EMI

címke rss
Gigaüzletet csinált a Sony

Gigaüzletet csinált a Sony

A Sony válik a világ legnagyobb zenei kiadójává, miután többségi tulajdont szerez a brit EMI kiadóban. Az üzlet értéke 2,3 milliárd dollár lesz, amivel olyan előadók szerzői jogai kerülnek a japán vállalathoz, mint a Queen vagy Pharrell Williams.

Balog Zoltánnak átadták a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztjét

Itthon2018.03.28, 21:57

Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere átvehette a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztjét. A kitűntetést Elzbieta Rafalska, Lengyelország család-, munkaügyi és társadalompolitikáért felelős miniszter adta át.

30 éve jelent meg az első Beatles-CD

Kultúra2017.02.28, 09:45

Az első kereskedelmi forgalomba került CD után még 5 évet kellett várni, hogy a Beatles is hallható legyen az akkor új hordozón. A kiadóval folytatott, dollármilliókról szóló perek ellenére 1987-ben végre a Beatles is kijött első CD-ivel.

A csúcsról a süllyesztőbe

Archívum2013.10.05, 20:01

Egyszer hopp, máskor kopp. A legerősebb vállalat is pillanatok alatt válhat sereghajtóvá, a legnagyobb innovátor termékeiből is könnyen lesz ócskaság. Az elemzők most épp a BlackBerryről szedik le a keresztvizet, pedig a gyártó telefonjainak néhány éve még nem volt vetélytársuk. Összeszedtünk még 10 céget, melyek valaha szimbólumnak számítottak, mostanra viszont durván lemaradtak, vagy akár be is dobták a törülközőt.

Jóváhagyták a lemezpiacot átalakító üzletet

Kultúra2012.09.24, 11:15

Az amerikai és európai versenyhivatal rábólintott, hogy csak három nagy lemezkiadó maradjon: a Universalé az EMI, bár a Coldplaytől, David Guettától és Kylie Minogue-tól meg kell válnia.

Az EU-t nem zavarná a zenei mamut

Gazdaság2012.04.20, 10:08

Mintegy 572 milliárd forintnyi összegért a Sony felvásárolhatja az EMI-csoport zenekiadói részlegét - döntött az EU versenyhatósága. Ezzel a világ legnagyobb zenekiadója jöhet létre, bár több országban még nem bólintottak rá az ügyletre.

Összefog a Microsoft a Forddal - lapszemle

Archívum2010.04.01, 08:31

Microsoft-szoftvert használna a Ford hibrid és elektromos meghajtású autóiban; hamarosan ismét kutathatnak olaj után az amerikai vizeken; keveslik az állami támogatást a brit kocsmatulajdonosok; valószínűleg közelebb került a csődhöz az EMi kiadó; a tavalyinál nagyobb kedvvel vásárolják fel egymást a világ cégei. Gazdasági lapszemle.

Hamarosan kész az új Coldplay-lemez

Kultúra2008.02.25, 14:25

Ha minden igaz, a Coldplay már az utolsó simításokat végzi nyár elejére betervezett új stúdióalbumán. A negyedik Coldplay-korong még munkacímmel sem rendelkezik, de az már biztos, hogy az EMI-nál fog megjelenni.

Idén a Coldplay is otthagyhatja kiadóját

Kultúra2008.01.09, 10:21

A legújabb brit értesülések szerint a Coldplay is hamarosan megválni készül kiadójától, az EMI-tól. Így Paul McCartney és a Radiohead után egy újabb komolyabb bandát veszíthet el a szigetország egykoron legnagyobb lemezkiadója.

Másolásvédelem nélküli zene a Warnertől

Archívum2007.12.28, 13:26

Az EMI és a Universal után mostantól a Warner is kínál másolásvédelem (DRM) nélkül zenét mp3-formátumban az interneten. A négy legnagyobb kiadó közül így már csak a Sony BMG ragaszkodik a DRM-hez, de szakértők szerint a német-japán multi sem sokáig.

Itthon is kínál másolásvédelem nélküli zenéket az EMI

Techbázis2007.12.21, 10:47

Másolásvédelem nélkül érhető el immár Magyarországon is az EMI Music zenei katalógusának jelentős része, a Média Park Kft. és az EMI Music Hungary közös megállapodásának köszönhetően.

Robbie Williams is otthagyná kiadóját

Kultúra2007.12.19, 08:23

Az EMI újabb nagyágyúját veszítheti el, ha a jövő évi lemeze után Robbie Williams is úgy dönt, hogy otthagyja a brit multikiadót és Paul McCartney-hoz vagy a Radioheadhez hasonlóan saját útra lép. Az énekes menedzsere ugyanis ilyes jellegű tervekről beszélt a brit sajtónak.

A Beatles rendezte jogvitáját lemezkiadójával

Kultúra2007.04.13, 15:10

A Beatles jogait kezelő Apple cég egyezségre jutott a zenekar kiadójával, az EMI-jal: a zenekar közel 30 millió angol font  jogdíjat követelt az 1994 és 1999 közötti időszak lemezeladásai után. A kiadó illetékesei már a Beatles-életmű letölthetővé tételén dolgoznak.

Jön a másolásvédelem nélküli iTunes

Techbázis2007.04.04, 12:00

Némi felárért cserébe az Apple internetes zeneáruházában májustól nem csak iPodon, hanem bármilyen eszközökön lejátszható, korlátlanul lemásolható, prémium minőségű zeneszámokat is meg lehet vásárolni, igaz, egyelőre csak az EMI katalógusából.

Rocksztárok segítik a zenemásolókat

Techbázis2005.10.05, 11:54

A rock'n'roll-lázadás oka, hogy a Sony BMG és az EMI újabban egyre több albumot hoz forgalomba másolásvédett CD-lemezen, amelyekről nem lehet mp3-formátumba másolni a zenét - az amerikai fiatalok viszont iPodon szeretnék hallgatni kedvenc bandáikat.

Coldplay: csak semmi rizikó

Kultúra2005.06.21, 12:25

Két ország, öt város, nyolc stúdió, tizennnyolc hónap. Ennyi minden kellett a Coldplay harmadik albumának megszületéséhez. A zenekarvezető Chris Martin azt is vállalta, hogy feszültté váljon az együttes viszonya az EMI kiadóval a csúszás miatt, de perfekcionista zenész lévén csak olyan munkát volt hajlandó kiadni a kezei közül, amit százszázalékosnak vél. Az X&Y ilyen lett, és ez máris megmutatkozott az első heti rekordközeli lemezeladásokban, mi azonban Magyarországon vagyunk, és kicsit távolabbról kell indítanunk. Például azzal a kérdéssel, hogy mi az a Coldplay.

A bajszos királynő és a vékony fehér herceg birodalma

Kultúra2005.03.09, 19:37

Mi a közös a robotruhás lökött punkban, a szörfdeszkás tengerparti srácban és a bőrdzsekis vasszűzben? Ugyanaz, ami Miles Davisben és Kiri Te Kanawában. Az [origo] Zeneáruházából most már letölthető a világ egyik vezető lemezcége, az EMI által forgalmazott lemezek tekintélyes része. Legyen a műfaj pop vagy klasszikus zene, esetleg dzsessz, egy sereg jelentős és fontos alkotás alkotja az egyre növekvő választékot. Kis segítségnyújtás ahhoz, hogy hol és miként költsük el a zeneáruházas kuponjainkat, tehát röviden bemutatjuk az EMI-birodalmat és persze az impérium legszebben csillogó ékköveit is, mert ezeket most már az olvasók is megsszerezhetik. ...

Az EMI megvásárolná a Warner Musicot

Kultúra2003.09.22, 15:39

Az EMI tárgyalásokat  folytat az amerikai AOL Time Warner médiacsoport lemezipari részlege, a Warner Music megvásárlásáról. A világ harmadik legnagyobb zenekiadó csoportja utoljára három éve próbálkozott a Warner Music megszerzésével, de sikertelenül. Egyesülésük nyomán minden idők legnagyobb könnyűzenei vállalkozása jöhetne létre.

Courtney Love szólóalbumra készül

Kultúra2003.06.06, 11:23

Hosszas pereskedés után végre úgy tűnik, Courtney Love-nak sikerül leszerződnie az EMI-hoz tartozó Virgin Recordshoz, így a Hole egykori énekesnője kiadhatja első szólóalmbumát. Új dalait a 4 Non Blondes egykori tagjával, Linda Perryvel közösen írták.

Nyereséges, de borúlátó az EMI

Gazdaság2002.11.19, 11:46

A szigorú költségtakarékosság nyereségessé tette a brit EMI Group Plc zenekiadót pénzügyi éve első felében, de a cég a hanyatló értékesítés további csökkenésével számol. A cég árbevétele, 10, forgalma pedig 12 százalékkal esett vissza az első félévben.

30 milliárdért kelt el Robbie Williams

Kultúra2002.10.02, 13:38

Az Egyesült Királyság történetének legzsírosabb zenei szerződését készül megkötni Robbie Williams. Az énekesnek hosszas csata után az EMI ajánlotta a legmagasabb összeget, 80 millió fontot, azaz több mint 30 milliárd forintot.

Jagger marad a Virginnél

Kultúra2002.03.29, 10:18

Mick Jagger a pletykákkal ellentétben továbbra is a Virgin lemezcégnél marad - közölte a tulajdonos EMI cég feje.

1800 munkahelyet szüntet meg az EMI

Kultúra2002.03.20, 13:45

A drasztikus intézkedések a költségcsökkentés jegyében történnek.

Az EMI-főnök benyomta a vállalati reset gombot

Kultúra2002.02.04, 16:04

Carey-vel kezdődött, a menedzsmenttel folytatódik és a stratégia teljes újratervezésével tetőzik Alain Levy, az EMI zenei ágazatának nemrég kinevezett vezérigazgatójának uralma. A cég dolgozói között rendkívül népszerűtlen, de a részvénypiac kedveli. Levy úgy gondolja: az EMI-t egyedül a hip-hop és az R'N'B mentheti meg.

Carey távozott az EMI-tól

Kultúra2002.01.24, 13:55

Mariah Carey hosszas huzavona után végül 28 millió dolláros végkielégítéssel felbontotta szerződését az EMI kiadóval. A megállapodás létrejöttét szerdán jelentették be a londoni értéktőzsdén.

Az EMI tagadja a végkielégítést

Kultúra2002.01.07, 18:00

Az EMI nyilatkozatában tagadta, hogy 35 millió fontot ajánlott volna Mariah Carey-nek A kiadvány szövegezése azonban meglehetősen kétértelmű.

Klipek és  modern történelem a netről

Techbázis2001.11.28, 09:24

Egy brit cég a huszadik század számos filmdokumentuma mellett jövő évtől az EMI videoklipjeit is szerepelteti előfizetéses rendszerén.

Az EMI a Pressplaynél is aláírt

Techbázis2001.10.03, 13:10

Az eredetileg a MusicNethez szerződött lemezkiadó a rivális vállalkozáshoz is betársult.

Módosított eredmény előrejelzések a nemzetközi gazdasági életben

Gazdaság2001.09.25, 12:22

Számos vállalkozás jelezte, hogy megjósolhatatlannak tartja idei eredményeit az Egyesült Államok elleni terror támadás miatt. Többek között a brit EMI lemezkiadó, az olasz Gucci Group luxuscikkgyártó, és az AOL Time Warner is módosította előrejelzéseit.

Nem egyesül a Bertelsman és az EMI

Archívum2001.05.02, 10:27

A német Bertelsmann Music Group és a brit EMI zenekiadó kedden abbahagyta egyesülési tárgyalásait, belátva, hogy nincs kilátás üzleti érdekeiknek megfelelő ügyletre.

Pressplay: a Sony és a Vivendi Universal válasza a Napsterre

Techbázis2001.07.25, 10:51

A világ két legnagyobb zenei kiadója szeptemberben indítja útjára közös vállalkozását Pressplay néven. Az online zenei szolgáltatást a Microsoft MSN portálján keresztül lehet majd elérni. A Pressplay konkurenciát támaszt az AOL Time Warner, a Bertelsmann, az EMI Group és a RealNetworks által létrehozott MusicNetnek.

Előző
  • 1
Következő