embrió

címke rss
Rengeteg új változás lép életbe a meddőségi kezelésekben országszerte

Rengeteg új változás lép életbe a meddőségi kezelésekben országszerte

A meddőségi kivizsgálások jobb elérhetősége érdekében még ebben az évben nyolc meddőségkezelési szakambulanciát hoznak létre az országban, és bővül azon gyógyszerek köre, amelyeket 100 százalékos társadalombiztosítási támogatással írhatnak fel a kezelésben résztvevőknek - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán Budapesten. Eddig egyénenként öt embrióbeültetést finanszírozott a társadalombiztosítás, most öt stimulációt és az abból létrejött összes embrió beültetését fedezi az állam. Mutatjuk a többi fontos változást is!

Hatalmas baki a klinikán: idegen embriókat ültettek egy nő méhébe - a szülés után kellett visszaadnia őket a biológiai szülőknek

Life.hu2024.01.01, 08:13

Egy queensi koreai-amerikai házaspár ikerlányokat várt, de két másik pártól származó fiúkkal jött ki a szülőszobából. Hat héttel később mindkét fiút át kellett adniuk a biológiai szülőknek, miközben az egyik anya egy másik pár gyermekével volt várandós. A tévedés következtében minden érintett sérült és beperelték a klinikát. 

Anna Kendrick és exe szakításuk előtt embriókat fagyasztatott le

Life.hu2023.01.15, 06:55

A Pitch Perfect (A tökéetes hang) filmek sztárja egy podcastban mesélt arról, hogy volt élettársával családot akartak alapítani, ezért embriókat fagyasztattak le, ám végül a 6 éves kapcsolat vége a színésznő akarata ellenére szakítás lett.

Több mint 30 éve lefagyasztott embriókból születtek ikrek

Tudomány2022.11.23, 11:50

Több mint 30 éve lefagyasztott embriókból jöttek világra ikrek az amerikai Tennessee államban, úgy vélik, ezzel új rekord született.

Fény derült a madarak elképesztő, dinoszaurusz-szerű tulajdonságaira

Tudomány2022.08.08, 17:43

Élő dinoszaurusz hírnevük ellenére a madarak hosszú utat tettek meg T. rex és barátai óta. Eltűntek a fogaik, helyette megjelent az ismerősebb csőr. Csontvázuk alkalmazkodott a repüléshez, akárcsak a mellső végtagjaik. Ráadásul még a medencéjük is olyan alakra csavarodott, amelyet régebbi őseik alig ismernének fel.

Először alkottak tudósok "szintetikus embriót"

Life.hu2022.08.07, 20:37

A tudósok először alkottak egérőssejtekből "szintetikus embriót".

Először alkottak tudósok szintetikus embriót

Tudomány2022.08.03, 19:59

Először alkottak egérőssejtekből "szintetikus embriót" tudósok.

Sértetlen embriót találtak az őshüllő maradványában

Tudomány2022.05.12, 10:34

Chilei kutatók Patagóniában egy kivételesen jó állapotban fennmaradt ichtioszaurusz-fosszíliát tártak fel, amelynek külön érdekessége, hogy egy érintetlen állapotú embriót is találtak benne.

Soha nem látott lényt találtak a tenger mélyén - sokan úgy vélik, földönkívüli embrió

Life.hu2022.02.25, 10:21

A bizarr lényt az új-zélandi Déli-sziget partjainál találták. Az UFO-hívők szerint egy földönkívüli lény költözött a bolygónkra.

Két északi szélesszájú orrszarvúembriót hoztak létre a faj megmentéséért küzdő tudósok

Tudomány2022.02.17, 17:47

Két újabb északi szélesszájú orrszarvúembriót hoztak létre a kihalás szélén álló faj megmentéséért küzdő tudósok nemzetközi összefogással - közölte csütörtökön a Kenyai Vadvédelmi Szolgálat (KWS).

5 dolog, amit érdemes tudni a megtermékenyítésről

Gyogyzona.hu2021.11.14, 22:59

Sok tévhit kering a megtermékenyítéssel és a terhességgel kapcsolatban. Sokan nem is teljesen értik, hogyan és hol történik a megtermékenyítés, ami annyira azért nem bonyolult folyamat, de jó tisztában lenni vele.

Embriókkal mentenék meg az északi szélesszájú orrszarvúkat

Tudomány2021.07.30, 17:00

A kihalás szélén álló északi szélesszájú orrszarvú fajmegőrzéséért dolgozó kutatók létrehozták az alfaj tizenkét embrióját - jelentette be a Biorescue tudóscsoport.

Emberi sejteket tartalmazó majomembriókat hoztak létre

Tudomány2021.04.16, 13:05

Emberi sejteket tartalmazó majomembriókat hoztak létre amerikai és kínai szakemberek, akiknek eredményei segíthetik a beültethető emberi szervek növesztésére irányuló kutatásokat, ugyanakkor felélesztették az ilyen kísérletekkel kapcsolatos etikai aggályokat.

Bőrsejtekből alkottak korai emberi embriómodellt

Tudomány2021.03.18, 11:05

Bőrsejtekből alkottak korai emberi embriómodellt egy nemzetközi kutatócsoport tagjai a melbourne-i Monash Egyetem tudósai vezetésével, a felfedezés forradalmasítani fogja a korai vetélés, a meddőség okait és a korai emberi fejlődést tanulmányozó kutatásokat.

A kihalás szélén álló orrszarvúalfaj két újabb embrióját sikerült létrehozni

Tudomány2021.01.15, 14:17

A kihalás szélén álló északi szélesszájú orrszarvú újabb két embrióját sikerült létrehoznia decemberben egy nemzetközi kutatócsoportnak. Az alfajnak már csak két képviselője él, mindkettő nőstény.

Halálosztó vs. szörny: az év legizgalmasabb dinoszaurusz felfedezései

Tudomány2020.12.31, 11:13

A dinoszauruszok 66 millió évvel ezelőtt kihaltak, de még mindig tanuljuk a titkaikat. Most megmutatjuk az idei év legizgalmasabb dinoszaurusz felfedezéseit, köztük újonnan leírt fajokat, a puha héjú dinoszaurusz tojások elemzését, de eláruljuk azt is, hogy nem minden őshüllő az, aminek látszik.

27 éven át volt lefagyasztva egy embrió - Egészséges baba született belőle

Life.hu2020.12.03, 15:50

27 éven át volt lefagyasztva az embrió, majd egy egészséges kislány született belőle. 

27 évig lefagyasztott embrióból született egészséges gyerek

Tudomány2020.12.03, 10:49

Rekordhosszú ideig, 27 évig lefagyasztott embrióból született egészséges gyerek októberben az Egyesült Államokban.

Még a kutatókat is meglepte, milyen koponyát találtak

Tudomány2020.08.28, 12:01

Meglepő részletekkel szolgált egy Argentínában talált fosszilis dinoszauruszembrió koponyájának vizsgálata: a titanoszauruszok közé tartozó őslény vonásairól képet alkothattak a tudósok.

Az orvostudomány csodái

Tudomány2020.07.07, 10:23

A magzati diagnosztika az utóbbi néhány évtizedben hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Míg hatvan évvel ezelőtt az is nagy eredménynek számított, hogy meg tudták állapítani a magzat anyaméhen belüli elhelyezkedését és kiszűrték az esetleges súlyos rendellenességeket, ma már az anyai vérből genetikai vizsgálatot végeznek, és akár az első trimeszter közepén megtudhatjuk, hogy a baba kisfiú vagy kislány.

Az emberi fejlődés ismeretlen szakaszába nyerhetünk bepillantást

Tudomány2020.06.11, 10:05

Embriószerű kísérleti modellt hoztak létre humán embrionális őssejtek felhasználásával a Cambridge-i Egyetem kutatói, hogy tanulmányozhassák az emberi fejlődés egy olyan korai szakaszát, amelyet ez idáig nem sikerült közvetlenül megfigyelni.

Vérpöttyös tojás: most kiderül, hogy meg lehet-e enni

Life.hu2020.05.18, 15:07

A tojással nem csak külsejét tekintve érdemes óvatosan bánni, hiszen könnyen ételmérgezést is kaphatunk tőle. Most a Huffington Postnak egy baromfiszakértő lerántotta a leplet, hogy például a vérpöttyös tojás ártalmas lehet-e.

Hallott már arról az állatról, amely gyakorlatilag állandóan vemhes?

Tudomány2020.03.11, 18:19

Más emlősöktől eltérően az egyik ausztrál erszényes állatnak gyakorlatilag soha nem ér véget a vemhessége. A kutatók rájöttek, hogy a mocsári kenguruknak két méhe van, ezért szünet nélkül, gyakorlatilag állandóan képesek vemhesek lenni.

Sikerült a kihalás szélén álló orrszarvúalfaj újabb embrióját létrehozni

Tudomány2020.01.15, 13:59

Tudósoknak sikerült a kihalás szélén álló északi szélesszájú orrszarvú újabb embrióját létrehozniuk. A fajnak már csak két képviselője él, mindkettő nőstény.

Képesek meghatározni a nemüket a teknősembriók

Tudomány2019.08.02, 10:56

Bizonyos teknősfajok esetében a tojás hőmérséklete határozza meg, hogy a teknősutódok milyen neműek lesznek, és az embrióknak is van beleszólásuk nemük meghatározásába. Kínai és ausztrál tudósok azt kutatták, segítheti-e ez a magatartás a teknősfajokat abban, hogy ellensúlyozzák a klímaváltozás hatásait.

Vajna Tímea szülni akart: februárban ültették volna be az embriót

Life.hu2019.07.29, 09:19

Ma este láthatjuk azt az interjút, amelyet Vajna Tímea adott a TV2-nek. A beszélgetést már egy ország várta, az özvegy most először szólal meg a férje, Andy Vajna halála óta.

Rossz embriót ültettek be egy amerikai nő méhébe: más gyermekét várja

Life.hu2019.07.17, 21:44

Szörnyű dolog történt egy nővel Amerikában: véletlenül rossz embriót ültettek a méhébe a lombikprogram során.

Üvegbe zárt embriók és kihullott fogak – Bizarr ékszerek méregdrágán

Archívum2019.06.05, 22:16

Az ékszerkészítők munkája egyértelműen művészet, ám van, aki inkább egyfajta önmegvalósításként tekint az általa megálmodott és létrehozott kiegészítőkre. Az ilyen felfogásból születhetnek csodálatot ébresztő vagy épp furcsa, szinte megmagyarázhatatlan darabok. A következőkben ez utóbbira hoztunk példákat.

Felkavaró fotók: kertjébe temette el 14 hetes magzatát egy anya

Nagyvilág2018.11.07, 16:21

Egy amerikai asszony 40 évesen és 11 gyerek után újra teherbe esett, de a magzat 14 hetesen meghalt. Anyja, miután megszülte a magzatot, hazavitte, és eltemette háza hátsókertjében. Az embrióról több képet is posztolt a közösségi oldalán, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a magzatokat is emberként kell kezelni.

58 évesen lett édesanya egy brit nő

Archívum2018.07.30, 12:28

58 évesen lett édesanya az a brit nő, akitől hazájában tagadták meg a lombikprogramban való részvételt. A beavatkozást külföldön végezték el.

Mesterséges embriókat hoztak létre holland tudósok

Tudomány2018.05.03, 11:50

Mesterséges embriókat hoztak létre laboratóriumban hímivarsejt és petesejt helyett egerek őssejtjeinek felhasználásával holland tudósok.

Négy évvel a szülők halála után jött világra egy gyerek

Tudomány2018.04.13, 14:18

Négy évvel szülei halála után jött világra egy gyerek Kínában, a szülőktől származó embriót egy béranya hordta ki, gyakorlatilag illegálisan.

Az öngyógyítás mestere több módon regenerálja a saját szívét

Tudomány2018.02.07, 17:27

A zebrahal az öngyógyítás mestere: még súlyos sérülés után is képes regenerálni saját szívét, ráadásul nem egy fix protokoll szerint, hanem nagyon változatos módokon.

Fagyasztott embrióból ugyanolyan sikeres a lombikbébiprogram

Tudomány2018.01.12, 13:45

Szinte ugyanolyan vagy még nagyobb sikerrel esnek teherbe azok a nők, akiknél lombikbébi-kezeléskor lefagyasztott embriót alkalmaznak, mint azok, akiknél frissen leszívott petesejteket - derítették ki tanulmányukban vietnami és ausztrál kutatók.

Rekord: 24 éve lefagyasztott embrióból született egészséges gyermek

Tudomány2017.12.21, 09:24

A Tennessee-ben élő Tina Gibson és férje, Benjamin a knoxville-i Nemzeti Embrióadományozó Központban (NEDC) "fogadta örökbe" az 1992. október 14-én lefagyasztott embriót, amelyet idén márciusban ültettek be Tina méhébe - írja internetes oldalán a The Independent című brit lap.

25 éve lefagyasztott embriót ültettek a 25 éves anyába: egészséges baba született

Archívum2017.12.20, 19:06

Tinának és férjének természetes úton nem születhetett gyermekük, ezért egy lefagyasztott embriót ültettek az anya méhébe. Mint kiderült, a baba csaknem 25 évig várt arra, hogy megszülethessen, ugyanis 1992. október 14-én fagyasztották le.

Úttörő módszerrel módosították emberi embriók DNS-ét

Tudomány2017.09.29, 09:58

Először módosították úgynevezett "bázis-szerkesztéssel" humán embriók DNS-ét kínai tudósok, hogy kiiktassanak egy örökletes betegséget.

Először módosították emberi embriók DNS-ét az USA-ban

Tudomány2017.07.27, 14:10

Először végeztek génszerkesztést - a DNS, vagyis az összes genetikai információt tároló makromolekula manipulációját - emberi embriókon az Egyesült Államokban - jelentette be a portlandi Oregon Health and Science University (OHSU).

Rippel Ferenc és exe 11 embriót fagyasztottak le: még születhet közös gyermekük

Life.hu2017.03.24, 13:15

Annak idején Vivien csak mesterséges megtermékenyítés útján eshetett teherbe, akkor 11 embriót le is fagyasztottak. Ha szeretne még gyermeket, akkor csak beültetéssel lehet ismét várandós, csakhogy az apa így Rippel Ferenc lenne, akivel már 3 éve nincsenek együtt.

Kétszázötven millió éves tengeri hüllő embriót találtak

Archívum2017.02.15, 17:20

Embriót találtak egy 250 millió éve élt, rendkívül hosszú nyakú fosszilis tengeri hüllő hasában, amelyről eddig úgy vélték, utódait kizárólag tojásokban hozta világra.

Döbbenetes fotósorozat a születésről: így még sosem láttad!

Life.hu2016.09.21, 07:22

Lennart Nilsson lassan 10 éve készít felvételeket a gyermekek születéséről. Most újabb mesés fotósorozattal rukkolt elő. 

Álembrióból hoztak létre egészséges egereket

Tudomány2016.09.14, 11:57

Először hoztak létre egészséges egereket nem petesejtből brit, német és japán kutatók, felfedezésükkel egy 200 éves tétel kérdőjeleződik meg.

Letartóztatták az olasz embriógyárost

Nagyvilág2016.05.14, 20:55

Őrizetbe vették az olasz hatóságok Severino Antinori olasz professzort, akit egy spanyol nővér azzal vádol, hogy engedélye nélkül távolította el petesejtjeit milánói meddőségi klinikáján. Embriókat is lefoglaltak a klinikáján.

Először sikerült emberi magzatot nevelni laboratóriumban

Egészség2016.05.05, 10:41

Tudósoknak először sikerült laboratóriumi körülmények között, az anyaméhen kívül majdnem két hetes koráig nevelni egy emberi embriót. A kísérlettel páratlan betekintést nyertek az emberi élet legtitokzatosabb, kezdeti szakaszába.

Megkezdődött az emberi DNS módosítása

Tudomány2016.02.10, 17:33

Február 1-jével engedélyezték az Egyesült Királyságban a hólyagcsíra-állapotban lévő embriók génmódosítását. A brit példa egyedülálló a világon, egyelőre nem tudunk más országról, ahol ilyen támogatottságot kapott volna a génszerkesztés – nem is véletlenül, hiszen az emberi genom manipulálását komoly etikai vita kíséri, nem beszélve a közvélemény általános ellenzéséről. De hogyan is zajlik ez a génszerkesztés, és miért olyan ijesztő?

Meglepően hasonló a csikóhalak vemhessége és az emberek várandóssága

Tudomány2015.09.02, 16:14

Ausztrál kutatók sok hasonlóságot fedeztek fel a csikóhalak és az emberek utódkihordása között annak ellenére, hogy a csikóhalaknál – az állatvilágban egyedülálló módon – a hímben fejlődnek ki az utódok.

Amikor az embrióból magzat lesz - Várandósságod 9. hetének történései

Life.hu2015.05.17, 14:07

Ez a hét igazi mérföldkő lesz babád életében: véget ér a fejlődésének embrionális szakasza, most már teljesen emberi, csak még icike-picike. A méhlepényen keresztüli folyamatos táplálásnak köszönhetően azonban rohamos tempóban növekedni kezd.

Csirkék Velociraptor-szájjal

Tudomány2015.05.12, 20:25

Génsebészeti módszerrel csibeembriók csőrképződménye helyére széles, Velociraptor-szerű szájat bütyköltek a Yale és a Harvard Egyetem kutatói. A bizarrnak tűnő kísérlet nem áprilisi tréfa, hanem a dinoszauruszok és a madarak leszármazási kapcsolatát, egész pontosan a fogas állkapcsok csőrré alakulásának evolúcióját vizsgáló kutatási projekt része.

Rippel Feriék lefagyasztott embriói sosem születnek meg

Life.hu2015.05.11, 13:24

Nem tudni, mi lesz a sorsa Rippel Feri és exe, Simó Vivien 11 közös embriójának, amiket azért fagyasztattak le, mert Viviennek korábban petefészekrákja volt. 

Előző
Következő