Emberi Erőforrások Minisztériuma

címke rss

Novák Katalin: Mintegy 14 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását

Itthon2019.07.24, 09:54

Eddig közel 14 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását, az első hetek igazolták a várakozásokat, "nagyon szólt" a program - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlap szerdai számában megjelent interjújában.

Nem csak a családok támogatására, az egészségügyre, az oktatásra és nyugdíjra is több pénz jut

Gazdaság2019.07.23, 13:23

A 2020-as költségvetésben nem csupán a családok támogatására jut magasabb, két és félszer akkora összeg, mint 2010-ben, de több pénzt fordítanak az egészségügyre, az oktatásra és nyugdíjra is - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára sajtótájékoztatóján.

A polgári kormány továbbra is megbecsüli az idős embereket

Itthon2019.07.13, 11:02

Az idősek továbbra is számíthatnak arra, hogy amíg polgári kormány van Magyarországon, szavakban és tettekben is megbecsülik őket - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) július 13., a nagymamák világnapja alkalmából. Az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben kiemelték, hogy már több mint 250 ezer nagymama tölthet több időt a családjával. Mint kifejtették: a nők életük során tett erőfeszítéseit, kettős szerepvállalását, a munka és a család világában nyújtott helytállását ismeri el a kormány a 2011-ben bevezetett Nők 40 programmal, a jövőre életbe lépő nagyszülői gyeddel és a négygyermekes anyák teljes személyi jövedelem ...

A családvédelmi akcióterv megerősíti a családok anyagi helyzetét

Itthon2019.07.13, 10:32

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Mediaworks vidéki napilapjainak adott interjút. Itt a családvédelmi akciótervről beszélt, amely megerősíti a családok anyagi helyzetét, és segíti a fiatalokat az életkezdésben. Egy nagycsaládot tervező házaspár összesen 25 millió forint vissza nem fizetendő támogatással és tízmillió forintos kölcsönnel számolhat.

Több százmilliárddal jut több az egészségügyre, mint Gyurcsányék alatt

Itthon2019.06.26, 15:56

A kormány lépésről lépésre halad az egészségügy fejlesztésén, nyilvánvaló, hogy a sok évtizedes elmaradást nem lehet felszámolni egy-két év alatt – mondta Kásler Miklós az Origónak. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője kijelentette, a mögöttünk lévő esztendőben is sok olyan lépés történt, ami racionalizálta az intézmények működését, és ez már a betegellátásban, illetve a dolgozók számára is érezhető. Szólt arról is, hogy ha kialakul az új struktúra, előrehalad a magán- és az állami rendszer szétválasztása, akkor bevezetésre kerülhet az egészségügyi finanszírozás teljes átalakítása.

Fülöp Attila: Százhúszezer család igényelte a szünidei gyermekétkeztetést

Itthon2019.06.13, 09:33

Százhúszezer család igényelte a nyári szünidei gyermekétkeztetést, a program keretében a hátrányos helyzetű családban élő gyerekek napi egyszeri meleg ételt kaphatnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A kormány intézkedései a gyerekeket állítják a középpontba

Itthon2019.05.25, 15:51

A kormány intézkedései a gyerekeket állítják a középpontba – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapest családi sportnapján szombaton a Margitszigeten.

A régió kiemelkedő szereplője lesz Magyarország a nemzetközi rákkutatásban

Tudomány2019.05.21, 13:55

A korábbinál szélesebb körű nemzetközi együttműködésre nyílik lehetősége Magyarországnak azzal, hogy Kásler Miklós miniszter kezdeményezésére csatlakozott az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutatási Ügynökségéhez (IARC).

Fülöp Attila: A gyerekvédelem ügye nem tűr kompromisszumokat

Itthon2019.05.14, 13:34

A gyerekvédelem ügye nem tűr kompromisszumokat - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Kalocsán, egy gyermekvédelmi fórumon.

Kásler Miklós: Az egészség megőrzése a legfontosabb cél

Itthon2019.04.29, 12:54

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának volt a vendége hétfőn. Azt nyilatkozta, hogy az egészség megőrzése a legfontosabb cél, ezért ennek érdekében dolgozták ki a nemzeti egészségügyi programokat. Kifejtette, hogy a programokat annak érdekében dolgozták ki, hogy az emberek minél hosszabb ideig legyenek egészségesek, a betegségek minél később alakaluljanak ki, és ha esetleg ki is alakult, akkor is korai stádiumban legyenek felismerve.  

5 milliárd forint a fiatalok pályaválasztásának megkönnyítésére

Itthon2019.04.17, 15:44

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat önkéntes programja első végzőseinek szerdai oklevélátadásán vett részt. Azt mondta, hogy az önkéntes munkák vállalásával a szakmát vagy a továbbtanulás irányát kereső fiatalok ismeretei és készségei is gyarapodnak, amellett, hogy például a mentők mellett megtanulhatnak segítséget nyújtani egy balesetnél. A projekt keretében eddig közel 1300-an végeztek már önkéntes tevékenységet. 

További lépéseket tesz a kórházak fenntartható működéséért az Emmi

Itthon2019.04.03, 20:50

További lépéseket tesz a kórházak szabályszerű, fenntartható működésének megteremtéséért az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Az egész világon egyedülálló az Orbán-kormány legújabb lépése

Itthon2019.03.19, 12:37

Soha nem kapott még Magyarországon egy fiatal pár ekkora segítséget az államtól ahhoz, hogy elinduljon a „nagybetűs" élet és a családalapítás felé, nemzetközileg sincs példa ilyen intézkedésre - minderről Novák Katalin beszélt az Origónak adott interjújában. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának a család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt arról is, hogy a Babaváró Támogatás, a csokhoz kapcsolódó kamattámogatott kölcsön kiterjesztése a használt lakást vásárlókra, a jelzáloghitelekhez nyújtott gyermekvállalási támogatás bővítése, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási programja már ez év júliusától igényelhető.

Rétvári Bence: Közösen kell megvédeni a szabad nemzetek Európáját

Itthon2019.03.15, 18:30

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulóján tartott pénteki megemlékezésen azt mondta, hogy Közép-Európa népei nem beáldozhatók a történelemben, vagyis sem a szovjet birodalomnak nem dobhatók oda különböző nemzetközi paktumokban, sem modern kori globális gazdasági letarolás helyszínei nem lehetnek. Kijelentette, hogy „a birodalmi törekvésektől közösen kell megvédeni a szabad nemzetek Európáját, hogy ne legyen bevándorlókontinens, és országaink ne legyenek bevándorlóországok”.

Rétvári Bence: Büszke nemzet vagyunk

Itthon2019.03.15, 07:28

Mi egy büszke nemzet vagyunk, nem szeretünk birodalmi alattvalók lenni - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Szobon.

Itt mindent megtudhat a családvédelmi akciótervről

Itthon2019.03.14, 13:33

Elindult egy új oldal, amely tartalmazza a legfontosabb információkat a családvédelmi akciótervről, folyamatosan frissülő tartalom lesz rajta. Július 1-től a hétpontos akciótervből négy pont lép életbe.

Novák Katalin: Júliustól autóvásárlási támogatást kapnak a nagycsaládosok

Gazdaság2019.03.12, 16:36

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára bejelentette, hogy júliustól legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához. 

Átalakítás az egészségügyben: Kásler elmondta, mi a legfontosabb cél

Itthon2019.03.11, 13:04

A babaváró támogatásnak köszönhetően minden házaspár, ahol a feleség 18 és 40 év közötti, és legalább egyikük 3 év biztosítási jogviszonnyal rendelkezik, maximum 10 millió forint kamatmentes szabad felhasználású kölcsönt igényelhet – minderről Kásler Miklós beszélt az Origónak adott interjújában. Az emberi erőforrások minisztere szerint az ellenzék politikai támadásokra használja az egészségügyet, de amikor ők voltak kormányon, tapasztalatból tudja, hogy az egészségügytől csak elvették a pénzt, és nagyon nehéz helyzetbe hozták a kórházakat, nem becsülték a dolgozókat sem. Szólt arról is, hogy milyen átalakítások várhatóak a kórházakk ...

Saját halottjának tekinti Tandori Dezsőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Itthon2019.02.16, 18:04

A Kossuth-, József Attila- és Prima Primissima díjas költőt, írót és műfordítót, a nemzet művészét az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti – közölte a minisztérium az MTI-vel.

A kormány célja a felsőoktatás teljesítményelvű átalakítása

Itthon2019.01.24, 14:51

A magyar kormány célja a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számának növelése, a felsőoktatás teljesítményelvű átalakítása, a kutatói utánpótlás megerősítése, továbbá, hogy a diákok versenyképes tudást szerezzenek - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

Évente egyszer ingyenes koncertre és színházi előadásra mehetnek a diákok

Archívum2019.01.14, 20:18

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési programjában az általános iskolások évenként egyszer ingyenes színházi, cirkuszi és táncelőadásra, valamint komolyzenei koncertre mehetnek.

Vörös kód figyelmeztetést adtak ki az extrém hideg miatt

Itthon2019.01.11, 07:33

Vörös kód figyelmeztetést adott ki Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtök estétől a nagy hideg miatt.

Éves szinten 42 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak

Itthon2019.01.04, 12:02

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta, hogy az idei évben 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, amely átlagosan havonta 3500, éves szinten pedig 42 ezer forintot jelent. 

Zökkenőmentesen állt át a sürgősségi betegellátás

Itthon2019.01.04, 10:11

Január 1-től megváltozott a sürgősségi ellátás rendje, a változásnak köszönhetően gyorsabbá és biztonságosabbá vált az ellátás, ugyanis a triázs rendszer lehetővé teszi, hogy a lehető legrövidebb idő alatt rögzítsék a sürgősségi ellátás informatikai hálózatában a beteget - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. 

Tankönyvkiadás: 92 pert nyert az állam

Itthon2019.01.03, 10:14

Eddig összesen 92 pert nyert meg első fokon az Oktatási Hivatal azon magán-tankönyvkiadókkal szemben, akik azt sérelmezték, hogy nem hosszabbították meg a korábbi szerződéseiket. A kúriai felülvizsgálat a következő hónapokban zajlik majd le. Az állami tankönyvellátás lényegesen olcsóbb, mint a korábbi évtizedek rendszere. 

A Nemzeti Tehetség Programra 3,3 milliárd forintot fordítanak 2019-ben

Itthon2018.12.14, 14:38

A kormány több mint 3,3 milliárd forintot fordít 2019-ben a Nemzeti Tehetség Programra, amellyel egy évben mintegy 500 ezer fiatalt tudnak támogatni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára pénteken.

Jövőre 5300 határon túli magyar diák látogathat Magyarországra

Itthon2018.12.11, 16:56

Jövőre 5300 határon túli hetedikes magyar diák látogathat Magyarországra és több mint ezer pedagógus vehet részt továbbképzésen a Határtalanul Magyarországon nevű program keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden.

Rétvári Bence: Az állam nem lehet világnézetileg semleges

Itthon2018.11.05, 19:21

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az állam nem lehet világnézetileg semleges, nem tagadhatja meg keresztény múltját, hanem állást kell foglalnia a jó és rossz, az értékes és az értéktelen, igazságos és igazságtalan tekintetében.

24 milliárd forint jut a kulturális területekre

Kultúra2018.10.15, 17:59

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy 2014 és 2020 között az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül összesen 952 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből a forrásból pedig 24 milliárd forint jut a kulturális területre.  

A kormány bevezeti a gyerekek otthongondozási díját

Itthon2018.10.12, 20:36

A kormány a tartósan beteg gyermeküket, illetve hozzátartozójukat otthonukban ápolók munkájának megbecsülése jeléül szerdai ülésén döntött a gyermekek otthongondozási díjának, a gyod bevezetéséről és a nem gyereküket otthon gondozó hozzátartozóknak járó ápolási díj általános emeléséről – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin: 330 ezer családnak segített a csok

Gazdaság2018.08.07, 12:10

Novák Katalin, az EMMI államtitkára fontos adatokat közölt a családi otthonteremtési kedvezményről. A számokból kiderül, hogy már több mint 300 ezer embernek segített a csok, de további intézkedések is segítik ma Magyarországon az otthonteremtést és családalapítást.

Langerné Victor Katalin: Nem engedhetjük meg magunknak a felejtést

Itthon2018.08.02, 13:24

Az emlékezés fontosságát hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a roma holokauszt nemzetközi emléknapján, csütörtökön Budapesten.

Kásler Miklós három fővárosi centrumkórház építését jelentette be

Itthon2018.07.30, 13:48

Fontos bejelentést tett mai sajtótájékoztatóján Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Ennek értelmében holnaptól lehet pályázni három fővárosi kórház tervezésére. A fejlesztés 700 milliárd forint értékű lesz.

Jövőre kétmilliárddal több jut meddőségi kezelésekre

Itthon2018.07.26, 20:44

A kormány kiemelt célja, hogy támogassa a magyar párok gyerekvállalását, valamint javuljon az érintettek hozzáférése a meddőségi kezelésekhez. Ezért idén és jövőre összesen 4,5 milliárd forintot biztosít erre a célra.

Nincs friss diplomás munkanélküliség

Itthon2018.07.18, 07:47

A friss diplomások között gyakorlatilag nincs munkanélküliség - jelentette ki Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Az Emmi államtitkára üzent: Magyarországon tiszteljük a kisebbségeket

Itthon2018.07.04, 10:50

A hétvégi felvonuláson nem veszek részt, Képviselő Asszonynak azonban kívánom, hogy érezze jól magát, és kérem, hogy amennyiben keresztény közösségek elleni gyűlöletet ébresztő megnyilatkozást tapasztal, lépjen fel az ellen a lehető leghatározottabban – írja Bősz Anett Pride-meghívására szóló válaszüzenetében Novák Katalin a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, a Fidesz alelnöke.

Novák: Fogyatkozó népből gyarapodó nép legyen

Itthon2018.06.21, 11:31

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára beszélt családról, a gyermekvállalás fontosságáról, valamint a kormány feladatairól is a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Kásler Miklós azonnali lépést ígért a kórházi fertőzések ügyében

Itthon2018.06.01, 10:43

Az egészségügyben úgy érdemes gondolkodni, hogy miként lehet biztosítani adott intézményben a megfelelő létszámot, infrastruktúrát és a szükséges pénzügyi forrást; ugyanez vonatkozik az iskolákra is - jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. 

Ebben a szerkezetben működik a negyedik Orbán-kormány

Itthon2018.05.18, 16:19

A miniszterek eskütételével megkezdte a munkát a tíz minisztériumból álló negyedik Orbán-kormány. A korábbi kabinethez képest alapvetően nincsenek nagy változások, de több terület is tárcát cserélt.

Kásler Miklós onkológus lehet Balog Zoltán utódja

Itthon2018.04.25, 11:20

Kásler Miklós Széchenyi-díjas magyar onkológus, egyetemi tanár, jelenleg az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója lehet az EMMI új minisztere - írja a Figyelő.

Balog Zoltán: Az egyik szemem sír, a másik nevet

Itthon2018.04.23, 18:56

Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével beszéltünk tárcája és személyes jövőjéről. 

50 millió forinttal támogat filmeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Film2018.04.06, 15:01

Döntés született az Emberi Erőforrások Minisztériumának 50 millió forintos keretösszeggel kiírt dokumentum- és rövidfilmpályázatán, melynek eredményeként 39 szervezet 43 filmalkotás megvalósításához kap támogatást.

A migráció óriási többletkiadást jelentene az egészségügyi ellátásnak is

Itthon2018.04.03, 14:58

Amennyiben Magyarországra tízezreket telepítenének be, az az egészségügyi kasszát is nagy mértékben megterhelné - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón azt követően, hogy Kemencére érkezett egy szűrőbusz az Egészséges Magyarország Program keretében.

Balog Zoltánnak átadták a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztjét

Itthon2018.03.28, 21:57

Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere átvehette a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztjét. A kitűntetést Elzbieta Rafalska, Lengyelország család-, munkaügyi és társadalompolitikáért felelős miniszter adta át.

Kedden megkapják januári bérkülönbözetüket az egészségügyi dolgozók

Itthon2018.02.20, 14:50

Kedden megkapják a novemberről előrehozott 8 százalékos illetményemeléssel járó januári bérkülönbözetüket az egészségügyi szakdolgozók - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága.

Rétvári: Félmillió ember ellátását oldotta meg az odaköltöző háziorvos

Itthon2018.02.02, 09:27

Az utóbbi évek pályázataival, négymilliárd forintos ráfordítással sikerült elérni, hogy félmillió embert helyben élő háziorvos, 137 ezret fogorvos lásson el – mondta a köztévében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Hamarosan egyszerűbb lesz a csok igénylés

Itthon2018.02.01, 09:07

Már 66 ezer család kapta meg a családi otthonteremtési kedvezményt, több mint 170 milliárd forint értékben - mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök reggel Novák Katalin.

800 ezerrel csökkent a szegénységben élők száma

Itthon2017.11.29, 19:55

A szegénységben élők száma 800 ezerrel csökkent 2012 vége óta, köszönhetően a foglalkoztatás és a közfoglalkoztatás bővítésének, a rezsicsökkentésnek és a devizaadósok megmentésére tett intézkedéseknek - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Magyarország és a fenntartható fejlődési célok című konferencián.

Negyvenmillió forinttal támogatja az Emmi a Magyar Hospice Alapítványt

Itthon2017.11.13, 18:55

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 40 millió forinttal támogatja a Magyar Hospice Alapítványt a miniszteri tartalékkeret terhére.

Kisgyermekes családok javára hirdetnek adománygyűjtést

Itthon2017.11.09, 13:12

Fiatalok a kisgyermekes családokért címmel hirdet országos adománygyűjtő akciót a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Három királyfi, három királylány mozgalom – jelentették be a szervezők a program csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Emmi: idén 110 millió forint jut a Kollégium Plusz programra

Itthon2017.10.14, 09:35

A kormány idén 110 millió forintot fordít a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására a Kollégium Plusz programban, hogy megakadályozzák az idő előtti iskolaelhagyást – mondta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.

Program indul az anyai halálozás csökkentésére

Itthon2017.10.05, 13:19

Program indul a várandósság alatti és a közvetlenül szülés utáni halálozás csökkentésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az MSD Pharma gyógyszeripari vállalat együttműködésével – jelentették be csütörtökön Budapesten.

Emmi: Kevesebb a kórházi járvány Magyarországon

Itthon2017.09.26, 17:45

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatása szerint Magyarországon a 2015-ös adatokhoz képest negyedével csökkentek az egészségügyi ellátással közvetlen összefüggésben kialakuló járványok száma.

Több mint tízmilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi gyerekellátást

Itthon2017.09.19, 13:49

Összesen tizennégymilliárd forintot szán a kormány a sürgősségi és baleseti gyermekellátás fejlesztésére országszerte- jelentette be az emberi erőforrások minisztere, Balogh Zoltán.

Iskolatejre és gyümölcsre 6,6 milliárd jut

Itthon2017.09.16, 07:33

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, jövőre 6,6 milliárd forintot fordít a kormány az iskolatej és iskolagyümölcs programra.

Rétvári Bence: milliárdok jutnak egészségfejlesztési irodák építésére

Itthon2017.08.28, 12:15

A következő hónapokban több milliárd forintot fordítanak majd az egészségfejlesztési irodák létrehozására - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence.

Rétvári Bence: Egyre többen tudnak elmenni nyaralni

Gazdaság2017.08.04, 09:29

Évről évre egyre többen engedhetik meg maguknak a legalább egy hetes nyaralást, ami elsősorban a családok javuló jövedelmi viszonyainak köszönhető- mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence.

Több mint félmilliárddal támogatják a nemzetiségi táborokat

Itthon2017.07.21, 23:09

A nemzetiségi gyerektáborok idén több mint 360 millió forintost támogatást kaphatnak. Egy pályázat pedig több, mint 180 milliót ad a civil szervezeteknek - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1-en.

Plusztámogatásokat kap a pécsi önkormányzat

Archívum2017.07.18, 11:57

A kormány több mint 1 milliárd forinttal támogatja a pécsi kulturális intézmények működését- mondta Hoppál Péter Emberi Erőforrások Minisztériumáak kultúráért felelős államtitkára.

Rétvári: A kormány jövőre is támogatja a családokat

Itthon2017.07.17, 09:18

2018 a családok éve lesz, a kormány jövőre is támogatja a családokat - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence az M1-en.

Pályázat indul a külhoni magyar kultúra támogatására

Archívum2017.07.15, 13:13

A külhoni magyar kultúra támogatására indítja meg meghívásos pályázatát az Irodalmi Karaván és Művészeti Karaván elnevezéssel az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.

Egyszülős gyerekek nyaralhatnak augusztusban Fonyódligeten

Itthon2017.07.12, 13:56

Százötven, egyszülős gyermek nyaralhat augusztusban egy héten keresztül Fonyódligeten, az Erzsébet-táborban jelképes összegért - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, Novák Katalin.

Több milliárddal támogatják az esélyteremtő programokat a táborokban

Itthon2017.07.10, 12:21

Az esélyteremtő programok több mint 17 milliárd forintból valósulhatnak meg, hét táborban - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, Novák Katalin.

Újabb adókedvezmények a kétgyerekeseknek

Itthon2017.07.08, 13:56

Jövőre, a családok évében a kormány tovább bővíti a családi adókedvezményeket az elfogadott költségvetési törvény szerint - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Budapesten.

Társadalmi egyeztetést tartanak a szülés utáni kórházi tartózkodásról

Itthon2017.06.22, 16:36

Új javaslattal állt elő a kormány, miszerint az anyukának a korábbival ellentétben, ha nem indokolt, nem kell a kórházban tartózkodnia újszülöttjével 72 órán keresztül. Saját kérésére és az orvos beleegyezésével már 24 óra elteltével hazamehetnek.

Nő a kétgyerekes családok adókedvezménye

Itthon2017.06.22, 14:15

Jövőre ötezer forinttal nő a kétgyerekes családok adókedvezménye. Ez azt jelenti, hogy havonta 35 ezer forint, éves szinten pedig 420 ezer forint marad a két gyereket nevelőknél 2018-ban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Nyáron is kapnak ebédet a rászoruló gyerekek

Itthon2017.06.11, 11:53

A nyári szünetben is kapnak meleg ételt a hátrányos helyzetű családok gyermekei, ha a szülők igénylik az ingyenes ellátást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Új program a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

Archívum2017.06.07, 12:44

Hárommilliárd forintos, európai uniós támogatású programot indít a kormány megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

Pályázatot hirdettek autistákat ellátó civil szervezeteknek

Itthon2017.06.01, 12:16

Az autistákat és a fogyatékossággal élőket ellátó civil szervezeteknek hirdetett két pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft.

Rugalmas munkaerőpiaccal segítenék a nőket

Itthon2017.06.01, 11:24

Rugalmas munkaerőpiaccal és egyéb támogatásokkal segítené a kormány a nőket

Pályázattal támogatják a kerekesszékesek autóvásárlását

Itthon2017.05.31, 10:56

A kerekesszékkel közlekedők autóvásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére

A fogyatékossággal élők kipróbálhatják az álommunkájukat

Itthon2017.05.30, 11:51

A Sava Vita Alapítvány "Neked munka, nekem álom!" elnevezésű programsorozata jóvoltából országszerte kipróbálhatják álommunkájukat a fogyatékossággal élő emberek.

Rétvári Bence: A kormány célja a családbarát ország

Itthon2017.05.20, 18:46

A kormány eltökélt a családok segítésében. Célja, hogy Magyarország családbarát ország legyen - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a kosdi Csoda-Vár Óvoda mintegy 20 millió forintból felújított konyhájának átadója után az MTI-nek.

A gyermek- és családvédelem a védőnői szolgálaton keresztül is működik

Itthon2017.05.22, 10:58

A Parlamenti családkonferencián Nyitrai Zsolt, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, hogy Magyarországon a gyermek,- és családvédelem a védőnői szolgálaton keresztül is működik.

Személyközpontú, differenciált nevelési-oktatási módszertan készül

Itthon2017.05.03, 19:57

Személyközpontú, differenciált nevelési-oktatási módszertan készül, a komplex alapprogramot 2020 szeptemberéig várhatóan 1500 alapfokú oktatási intézmény vezeti be.

Kevesebb az abortusz

Itthon2017.04.18, 14:06

Csökkent a hazai abortuszok száma, de még mindig van mit tenni Soltész Miklós Emmi-államtitkár szerint. 

Már lehet pályázni erre a 952 milliárd forintra

Itthon2017.04.05, 16:34

Március 31-ig kiírta a kormány az Emberi Erőforrás Operatív Program 952 milliárd forintos forrását – jelentette be Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára. A kabinet tervei között szerepel, hogy a keretösszeg 85 százalékára szerződés szülessen az év végéig.

Megújul a Budai Vigadó

Itthon2017.03.30, 14:24

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára bejelentette, hogy 7,1 milliárd forintból megújul a Budai Vigadó. Az épület felújítása várhatóan 2018. áprilisára készül el.

Kiderült, 740 ezer nő tudna még gyereket vállalni

Itthon2017.03.16, 12:41

A fiatalok egyre nagyobb hányada a középosztályhoz sorolja magát, a munkaerőpiacon a fiatalok munkanélküliségi rátája az uniós átlag alá esett, és egyre kevesebb fiatal számára probléma a munkaerőpiacon való elhelyezkedés – mondta Novák Katalin az Origónak adott interjújában. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára arról is beszélt, hogy a kormány szeretné elérni, hogy a mostani 35–44 év közötti női korosztályból minél többen vállaljanak gyereket a következő években.

"A diákok amnéziásak a történtektől, a kórházban tértek magukhoz"

Life.hu2017.01.22, 15:40

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

Novák: A szorgalmas és a lusta dolgozó között kell különbséget tenni

Itthon2016.12.31, 14:04

A hazai termékenységi arányszám a 2011-es mélypontról, 1,23-ról 2015-re 1,44-re emelkedett, ami egy igen jelentős növekedés, természetesen nem dőlhetünk hátra, hiszen ideális esetben ez a szám 2 felett lenne – mondta Novák Katalin az Origónak. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerint a csok eddig meghozta az eredményeket, folytatódik a bölcsődeépítési program, valamint szeretnék még jobban kiterjeszteni a rugalmas munkavégzés lehetőségét.

8000 külföldi egyetemistát várnak Magyarországra

Itthon2016.10.24, 14:09

Korábban Magyarországon diplomát szerzett hallgatók részvételével Nemzetközi Alumni Találkozót tartanak csütörtökön és pénteken Budapesten - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Budapesten egy háttérbeszélgetésen.

Jövőre 34 milliárd jut rehabilitációs foglalkoztatásra

Itthon2016.10.20, 11:57

Jövőre 34 milliárd jut rehabilitációs foglalkoztatásra - jelentette be a humántárca államtitkára. Czibere Károly elmondta, a forrásból csaknem 31 ezer ember foglalkoztatását tudják biztosítani különböző cégeknél.

Új szabályok az e-cigaretta árusításáról

Gazdaság2016.10.04, 09:28

Elektronikus cigarettát november elejétől 475 000 forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetésével lehet csak forgalomba hozni Magyarországon, a díjat márkanevenként, illetve hatáserősségenként kell megfizetni - tartalmazza az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelete.

Harmincpercesek lehetnek a tanórák a kisiskolásoknak

Itthon2016.06.11, 19:42

Palkovics László államtitkár szerint a 45 perces tanórák túl megterhelőek lehetnek a gyerekeknek az általános iskola első és második osztályában, ezért rövidebb órákat javasol: 30 perceseket.

Önálló oktatási minisztériumot követelnek a Liberálisok

Itthon2016.06.11, 22:01

A Magyar Liberális Párt szerint elégtelenre vizsgázott a humántárca. Az ellenzéki párt ezért tanszabadságot és decentralizációt követel, valamint önálló oktatási minisztérium létrehozását sürgeti.

Egy tanárnő végső elkeseredettségében nyílt levelet írt az EMMI-nek

Life.hu2016.05.11, 11:19

„Szakképzésben tanul a magyar fiatalok két harmada. Ha elveszik a tanítványaink jövőjét, az ország jövőjét is elveszik. Ez nem praktikus. Nem szakszerű. Nem gazdaságos. Nem igazságos. És nem emberséges” – írta egy szakközépiskolai tanár az EMMI-nek a szakképzés tervezett átalakítása kapcsán.

A kórházvezetők szemei lesznek az állami kancellárok

Itthon2016.05.07, 10:32

Év végére alakítják ki a kancellári rendszert az egészségügyben. A titulus a jogosítványok mellett felelősséggel is jár. A szaktárca a kancellároktól azt várja, hogy észrevegyenek olyan lehetőségeket a gazdasági hatékonyság növelésében, amelyeket esetleg a mostani kórházvezetők "nem látnak". 

Kihátrálhat a kormány a kötelező hittan mögül

Itthon2016.05.05, 14:12

Utolsókat rúgja a kötelező hit- és erkölcstan oktatása az általános iskolákban – tudta meg az Origo. Az Emberi Erőforrások Minisztériumában külön munkacsoportok vizsgálják, bevált-e a három éve bevezetett rendszer, és ha rábólintanak, a készülő új kerettantervben már nem fog szerepelni a heti egyórás elfoglaltság.  Cikkünk illusztrációját a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei rajzolták.

24 intézmény kicsúszott Lázár János kezei közül

Itthon2016.04.06, 07:51

A kormányzati háttérintézmények kétharmadát, szám szerint 49-et megszüntet a kormány – tudta meg az Origo. A döntéssel egy több mint két hónapos egyeztetési folyamat zárult le. Korábban az volt a terv, hogy 73 háttérintézményből 63-at szüntetnek meg. 

Érdemes művész lett a Saul fia hangmérnöke

Kultúra2016.03.11, 16:53

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából Kiváló Művész-, Érdemes Művész- és Babérkoszorú-díjakat, valamint szakmai díjakat adott át 2016. március 11-én a Pesti Vigadóban. A Saul fia hangmérnöke, Zányi Tamás érdemes művész lett.

A pedagógusok szerint altat a minisztérium

Itthon2016.03.05, 23:03

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője nem akar szembenézni a valódi problémákkal, ezért az újabb tárgyalási meghívót is elutasította a Civil Közoktatási Platform. A minisztérium azt mondja, ők tárgyalnának a 12 pontos követeléslistáról is.

Civilek és szakszervezetek a március 15-i tüntetés mellett

Itthon2016.03.02, 19:20

A szabad oktatásért rendeznek tüntetést március 15-én, de a szervezők szerint a demonstráción mindazokért is kiállnak, akiknek a hangját nem hajlandó meghallani a kormány. A résztvevők kockás inget húznak majd, így fejezve ki szolidaritásukat a tiltakozó pedagógusok mellett.

Schilling Árpád így már nem kér az Emmi díjából

Kultúra2016.02.23, 16:40

Schilling Árpád színházi rendező nyílt levelet írt az Emberi Erőforrások Minisztériumának, amelyben közölte: az Emmi öt hónapig nem talált alkalmat arra, hogy átadja a neki korábban megítélt díjat, és most postán szeretnék elküldeni. Schilling szerint ez a gesztus paródia, a minisztérium szerint a rendező nem is szerette volna személyesen átvenni a díjat.

Aki a nevét adja a termékéhez, annak fontos a minőség

Archívum2016.02.20, 18:34

A tavaly indult, új uniós ciklus forrásainak a 60 százalékát vállalkozásfejlesztésre fordítja a kormány, amelynek kezdeményezettjei a kis- és középvállalkozások, így a családi vállalkozások is - hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára péntek délután Sopronban a családi vállalkozások találkozóján.

Kettős céllal ellenőriz az Emmi

Gazdaság2016.02.19, 15:11

Tavaly mintegy 2500 európai uniós projekt záró helyszíni ellenőrzését folytatta le az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az idei év első heteiben több mint 400 fejlesztés helyszínén jártak az ellenőrök, emellett ebben az évben további 1600, a benyújtott záró elszámolásokhoz kapcsolódó záró helyszíni ellenőrzés és 400 utánkövetéses helyszíni ellenőrzés várható.

Előző
Következő