Emmanuel Adebayor

címke rss

Walcott-vágta, Torres-álomgól - ezt látni kell!

Sport2008.04.09, 14:49

Kedden ritkán látható színvonalas mérkőzést vívott egymással a BL-negyeddöntős visszavágón a két angol sztárcsapat, a Liverpool és az Arsenal. Az Ágyúsok vezetést szereztek, majd fordítottak a Vörösök, de a 84. percben 2-2-nél ismét a vendégek álltak továbbjutásra - egy percig. A végeredmény 4-2 lett, s ami nekünk a legjobban tetszett, az hazai oldalról Fernando Torres gólja, a vendégek részéről pedig Theo Walcott második Arsenal-gól előtti szólója. De az utolsó 'Pool-találat sem volt semmi. Tekintsék meg az angol párharc góljait, majd megnézhetik a Chelsea-Fenerbahce találkozó két találatát is (a londoniak 3-2-vel mentek tovább).

Dráma Liverpoolban, otthon jutott tovább a Chelsea

Sport2008.04.08, 22:48

Egy héten belül harmadik alkalommal került szembe egymással a Liverpool és az Arsenal együttese. Az egy héttel korábbi BL-negyedöntő, illetve a hétvégi bajnoki egyaránt 1-1-es döntetlennel ért véget, ezúttal viszont a Liverpool házigazdaként 4-2-re nyert, s kiharcolta a Bajnokok Ligája-elődöntőt. A nap másik mérkőzésén a szintén angol Chelsea 2-1-es hátrányból fogadta a Fenerbahcét, s Ballack korai fejesével, illetve Lampard késői találatával kiverte a török meglepetéscsapatot. Ezzel megismétlődik a tavalyi elődöntő, akkor a Liverpool büntetőkkel jutott be a fináléba a Chelsea ellen.

Angol BL-párviadal hazai focisták nélkül

Sport2008.04.03, 13:07

A Bajnokok Ligája szerdai negyeddöntőiben pályára lépő négy gárda közül három a Premier League-et képviseli, amiből logikusan következik, hogy egy angol párviadalra is sor kerül: az Arsenal FC és a Liverpool FC a bajnoki sorsolás szeszélyének köszönhetően egy hét alatt háromszor méri majd össze erejét. A harmadik angol együttesnek, a Chelsea FC-nek papíron ugyan könnyebb dolga van, de Isztambulban egyetlen csapat sem mehet biztosra.

Klasszis gólvágó a joruba törzsből

Archívum2008.03.24, 08:50

Az Arsenal FC szurkolói elsősorban a holland Robin van Persie-től várták ebben a szezonban, hogy az FC Barcelonának eladott Thierry Henry nyomába lép a gólszerzést illetően, azonban a németalföldi támadó sérülése miatt nem tudta pótolni a franciát. Az Ágyúsok legnagyobb szerencséjére azonban a togói Emmanuel Adebayor igen: az AS Monaco egykori csatára a Premier League-ben futószalagon ontja a gólokat.

Afrikai nehéztüzérek és technikás kelet-európaiak

Sport2007.12.21, 18:09

E heti gólszépségversenyünkben többek között mutatunk rendhagyó bombát Van Nistelrooytól, egy tökéletes támadás tökéletes befejezését Zalayetától, az esztétikai élmény mellett három pontot is jelentő hajrágólt Nedvedtől és Quagliarellától, Adebayor és Muntari révén pedig újfent megértjük, miért tartják olyan nagy becsben Európa-szerte az afrikai légiósokat. Gyönyörködjön és szavazzon a hét találatára!

Isten teremtménye gólokkal segíti az Arsenalt

Sport2007.11.14, 07:13

Az Arsenal FC togói légiósa, Emmanuel Adebayor már az AS Monaco futballistájaként is sikeres volt, hiszen játszott a 2004-es Bajnokok Ligája-döntőn, de igazán csak az Ágyúsok színeiben robbant be a nemzetközi futballba. Thierry Henry nyári távozásával rá is nagyobb felelősség hárul a londoni gárdánál, de Adebayorra eddig nem lehet panasz, hiszen máris hét gólnál jár a Premier League-ben - és látszik rajta, hogy élvezi a játékot.

Inzaghi igenis tud szép gólt lőni!

Sport2007.09.24, 19:34

Született egy remek találat a magyar sokadosztályban a Hegyvidék SE Erdért elleni mérkőzésen: a kapus kiadta a játékszert Dajkának, aki jobbal Novoszádi elé emelt, a csapatkapitány 40 méteres keresztlabdájával Bereznai húzott el a jobbszélen, beadása elgurult keresztben, de az alapvonalnál a 95 méteres sprintet kivágó Dajka utolérte, majd középre gurított, és az érkező Bánfi 11 méterről, jobb belsővel a hálóba helyezett. Sajnos kollégánk gólpasszát ezúttal nem tekinthetik meg, de talán Filippo Inzaghi vagy éppen Ibrahim Kargbo gólja kárpótolja olvasóinkat. Gyönyörködjön és szavazzon!

A hét sportsztorija: Szávay Mourinhót is megelőzte

Sport2007.09.24, 23:22

Nem lehet kérdéses, mi volt az elmúlt hét sportsztorija: Szávay Ágnes azzal, hogy megnyerte a pekingi WTA-tornát a világ harmadik legjobb teniszezőnője ellen, immáron hivatalosan is bekerült a teniszsport elitjátékosai közé, hiszen a hétfői világranglistán már a 20. helyet foglalta el. A második legnagyobb durranást a Chelsea labdarúgócsapata felől lehetett hallani, felállt ugyanis a londoni gárda kispadjáról José Mourinho, a a földkerekség legellentmondásosabb, ám egyben egyik legkiválóbb edzője. A képzeletbeli dobogóra felfért még Emmanuel Adebayor története is: a szintén az angol fővároshoz kötődő togói csatár az elmúlt két Premiiership-fordulóban ...

Futballistát vegyenek! - Kalou, Simao Sabrosa

Sport2007.05.23, 08:57

Az Arsenal FC togói csatára, Emmanuel Adebayor meghosszabbította szerződését. A Fulham FC finn kapusát, Antti Niemit a West Ham United vinné. Az Aston Villa középpályása, Gavin McCann a Sunderland AFC-be tart.

Kihagyott két 11-est, mégis nyert az Arsenal

Sport2007.02.15, 12:06

Az Arsenal is 16 közé jutott az angol labdarúgó FA-kupában, miután a negyedik forduló megismételt összecsapásán, hosszabbításban 3-1-re legyőzte a vendéglátó Bolton Wandererst.

Togo lehet Zidane végzete

Sport2006.06.21, 04:21

Sokan csak legyintenének: Svájc Togóval játszik, ez jó meccs nem lehet, pedig egy csapatot sem szabad leírni egy futball-világversenyen, jó példa erre a görögök két évvel ezelőtti Eb-sikere, vagy a németországi vébé kapcsán megemlíthetjük Ghánát, Trinidad és Tobagót, vagy mondjuk Dél-Koreát - mindegyik együttes továbbjutási esélyekkel várja a záró csoportkört. Ezért nem féltünk attól, hogy unalmas 90 percet fog hozni a semleges európaiak és a gondokkal küszködő afrikaiak dortmundi csatája, és nem is kellett csalódnunk.

Ki megy ma? - Helguera, Wlodarczyk

Archívum2005.12.02, 07:14

A Real Madrid focistája, Iván Helguera három évvel meghosszabbította szerződését. Az Olympique Marseille legújabb kiszemeltje az AS Monaco togói csatára, Emmanuel Adebayor.

Ki megy ma? - Owen, Adebayor

Archívum2005.08.03, 07:21

A Real Madrid angol csatára, Michael Owen a Newcastle Unitedben köthet ki. Az Everton FC kiszemeltje a városi rivális Liverpool FC cseh csatára, Milan Baros, a Stolverkosok közben eladták a Sunderlandnek Alan Stubbst.

Ki megy ma? - Adebayor, Juanito

Archívum2005.04.16, 13:23

Az RC Deportivo érdeklődik a Málaga CF védője, Juanito iránt. Az FC Sevilla védője, David 2008-ig meghosszabbította szerződését. Az Athletic Bilbao focistája, Javi González újabb két évre aláírt a klubhoz.

Ki megy ma? - Kink, Martyn

Sport2003.08.02, 13:36

Az AS Monaco leigazolta az FC Metz fiatal támadóját, Emmanuel Adebayort, Franck Juriettit viszont eladta a Girondins Bordeaux-nak. A Kaiserslautern megszerezte az egykori német válogatott középpályását, Steffen Freundot, aki legutóbb a Tottenhamben szerepelt.

Előző
  • 1
Következő