emberi test

címke rss
Horror az űrben: nagy veszélybe kerülhet az emberiség

Horror az űrben: nagy veszélybe kerülhet az emberiség

A közeljövő nagy tervei között szerepel a Mars meghódítása; a NASA egyik fő célja, hogy 2040-re ember szálljon le a vörös bolygóra. Az odajutás azonban nem lesz egyszerű feladat, ráadásul hosszú útra kell felkészülni, ez alatt az idő alatt pedig számos káros hatás érheti a szervezetet. Ez pedig nagyon rossz hír, ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy előfordulhat, hogy az emberiségnek valamilyen katasztrófa miatt el kell hagynia a Földet.

A testdonorok kiléte titok, ahogy a haláluk körülményei is - megnéztük a Body Worlds kiállítást

She2023.03.02, 10:34

Először hozták Magyarországra az eredeti Body Worlds kiálltást, amit a képzőművészpalánta 15 éves lányom kérésére néztünk meg. Azt mondta a rajztanára, hogy a tárlat szakmailag nagyon hasznos, hiszen valódi emberi testeket állítanak ki, így pontosan megfigyelheti, hogy néz ki belülről az ember.

Holisztikus szemlélet a gyógyításban: amikor az emberre nem csupán testként tekintenek

Life.hu2023.01.24, 22:32

A holisztika szó hallatán sokaknak jut eszébe, hogy már megint valami spirituális dologról, természetgyógyászatról, alternatív terápiáról, varázslatról van szó, ám ez tévedés. A holisztikus szemlélet nem humbug, melytől varázsütésre megszűnik minden bajunk.

15+1 érdekesség az emberi szervezetről: 1 cm-rel vagyunk magasabbak reggel, mint este

Life.hu2021.11.22, 16:13

Talán nem hallotta még mindenki a következő állításokat, pedig ahhoz, hogy jobban megismerjük testünk működését, elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a következő néhány érdekes ténnyel.

KVÍZ: Mennyit tudsz az emberi testről?

Gyogyzona.hu2021.10.14, 07:53

A biológia a természettudományok egyik ága, amely élő szervezeteket és életfolyamatokat vizsgál. Különféle érdekes témákat ölel fel, mint például az evolúció, az ökológia, a sejtek, a genetika, a mikroorganizmusok és az emberi test. 

Lenyűgöző digitális test transzformációk - Galéria

Life.hu2021.10.01, 19:28

Rinat Abdrakhmanov, vagy ahogyan sokan ismerik Rinatto L-bank azok közé a művészek közé tartozik, aki szürrealista stílusban, különböző szögekből vizsgálja az emberi test formáit.

KVÍZ: Mennyit tudsz az emberi csontvázról?

Unilife.hu2021.05.13, 10:36

Remélhetőleg ott vannak benned, tartják a tested, védik a belső szerveid, de mennyit tudsz valójában a saját csontjaidról?

KVÍZ: Mekkora része víz? Milyen nehéz? Mennyit tudsz az emberi agyról?

Unilife.hu2021.04.28, 12:12

Agyunk tele van rejtélyekkel és érdekességekkel. Ez az egyik legfontosabb szervünk, hiszen a mozgástól, a beszéden és az érelmeken át egészen a memóriáig minden innen indul és ide is érkezik vissza.

Te hallod? Itt a hang, amit csak a 25 év alattiak hallanak

Unilife.hu2021.04.02, 13:13

Sajnos, ahogy öregszünk, folyamatosan romlik a hallásunk is. Egy interneten keringő kihívás bebizonyítja, hogy van olyan hang, amit csak a fiatalok hallanak.

Tudtad?! A tíz legizgalmasabb tény az emberi testről

Sulilife.hu2021.03.30, 08:39

Az emberi szervezet a természet egyik legnagyobb rejtélye. Óraműpontosan teszi a dolgát, mégis tele van meglepetésekkel.

Mi történik, ha lenyeled a rágót? Itt a válasz a legfontosabb kérdésre

Sulilife.hu2021.03.24, 07:50

Ami biztos, az az, hogy nem fog örökre benned maradni, sőt még évekig sem. De akkor mégis mi lesz vele, miután lenyelted? Mennyi ideig marad benned, okozhat-e szövődményeket, vagy ártalmatlanul keresztülmegy rajtad? Ezekre a kérdésekre fogsz most választ kapni!

KVÍZ: Mennyit tudsz az ember hormonális rendszeréről?

Sulilife.hu2021.03.19, 11:28

Érdekel az emberi szervezet? Esetleg biológiából szeretnél érettségizni? Teszteld tudásod az alábbi kvízzel!

Tudtad, mennyire zseniális az emberi test? - 15 elképesztő tény, amit biztosan nem tudtál

Life.hu2021.03.08, 16:40

Az emberi test valójában hihetetlen titkokat rejt. Ezúttal ezeket a hihetetlen és lenyűgöző információkat szedtük egy csokorba.

8 tévhit az emberi testtel kapcsolatban, ami talán te is rosszul tudtál!

Life.hu2020.12.28, 19:57

A 21. században rengeteg információ vesz minket körül, ám legtöbbször észre sem vesszük mennyi téves tudnivalót kötnek az orrunkra. Cikkünkben bemutatjuk azokat tévhiteket, amiket az emberi testről állítottak az elmúlt években. Te vajon mennyit ismersz ezek közül?

Naponta 23 000-szer veszünk levegőt - igaz vagy hamis? Érdekes tények az emberi testről

Unilife.hu2021.04.22, 12:21

Mennyire figyeltél a biológia órákon? Teszteld tudásod az alábbi kvízzel:

Nem fogsz hinni a szemednek! Lenyűgöző tájképek emberi testekből - Galéria

Life.hu2020.09.22, 14:37

Carl Warner fényképes illusztrátor   Testképek című fotósorozata teljességgel hiheteltennek tűnik, hiszen meztelen emberi alakokból "állított" össze tájakat.

Emberi csontok és belső szervek elevenednek meg tű és cérna segítségével, avagy a hímzés újjászületése

Life.hu2020.01.16, 17:26

Azt gondolod, a hímzés csak nagymamáink délutáni elfoglaltságaként, virágmotívumok kiélésében definiálható? Nos, egy hölgy olyan szintre emelte ezt a valóban lenyűgöző művészeti ágat, amitől le fog esni az állad!

Így lesz hatalmas üzlet a feltámasztás ígérete

Gazdaság2019.06.28, 10:56

Mindennek van ára, még a feltámadás ígéretének is. Erre pedig mi más szolgáltathatna jobb példát, mint azok a cégek, amelyek az egyes hibernálási eljárásokat az emberi testre alkalmazzák. A hétköznapinak semmiképp nem nevezhető tevékenységet folytató vállalatok nem kevesebbet ígérnek, mint azt, hogy a halál után megőrzik az emberi testet, vagy épp az emberi agyat addig, amíg az orvostudomány fejlődése eljut az emberiség történetének egyik legnagyobb álmáig: addig, amíg a már meghalt, de testüket tekintve épségben megőrzött személyeket vissza tudják hozni a halálból. A halottak lefagyasztása létező, de kevésbé ismert üzlet, amelynek ...

Újonnan talált mikroszerv hozhatja el a védőoltások forradalmát

Tudomány2018.08.24, 21:36

Új anatómiai struktúrát azonosított kutatók egy csoportja az immunrendszeren belül. A meghökkentő felfedezés a szakértők szerint újfajta, modern vakcinák kifejlesztéséhez vezethet.

Titokzatos múmiavilág Magyarországon

Tudomány2018.08.23, 18:46

A Világ Múmiái Kiállítás a kontinens legnagyobb ilyen jellegű gyűjteménye, ami igazi világszenzáció, mivel a tárlat eddig soha nem látott összetételben mutatja be 4500 év múmiáit Egyiptomtól a korai dél-amerikai kultúrákon át az európai középkoron keresztül egészen a 18. századi Magyarországig. A kiállítás az év végéig látható a belvárosi Komplexben.

Alice Roberts evolúcióbiológus megalkotta a tökéletes emberi testet: fotó

Life.hu2018.06.13, 10:18

Alice Roberts evolúcióbiológus megalkotta a tökéletes emberi testet, melyet különböző állatok tulajdonságaiból rakott össze. Nagyon bizarr lett a végeredmény.

Kifogást emeltek a Body kiállítás szervezői ellen hullagyalázás miatt

Archívum2018.05.11, 16:39

Valaki hullagyalázás maitt emelt kifogást a Body kiállítás szervezői ellen, mert a plakátok szerinte sértik az emberi test méltóságát. A szervezők is reagáltak az ügyben. 

Feljelentették a Body kiállítást halottgyalázás miatt

Tudomány2018.05.11, 13:01

Az emberi test anatómiáját bemutató világhírű, és idén már másodszorra Magyarországra érkezett kiállítást érintő feljelentés érkezett a Magyar Reklámszövetséghez, kegyeleti jogsértés miatt. A kiállítás szervezője közleményben utasította vissza a feljelentésben megfogalmazott kifogást.

Utazás az emberi test legtitokzatosabb bugyraiba

Tudomány2018.02.14, 18:46

Holnap nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a világ egyik legkülönlegesebb kiállítása, az emberi test titkait bemutató Body tárlat. Az európai viszonylatban is egyedülálló kiállítás 2 200 négyzetméteres területét bejárva feltárul az emberi test lenyűgöző mikrokozmosza, a vázrendszertől kezdve az izomzaton, az ideg- és légző valamint keringési rendszeren át egészen az élet legnagyobb titkáig, az anyaméhen belüli embrionális fejlődésig.

Budapestre érkezik a világhírű Body kiállítás

Tudomány2018.01.05, 13:54

Február 15-én érkezik meg Magyarországra a nemzetközi hírű Body kiállítás. Az emberi testet bemutató lenyűgöző tárlat mérete Európában is egyedülállónak számít: 2200 négyzetméteren több mint kétszáz eredeti preparátumot tekinthetnek meg a látogatók. A kontinensen még soha, egyetlen városba se látogatott el a tárlat olyan gazdag kiállítási anyaggal, mint amilyennel idén februárban Budapestre érkezik.

Tévéműsorban boncoltak fel egy testet: Fotók!

Life.hu2017.02.21, 18:22

Egy új televíziós műsor látott napvilágot, amelynek keretein belül a biológiai ismereteinket próbálják tágítani a produkció megálmodói. 

Most tesztelheti, mennyire ismeri a saját testét

Tudomány2017.01.15, 21:37

Az emberi szervezet felépítése és működése mindig bámulatra késztette az embereket. Az évszázadok folyamán egyre bővültek a testről szóló ismereteink, de még napjainkban is sorra születnek új felfedezések. Elég csak a nemrég szervvé nyilvánított bélfodorra gondolni, vagy arra, hogy a féregnyúlványról is kiderült, mégse olyan haszontalan, mint korábban hittük. Új tesztünkben meghökkentő és kevésbé ismert tényekből válogatott kérdésekkel igyekeztünk kedveskedni a játékos kedvű olvasóknak.

Meglepő! Ezt okozza a szervezetben a dohányzás

Life.hu2016.10.08, 08:50

Közel 16 ezer dohányos, nem dohányzó és egykor dohányzó vérmintáját elemezték ki tudósok, amelyek alapján arra következtettek, hogy a dohányfüst hosszú távon is nyomot hagy a DNS-en. Ilyen változás azoknál is észlelhető volt, akik immár 30 éve leszoktak a cigarettázásról.

Íme, 10 olyan gusztustalan kép, amilyet még sosem láttál

Life.hu2016.05.20, 19:15

A fotókat látva először biztosan elfog az undor, de nem kell aggódni. Nem lett hirtelen legális a kannibalizmus. A szerteszét fekvő emberi testrészek egy bonyolult reklámfogás részei voltak. 

Kilenc testrész, amit már nem használunk

Tudomány2016.04.18, 18:42

Az evolúció során számos esetben módosult úgy az emberi test, hogy korábban funkcióval rendelkező szerveink, testrészeink elveszítették jelentőségüket, és elkorcsosultak. Újabb kutatások szerint egyik-másik azért még hasznos lehet. 

Kisebb a baktériumok számbeli fölénye, mint gondoltuk

Tudomány2016.01.29, 11:36

Testi sejtjeink számának nem tízszerese, csupán négyharmada lehet a bennünk lakozó baktériumoké. A jelentőségük ettől persze nem csökken.

Miért változik a zúzódás színe?

Tudomány2015.08.18, 13:24

Néhány nap leforgása alatt "gyönyörű" színváltozásokat tud produkálni az emberi bőrön egy-egy véraláfutás – ezt a vörösvértestek lebomlási folyamatának köszönhető.

Emberi bőrt nyomtatna a L’Oreal

Techbázis2015.05.21, 10:48

A franciák nem viccelnek, nemsokára bőrt is nyomtathatunk. Mert megérdemeljük.

Nincs szebb a meztelen testnél

Kultúra2015.03.28, 10:49

Aktszobrokkal és kerámiákkal mutatja be az ókori görögök tökéletes testről alkotott elképzelését a londoni British Museum új kiállítása.

Gondolatolvasást végeztek arcképekkel

Techbázis2014.04.01, 13:23

A Yale kutatói MRI-vizsgálatok segítségével képesek újraalkotni azokat az arcokat, amelyekre valaki éppen gondol.

Így hatnak az érzelmeink a testünkre

Archívum2014.01.03, 23:02

A különleges hőtérképről bárki megtudhatja, hogyan hatnak az emberi testre a legalapvetőbb érzelmek.

Félelmetesen valósághű szobrok

Life.hu2013.11.19, 15:38

Ron Mueck realista szobrai hihetetlenül élethűek.

Kiborggá alakította magát a hacker

Techbázis2013.11.05, 13:32

Egy barkácsmódszerekkel fejlesztett bioszenzort ültetett a saját bőre alá egy amerikai biohacker. Beszámolója szerint kiborgnak lenni még fájdalmas, és nem is túl szép dolog.

Ennyit könnyezünk és kakilunk egy év alatt

Archívum2013.05.07, 17:09

Brit tudósok utánajártak, mennyit nő a hajunk és a körmünk egy év alatt, de kiderítették azt is, mennyit kakilunk. Készült egy vicces videó is az eredményekről.

Íme az öt felesleges testrészünk

Archívum2012.07.16, 21:18

Az emberi testnek van néhány szükségtelen része. Ezekre a szervekre vagy struktúrákra valójában már nincs szükségünk, vagy oly mértékben elcsökevényesedtek, hogy már nem szolgálják eredeti funkciójukat.

Emberi lábat küldtek a kanadai kormánypártnak

Nagyvilág2012.05.30, 10:00

Véres csomagot kézbesítettek ki a kanadai Konzervatív Párt főhadiszállására, melyben egy levágott lábat találtak. Nem sokkal később Montrealban egy torzóra bukkantak egy bőröndben, a rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy van-e összefüggés a két eset között.

A Testet kigyúrták és visszahozták

Tudomány2012.02.23, 18:36

Több mint három év után újra Budapestre érkezett az emberi testet különleges preparálási technikával bemutató kiállítás, a The Human Body. A szervezet működését szemléltető tárlatot a sok újdonság miatt azoknak is érdemes megtekinteniük, akik korábban már látták a bemutatót.

Szuperhős: az ember

Life Network 2.02011.10.10, 12:59

Nincs két egyforma ember. És vannak olyanok, akiknek különleges képességeik vannak. Még az is lehet, hogy valóban léteznek Szupermenek és Pókemberek?

Csak a testem más - de kénytelen vagyok benne élni

Life Network 2.02011.10.06, 11:42

Kitűnni a tömegből ma egyenes áldásnak tűnik. De mi van, ha valami olyasmivel keltünk feltűnést, amit sosem tudunk levetni magunkról? Például a testünkkel. Összenőtt lábak, fejek, több méteres magasságok - bemutatjuk a legfurcsább testeket, és az embereket, akik benne kénytelenek élni.

Szenzációs fejlesztés! Holnaptól mindenki lehet orvos!

Life.hu2010.12.29, 11:45

A szomszédaink lekáderezését és távoli országok feltérképezését lehetővé tévő Street View után a Google most új böngészőt fejlesztett ki, amellyel az egész emberi test szemügyre vehető.

Jöjjön velünk egy pezsgőbuborékban!

Tudomány2009.12.31, 14:34

A fantasztikus utazás című filmben a miniatürizált főhősök mikroszkopikus tengeralattjáróval járják be az emberi test belsejét. Hasonló utazásra hívjuk olvasóinkat: a pezsgőbe, a buborékok közé odaképzelünk egy parányi, sav- és nyomásálló, érzékelő műszerekkel fölszerelt gömböt. Láthatjuk a szervek belsejét, megtudhatjuk, milyenek a hangok, színek és szagok odabent. Vagyis kiderül, mit látna, hallana és érezne a pezsgő szilveszterkor, ha nem csak buta, bár sokak szerint finom ital lenne.

Bujaság

Tabu2007.12.10, 13:07

 

Mobilfizetés az emberi testen át

Techbázis2007.10.03, 16:04

Japánban egy olyan mobilos fizetési megoldás fejlesztését végzik, melynek használatához elő sem kell majd venni a készüléket a zsebből: a telefon használója testén keresztül küldi el az azonosításhoz szükséges információkat, így az akár ujjának érintésével is fizethet egy italautomatánál.

Debrecenben is kiállít a hullaszobrász

Itthon2005.09.14, 15:16

Debrecenbe hozza kiállítását 2010-ben a világhírű képzőművész, Günther von Hagens. A német anatómiaprofesszor azzal szerzett hírnevet, hogy konzervált emberi testekből készít szobrokat.

Előző
  • 1
Következő