Empoli F.C.

címke rss

A megtizedelt Milannál az Interről álmodnak

Rájár a rúd az AC Milanra: az - esetleges - Inter elleni UEFA-kupa döntőről álmodozó együttesben Costacurta már nem játszhat ebben a szezonban, Ruí Costának minimum tíz napot kell kihagynia, Maldini visszatérését megint elnapolták az orvosok, akik szerint Redondo két teljes szezon kihagyása után ősztől talán már játszhat. A Juvés Ciro Ferrara bejelentette: a torinói alakulatnál kívánja befejezni pályafutását. A Serie B-ben második helyen álló Empolit lehetséges, hogy pontlevonással fogják sújtani a doppingellenőrzések akadályozása miatt. A Lazióhoz kapcsolódó hír, hogy Nesta és Crespo mindenképpen marad a római együttesnél, s egyikőőjük ...

A nap játékosa: Massimo Maccarone (Empoli)

Sport2002.03.29, 09:28

Az olasz másodosztályban szereplő Empoli támadója, Massimo Maccarone sporttörténelmet írt szerdán, az angolok elleni válogatott mérkőzésen. Személyében ugyanis az első olyan talján válogatottat köszönthetjük, aki úgy húzhatta fel a címeres mezt, hogy korábban sosem lépett pályára az élvonalban. Ez persze nem sokáig lesz így, a csatár iránt a Juventus és az AS Roma is érdeklődik.

Del Piero párosával rúgja a gólokat

Sport2002.09.21, 23:30

Az AC Milan hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a Perugia ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában. A címvédő Juventus ismét Alessandro Del Piero két góljával nyert, ezúttal az Empoli otthonában.

A nap játékosa: Giovanni Tedesco (Perugia)

Sport2002.10.07, 08:34

Az elmúlt heti, Empoli elleni hazai vereség után a Perugia elnöke, Luciano Gaucci büntetésként edzőtáborba rendelte a csapat focistáit. Úgy látszik, ez hatott, hiszen a Parma ellen kétgólos hátrányól sikerült fordítania a gárdának, amit elsősorban a csapatkapitánynak, Giovanni Tedescónak köszönhettek a többiek: a középpályás kétszer volt eredményes.

Kapusgóllal egyenlített az Inter a Juve ellen

Sport2002.10.21, 16:34

Alessandro Del Piero 90. percben szerzett tizenegyesgóljával vezetést szerzett a Juventus, de a 95. percben az Internazionale támadója, Christian Vieri egy szöglet utáni kavarodás végén egalizált a Serie A hatodik fordulójának szombati rangadóján. A Roma idegenben könnyedén legyőzte az Empolit.

Élen a Lazio, Vieri mesternégyest lőtt

Sport2002.12.01, 22:44

Az olasz bajnokságban szinte minden héten más csapat áll az élen, ezúttal a Lazio vette át a vezetést a Milantól. A római együttes Corradi 89. percben szerzett góljával 3-2-re győzött a Piacenza otthonában, míg az éllovas milánói együttes pontot vesztett Empoliban. A Roma-Juve csúcsrangadó 2-2-es döntetlennel ért véget.

Fiore duplájával verte a Lazio a Juvét

Sport2002.12.16, 09:28

A listavezető Milan idegenben diadalmaskodott a Como ellen, míg az Inter hazai pályán nyert az Atalanta ellen az olasz labdarúgó-bajnokság tizennegyedik fordulójában. A rangadón a Lazio Fiore duplájával meglepetésre 2-1-re verte a Juventust Torinóban. A Roma simán legyőzte a Regginát, a Brescia a Perugiát, az Empoli pedig a Modenát múlta felül hazai pályán.

Maccarone máris távozna a Middlesbrough-tól

Sport2002.12.31, 12:40

Massimo Maccarone valóságos villámkarriert futott be tavasszal: az olasz támadó úgy mutatkozhatott be a talján válogatottban, hogy korábban egyetlen meccsen sem szerepelt a Seire A-ban, a nyáron pedig nyolcmillió fontért szerződött az Empolitól a Middlesbrough-ba. Eleinte jól is ment neki az angol együttesben, de mostanában a kispadra szorult, ami miatt máris a távozás gondolatával foglalkozik.

Vieri triplázott, a Juventus már harmadik

Sport2003.01.26, 22:42

Meglepetésre a Lazio hazai pályán vereséget szenvedett a Reggina együttesétől az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. A rómaiakat megelőzve feljött a tabella harmadik helyére a Piacenzát 2-0-ra verő Juventus. Az Internazionale - amelyben először lépett pályára Gabriel Batistuta - Christian Vieri három góljával győzött az Empoli ellen, s pontszámban utolérte az Udinében vereséget szenvedő Milant.

Nem hibázott a Juventus

Sport2003.02.09, 13:17

A Serie A huszadik fordulójában az Udinese a kiesés ellen küzdő Piacenzát, a Juventus az Empolit győzte le hazai pályán egy góllal.

Előző
Következő