ENSZ Emberi Jogi Tanácsa

címke rss

Magyarok is ügyelnek az emberi jogokra

Nagyvilág2009.05.12, 20:46

Magyarország is helyet kapott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában a világszervezet keddi közgyűlésen. A testületbe beválasztották az Egyesült Államokat is, miután Obama elnök úgy döntött szakít elődje politikájával, és részt vesz a bizottság munkájában.

Beszáll az USA az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába

Nagyvilág2009.04.01, 01:23

Szakítva elődje politikájával részt vesz az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának munkájában az Obama-kormány. Belülről akarják javítani a sokat kritizált testület munkáját.

Egymilliárd ember éhezik majd 2009-ben

Nagyvilág2008.10.28, 08:07

A növekvő élelmiszer-árak miatt 2009-ben már egymilliárd ember éhezik majd a Földön. Az ENSZ egyik szakértőjének becslése szerint gyermekek milliói jutnak majd kevesebb élelmiszerhez és rosszabb egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Történelmi győzelemnek látja Kuba az ENSZ-döntését

Nagyvilág2007.06.20, 06:13

Kuba történelmi győzelemként könyvelte el, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előző nap levette a szigetországot egy fekete listáról. Ez azokat az országokat tartalmazza, ahol az emberi jogok helyzetének alakulása különös vizsgálatot igényel.

Kuba lekerült az emberjogi feketelistáról

Nagyvilág2007.06.19, 06:55

Már nem szerepel az ENSZ emberi jogi feketelistáján Kuba és Fehéroroszország. A két állam azonban nem azért került le a listáról, mert látványosan javult volna az emberi- és politikai jogok helyzete, hanem mert az Emberi Jogi Tanácsa kompromisszumos döntést hozott.

Nem választották be Fehéroroszországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába

Nagyvilág2007.05.17, 21:34

Nem választották be az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába az amerikai kormány által Európa utolsó diktatúrájának tartott Fehéroroszországot, amelynek jelöltségét civil emberi jogi szervezetek is hevesen bírálták.

ENSZ-határozat tiltja a vallásgyalázást

Nagyvilág2007.03.30, 20:16

Az ENSZ emberi jogi tanácsa olyan határozatot fogadott el pénteken Genfben az iszlám országok nyomására, amely szorgalmazza a nyilvános vallásgyalázás globális betiltását.

Kuba védheti az emberi jogokat, mi nem

Nagyvilág2006.05.10, 17:42

Magyarország nélkül tartja meg első ülését június 19-én az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, amely a sokat bírált Emberi Jogi Bizottságot váltja fel. A Tanács 47 tagját kedden választották meg. A magyarok nem kaptak elegendő szavazatot, míg a kelet-európai régióból a csehek, a lengyelek és a románok is képviseltethetik magukat a testületben.

Előző
Következő