ENSZ-ellenőr

címke rss

Ötvenezer amerikai katona utazik Irak térségébe

Nagyvilág2002.12.20, 16:05

Az Irakban tevékenykedő ENSZ-ellenőrök vezetője felszólította az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy bocsássák rendelkezésükre a közel-keleti ország tömegpusztító fegyvereivel kapcsolatos információkat. A két nyugati hatalom ugyanis közölte, Irak legutóbbi jelentésében sem adott számot teljes fegyverzetéről, és ezzel megsértette az ENSZ határozatát. Az Egyesült Államok azt is bejelentette, hogy januárban további 50 ezer katonát küld Irak térségébe.

Megvárakoztatták az ENSZ-ellenőröket Irakban

Nagyvilág2002.12.19, 16:09

Az ENSZ fegyverzetellenőrei csak félórás várakozás után tudtak bejutni az egyik iraki hadiipari komplexumba. Közben Szíria bejelentette, hogy bojkottálni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának Irakkal foglalkozó csütörtöki ülését. Pakisztánban újabb kilenc személyt fogtak el, akiknek a hatóságok szerint közük van az al-Kaida terrorszervezethez.

Irak: egyetemen kutattak az ENSZ-ellenőrök

Nagyvilág2002.12.17, 19:04

A Bagdadi Egyetem laboratóriumait ellenőrizték kedden az ENSZ fegyverzetellenőrei. Újságírók szerint legalább nyolc ellenőr lépett a főváros déli részén lévő egyetemi negyed orvosi és biotechnológiai laboratóriumaiba.

Megszületett az Irakot sújtó ENSZ-határozat

Nagyvilág2002.11.09, 00:41

Nyílt katonai akcióval nem, csupán komoly következményekkel fenyegeti Irakot az ENSZ, amennyiben az nem tesz eleget mostani határozatában foglaltaknak. Az határozat - melyet egyhangúan támogatott a Biztonsági Tanács valamennyi tagja - felszólítja az arab országot, hogy minden létesítményébe engedje be a tömegpusztító fegyverek után kutató ENSZ-ellenőröket - feltétel nélkül.

Előző
  • 1
Következő