emberi faj

címke rss
Félmillió éves, nem evilági faépítményt fedeztek fel Zambiában

Félmillió éves, nem evilági faépítményt fedeztek fel Zambiában

Egy új tanulmány szerint félmillió évvel ezelőtt – tehát jóval korábban, mint azt korábban lehetségesnek tartották – az emberi faj már fát használt bizonyos szerkezetek építésére. A kutatók a zambiai Kalambo-vízesés régészeti lelőhelyén végzett jól megőrzött fa feltárásáról számoltak be, amely legalább 476 ezer éves múltra tekint vissza, ezzel pedig megelőzi a Homo sapiens evolúcióját.

Félmillió éve kihalt emberi fajra utaló jelekre bukkantak

Tudomány2022.10.22, 16:32

A Małopolska-i Tunel Wielki-barlang eszközeinek korát a tudósok 450 ezer és 550 ezer év közöttire becsülik. Ez a kormeghatározás lehetővé teheti számukra, hogy többet megtudjanak az ezeket készítő emberekről, valamint az őskoron átívelő vándorlásukról és tartózkodásukról Közép-Európában.

Kiderült, hogy hány balkezes él a világon

Tudomány2020.04.03, 19:28

Minden tizedik ember balkezes a világon - közölte a bochumi Ruhr Egyetem pénteken.

Valóban létrehoznak egy új, szuperképességű emberi fajt a jövőben?

Life.hu2012.09.06, 12:05

Idén júliusban nagy szenzációt keltett, mikor bejelentették, hogy  megszülettek az első génmódosított csecsemők a világon. A harminc baba az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot egy nagyszabású kísérlet eredményeképpen, de közülük tizenöt már az elmúlt három év során megszületett. A tesztek szerint egészségesek, csupán egy furcsaságuk van: génkészletüket nem két, hanem három embertől kapták.

Három hullámban hódították meg Amerikát

Tudomány2012.07.12, 08:36

A bennszülött amerikai populációk DNS-vizsgálata alapján egy nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy az amerikai kontinenst Kanadától Chile déli csücskéig legalább három hullámban népesítették be az őslakosok.

A sűrű rengeteg miatt fordult jobbra az emberiség

Tudomány2012.01.28, 20:30

Az Afrikából kivándorló Homo sapiens útját sűrű erdő zárta el a Balkánon, ezért először Ázsia felé indult. A genetikai kutatások fejlődése révén egyre pontosabbá válik az a térkép, amely az emberiség elterjedési útvonalait ábrázolja bolygónkon.

Az evolúció nyomában 2008-ban

Tudomány2008.12.10, 11:01

A 2008-as év nem szűkölködött az élőlények evolúciójával és génállományával kapcsolatos tudományos eredményekben. Újabb bizonyítékkal, egy különleges átmeneti lepényhalformával is cáfolhatók a kreacionizmus és az intelligens tervezettség híveinek elképzelései. Az emberi faj genetikai állományának változatosságát vizsgáló program keretében új térképek készültek a Homo sapiens elterjedéséről. Szomorú viszont, hogy miközben egyre többet tudunk róluk, egyre több fajt fenyeget a kipusztulás veszélye.

Új térkép az ember eredetéről és szétrajzásáról

Tudomány2008.04.11, 22:25

Az emberi faj genetikai állományának változatosságát vizsgáló program keretében új térképek készültek a Homo sapiens elterjedéséről. Az eredmények megerősítik az ember eredetére és az afrikai "bölcsőből" való kirajzásra vonatkozó legelfogadottabb elméleteket.

Krízis vagy hisztéria? - Emberiség és energia

Tudomány2007.04.27, 15:32

Ha a tisztelt olvasó a címben feltett kérdésre írásomban sommás választ keres, valószínűleg csalódni fog. Annak ellenére, hogy felhalmozott tudásunk minden másodpercben elképesztő mértékben bővül, csekély kockázattal jár az a kijelentés, hogy az emberi faj előtt álló hasonlóan átfogó kérdésekre talán soha nem adható kielégítő válasz. Ez persze nem jelenti azt, hogy válaszkísérletek elképesztő garmadája ne jutna el az egész, fél- és áltudományos írott és elektronikus sajtó segítségével a mindennapi katasztrófajelentésekre éhes bulvármédia-fogyasztótól a legmagasabb szintű döntéshozók asztaláig. Kísérletet legfeljebb arra tehetünk, hoogy ...

Először vizsgálják egy másik emberi faj génjeit

Tudomány2006.05.17, 21:38

A genetika történetében először jelentették be, hogy egy másik emberi faj sejtmagi DNS-ét sikerült kinyerni és megvizsgálni.

Ötven éven belül kipusztulhatnak a csimpánzok

Tudomány2004.06.09, 14:42

Ha a vadászat és az erdőirtás hasonló ütemben folytatódik, az emberi faj legközelebbi rokona, a csimpánz mintegy 50 éven belül eltűnhet a Föld színéről - hívja föl a figyelmet egy kedden ismertetett tanulmány.

Orbán divatos eszméktől félti az emberi fajt

Itthon2004.04.05, 15:32

Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Magyar Egészségügyi Társaság szombati konferenciáján felvetette, hogy helyes-e a liberális demokráciák azon felfogása, hogy az áldott állapotban lévő nő rendelkezzen a saját teste felett, valamint az eutanáziával kapcsolatban, hogy a beteg döntsön a saját élete felől. A Fidesz elnöke figyelmeztetett, hogy utódaink kárhoztathatnak majd, hogy "az emberi faj jövőjét divatos eszmék oltárán áldoztuk fel".

Amikor a szó nem is szó

Tudomány2003.10.17, 11:57

Az ember agyféltekéi között jelentős munkamegosztás van. Régóta ismert, hogy a beszéd és a nyelv - az emberi faj gyakorlatilag egyedülálló képességei - szempontjából a bal agyféltekénk működése a fontosabb. Újabb eredmények azonban azt igazolják, hogy ez a megállapítás csak akkor helytálló, ha az érkező ingert kifejezetten nyelvi információként értelmezzük.

70 ezer éve majdnem kihalt az emberi faj

Tudomány2003.06.10, 12:17

A legújabb genetikai vizsgálatok alapján 70 ezer évvel ezelőtt mindössze kétezer (!) egyedre fogyatkozott az emberi faj lélekszáma.

Az emberiség nagykövetének utolsó üzenete

Tudomány2003.02.26, 15:06

Megszakadt a kapcsolat a 31 évvel ezelőtt útnak indított Pioneer-10 űrszondával, az emberi faj egyik legtávolabb járó követével.

Evolúciós állomás lehet az elhízás

Tudomány2002.09.13, 13:00

Az emberi faj törzsfejlődése új irányt vesz, s ha nem teszünk nagyon gyorsan megelőző lépéseket, a jövő az elhízott homo sapiensé lesz. Egy brit tudós szerint a lassú "alakváltásnak" végzetes következményei lehetnek, hiszen a kövérek hajlamosabbak a betegségekre.

Önzetlen büntetés: az emberi faj fenntartója

Tudomány2002.01.25, 12:15

Két svájci tudós az emberi együttműködés evolúciós rejtélyét próbálja megfejteni. A Nature friss számában azt fejtegetik, hogy az önzetlen büntetés volt az emberi együttműködés fenntartója. Az emberek gyakran önzetlenek, de akadnak, akik kihasználják az emberi közösséget. Az ilyen potyázókat viszont akkor is bünteti a közösség, ha tagjainak nem származik közvetlen haszna a megtorlásból. Erns Fehr és Simon Gachter szerint ez a gyakorlat tartotta és tartja fenn az emberi faj kooperációját.

Előző
  • 1
Következő