emberölés

címke rss

Fejbe lőtte diáktársát egy 15 éves fiú Németországban

Nagyvilág2024.02.09, 14:14

Novemberben egy németországi iskola osztálytermében történt halálos lövöldözés. Egy 15 éves fiú lelőtte osztálytársát. Az ügyészség a fiú ellen most vádat emelt.

Ez a férfi gyilkolt a Thököly úton - fotó

Itthon2024.01.29, 16:01

Szombaton halálos verekedés volt egy Thököly úti presszó előtt. Két férfi vitatkozni kezdett egymással, majd a presszóban dolgozók távozásra szólították fel őket, azonban a két férfi az utcán folytatta a veszekedést, ami hamar elfajult. Az egyik férfi az útra lökte a másikat, akit ezután egy arra járó autó elütött. A férfinek olyan súlyos sérülései lettek, hogy a helyszínen meghalt. Közben támadója elmenekült, most a kamera felvételek alapján keresik a rendőrök. 

Megrázó részletek derültek ki az erzsébetvárosi emberölésről

Itthon2024.01.29, 14:31

Két férfi egy presszóban verekedett össze szombat este. A vita az utcán is folytatódott, ahol az egyik férfi az úttestre lökte a másikat. Pont akkor, amikor egy autó odaért. Az úttestre lökött férfinak esélye sem volt, hogy elkerülje a balesetet, ahogy a sofőrnek sem, hogy elrántsa a kormányt, elgázolta. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Közben az elkövető elmenekült, azóta hajtóvadászat indult ellene. Az Origónak több helyi beszámolt arról, hogy mi is történhetett. Mutatjuk! 

Lábassal verte halálra ismerősét egy mélykúti nő

Itthon2024.01.23, 12:42

Egy mélykúti nő gyakran járt át az idős, nehezen mozgó ismerőséhez. Az utolsó alkalommal összevesztek egymással, majd a nő egy lábassal halálra verte a férfit, és elvette a pénzét.

Megmérgezte párja 18 hónapos babáját egy nő Amerikában

Nagyvilág2024.01.12, 10:02

Mérgezés miatt meghalt egy 18 hónapos baba Pennsylvania-ban. A baba acetonmérgezést kapott, a boncolás során pedig elemeket és csavarokat is találtak emésztőrendszerében.

Járóbottal, vascsővel és késsel ölte meg az ismerősét egy arlói férfi

Itthon2024.01.10, 16:30

Egy arlói férfi az egyik ismerősével italozott, amikor összevesztek egymással. A férfi járóbottal és vascsővel ütötte az ismerőse fejért, majd leszúrta egy késsel. Az ismerős belehalt a sérüléseibe.

Megszülte, majd a szomszédba dobta csecsemőjét egy borsodi lány

Itthon2024.01.09, 09:43

Egy 16 éves borsodi lány terhes lett a 20 éves barátjától. Ezek után a családja előtt titkolta a terhességet, majd a házuk hátsó udvarán megszülte a csecsemőt. Később a gyereket átdobta a szomszédos, lakatlan ház udvarára. Az újszülött az ellátatlanság és a kihűlés miatt meghalt.

Megöltek egy férfit Felsőszölnökön

Itthon2024.01.06, 14:44

Saját otthonában öltek meg egy férfit Felsőszölnökön - közölte a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

Saját lánya gyilkolhatott meg egy német nőt Hannoverben

Nagyvilág2024.01.03, 13:48

Hannoverben egy tűz miatt hívták ki a szomszédok a tűzoltókat január 1-jén. A lakásban először az 50 éves nőt találták meg, majd a 74 éves anyja holttestét. A rendőrök azzal gyanúsítják a nőt, hogy ő ölte meg az anyját.

Húsz éve eltűnt ötéves kisfiú maradványait találták meg Virginiában

Nagyvilág2023.12.27, 11:53

Egy több mint 20 évvel ezelőtt eltűnt ötéves kisfiú maradványait azonosította a rendőrség Virginiában.

Meggyilkoltak egy idős férfit Pécsett

Itthon2023.12.27, 10:53

Egy férfi olyan brutálisan összevert egy idős férfit karácsony este, hogy az belehalt a sérüléseibe. A rendőrség elfogta a gyilkost és kérte a letartóztatását.

Halálra késelte a családját egy férfi Franciaországban

Nagyvilág2023.12.26, 11:27

Öt holttestet találtak egy lakásban a francia hatóságok a Párizstól nem messze található Meaux-ban - közölte az AFP hírügynökséggel Jean-Baptiste Bladier, a város ügyésze hétfőn.

Letartóztatták a férfit, aki halálra késelt egy papot Nebraskában

Nagyvilág2023.12.11, 13:53

A hatóságok letartóztattak egy nebraskai férfit, miután vasárnap egy papot halálra késelt a Washington megyei városban.

Elfogták a férfit, aki halálra késelte a sógorát Parasznyán

Itthon2023.12.07, 14:16

Elfogtak egy férfit, aki tegnap halálra szurkálta a sógorát Parasznyán. Emberölés miatt indult ellene nyomozás.

Lövöldözés volt Londonban, egy nő meghalt

Nagyvilág2023.12.06, 10:55

London keleti részén, egy csendes lakóövezetben volt lövöldözés kedden este. Egy nő meghalt, egy férfi és egy fiú pedig megsérült. A rendőrség lezárta a területet és nyomozást indítottak, egyelőre nem sikerült elfogniuk a lövöldözőt.

Halálra gázoltak egy férfit Vácon, miközben ellopták a kocsiját – videó

Itthon2023.11.30, 13:36

Egy férfi kocsival ment el az egyik váci dohánybolthoz. Az autót járó motorral otthagyta az üzlet előtt. Ezt használta ki két részeg férfi, akik beszálltak az autóba és elhajtottak vele. A férfi ezt észrevette, meg akarta akadályozni, ezért a kocsi elé állt. Azonban az autót vezető férfi nem állt meg és halálra gázolta.

Rejtélyes gyilkosság történt egy német termálfürdőben

Nagyvilág2023.11.27, 12:45

A 24 ezer fő lakosú Kaltenkirchen városában szombat éjjel egy férfi holttestét találták meg. A holttest egy termálfürdő területétől nem messze, a kerítés mellett hevert.

Horogkereszteket festettek a földre Párizsban

Nagyvilág2023.11.26, 14:57

Tizenhárom, szélsőjobboldali mozgalmakhoz tartozó embert letartóztattak vasárnapra virradóra Párizsban, miközben horogkereszteket festettek a földre a 17. kerületben helyi igazságügyi források szerint.

Kocogás közben az útjába került, ezért agyonlőtte a hajléktalant egy férfi Kaliforniában

Nagyvilág2023.11.24, 15:25

Egy kaliforniai férfi kocogni indult két kutyájával és egy babakocsival. A kitűzött útvonalon egy hajléktalan férfi aludt, aki ráordított a kocogóra, amiért felkeltette őt. Ekkor szabadult el a pokol.

Szamurájkarddal fejezte le volt barátnőjét egy férfi Kaliforniában

Nagyvilág2023.11.23, 10:48

Bűnösnek ítélte a bíróság azt a kaliforniai férfit, aki fényes nappal, az utcán egy szamurájkarddal vágta le volt barátnője fejét. Ügyvédje szerint védence skizofréniában szenvedett, és gyakoriak voltak nála a pszichotikus rohamok.

Lefejezett egy repülőgép egy ejtőernyőst Franciaországban, a pilóta elismerte a hibát

Nagyvilág2023.11.22, 13:57

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, egy tapasztalt wingsuit ejtőernyős halt meg Dél-Franciaországban, amikor ugrása után 20 másodperccel nekicsapódott egy repülőgépnek. A gép szárnya lefejezte a 40 éves férfit. A pilótát eltiltottak a repüléstől.

Elítélték a kaliforniai férfit, aki szamurájkarddal lefejezte a barátnőjét

Nagyvilág2023.11.22, 10:48

Ítéletet hozott hétfőn a kaliforniai esküdtszék annak a férfinak az ügyében, aki tavaly szeptemberben az utcán, fényes nappal egy szamurájkarddal lefejezte a barátnőjét - írta a Fox News. 

Súlyos orvosi hiba miatt halt meg egy mellnagyobbító műtéten átesett tini Coloradóban

Nagyvilág2023.11.21, 11:33

Elítéltek egy coloradói plasztikai sebészt, miután az egyik páciense belehalt az általa végzett mellnagyobbító műtétbe. 

Nem viselte el a szakítást, ezért lándzsával támadt volt barátnője rokonára

Itthon2023.11.16, 12:05

Egy férfi nem tudta elviselni, hogy a barátnője szakított vele, ezért hónapokig zaklatta, hogy visszaszerezze. Amikor ez nem sikerült, elkezdte fenyegetni, majd egy lándzsával és késsel támadt rá a nő nagybátyjára.

Megverte, majd hagyta meghalni az élettársát egy kiskunlacházai férfi

Itthon2023.11.14, 11:31

A kiskunlacházai férfi és az élettára rendszeresen együtt italoztak. Ilyenkor a férfi többször is megverte a nőt. Az egyik ilyen esetben olyan kegyetlenül ütötte, hogy a nő elájult, majd kihűlt a hideg padlón.

Éhen halt egy öt hónapos kislány Tarnazsadányban

Itthon2023.11.11, 15:16

Meghalt egy öt hónapos kislány a Heves vármegyei Tarnazsadányban, a heol.hu információi szerint a kisgyermek alultáplált volt.

Kiderült, mire költik a szülei VV Fanni millióit

Tévé2023.11.09, 09:10

Novozánszki Fanni gyilkossági ügye hat év után ért véget, a nő holttestét azóta sem találták meg. A közvetett bizonyítékok alapján arra jutottak a hatóságok, hogy a lakásában lévő készpénz miatt ölhette meg B. László, amit sosem talált meg. A milliókat a nő szülei kapták meg, és most kiderült, mihez kezdenek a pénzzel.

Újbudai kettős öngyilkosság: a férfi hazavitte a felesége hamvait

Itthon2023.11.07, 14:53

Az idős férfi és a felesége régóta tervezték, hogy véget vetnek az életüknek a súlyos betegségeik miatt. Ezt augusztus végén meg is akarták tenni, azonban nem sikerült nekik, ezért a férfi megölte a feleségét. Most hazaengedték a pszichiátriáról, a férfi pedig hazavitte a felesége hamvait is. A rendőrség gyilkossággal gyanúsítja – írja a Bors.

Borzalmas üzenetet küldött a gyilkos pécsi anya: előre készült fia meggyilkolására

Life.hu2023.10.23, 08:14

Halálra verte 3 éves kisfiát egy pécsi nő. Úgy tudni, a gyilkosságot előre eltervezte: miután súlyosan bántalmazta a gyereket, nem hívott hozzá mentőt. Fél napos szenvedést követően a fiú nevelőapja szólt a mentőknek, de már későn, nem tudtak segíteni. A mentők azonnal hívták a rendőrséget, a szülőket letartóztatták. 

Felfoghatatlan! Brutális módon végezte ki 5 éves kislányát az édesanya

Life.hu2023.10.21, 14:29

Otthonukban késelte halálra ötéves kislányát egy édesanya a kaliforniai Modestóban, a múlt héten. A 34 éves nőt szándékos emberölés vádjával helyezték rács mögé.

Megöltek egy hároméves gyereket Baranyában

Itthon2023.10.19, 20:13

Hároméves gyermek halála miatt emberölés gyanújával nyomoz a rendőrség Baranyában - közölték a police.hu-n csütörtök este.

A fürdőkádban fojtotta meg az apját egy borsodi férfi

Itthon2023.09.29, 10:56

A férfi magához vette az apját, aki az egészségi állapota miatt nem tudott gondoskodni magáról. Az egyik este, italozás után a férfi a fürdőkádban megfojtotta az apját.

Tátongó sebek voltak a kislány tarkóján: nagymamája kínozta halálra a gyereket (18+)

Life.hu2023.09.21, 14:36

Amikor meghalljuk a nagymama szót, talán először a frissen sült pogácsa, és teasütemény illata rémlik fel, majd a poros fotóalbumra gondolunk, melyben minden fekete-fehér képhez érdekes anekdotákat fűzött a nagyi, és a meleg puszikra és ölelésekre, melyeket már úgy vártunk. Pontosan ezért is olyan hihetetlen és rettenetes, hogy bizony léteznek olyan rémnagyik, akik bántalmazták unokáikat.

Megölte, feldarabolta és kénsavban oldotta fel az apját egy ózdi férfi

Itthon2023.09.15, 13:22

Egy ózdi férfi a karantén után együtt italozott az apjával, miközben összevesztek egymással. Verekedni kezdtek, majd a férfi egy kalapáccsal halálra verte az apját. Ezek után a holttestet feldarabolta, majd kénsavban próbálta feloldani. A bíróság most elítélte a férfit.

Szándékosan gázolt el három kerékpárost egy tinédzser Amerikában

Nagyvilág2023.09.14, 14:00

Őrizetbe vettek szerdán egy tizenéves sofőrt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan ütött el három kerékpárost, akik közül egy meghalt a múlt hétvégén egy dél-kaliforniai tengerparti városban.

Előbb mellkason szúrtak egy férfit Debrecenben, aztán brutális kegyetlenséggel ütötték, rúgták

Itthon2023.08.30, 11:54

Egy nagyobb társaság ivott tavaly nyáron Debrecen belvárosához közel. Többször bementek egy közeli közértbe, hogy további italt vegyenek. Egyikük már este a társaság egyik tagját, aki később csatlakozott hozzájuk, minden előzetes szóváltás nélkül derékon térdelt. A szúrás, és a kegyetlen verés, ezután történt.

Halálra verte a barátját egy férfi Újbudán

Itthon2023.08.29, 14:28

A fővárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint olyan brutálisan megverte az utcán alvó ismerősét, hogy az belehalt sérüléseibe. A támadót még a helyszínen elkapták.

Halálra vertek egy férfit a VIII. kerületben

Itthon2023.08.28, 10:54

Két férfi együtt italozott az ismerősükkel egy Józsefvárosi lakásban. Idővel összevesztek egymással, majd a férfiak úgy megverték az ismerősüket, hogy az belehalt a sérüléseibe.

Meggyilkolta az anyját egy férfi Pusztakovácsiban

Itthon2023.08.25, 12:48

A férfi tavaly novemberben gyilkolta meg az anyját, a holttestét Pusztakovácsi külterületén találták meg.

Erdőben elásott emberi testet találtak Szlovákiában

Nagyvilág2023.08.22, 13:17

A rendőrök egy erdőben elásott emberi testet találtak a Szinnai járásban Kelet-Szlovákiában. A maradványokat egy sűrű erdőben találták meg. A holttest több, mint egy méter mélyen volt eltemetve.

Két család verekedett össze Tiszanánán, egy férfit halálra késeltek

Itthon2023.08.21, 12:30

Egy korábbi konfliktus miatt esett egymásnak két család egy tiszanánai házban. A verekedés közben egy 54 éves férfit megkéselt egy 18 éves férfit, aki belehalt a sérüléseibe. A késelő rajta kívül két férfit is megsebesített.

Újabb részletek derültek ki a békéscsabai késes gyilkosságról

Itthon2023.08.16, 15:50

Emberöléssel gyanúsítja és őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki Békéscsabán leszúrta egy hotel alkalmazottját - tudatta a rendőrség szerda délután a honlapján.

Horrorfilmbe illő jelenetek játszódtak le Komáromban, mindenki halálra rémülve nézte, hogy mi történik

Itthon2023.08.16, 22:31

Targoncával nyomtak össze egy férfit két éve egy komáromi üzemben. Az egyik vezető utasította arra a a targoncát vezető férfit, hogy a targonca villájával nyomja össze azt a zsákot, amiben egy ember fekszik. A sofőr nem tudta, hogy mi van a zsákban. Az összenyomott férfi lábai lebénultak.

Halálra martak a kutyák egy férfit Szentesen

Itthon2023.08.14, 12:17

Egy szentesi férfi több kutyát is tartott otthon, azonban a kapun könnyen ki tudtak szökni. 2021 augusztusában a kutyák ingerültek lettek a tűzijáték miatt, majd rátámadtak egy férfira az utcán. Olyan súlyosan megsebesítették, hogy a helyszínen meghalt.

Brutálisan agyonverte szexpartnerét egy férfi Budapesten

Itthon2023.08.01, 13:24

Egy 48 éves férfit azzal vádolnak a Fővárosi Főügyészség ügyészei, hogy egy számára szexuális szolgáltatást nyújtó másik férfival összeveszett, halálra verte és kifosztotta.

"Sírva könyörgött, hogy tegyem meg" - Kiengedték a börtöntől a férfit, aki megölte súlyos beteg feleségét

Life.hu2023.07.31, 15:23

Kiengedték a börtönből a 76 éves David Huntert, akit azért ítéltek el Cipruson, mert 2021 decemberében megölte rákkal küzdő, súlyos beteg feleségét.

Soha nem szabadulhat a börtönből a férfi, aki pár hónapon belül két embert halálra késelt Salgótarjánban

Itthon2023.07.24, 14:24

Egy hajléktalan férfi két embert is brutálisan meggyilkolt pár hónap leforgása alatt. Mindkét áldozatát több késszúrással ölte meg egy híd alatt, az elsőt féltékenység, a másodikat pedig egy veszekedés miatt. Az első gyilkosságban egy bűntársa is volt, most mindkettőjük ellen ítélet született.

Kábellel akarta megfojtani élettársát egy kaposvári férfi

Itthon2023.07.24, 14:20

Szabadulása után nem sokkal egy férfi brutálisan rátámadt az élettársára, szétverte az otthonát majd azzal fenyegette, hogy egy kábellel megfojtja. Ezek után pár órával meg akarta csókolni a nőt és egy ideig fogva is tartotta.

Nem tudta elviselni a szakítást a szolnoki férfi, meg akarta ölni a barátnőjét, és annak új párját

Itthon2023.07.19, 12:18

A férfi együtt élt szerelmével 2021. januárjában, amikor letartóztatták. Nem sokkal később tudta meg, hogy a nő elhagyta, és összeköltözött egy közös ismerősükkel. Már a börtönben eltervezte, hogy miután szabadul, megöli volt élettársát és annak új párját, aztán öngyilkos lesz.

Egy kisgyerek holttestét találták meg Tömörkényen

Itthon2023.07.18, 16:55

Halott gyereket találtak egy tömörkényi ház udvarán. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, a rendőrök ezekben a percekben gyűjtik be a bizonyítékokat.  

Megszólalt a rendőrség az angyalföldi gyilkosról

Itthon2023.07.15, 12:14

Még mindig körözi a rendőrség azt a férfit, aki kegyetlenül végzett egy fiatal budapesti nővel a lakásán csütörtök este. 

9 hónapos kisbabát ölt meg a saját anyja az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.07.14, 13:51

Az anyuka pihenni akart, ezért be akarta drogozni a kisbabát, hogy tudjon aludni. Az apuka SMS-ben tudta meg a szörnyű hírt, a halottkém szerint túladagolás okozta a csecsemő halálát. A floridai esetről a Daily Mail számolt be.

Angyalföldi gyilkosság: borzalmas ordibálást hallottunk, aztán síri csend lett

Itthon2023.07.14, 16:01

Még tart a hajtóvadászat az ellen a 35 éves férfi Türk Róbert Dániel ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy csütörtök éjjel brutálisan meggyilkolt egy 27 éves nőt egy XIII. kerületi lakásban. A Borsnak nyilatkozó szomszédok azt mondják, pár hónapja ismerkedett meg gyilkos és áldozat. 

Egy sikertelen szökés során gyilkolt meg egy rab egy indianai rendőrt

Nagyvilág2023.07.11, 13:35

Az indianai Marion megye seriff hivatalának veterán helyettese hétfőn meghalt, miután egy szökni próbáló rab megtámadta - közölték a hatóságok.

Tűzforró autóban hagyta a gyermekét egy amerikai pár

Nagyvilág2023.07.07, 15:25

Súlyos emberölés vádjával tartóztatták le azt a fiatal floridai házaspárt, akik a kocsijukban hagyták hónapos gyermeküket a július 4-ei ünnepség után.

Már biztosan nem kerül börtönbe a süttői kettősgyilkos

Itthon2023.07.07, 14:37

Kóros elmeállapotára hivatkozva immár jogerősen is felmentették azt a férfit, aki három éve brutális kegyetlenséggel végzett a nővérével és a sógorával, aztán a holttesteket és az egész házat felgyújtotta a Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint.

Pokoli kínok között kellett egy beteg borsodi asszonynak meghalnia

Itthon2023.07.07, 14:26

Előbb leütötte és többször belerúgott az eszméletlen, 87 éves nőbe, majd rágyújtotta a házat egy férfi két évvel ezelőtt, amiért egy nem jogerős ítélet szerint sohasem szabadulhat ki a fegyházból. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az első fokú ítélet megváltoztatását, a bűncselekmény súlyosabb minősítésének megállapítását indítványozta, a gyilkos és védője szerint eltúlzott az ítélet.

Tizenhét embert mérgeztek meg illegális migránsok Romániában

Nagyvilág2023.07.07, 13:21

Élelmiszerhamisításért, csalásért és 17 áldozat halálát okozó szándékos emberölésért ítélte el a romániai Iasi megyei törvényszék azt a két iraki és egy jordániai állampolgárt, akik 2020-ban metilalkoholt, vizet és kék tojásfestéket tartalmazó folyadékot palackoztak és adtak el egészségügyi szeszként – közölte pénteken a jászvásári Ziarul de Iasi című lap.

Soha nem szabadulhat a rácsok mögül az egykori rendőrgyilkos

Itthon2023.07.06, 16:36

A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az első fokon eljáró bíróság ítéletét annak a férfinak az ügyében, aki korábban a hírhedt Soós-banda tagjaként többek között rendőrt is ölt. A kegyetlen gyilkos a rácsok mögött fogja leélni a hátralévő életét.

Fagyállóval mérgezte meg az apósát egy férfi

Itthon2023.06.23, 11:51

Egy szentesi férfi nem nézte jó szemmel az apósa italozó életmódját, ezért eldöntötte, hogy meg fogja mérgezni. Először gyomirtóval próbálkozott, de az nem volt elég erős, ezért választotta a fagyállót. Az após belehalt a mérgezésbe.

Meggyilkolta az élettársát majd elásta egy nyírvasvári férfi

Itthon2023.06.22, 09:57

A nyírvasvári férfi a bejelentés után azt hazudta a rendőröknek, hogy az élettársa elhagyta, azóta nem tudja hol van. Később azonban kiderült, hogy a férfi halálra verte a nőt, a holttestét pedig elásta.

Elfogták a Lobbanó utcai gyilkosokat – videó

Itthon2023.06.21, 13:30

A rendőrök elfogták azt a nőt és a társát, akik a gyanú szerint május végén bementek egy idős férfi XVI. kerületi házába és halálra verték. Ezek után ékszereket és egy bankkártyát is elvittek a házból.

Élettársa hanyagsága miatt halt meg egy súlyos beteg, magatehetetlen nő

Itthon2023.06.21, 11:54

Egy hajdúsági férfi nem gondoskodott megfelelően a betegség miatt magatehetetlen élettársáról, segítséget csak akkor hívott hozzá amikor már haldoklott. A nő végül a kórházban meghalt az elhanyagoltság miatt.   

Ápoló ölt meg egy covid fertőzött beteget Pécsett

Itthon2023.06.20, 11:35

Az ápoló próbaidősként dolgozott egy pécsi klinikán, amikor engedély nélkül káliumot adott be egy covid fertőzött betegnek. Az injekció halálos dózisú volt, a beteg pár perccel később meghalt.

Ismert műgyűjtőt gyilkoltak meg Budapesten

Itthon2023.06.20, 11:03

Egy négy fős banda azért ment el az akkor 81 éves férfihoz, hogy elvegyék tőle a műtárgyait, kifejezetten egy értékes festményt. A nő elterelte a férfi figyelmét, amíg a társai bemásztak az ablakon. Megkötözték a férfit, majd amíg átkutatták a házat az egyik támadó megölte.

Így cipelte a hatalmas lopott tévét a jánoshalmai gyilkos – videó

Itthon2023.06.20, 09:59

Az egyik szomszéd találta meg a jánoshalmai asszony holttestét az otthonában. A férfi a TV2 hírműsorának, a Tényeknek elmondta, hogy a nő feje tiszta vér volt. A gyanú szerint a férfi halálra verte az asszonyt, majd ellopta a tévéjét. A férfi felesége elmondta, hogy a tévét neki szánta a férfi ajándékba.

Tévéjéért öltek meg egy idős asszonyt Jánoshalmán

Life.hu2023.06.19, 14:57

Holtan talált egy idős nőt a szomszédja a Bács-Kiskun vármegyei Jánoshalmán vasárnap hajnalban, egy férfit, akit emberöléssel gyanúsítanak az ügyben, őrizetbe vettek - közölte a rendőrség hétfőn a police.hu-n.

Egyre több a veszélyes varjútámadás Budapesten

Tudomány2023.06.14, 14:04

A közelmúlt varjútámadásairól szóló hírek aggodalmat keltettek a madarakkal kapcsolatban, ugyanis egyre több ilyen esetről számoltak be a budapestiek a közösségi oldalakon, többek között az óbudai lakosok is. Felmerült a kérdés, milyen súlyos sérüléseket tudnak okozni. Képesek-e megölni az embereket, mint Hitchcock híres Madarak című filmjében?

Holttestet találtak Szegeden, három gyanúsítottat őrizetbe vettek

Itthon2023.05.29, 11:41

Három gyanúsítottat vettek őrizetbe a vasárnap Szegeden történt haláleset miatt - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított férfit Nyírkátán

Life.hu2023.05.27, 18:30

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanújával folytat nyomozást egy harmincnégy éves nyírkátai nő halálával kapcsolatban - közölte honlapján a rendőrség szombaton.

Borzalmas kettős gyilkosság Szegeden

Itthon2023.05.13, 10:51

Egy férfi és egy nő holttestét találták meg szombat hajnalban Szegeden, Felsővároson, egy Dankó Pista utcai társasház egyik lakásában.

Gyilkosság történt Dömsödön

Itthon2023.05.11, 12:35

Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádoják azt a férfit, aki megölte az őt szívességből befogadó nyugdíjast.

Majdnem megölte a feleségét egy nyírteleki férfi

Itthon2023.05.09, 10:10

Befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy nyírteleki férfi majdnem halálra verte a feleségét, aztán megpróbált öngyilkos lenni. A házban volt a pár másfél éves gyereke is, neki nem esett bántódása.

Az ügyészek hivatalosan is ejtették a gondatlan emberölés vádját Alec Baldwin ellen

Life.hu2023.04.24, 14:17

Az ügyészek hivatalosan is ejtették pénteken az Alec Baldwin színész-rendező ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vádat a Rust című westernfilm forgatásán történt halálos tragédia miatt.

Gyilkosság történt Soroksáron

Itthon2023.04.22, 19:33

Megöltek egy idős férfit Budapest XXIII. kerületében, Soroksáron - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton.

Két fiú vert halálra egy gátőrt Monokon

Itthon2023.04.11, 15:06

A bíróság elítélte azt a két fiút, akik olyan brutálisa megvertek egy gátőrt Monokon, hogy az belehalt a sérüléseibe. A holttestet egy erdőben próbálták meg elrejteni.

Kiderült: meggyilkolták a Csornán holtan talált vállalkozót - egy 21 éves fiú a gyanúsított

Life.hu2023.04.03, 22:38

Ahogy azt a Life is megírta, Csornán egy lakótelepi lakásban holtan találtak egy 39 éves férfit. A  bűncselekmény gyanúja is felmerült.

Gyilkosság történt Szegeden

Itthon2023.04.02, 16:38

Emberölés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. 

Durva dolgok derültek ki a férfiről, aki kilökte az élettársát a tizedikről Győrben - videó

Itthon2023.04.02, 16:13

Megdöbbentő dolgokat állítanak arról a férfiról, aki a gyanú szerint egyszerűen kilökött egy fiatal családanyát az ablakon Győrben. A Bors azt írja a Kisalföld információira hivatkozva, hogy a férfi nem először kerül a nyomozók látóterébe, és korábban már büntették rablás miatt. Azt is megírták, hogy nyáron szabadult feltételesen és nem volt munkája. A TV2 Tények tudósítója pedig azt látta, hogy a 32 éves férfi mosolygott, amikor letartóztatták. Fiatal áldozata, az élettársa szörnyethalt.

A tavaly meggyilkolt kölyköket is én öltem meg, viszontlátásra!

Tudomány2023.03.19, 21:08

A kriminalisztika története több olyan hírhedt sorozatgyilkost is ismer, akiknek örökre homályba maradt a kilétük, mint például a 19. század végi Angliát rettegésbe tartó Hasfelmetsző Jacknek. A horoszkópos gyilkosként ismert Zodiákus az 1960-as évek végén kezdett bele egy különösen kegyetlen és hidegen kitervelt ámokfutásba, amelynek legkevesebb öt, de más vélekedés szerint akár 37 ember, többnyire fiatal párok is az áldozatául eshettek. A feltételezhetően súlyos személyiségzavarban szenvedő Zodiákus valósággal szomjazta a nagy nyilvánosságot, amit a különböző újságszerkesztőségeknek elküldött és a már elkövetett gyilkosságainak réészleteit ...

Holttest nélkül is síremléket állíthatnak VV Fanninak

Itthon2023.03.17, 07:43

Májusban tárgyalja a Fővárosi Ítélőtábla B. László emberölési ügyét, és a másodfokú ítélet birtokában VV Fanni gyászoló családja végre búcsút vehet a közel 6 éve eltűnt lánytól.

Tinédzserek gyilkoltak meg egy 12 éves lányt Németországban

Life.hu2023.03.15, 19:16

Beismerő vallomást tett az a két, 12 és 13 éves német diáklány, akik több késszúrással meggyilkolták szintén 12 éves társukat, Luisét az észak-rajna-vesztfáliai Freudenbergben szombaton - közölték a hatóságok kedden.

A koncertje után lelőtték a Voice énekes-sztárját

Tévé2023.03.08, 11:34

Az ismertség és a pénz sem garantálja azt, hogy valaki teljes biztonságban érezheti magát. Habár a sztárok általában komoly biztonsági rendszerekkel felszerelt villákban élnek és saját biztonsági szolgálattal is rendelkeznek, sok esetben ez sem elég és borzalmas tragédiák történnek. Sőt, sok esetben az ismertség kiemelt rizikót jelenthet, hiszen nemcsak rajongókat, hanem ellenségeket is könnyebben szereznek a hírnév által. 

Szitává lőtték a legtöbb emberölést elkövető brazil sorozatgyilkost

Nagyvilág2023.03.06, 21:38

Szitává lőttek Sao Paulo közelében egy brazil férfit, akit hazájában a legtöbb emberölést elkövető sorozatgyilkosként tartottak számon - közölték hétfőn a hatóságok.

Ráüvöltött egy brit nő egy kerékpárosra, aki emiatt meghalt - videó

Nagyvilág2023.03.03, 10:47

Emberölésért került börtönbe egy nő, aki agresszívan kiabált és integetett egy kerékpárosnak, aki a járdán közlekedett. A biciklis emiatt egy arra jövő autó elé esett és meghalt - írja a Sky News.

Házuk udvarán szülte meg babáját egy 15 éves lány, majd átdobta a szomszédba (18+)

Life.hu2023.02.27, 23:10

Lapinformációk szerint a kertben hozta világra gyermekét egy kislány, majd miután elvágta a köldökzsinórt, a csecsemőt átdobta a szomszédhoz és magára hagyta.

Csecsemőgyilkosság történt Emődön

Itthon2023.02.27, 16:12

Egy 15 éves emődi lány megszülte, majd az ellátása nélkül magára hagyta a gyermekét, akinek az életét később már nem tudták megmenteni.

Vádat emeltek a csepregi szülők ellen, akik éheztették és kínozták két és fél éves gyermeküket

Life.hu2023.02.23, 15:26

Különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel és négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádol az ügyészség egy nőt és egy férfit, aki Csepregen hónapokon át éheztette, folyamatosan bántalmazta saját két és fél éves gyermekét. A kisfiú tavaly februárban meghalt - közölte a Vas Vármegyei Főügyészség csütörtökön.

Elájult a sportoló, amikor a bíróság kimondta rá a szörnyű ítéletet - videó

Sport2023.02.07, 13:58

Egy Buenos Aires-i bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt argentin rögbijátékost, akik részt vettek egy fiatal joghallgató brutális megölésében.

Emberölés miatt vádat emeltek Alec Baldwin ellen

Nagyvilág2023.01.31, 23:44

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat Alec Baldwin és Hannah Gutierrez-Reed fegyverekért felelős kelléktáros ellen a Rust című western tavalyi forgatásán lelőtt Halyna Hutchins operatőr ügyében - jelentette be kedden Heather Brewer, az új-mexikói ügyészség hivatalának szóvivője.

Emberölés miatt tartóztattak le egy próbaidős klinikai ápolót Pécsen

Life.hu2023.01.13, 22:11

Emberölés miatt elrendelte a Pécsi Járásbíróság egy férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint próbaidős klinikai ápolóként egy idős, magatehetetlen beteg halálát okozta tavaly decemberben - tájékoztatta a Pécsi Törvényszék az MTI-t.

Vádat emeltek Abe Sindzó merénylője ellen

Nagyvilág2023.01.13, 09:33

Vádat emeltek Abe Sindzó volt japán miniszterelnök merénylője ellen japán ügyészek pénteken - írta a Jomiuri című japán napilap.

Harry herceg megdöbbentő vallomása: 25 embert ölt meg

Life.hu2023.01.09, 15:25

Kiszivárgott önéletrajzában derül fény arra, hogy Harry herceg hat olyan bevetésen vett részt, amelyek során „emberi életeket oltottak ki".

Lelőtte a feleségét egy nyugdíjas Ősiben

Itthon2022.12.29, 17:05

Egy feltehetően engedély nélkül tartott fegyverrel ölte meg a nejét és aztán magával is végzett egy férfi Veszprém megyében ma délután.

Döbbenetes részletek a bódvalenkei emberölésről

Itthon2022.12.25, 20:12

Nem kapott tőle pénzt kölcsön, ezért ölhette meg áldozatát a bódvalenkei emberölés gyanúsítottja - tájékoztatta a Miskolci Törvényszék közleményben az MTI-t vasárnap.

Előző
Következő