervezet New York-i központjában töltött első munkanapján.

Busht piszkálta búcsúbeszédében Annan

Nagyvilág2006.12.12, 14:36

Az Egyesült Államokat és George Bush amerikai elnököt kritizálta utolsó, ENSZ-főtitkárként mondott beszédében Kofi Annan. A világszervezet év végén leköszönő főtitkára az ENSZ létrejöttéért sokat tett Truman elnökkel példálózott.

ENSZ-katonák mehetnek Darfúrba

Nagyvilág2006.11.17, 08:48

Kofi Annan ENSZ-főtitkár bejelentette, Szudán elvben beleegyezett abba, hogy vegyes - a világszervezet és az Afrikai Unió alkotta - kontingens utazzon a nyugat-szudáni Dárfúr tartományba.

Az ENSZ óva inti Koszovót az egyoldalú lépésektől

Nagyvilág2006.11.14, 20:09

Az ENSZ kedden figyelmeztette Koszovót, hogy ne folyamodjon egyoldalú lépésekhez, miután az ENSZ-főtitkár különmegbízottja a jövő évre halasztotta a tartomány végleges jogállásáról szóló ajánlásának elkészítését.

Demokraták gáncsolják az arctalan óriást

Nagyvilág2006.10.09, 15:42

Közhelykirálynak, szürke hivatalnoknak tartják sokan Kofi Annan év végén távozó ENSZ-főtitkár várható utódát, Ban Ki-Mun dél-koreai külügyminisztert, támogatói szerint azonban ő az eltérő álláspontok összehangolásának nagymestere. Banra mindenképpen eseménydús évek várnak, hiszen egyre jobban érik az ENSZ egyik legkényesebb reformja, a világpolitikai kérdésekben bíráskodó Biztonsági Tanács átalakítása. Ha igazak a Ban tehetségéről szóló hírek, akkor az ENSZ minden korábbinál nagyobb jelentőségre tehet szert, ha viszont a bírálók jóslata válik be, akkor teljes jelentéktelenségbe merülhet a világszervezet.

Az ENSZ-főtitkár közvetítene Izrael és a Hezbollah között

Nagyvilág2006.09.04, 21:26

A szemben álló felek kérésére Kofi Annan ENSZ-főfitkár közvetítő szerepet vállal Izrael és a Hezbollah libanoni szervezet között az ez utóbbi fogságában lévő két izraeli katona kiszabadulása érdekében - közölte hétfőn Annan szóvivője.

Hét hete sanyargatja Libanont az izraeli blokád

Nagyvilág2006.08.30, 12:38

Tovább tart a huzavona a Libanonnal szemben hét hete bevezetett izraeli blokád feloldásáról. Izrael egyelőre nem tervezi a Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint Libanon szuverenitását és önbecsülését sértő blokád feloldását, ami az Amnesty International szerint a libanoniak alapvető szükségleteinek kielégítését fenyegeti.

Hamarosan Libanonban lesznek az ENSZ-katonák

Nagyvilág2006.08.27, 23:56

"Körülbelül egy héten belül" vonul fel Libanonban az ENSZ megerősített békefenntartó ereje (UNIFIL) - közölte telefonon vasárnap Kofi Annan ENSZ-főtitkár Ehud Olmert izraeli kormányfővel az izraeli miniszterelnök hivatala szerint.

ENSZ-bírálat a libanoni bombázások miatt

Nagyvilág2006.08.08, 11:22

Tizenöten haltak meg hétfőn, amikor az izraeli légierő Bejrút déli részét bombázta. A dél-libanoni falvak elleni izraeli légi csapásokban ugyancsak 16-an haltak meg hétfőn. Kofi Annan ENSZ-főtitkár kedden a nemzetközi jog megsértése miatt bírálta Izraelt.

Az ENSZ hétfőn tanácskozik Libanonról

Nagyvilág2006.07.31, 07:17

Jövő hétfőre New Yorkba tanácskozásra hívta össze Kofi Annan ENSZ-főtitkár azoknak az országoknak a képviselőit, amelyek érdeklődést mutatnak a tervezett libanoni stabilizációs erőben való katonai részvétel iránt, hogy megkezdjék a művelet megtervezését.

Izrael semmibe vette a lebombázott ENSZ-esek jelzéseit

Nagyvilág2006.07.26, 16:59

Izraeli légi támadásban meghalt kedden négy ENSZ-megfigyelő Libanon déli részén. Kofi Annan ENSZ-főtitkár felháborítónak nevezte az ENSZ-állomás bombázását. Kiderült: az ENSZ-megfigyelők órákkal a támadás előtt jelezték - tíz alkalommal -  Izraelnek, hogy hagyja abba táboruk lövetését. Eközben Rómában több mint egy tucat ország diplomatái vitatták meg a helyzetet, és azonnali tűzszünetre szólították fel a feleket. A halálos áldozatok száma már 400 fölött jár, de a harcok folytatódnak: a Hezbollah újra támadta Haifát, és távolabbi célpontok lövésével fenyeget.

Az ENSZ szerint katasztrófa fenyeget Libanonban

Nagyvilág2006.07.20, 19:56

Az ENSZ egyik illetékese szerint a kilenc napja tartó bombázásokban teljesen szétlőtt libanoni úthálózat nem csak a libanoniak menekülését, de a külföldiek mentését is megnehezíti, a helyzet katasztrófával fenyeget. Kofi Annan ENSZ-főtitkár az ellenségeskedés azonnali leállítását követelte. A Hezbollah fegyveresei és az izraeli csapatok több helyen is összetűztek Dél-Libanonban. Kilencedik napja tart a libanoni válság.

A Hezbollah újra Haifát lövi, Izrael szárazföldön is nyomul

Nagyvilág2006.07.18, 01:49

A Hezbollah ismét pusztító erejű rakétatámadást intézett Haifa ellen. Az izraeli hadsereg szárazföldi akciókat hajtott végre Dél-Libanonban, de folytatódtak a bombázások is. Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Tony Blair brit miniszterelnök nemzetközi csapatok kiküldésével rendezné a közel-keleti válságot. A békefenntartók mandátumáról azonban a Biztonsági Tanácsnak kell döntenie, amely eddig is megosztott volt a kérdésben.

Nekigyürkőznek a gazdagok az afrikai szegénységnek

Nagyvilág2006.06.26, 15:37

Bill Gates Microsoft-vezér által pénzelt testület próbál segíteni az afrikai szegénységen - írja a Times. A Tony Blair brit miniszterelnök ötlete alapján összeülő bizottság tagja lesz többek között Kofi Annan ENSZ-főtitkár és a nigériai elnök.

ENSZ-AU tényfeltáró misszió mehet Dárfúrba

Nagyvilág2006.05.25, 20:15

Beleegyezett a szudáni kormány csütörtökön, hogy az ENSZ és az Afrikai Unió (AU) közös tényfeltáró missziót küldjön Dárfúrba - közölte az ENSZ-főtitkár különmegbízottja a kartúmi kormánnyal folytatott tárgyalásokat követően.

Kostunica elégedetlen a bécsi tárgyalások menetével

Nagyvilág2006.05.22, 19:07

Elégedetlen a Bécsben folyó szerb-albán tárgyalások eddigi menetével Vojislav Kostunica szerbiai miniszterelnök, aki ebbéli kifogásait hétfőn Belgrádban tolmácsolta Martti Ahtisaarinak, az ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottjának.

Tárgyalásokat sürgetett Phenjannal az ENSZ-főtitkár

Nagyvilág2006.05.15, 22:20

Az elakadt tárgyalások folytatását sürgette az észak-koreai atomhatalmi tervek korlátok közé szorításáról Kofi Annan, az ENSZ főtitkára hétfőn, Szöulban.

A kvartett a palesztinok ideiglenes segélyezése mellett döntött

Nagyvilág2006.05.10, 00:44

A közel-keleti rendezésben közvetítő kvartett kedden azzal bízta meg az Európai Uniót, hozzon létre ideiglenes mechanizmust a palesztinok közvetlen segélyezésére - jelentette be Kofi Annan ENSZ-főtitkár.

Megtartotta alakuló ülését az UNDEF

Nagyvilág2006.03.06, 23:54

Megtartotta első ülését hétfőn New Yorkban az ENSZ Demokrácia Alapjának (UNDEF) a Tanácsadó Testülete. A tanácskozáson részt vett Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Jan Eliasson, a Közgyűlés svéd elnöke.

Ahtisaari meghatározta a koszovói tárgyalások témaköreit

Nagyvilág2006.02.28, 19:08

Martti Ahtisaari, az ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottja a szerbiai vezetőkkel egyetértésben kedden Belgrádban meghatározta a koszovói státustárgyalások következő témaköreit: a hatalmi szervek decentralizációján kívül szó lesz a kulturális és vallási hagyaték oltalmáról, az emberi és kisebbségi jogok védelméről és a gazdaságot érintő kérdésekről. Ahtisaari közölte azt is, hogy a következő, március 17-i forduló előtt Belgrádba és Pristinába küldi szakértőit, hogy készítsék elő a "gyakorlati kérdésekről" folyó tárgyalásokat.

Rumsfeld elutasítja Guantánamó bezárását

Nagyvilág2006.02.18, 08:29

A Pentagon nem zárja be a kubai Guantánamón lévő amerikai börtöntábort Kofi Annan ENSZ-főtitkár felszólítására sem - jelentette ki Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Rumsfeld érve szerint, ha újra szabadlábra kerülne a bázison fogva tartott több száz terrorista, azok amerikaiakat akarnának megölni.

Annan a tárgyalóasztalnál szeretné látni Iránt

Nagyvilág2006.02.10, 01:33

Az urándúsítással kapcsolatos tevékenységének befagyasztására szólította fel Kofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtökön Iránt annak érdekében, hogy folytatódhassanak Teherán tárgyalásai az Európai Unióval (EU) és Oroszországgal a vitatott iráni atomprogramról.

Újabb muszlim tüntetések a gúnyrajzok miatt

Nagyvilág2006.02.06, 08:30

Radikális muzulmán csoportok újabb tüntetéseket rendeztek hétfőn Indonéziában a Mohamed-karikatúrák miatt. A rajzokat elsőként közlő Jyllands-Posten dán lap szerint azonban a tüntetéshullámot "felülről" irányítják. Kofi Annan ENSZ-főtitkár közben újra felszólította a felháborodott muzulmánokat, hogy vessenek véget az erőszakos cselekményeknek, míg Norvégia kártérítést követel a damaszkuszi követségének felgyújtásáért.

Annan együttműködést sürget a Közel-Keleten

Nagyvilág2005.11.30, 00:08

Kofi Annan ENSZ-főtitkár kedden felszólította az izraeli és a palesztin vezetőket, teljes mértékben működjenek együtt a rafahi átkelőről kötött megállapodás megvalósításában.

Újabb 3 milliárd dollárt kap Pakisztán

Nagyvilág2005.11.19, 13:05

A földrengés sújtotta Pakisztán további 3 milliárd dollár támogatásra kapott ígéretet a szombaton Iszlámábádban tartott nemzetközi megajánlási konferencián, ahol Kofi Annan ENSZ-főtitkár kért "példátlan méretű támogatást" egy "példátlan méretű katasztrófára" válaszul.

Az ENSZ-főtitkár elhalasztja iráni látogatását

Nagyvilág2005.11.04, 22:15

Elhalasztja tervezett teheráni látogatását Kofi Annan ENSZ-főtitkár, Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök azon kijelentése után, miszerint "le kell törölni Izraelt a térképről".

Kwasniewski válthatja Kofi Annannt

Nagyvilág2005.09.28, 23:23

Aleksander Kwasniewski jelenlegi lengyel elnöknek jó esélye van az ENSZ-főtitkári tisztségre - jelentette szerdán névtelenül nyilatkozó lengyel diplomatákra hivatkozva a Rzeczpospolita; Kwasniewski megerősítette, hogy megkeresték őt ezzel az ajánlattal, és nem zárta ki, hogy jelölteti magát.

Feloldották egy korrupt ENSZ-diplomata mentességét

Nagyvilág2005.08.09, 07:06

Kofi Annan ENSZ-főtitkár feloldotta egy korrupcióval gyanúsított tisztviselő diplomáciai mentességét. A férfi állítólag 810 ezer dollár kenőpénzt fogadott el különböző cégektől, cserébe szerződéseket juttatott nekik az úgynevezett olajat élelemért program keretében.

Annan szerint az tárgyalni kell az iraki felkelőkkel

Nagyvilág2005.06.27, 21:18

Az iraki konfliktus politikai rendezése érdekében fontos, hogy tárgyaljanak a felkelőkkel - vélekedett hétfőn Kofi Annan ENSZ-főtitkár.

Koszovóba érkezett az új ENSZ-megbízott

Itthon2005.06.13, 19:47

Koszovóba érkezett hétfőn Kofi Annan ENSZ-főtitkár újonnan kinevezett megbízottja, Kai Eide norvég diplomata, s ezzel tulajdonképpen elkezdődött a tartomány fejlettségét és demokratizálódását vizsgáló folyamat, melynek végén eldől, hogy az idén szeptemberben megkezdődnek-e a tárgyalások a tartomány jövőbeni jogállásáról.

Az ENSZ ellenőrzi a teljes szíriai kivonulást Libanonból

Nagyvilág2005.06.11, 01:38

Kofi Annan ENSZ-főtitkár visszaküldi a világszervezet ellenőrző csoportját Libanonba annak kivizsgálására, hogy szíriai hírszerző tisztek továbbra is tevékenykednek-e a közel-keleti országban, ahonnan egy ENSZ-határozat értelmében már ki kellett vonni őket - közölték pénteken diplomáciai forrásokból.

Közzétették az ENSZ reformtervét

Nagyvilág2005.06.04, 10:50

Közzétették az ENSZ reformtervezetét. A terv a világszervezet alapértékeint erősíti meg napjaink kihívásival szemben. A dokumentum, amely Kofi Annan ENSZ-főtitkár márciusi jelentésén alapul. A tervezet a világszervezet négy alapértékére: a fejlődésre, a békére, az emberi jogokra, és az ENSZ megerősítésére összpontosít. A tervezet megkísérli növelni a szervezet hatékonységét.

Darfúri menekülttáborba látogatott Annan

Nagyvilág2005.05.28, 11:28

Darfúri menekültekkel találkozott Kofi Annan ENSZ-főtitkár. Annan korábban a szudáni kormány képviselőivel tárgyalt az ország fővárosában. Darfúr tartományban több mint kétmillió embert űztek el otthonából kormányhű milicisták, a menekülttáborokban borzalmas állapotok uralkodnak.

Visszavág az iraki segélyprogram miatt kritizált Annan

Nagyvilág2005.04.15, 14:50

Az USA és Nagy-Britannia felelősségét hangoztatja az iraki olajpénzekkel kapcsolatban az ENSZ-főtitkár. Az ENSZ "olajat élelmiszerért" programjában elkövetett visszaélések miatt sokat kritizált Kofi Annan szerint Szaddám Huszein volt iraki diktátor sokkal több pénzt keresett az amerikaiak és britek által ellenőrzött szankciók kijátszásával, mint az ENSZ-programban résztvevő olajcégek által fizetett sápokból. Közben az USA három ember ellen emelt vádat az ENSZ segélyprogramjával kapcsolatos visszaélések miatt.

Kína megfúrhatja Japán ENSZ BT-tagságát

Nagyvilág2005.04.12, 17:40

Kétségessé válhat Japán és India számára az ENSZ Biztonsági Tanácsában az állandó tagság megszerzése. Egy Kína és Dél-Korea vezette, hat országot tömörítő csoport ugyanis hétfőn külön tanácskozást hívott össze New Yorkban, hogy megakadályozzák a Kofi Annan ENSZ-főtitkár által egy hónapja kezdeményezett bővítési reformot.

Rezeg a léc Kofi Annan ENSZ-főtitkár alatt

Nagyvilág2005.03.29, 11:55

Tovább gyűrűzik az "olajat élelmiszerért" ENSZ-segélyprogram körüli botrány. Sajtóértesülések szerint immáron Kofi Annan ENSZ-főtitkár személyes felelősségét is firtatja a segélyprogram során elkövetett korrupciós visszaéléseket vizsgáló független bizottság ma nyilvánosságra elé kerülő újabb jelentése.

Nagy változtatást kér Annan az ENSZ-től

Nagyvilág2005.03.20, 22:42

Kofi Anann ENSZ-főtitkár hétfőn felkéri a tagállamokat, hogy minden eddiginél nagyobb szervezeti reformokat szavazzanak meg. Az ENSZ elavultságát példázza az iraki válságban mutatott tehetetlenség, és a segélyakciókhoz kapcsolódó korrupciós ügyek sora. A hidegháborús világrend logikája szerint felépített struktúrán a legtöbb állam változtatna, de a módszerről kemény viták várhatók.

Annan különmegbízottat küld Libanonba és Szíriába

Nagyvilág2005.03.09, 21:15

Csapatainak Libanonból történő teljes kivonására szólította fel szerdán Szíriát Kofi Annan ENSZ-főtitkár és bejelentette, hogy különmegbízottat küld a térségbe egy konkrét menetrend megszületésének érdekében.

Korrupció miatt indul fegyelmi ENSZ-diplomaták ellen

Nagyvilág2005.02.04, 09:01

Kofi Annan fegyelmi eljárást indít az "olajat élelmiszerét" program volt vezetője és más ENSZ-diplomaták ellen. Az érintetteket azzal gyanúsítják, hogy Szaddám érdekében használták fel befolyásukat az ENSZ-ben. Az érintettek feltehetően ellenszolgáltatást is kaptak ezért cserébe a diktatórikus rezsimtől. Az ügyben  - fián, Kojón keresztül - maga Kofi Annan ENSZ-főtitkár is érintett.

Egyik zsebből a másikba rakják a segélyekre szánt pénzt

Nagyvilág2005.01.06, 18:03

Rohamléptékben gyűlnek a felajánlások a délkelet-ázsiai szökőár áldozatainak megsegítésére. A dzsakartai segélycsúcson részt vevő országok vezetőitől Kofi Annan ENSZ-főtitkár egymilliárd dollár azonnali segítséget kért. Annan szerint ugyanakkor ezt a pénzt nem szabad más segélyalapoktól elvonni, hanem új forrásokat kell mozgósítani. A segélyszervezetek szerint nem minden felajánlásból látnak majd ténylegesen pénzt a katasztrófa áldozatai.

Bush nem támogatta az ENSZ-főtitkár lemondatását

Nagyvilág2004.12.02, 23:29

George W. Bush amerikai elnök csütörtökön nem támogatta az ENSZ-főtitkár lemondását sürgető követelést, de nem is védte meg Kofi Annant Norm Coleman szenátor vádjaitól, amelyek az iraki "olajat élelmiszerért" ENSZ-program kapcsán hangzottak el.

2005 elején életbe lép a Kiotói Egyezmény

Tudomány2004.11.19, 12:26

A globális fölmelegedést okozó gázok kibocsátásának korlátozását célzó Kiotói Egyezmény hosszú évek várakozása után 2005. február 16-án életbe lép - adta hírül Kofi Annan ENSZ-főtitkár egy nairobi konferencián.

Kemény fellépést kér az ENSZ-főtitkár Szudán ellen

Nagyvilág2004.11.18, 13:01

A lehető legerősebb figyelmeztetést kérte kiszabni Szudánra Kofi Annan ENSZ-főtitkár a világszervezet Biztonsági Tanácsától. A testület a kenyai Nairobiban jelenleg folyó tanácskozásán a darfúri válsággal kapcsolatban tájékozódik, pénteken várhatóan határozatot is hoznak az ügyben. A térségben több mint másfél millió ember volt kénytelen elhagyni otthonát a kormány támogatta milíciák vérengzései miatt.

ENSZ-főtitkár lenne Clinton

Nagyvilág2004.11.02, 09:47

Állítólag az ENSZ főtitkári posztjára pályázik Bill Clinton volt amerikai elnök. Clinton Kofi Annan jelenlegi főtitkár mandátumának lejártával, 2006-ban jelöltetné magát a tisztségre.

Amerika továbbra is elutasítja a kiotói egyezményt

Nagyvilág2004.10.01, 01:47

Kofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtökön üdvözölte, hogy az orosz kormány a globális felmelegedést előidéző légköri szennyeződés csökkentésére hivatott kiotói egyezmény ratifikálását javasolta a dumának, az amerikai külügyi tárca viszont jelezte, hogy az Egyesült Államok továbbra sem kér az 1997-ben aláírt nemzetközi megállapodásból.

Blair: a hírszerzés hibázott, de a háború jogos volt

Nagyvilág2004.09.26, 13:59

A hírszerzési információk, amelyekre az iraki háború alapult, egyes elemeikben hibásak voltak, de a világ biztonságosabb lett azáltal, hogy Szaddám Huszein egykori diktátor már nincs a helyén - mondta vasárnap a BBC-nek Tony Blair brit kormányfő. Blair közölte, hogy nem fogadja el Kofi Annan ENSZ-főtitkár nyilatkozatát, miszerint az amerikai-brit fegyveres beavatkozás az ENSZ alapokmányával ellentétes, és így törvénysértő volt.

Több mint ezer halott és ugyanennyi eltűnt ember Haitin

Nagyvilág2004.09.23, 12:16

Több mint ezer ember vesztette életét a Jeanne trópusi vihart követő áradásokban Haitin, de még egyszer ennyi embert tartanak számon eltűntként. Az ENSZ adatai szerint 175 ezren maradtak elektromos áram élelem és ivóvíz nélkül. Kofi Annan ENSZ-főtitkár nemzetközi segítséget sürget.

Annan szerint törvénytelen volt az iraki háború

Nagyvilág2004.09.16, 08:25

Kofi Annan ENSZ-főtitkár a BBC rádiónak nyilatkozva szerdán kijelentette, hogy az Irak 2003-as lerohanására vonatkozó amerikai döntés törvénytelen lépés volt, amely ellenkezett az ENSZ alapokmányával. A londoni kormány a brit főügyész határozatára hivatkozva elutasította Annan érveit.

Annan sürgeti az ENSZ BT-t Darfúr ügyében

Nagyvilág2004.09.16, 22:10

A Szudán darfúri térségéről előkészített határozat azonnali elfogadására szólította fel a Biztonsági Tanácsot csütörtökön Kofi Annan ENSZ-főtitkár.

Annan gyors megoldást vár Arafattól

Nagyvilág2004.07.20, 00:56

Kofi Annan ENSZ-főtitkár felszólította Jasszer Arafatot, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Gázai övezetben ismét visszaálljon a közbiztonság.

Palesztin diplomata cáfolta az ENSZ-különmegbízott kiutasítását

Nagyvilág2004.07.15, 01:46

Cáfolta a palesztinok ENSZ-képviselője, hogy nemkívánatos személynek minősítették volna az ENSZ-főtitkár közel-keleti különmegbízottját, miként ezt a palesztin elnök tanácsadója korábban közölte. Arafat főtanácsadója nemkívánatos személynek minősítette Terje Roed-Larsen ENSZ-különmegbízottat, mivel az kritikát gyakorolt a palesztinokkal szemben.

Eldugták az éhező szudániakat az ENSZ-főtitkár elől

Nagyvilág2004.07.02, 16:01

A szudáni kormányzat kiüríttette azt a menekülttábort, ahova csütörtökön akart ellátogatni az ENSZ főtitkára. A táborban a menekültek embertelen életkörülményeiről tájékozódott volna Kofi Annan, ám a meglepett főtitkárt üres telek fogadta. A szudáni kormányzat váltig hangoztatja, hogy a térségbeli válságot eltúlozzák a segélyszervezetek, miközben az ENSZ szerint legalább egymillió ember kényszerült elhagyni otthonát, akiket járványok és éhínség fenyeget a zsúfolt táborokban.

Az ENSZ nemzetközi segítséget kér a darfuri helyzet enyhítéséhez

Nagyvilág2004.06.25, 19:06

Mintegy százezer embert fenyeget éhhalál a nyugat-szudáni Darfur térségben, ha továbbra is várat magára a nemzetközi közösség kellően hatékony fellépése - figyelmeztetett Kofi Annan ENSZ-főtitkár pénteken a világszervezet székhelyén. A humanitárius katasztrófa elhárításához további 150 millió dollárra (123,5 millió euró) volna szükség az eddigi felajánlásokon felül - jelentette ki Annan újságírók előtt. "A segítségre most van szükség, amikor százezer életet menthetünk meg, nem pedig később" - hangsúlyozta.

Kofi Annan az antiszemitizmus újjáéledése miatt aggódik

Nagyvilág2004.06.21, 19:08

Kofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn az ENSZ New York-i Antiszemitizmus Konferenciáján kijelentette, hogy nem hunyhatunk szemet az újjáéledő antiszemitizmus felett. "Nehéz elhinni, hogy hatvan évvel a holokauszt tragédiája után az antiszemitizmus újra felüti a fejét. Pedig így van, napjainkban az antiszemita tendenciák új megnyilvánulási formáival kell szembesülnünk" - fejtette ki Kofi Annan, hozzátéve, hogy ezúttal "a világnak nincs joga csendben maradni".

Éjjelente bombázza Fallúdzsát az USA

Nagyvilág2004.04.29, 10:16

Csütörtökre virradóra ismét heves légitámadásokat hajtott végre az amerikai hadsereg Fallúdzsában. Az AC-130-as csatagép bevetése mellett ezúttal lézerirányítású bombákat is ledobtak az ellenállók állásaira. George Bush amerikai elnök szerint katonáiknak mindent meg kell tenniük, hogy bebiztosítsák a várost. Kofi Annan ENSZ-főtitkár ugyanakkor hevesen bírálta az amerikai akciókat.

Az ENSZ egyelőre nem tér vissza Irakba

Nagyvilág2004.04.13, 19:56

Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint a fokozódó erőszak miatt a belátható időben a világszervezet nem tér vissza Irakba. Annan tavaly októberben vonta ki az ENSZ alkalmazottait a megszállt országból, miután két merényletet hajtottak végre a bagdadi ENSZ-központ ellen.

Ciprus április 24-én szavaz az egyesítésről

Nagyvilág2004.04.01, 01:11

Április 24-én szavaz Ciprus két része az egyesítésről, melynek terveit - a felek egyet nem értése miatt - Kofi Annan ENSZ-főtitkár véglegesítette. Ha a szavazók elutasítják az egyesítés terveit csak Ciprus görög része csatlakozik majd az Európai Unióhoz.

ENSZ-vizsgálat a ruandai merénylet ügyében

Nagyvilág2004.03.10, 22:30

Az ENSZ-főtitkár vizsgálatot rendelt el azoknak az állításoknak tisztázására, melyek szerint a világszervezet rejtette el az egykori ruandai államfő, Juvénal Habyarimana merényletben felrobbant repülőgépének fekete dobozát. A vizsgálat indítását maga Kofi Annan főtitkár jelentette be szerdán New Yorkban.

A "zsidók világuralma" elleni harcra szólított a maláj miniszterelnök

Nagyvilág2003.10.16, 15:45

A Malajziában megrendezett Iszlám Konferencián (OIC) felszólaló maláj miniszterelnök kemény kirohanást intézett a zsidóság ellen. Mohamed Mahatir szerint a moszlimoknak nem csak erővel, hanem ésszel kell küzdeniük a zsidók ellen. A miniszterelnök szavaival éles ellentétben állt Kofi Annan ENSZ-főtitkár beszéde, mely az iszlám világ és a Nyugat között növekvő szakadékra hívta fel a figyelmet.

Két mázsa C4 robbant Bagdadban

Nagyvilág2003.08.20, 19:28

Egyre kevesebb az esélye annak, hogy túlélőket találjanak a keddi bagdadi merénylet helyszínén. Az ENSZ helyi központja ellen intézett akciónak legkevesebb 24 halottja és több mint száz sérültje van. A halottak között van az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottja is. Az öngyilkos merénylők szakértők szerint 225 kg C4-es robbanóanyaggal hajtották végre az akciót. Az ENSZ-főtitkár közölte: nem hagyják megfélemlíteni magukat, és nem hagyják el Irakot.

Libéria: Annan sürgős közbelépést szorgalmaz

Nagyvilág2003.07.21, 20:09

Kofi Annan ENSZ-főtitkár sürgős cselekvésre kéri Libéria érdekében a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösséget(ECOWAS) és az Egyesült Államok kormányát.

Annan az Irak elleni szankciók feloldását kéri

Irak2003.04.30, 23:44

Kofi Annan ENSZ-főtitkár arra kérte szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy vessen véget Irak elszigeteltségének, és a szükséges anyagi források biztosításával hatalmazza fel a világszervezetet egyértelmű és koherens szerepvállalásra Irak újjáépítésében.

A balkáni országok felvétele a téma az EU-ban

Nagyvilág2003.04.17, 14:52

Többek között az új tagok szomszédaival való kapcsolat megújításáról, a balkáni és más országok uniós taggá válásáról és Ciprus ügyéről tanácskoztak az Európai Unió, a csatlakozó országok és a leendő tagok vezető politikusai csütörtökön Athénban. Az Európai Konferencia nevű rendezvényen részt vett Kofi Annan ENSZ-főtitkár is. Kovács László magyar külügyminiszter a bővítés folytatása és az Unión belüli és azon kívüli Európa egysége mellett érvelt.  

Az EU kiállt az ENSZ mellett Irak ügyében

Irak2003.04.17, 13:58

Az Európai Unió megerősítette, hogy az ENSZ jelentős szerepet kíván betölteni az iraki rendezésben. Az erről szól nyilatkozatot csütörtökön fogadták el az Unió athéni tanácskozásán. Kofi Annan ENSZ-főtitkár beszédében független és pártatlan támogatást ígért az irakiaknak.

Európa Athénban van

Nagyvilág2003.04.16, 13:57

Európa összes országának állam- vagy kormányfője Athénba érkezett az Európai Unió történetének legnagyobb bővítését jelentő szerződés ünnepélyes aláírására. A 40 ország vezetői mellett Kofi Annan ENSZ-főtitkár is részt vesz a csúcson. Már szerda délelőtt vita alakult ki az EU irányításáról a régi és új tagok között. Magyarország a nagy tagállamok által támogatott elnöki rendszer ellen foglalt állást nyolc másik jelölttel együtt.

Annan: A fenyegetés hatékonyabb a háborúnál

Nagyvilág2003.01.29, 19:09

Az Irak elleni háború fenyegetése hatékonyabb magánál a háborúnál - mondta Kofi Annan ENSZ-főtitkár a Die Zeit című német hetilapnak adott interjújában.

Annan: Irak jogosan lő nyugati gépekre

Nagyvilág2002.11.19, 20:02

Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint Irak nem sérti meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának két hete elfogadott 1441-es számú határozatát azzal, hogy tüzet nyit az ország légterében járőröző amerikai és brit harci gépekre.

Támogatást kért az ENSZ-től Bush Irak ellen

Nagyvilág2002.09.12, 17:51

Kofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtök délután megnyitotta az ENSZ közgyűlésének politikai vitáját. Ebben figyelmeztetett az Irak elleni egyoldalú támadás veszélyeire. George Bush amerikai elnök egyre növekedő veszélynek nevezte az iraki rezsim okozta fenyegetettséget, ezért arra kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy támogassa az Egyesült Államok Irak elleni fellépését.

Annan ellenzi Irak megtámadását

Nagyvilág2002.08.06, 00:14

Kofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn állást foglalt egy Irak elleni esetleges amerikai támadás ellen, hangsúlyozva: a közel-keleti eseményekre való tekintettel a jelenlegi körülmények között "nem lenne bölcs dolog" csapást mérni Irakra.

Az AIDS terjedése gazdasági katasztrófát okozhat Kínában

Archívum2002.05.09, 19:05

Kínában az AIDS-fertőzöttek számának drámai növekedése komolyan visszavetheti az ázsiai ország dinamikus gazdasági fejlődését - idézi a BBC Jeffrey Sachs-t, a Harvard egyetem neves közgazdász-professzorát, Kofi Annan ENSZ-főtitkár tanácsadóját. A regionális gazdasági különbségekre visszavezethető hatalmas kínai migráció jelenti a legnagyobb veszélyt a fertőzés terjedésének szempontjából - állítja a szakértő.

Irak nem enged az ENSZ-nek

Nagyvilág2002.07.06, 10:26

Hiába tárgyalt két napon keresztül Kofi Annan ENSZ-főtitkár az iraki külügyminiszterrel Bécsben, továbbra sem térhetnek vissza a világszervezet megfigyelői Irakba. A tömegpusztító fegyverek után kutató megfigyelők 1998-ban hagyták el Irakot.

Annan a dzseníni vizsgálóbizottság feloszlatását javasolja

Nagyvilág2002.04.30, 21:07

Az izraeli hadsereg április eleji dzseníni akciójával kapcsolatos vádak kivizsgálására létrehozott ENSZ-bizottság feloszlatását javasolja Kofi Annan ENSZ-főtitkár, mert az izraeli kabinet keddi döntése, amely szerint nem fogadja a tényfeltáró testületet, értelmetlenné teszi a jelenleg Genfben várakozó bizottság további együtt tartását.

Annan egynapos haladékot adott Saronnak

Nagyvilág2002.04.27, 01:19

Az izraeli külügyminiszter kérésére Kofi Annan ENSZ-főtitkár belegyezett abba, hogy a dzseníni palesztin menekülttáborban történtek feltárására létrehozott ENSZ-bizottság az eddig tervezettnél egy nappal később, vasárnap utazzon a Közel-Keletre.

Annan kijelölte a dzseníni tényfeltáró bizottságot

Nagyvilág2002.04.22, 20:28

Kofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn kinevezte annak a tényfeltáró bizottságnak a három tagját, amelynek feladata lesz kideríteni, mi történt a dzseníni palesztin menekülttáborban.

Előző
  • 1
  • 2
Következő