Emmanuel Macron

címke rss

Európának meg kell védenie természetes határait

Nagyvilág2018.10.27, 16:50

Európának meg kell védenie természetes határait – mondta Andrej Babis cseh miniszterelnök szombaton Prágában, amikor Emmanuel Macron francia államfővel együtt rövid sétát tett a történelmi Károly hídon.

Megbukott a migránspárti Macron gazdaságpolitikája

Nagyvilág2018.10.30, 14:36

A bukott szocialista miniszterből lett migránspárti elnök, Emmanuel Macron az egész világ ura szeretett volna, azonban saját országát sem tudja irányítani. Gazdasági „reformjai” csak az ország 1 százalékának segítenek, a lakosság többsége az intézkedések miatt szenved. A francia konzervatívok a szuverén államokból álló Európa mellé állnak.

Emmanuel Macron előre hozta egy nappal a kormányülést, hogy utána elutazzon pihenni

Nagyvilág2018.10.30, 16:57

Emmanuel Macron francia államfő kedden előre hozta egy nappal az eredetileg szerdára tervezett kormányülést. Ezt azért tette, hogy utána néhány napra – a mindenszentek ünnepére – elutazzon pihenni ismeretlen helyre. Ez is jelzi, hogy a bukott szocialista miniszterből lett migránspárti elnök esetében nagy a baj, ugyanis egy 40 éves embernél óriási gond lehet a háttérben, ha ennyire kimerült.

Már a francia baloldal is iszlamizációról beszél

Nagyvilág2018.10.31, 17:00

Vannak olyan helyek Franciaországban, ahol, ha nem a migrációból jöttünk, vagy nem onnan származunk, akkor úgy érezhetjük, hogy fordított kolonizáció áldozatai vagyunk – minderről Olivier Faure, a Francia Szocialista Párt főtitkára beszélt a közszolgálati rádiónak. Korábban Gérard Colomb, lemondott belügyminiszter nyilatkozott az iszlám térhódításáról.

Összecsaptak a migránsok a rendőrökkel Lyonban – videó

Nagyvilág2018.11.01, 11:16

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron és levitézlett belügyminisztere, a baloldali Gérard Collomb semmit sem tettek a közbiztonság javításáért. Ennek meg is van az eredménye.

Euró tízmilliókat költ magára Macron és fényűző adminisztrációja

Nagyvilág2018.11.02, 15:21

Christine Dalloz, a francia jobboldali Republikánus Párt parlamenti képviselőjének nyilvánosságra hozott információi azt mutatják, hogy nemcsak a bukott szocialista miniszterből államfővé átavanzsált Emmanuel Macron pazarolja el a francia adófizetők pénzét (arról, hogy Macron feleségének, Brigitte-nek külön szépészeti szakembere van havonta több 10 ezer euróért, nemrég számoltunk be), hanem miniszterelnöke, Édouard Philippe is szereti a fényűzést és a nagyvonalúságot.

Ha felrobbannak a külvárosok, képtelenek leszünk ellenállni

Nagyvilág2018.11.03, 17:39

Philippe de Villiers, Jacques Chirac egykori kulturális államtitkára volt. 1995-ben jobboldali köztársasági elnökjelöltként a nemzeti határok védelmét és egy európai elitellenes, euroszkeptikus politikát tűzött zászlajára. A C8 francia televízió meghívottjaként nem fukarkodott a francia közállapotokat és az áldemokrata, internacionalista-marxista Macront kritizáló megjegyzésekkel.

Franciaország: A hipererőszak korszaka az eliszlámosodás árnyékában

Nagyvilág2018.11.04, 16:27

Bandaháborúk, meglincselt rendőrök, halálosan megfenyegetett tanárok, megerőszakolt tinédzserek, faji alapokon meggyilkolt emberek, évi 200 ezer legális betelepítés, 100 ezer illegális migráns - Franciaország: A hiper-erőszak korszaka az eliszlámosodás árnyékában

Marine Le Pen pártja már megelőzte Macronét, a migránspárti elnök mélyponton

Nagyvilág2018.11.04, 17:30

Egy felmérés (Ipsos) szerint a francia kormánypárt, Emmanuel Macron államfő Köztársaság lendületben (LREM) nevű mozgalma és a Marine Le Pen vezette radikális Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) fej-fej mellett végezne, ha most tartanák az európai parlamenti választásokat. A felmérésen Le Pen pártja most először már a vezetést is átvette. Macron személyes népszerűségi indexe is történelmi mélyponton van, 21 százalékon áll, ami kevesebb mint a fele annak, mint amennyi a megválasztásakor volt.

1905 óta érvényben lévő törvényt módosítana Macron a muszlim szavazatokért

Nagyvilág2018.11.06, 14:19

Nicole Belloubet francia igazságügyi miniszter megerősítette a France Inter nevű közszolgálati rádió értesülését, miszerint módosítani fogják az állam és az egyház szétválasztásáról szóló 1905 óta hatályban levő törvényt. Ezáltal Emmanuel Macron még több muszlim migráns szavazatot tudna besöpörni, amire nagy szüksége is lenne a májusi európai parlamenti választásokon, mivel kizárólag francia szavazatokból csúfos kudarc várna rá.