energiafogyasztás

címke rss

Megépülhet az óriásgát az Amazonason

Időjárás2011.06.07, 14:11

Elkezdhet épülni a világ harmadik legnagyobb vízierőműve az Amazonason, miután a brazíliai környezetvédelmi hatóság, az Ibama kibocsátotta az ehhez szükséges engedélyt az építtető konzorciumnak, a Norte Energiának. Az erőmű három évtizede elkeseredett vita tárgya a kormányzat és a környezetvédők között.

Erste Energiakorszerűsítési Hitel az önkormányzatoknak

Ozone Network2011.05.30, 15:04

Energiahatékonysági projektek finanszírozásához nyújtott hitellel és a hozzá kapcsolódó akár 20 százalékos vissza nem térítendő támogatással kívánja ösztönözni a hazai önkormányzatokat az Erste Bank Hungary Zrt. az EBRD együttműködésével. Ennek a hitelprogramnak a kapcsán beszélgettünk Redling Károllyal, az Erste Bank önkormányzati igazgatójával a szektor finanszírozásáról, az önkormányzatok számára elérhető új lehetőségről.

A Nap nem küld villanyszámlát - energiatipp

Gazdaság2011.02.25, 16:22

Olcsóbb energia, így áram, biztosan nem lesz, sőt az árak emelkedésére számíthatunk. Érdemes tehát saját termelésre átállni, amihez a napelemeket használhatjuk fel. Hogy miképpen - ennek megválaszolásában az Energia Klub segítette az [origo]-t.

Sebességkorlátozással válaszol Spanyolország a benzindrágulásra

Gazdaság2011.02.25, 20:03

Március 7-től csökkentik a sebességhatárt a spanyol autópályákon, és mérséklik a rövid távú vasúti utazások díjait, hogy ezzel is ellensúlyozzák az üzemanyagok árának növekedését.

Vízmelegítésben nyerő a napkollektor

Gazdaság2011.01.26, 08:04

Az éves melegvíz-igény akár 60-70 százalékát is biztosíthatják a napkollektorok, amelyek viszonylag hamar, 5-10 év alatt hozzák be árukat. Hogy mire és miként használjuk a megújuló energiát, ennek megválaszolásában segített az Energia Klub az [origo]-nak.

Hadüzenet az árampazarlásnak

Archívum2010.11.25, 16:44

Rengeteget lehet spórolni a cégek irodáiban, ha megfelelő számítógépet használnak az alkalmazottak, egy laptop például harmadannyi áramot fogyaszt, mint egy PC. Arra is kevesen gondolnak, hogy a számítógép energiatakarékos üzemmódja akár 90 százalékos megtakarítást jelenthet a képernyővédős móddal összevetve. Az áramspórolási tippek összegyűjtéséhez az Energia Klub anyagát használta fel az [origo]. 

Hőszigetelés és fűtésszámla: hogyan lehet spórolni?

Archívum2010.10.25, 16:18

A jó hőszigeteléssel negyedére, ötödére csökkenthető a ház, lakás hővesztesége, ami akár meg is felezheti a fűtésszámlát. Hogy mire érdemes figyelni a szigetelés tervezésénél és kivitelezésénél, ebben segített az Energia Klub az [origo] számára biztosított szakanyaga.

Több fény kisebb villanyszámlával

Gazdaság2010.09.27, 21:31

Éves szinten akár négyezer forintot is megtakaríthatunk, ha csak egyetlen hagyományos izzót cserélünk ki kompakt fénycsőre. Érdemes azt is alaposan átgondolni, hogy a különböző helyiségekben milyen világítást használunk, legyen szó lakásról, irodáról, üzletről. A praktikus tanácsok összeszedésében az Energia Klub volt az [origo] segítségére.

Kétezer gyárat zárnak be Kínában

Nagyvilág2010.08.10, 00:36

Az energiahatékonyság növelése érdekében több mint kétezer gyárat zárnak be Kínában szeptember 30-ig. Az elavult nehézipari létesítményeknek nagy része van abban, hogy Kína lett a világ legnagyobb üvegházgáz-kibocsátója.

Megfelezhetjük a fűtésszámlát

Gazdaság2010.07.26, 08:47

A tomboló kánikulát felváltó hűvös idő figyelmeztet, hogy 2-3 hónap múlva újra itt a fűtési szezon, és nem mindegy mekkora összeget visz el a számla a családi kasszából. Most még van idő a fűtési rendszerek korszerűsítésére, amivel akár 50 százalékos megtakarítás is elérhető. A tanácsadásban az Energia Klub segítette az [origo]-t.

Sokat lehet spórolni az ablakkal a fűtésszámlán

Gazdaság2010.05.26, 12:48

Több százezer lakás fűtésének korszerűsítését ígéri a leendő kormány, amivel csökkentenék az energiafelhasználást, s így a költségeket. Egyben munkát adnának az építőiparnak is. A spórolás egyik módja az ajtók, ablakok cseréje, melynek részleteit az Energia Klub segítségével járta körbe az [origo].

Jelentősen csökkenhet Európa gázfogyasztása

Archívum2009.11.30, 09:03

Az Európai Unió földgázfogyasztása az idén 8-9 százalékkal lesz kisebb a tavalyinál a gazdasági válság miatt - írta a lengyel Rzeczpospolita című lap hétfőn, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) fő közgazdászát, Fatih Birolt idézve.

Csak remélhetjük, hogy fizet a szomszéd

Ingatlan2009.07.21, 11:31

Nem sok eszköz van a közös képviselők és a lakástulajdonosok kezében arra, hogy kikényszerítsék a lakótársaktól a közüzemi számlák rendszeres kiegyenlítését. Márpedig ha néhány nagy tartozást felhalmozó adós miatt kikapcsolják a gázt, a pórul járt ártatlanok legfeljebb egy roppant bizonytalan kimenetelű polgári perben követelhetnek kártérítést.

A kütyük miatt vész el a megtakarított energia

Archívum2009.05.14, 11:29

A mobiltelefonok, hordozható lejátszók, számítógépek, lapostévék hatalmas népszerűsége nyomán elvész a más területeken megtakarított energia. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a takarékosabb eszközök megvásárlására ösztönző programokban látja a megoldást.

Csúcsfogyasztást vár a Mavir

Archívum2008.06.04, 07:32

A rendszerirányító Mavir várakozásai szerint az idén nyáron megdőlhet az energiafogyasztási csúcs, ám még a csúcsfogyasztás mellett sem kerül veszélybe az energiaellátás - értesült a Napi Gazdaság.

Feleslegessé vált az óraátállítás

Itthon2008.03.14, 14:18

Egykor azzal az indoklással vezették be számos országban az évenkénti két óraátállítást, hogy ezzel jelentős energiát lehet megtakarítani. Mára azonban a legújabb felmérések szerint a takarékosság csak álom marad. Az Egyesült Államokban például alig van különbség az energiafogyasztásban azokban az államokban, ahol átállítják az órákat azokhoz képest, ahol nem. Magyarországon se csökken már jelentősen az áramfogyasztás az óraátállítástól, ami a modern technikai berendezéseknek köszönhető.

Kína a megújuló energia felé fordul

Archívum2008.02.25, 00:48

Kína az idén 5 százalékkal akarja csökkenteni energiafogyasztását. Az illetékes nemzeti fejlesztési bizottság egyik vezetője szerint egyre nagyobb a nyomás a kormányzaton az energiafelhasználás csökkentésére, tekintettel arra, hogy tavaly az ezzel kapcsolatos országos tervet nem sikerült teljesíteni.

Jéggel és hóval küzdenek Bulgáriában

Nagyvilág2008.01.07, 12:16

Eljegesedett utakat, befagyott kikötőket, akadozó távfűtést, egekbe szökő energiafogyasztást okozott Bulgáriában a rendkívüli hideg. 2008 első napjaiban kilenc ember halt meg a hideg miatt.

Csökkenthető a panelek energiafogyasztása

Ingatlan2006.03.14, 10:51

Egy panellakás éves energiafelhasználása, négyzetméterenként 180-280 kilowattóra. A Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei, egy most folyó energetikai projekt keretében 80 százalékkal csökkentenék az energiafogyasztást.

Megújuló energia: idén teljesül a 2010-es cél

Gazdaság2005.12.06, 12:30

Hazánk 2010-re vállalta, hogy 3,6 százalékra növeli az alternatív energiahordozókkal megtermelt villamos energia részarányát a teljes energiafogyasztáshoz viszonyítva. Ám a megújuló energiaforrások részesedése már idén 3,6 százalék fölé nő.

Sorsdöntő dilemma a klímaváltozásról

Időjárás2005.11.19, 01:00

A globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázok kibocsátása 52%-kal emelkedik 2030-ra, ha a világ nem fogja vissza energiafogyasztását - figyelmeztet a Nemzetközi Energiahivatal (IEA) most kiadott éves jelentése. Mi a teendő? A cikk szerzői a klímatudatos gondolkodásmód elterjesztésében látják az egyik legfontosabb megoldási lehetőséget. Várjuk olvasóink további hozzászólásait a témához!

Németország bezárja második atomreaktorát

Gazdaság2005.05.11, 14:56

Bezárják a németországi Obrigheimben lévő atomreaktort. Ez a német kormány második reaktorbezárása annak az ígéretnek a jegyében, miszerint függetlenednie kell a nemzeti energiafogyasztás egyharmadát biztosító atomenergiától - írja a Bloomberg.

Az európaiak alábecsülik energiafogyasztásukat

Tudomány2003.03.07, 13:27

Az európaiak tisztában vannak azzal, hogy energiafogyasztásuk folyamatosan nő, mégsem kívánnak változtatni fogyasztási szokásaikon - állapította meg a nemrég elkészült Eurobarométer-felmérés eredményeit ismertetve az Európai Bizottság kutatási kérdésekért felelős tagja.

Előző
  • 1
  • 2
Következő