embertelenség

címke rss

Embertelenséggel vádolt tévés virrasztóverseny

A résztvevők kizsákmányolásával és embertlenséggel vádolja több panaszos a Channel 4 brit kereskedelmi csatorna új valóságshow-ját, amelyben az nyer, akit a legkevésbé visel meg a folyamatos ébrenlét. A brit médiahatóság úgy döntött, vizsgálatot indít az ügyben.

Carlos embertelenség miatt perel

Nagyvilág2005.01.21, 21:01

Az Emberi Jogok Európai Bírósága jövő csütörtökön dönt Carlos venezuelai terrorista ügyében, aki embertelen és megalázó bánásmód miatt beperelte Franciaországot - közölte a bíróság közleményben.

Muszlim küldöttek bocsánatát keresi a pápa

Nagyvilág2006.09.25, 11:43

Muszlim nemzetek küldötteivel találkozik a pápa, hogy ezzel próbálja enyhíteni bajorországi beszédének következményeit - írja a BBC. XVI. Benedek két hete egy egyetemi előadáson azt mondta: az iszlám gonoszságot és embertelenséget hozott a világba.

Undorító közelmúlt

Oscar2007.02.23, 18:23

A mások élete című film jól felépített történelmi magyarázat, hogy ne felejtsük el a 80-as évek puha diktatúrájának embertelenségét. A film végén nem lehet elvonatkoztatni Magyarországtól, muszáj azzal szembesülnünk, hogy itthon nincs igazság.

Halott afgánok testrészeivel fotózkodtak amerikai katonák

Nagyvilág2012.04.18, 18:49

Egy névtelenséget kérő katona olyan képeket juttatott el a Los Angeles Times napilapnak, amelyen Afganisztánban szolgáló amerikai katonák halott afgán öngyilkos merénylők leszakadt testrészeivel pózolnak. Az Egyesült Államok védelmi minisztere elítélte a képeken látottakat, és megígérte, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben.

Embertelen körülmények között tartották gyerekeiket a kaliforniai szülők

Archívum2018.01.16, 19:14

Évek óta bilincsbe verve, embertelen körülmények között tartotta gyermekeit az a kaliforniai házaspár, akiket a napokban vettek őrizetbe.

Így törték meg az áldozataikat a lakásmaffia tagjai

Itthon2018.11.15, 14:23

Kilenc helyen tartott nyomozást a rendőrség és a TEK ingatlancsalási ügyben kedden. Az akcióban 10 embert fogtak el, akik között 4 ügyvéd van. A gyanúsítottak embertelen módszerekkel törték meg idős áldozataikat. 

Embertelen körülmények között tartottak hét gyermeket a szülők egy amerikai városban

Archívum2018.12.11, 12:19

Évekig embertelen körülmények között tartották a szülők hét gyermeküket egy amerikai kisvárosban.

Így bánunk valójában az állatokkal - Állatkínzás és elvadult embertelenség képekben

Archívum2019.01.16, 21:49

A tavalyi Inktober – amelyről korábban már írtunk – sok művész és művészlelkű amatőr számára volt inspiráló. Ez alól a lengyel Oliwia Kozłowska sem volt kivétel, aki illusztrátorként és tetoválóként is tevékenykedik. Mostani sorozatával az állati jogokra szerette volna felhívni a figyelmet.

Előző
  • 1
  • 2
Következő