Emberi Erőforrások Minisztériuma

címke rss

Nem tudott megállapodni a kormány a pedagógusokkal

Itthon2012.11.13, 19:51

Szombaton folytatódnak a tárgyalások a kormány és a pedagógus-sztrájkbizottság között - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felek keddi tárgyalása után, Budapesten. A szakszervezeti vezetők szerint, amíg van lehetőség a megoldásra, nem sztrájkolnak.

A finn modell és a szocialisták

Vélemény2012.11.18, 10:00

A szocik, elvben a szegények barátai és szószólói, nem tudják, hogy az igazán szegények, a mélyszegénységben élők már ma nem jutnak el a gimnáziumig sem, nemhogy a felsőoktatásig.

Két új pályázó a Nemzeti Színház élére

Itthon2012.11.19, 20:56

Szennyai Mária és Hídvégi Miklós is bejelentette, hogy szívesen ülne az igazgatói székbe, így már összesen négy jelölt közül választ az emberi erőforrások minisztere.

Durva megszorításra készülhetnek az egyetemisták

Itthon2012.11.21, 09:47

A stratégiai fontosságúnak tartott képzési területek egyikén - az agrár-, az informatikai, a műszaki, illeve a természettudományos képzésben - sem nyújtana már részösztöndíjas támogatást a kormány a jövő évi felsőoktatási keretszámokról szóló, az [origo] birtokába jutott legfrissebb előterjesztés szerint. A száz százalékban állami támogatású férőhelyek számát összesen több mint nyolcezerrel vágná vissza a tavalyihoz képest a tervezet, amely egyúttal a nyirbálás veszélyeire is figyelmeztet. A javaslatról elméletileg szerdai ülésén dönt a kabinet.

Hatvanmillió forintot ad a kormány családbarát képzésekre

Itthon2012.12.03, 18:17

Pénzjutalmas pályázatot hirdetett a kormány a fiatalokat célzó párkereső, házasságra felkészítő és családbarát képzéseknek, valamint azoknak is, amelyek a nők fokozottabb társadalmi szerepvállalását szolgálják. Összesen hatvanmillió forintot osztanak szét olyan egyesültek, egyházak és sajtótermékek között, amelyek népszerűsítik ezeket a témákat.

CV-írásra tanítják a rokkantakat

Gazdaság2012.12.03, 17:31

Képzési programot indít a kormány a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásának elősegítésére; a 4,9 milliárd forintos összköltségvetésű - vidékközpontú - projekt forrásainak 95 százalékát az Új Széchenyi-terv keretében biztosítják.

Milliárdokat szór el a kormány az iskolakáoszra

Itthon2012.12.04, 15:55

Az utolsó pillanatban is jelentősen módosítja a kormány az iskolák államosításáról szóló szabályokat. Már csak egy hét van az államosítás megkezdéséig, de a kormány úgy döntött, hogy az eredetileg tervezettnél több iskolát vesz át, akármilyen sokba kerül is. Több polgármester a káoszra panaszkodik, mert még mindig nem tudják, hogy ki fizeti a fűtést és a portást januártól.

Jövőre kaphatnak pénzt a dolgozó rokkantak

Gazdaság2012.12.04, 10:37

Egy minisztériumi javaslat szerint a jövő évtől nem buknák el az ellátást azok a rokkantak, akik kevesebb mint 20 órát dolgoznak hetente.  Így a 30-40 ezer forintos ellátást további 30-40 ezer forinttal egészíthetik ki a rokkantak.

Dupla vagy semmit ajánl az iskolákért a kormány

Itthon2012.12.05, 13:20

Vagy ők maguk kínlódnak tovább, vagy elbuknak egy rakás pénzt is azok a városok, amelyek szeretnének megszabadulni iskolájuktól, és átadnák az intézményt az államnak. Az iskolák működtetését januártól államosítják, de csak a kisebb településeken. Több száz nagyobb település is szabadulna az iskolájától. Nekik kemény alkut ajánl az időből egyre inkább kifutó állam.

Plusz két hetet kapnak a felvételiző diákok

Itthon2012.12.11, 12:51

A felsőoktatás átszervezése miatt először csak online jelenik meg a felvételi tájékoztató, jelentkezni viszont két héttel tovább lehet majd.